Mit kereshet egy néprajzkutató egy termelői piacon? Hogyan kapcsolódik ez a tanulmányainkhoz, illetve a tudományos diskurzushoz? Milyen módszertannal érdemes megközelíteni egy ilyen közeget? Egyáltalán hogyan kezdhetünk hozzá a termelők kutatásához, ha semmilyen személyes tapasztalattal nem rendelkezünk a területükről? Molnár Dorka harmadéves hallgatónk ezekre a kérdésekre keresi a választ a szakdolgozatában, a white box/EXPO zárókiállítása pedig e gondolatokból inspirálódott.
Piac és közösség
Hazánkban az utóbbi évtizedben megháromszorozódtak a termelői piacok, érzékelhetően egyre többen és egyre gyakrabban választják ezeket a helyeket az élelmiszer megvásárlásához. Magam is igyekszem egyre tudatosabban fogyasztani, odafigyelni arra, honnan származó, milyen minőségű és összetételű élelmiszert fogyasztok. Az egyre gyorsabb ütemben globalizálódó világgazdaságban fokozatosan teret nyernek egyféle “ellenforradalomként” a lokális, fenntartható kezdeményezések. Leegyszerűsítve úgy is mondhatjuk, hogy “visszafordulás” történik a “régi” értékek felé. Ezek közé sorolhatóak a termelői piacok is, ahol nemcsak élelmiszerekkel, hanem a legkülönbözőbb kézműves termékekkel is találkozhatunk.
Azonban felmerül a kérdés, vajon tényleg régi értékek újrafelfedezéséről beszélhetünk, vagy inkább olyan jelenségekről, amik valójában sosem tűntek el, csak egy időre háttérbe szorultak?
Történeti kontextusban összefoglalva, a javak cseréje mindig a kialakult társadalmak jellemzője volt, Dankó Imre szavaival élve „biológiailag hozzátartozik a társadalomhoz” (Dankó 1991:643). Az árucsere szervezett eseményei és helyszínei nemcsak anyagi, hanem kulturális szempontból is kiemelt fontossággal rendelkeztek. Találkozóhelyként ugyanis lehetőséget biztosítottak arra, hogy a világ bármely tájáról érkezett emberek kapcsolatba léphessenek egymással, megismerjék a másik kultúráját, majd ebből elemeket építsenek a sajátjaikba. Kós Károly néprajzkutató a vásárok hétköznapi életben betöltött jelentőségét azzal is alátámasztja, hogy ezek az alkalmak nemegyszer a történelem folyamát is meghatározták. Vásárok voltak a kiindulópontjai például az 1437-es bábolnai, az 1697-es kuruc és az 1784-es móc felkeléseknek is (Kós 1972:36). A javak cseréje ezáltal egy olyan komplex jelenséggé növi ki magát, amely tudományokon átívelő megközelítést kíván. Vizsgálata során nem csak a néprajz, hanem például a közgazdaságtan, a szociológia, az antropológia, a humánökológia, a pszichológia, de akár a földrajz, matematika tudományágait is segítségül lehet, sőt kell is hívni. A néprajztudomány interdiszciplináris megközelítése alkalmasnak bizonyul ezen tudományágak módszertanainak és eredményeinek összesítésére.
Számomra érdekes volt, hogy a vásároknak három funkcióját különíti el a néprajzi szakirodalom: gazdasági, társadalmi és kulturális (Dankó 1973:165). A funkciók ugyan történeti kontextusban értelmezve fogalmazódtak meg, de véleményem szerint tökéletesen alkalmazhatóak a kortárs termelői piacokra is.
Fénykép: Románia, Erdély, Torockó 1907. (Fortepan 86912, Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége).
A vásárok elsődleges funkciója gazdasági: az áruk cseréjének szervezett keretét biztosítja. Ez a kategória mondhatni evidens, ugyanis leggyakrabban ezért, az árucsere miatt szokás piacokra járni. A vevő vásárlás céljából keresi fel a piacot, hiszen szüksége van valamire, amit nem tud saját magának előállítani. Az eladó pedig egy megadott ár ellenében, vagy alku keretében kínálja a saját termékeit, ami vagy felesleg számára, vagy eleve a piacra termelte meg. Az eladó és a vevő között a kommunikációt követően tranzakció, vagyis csere jön létre.
Ugyanakkor a vásár társadalmi funkcióval is bír, hiszen találkozási alkalmat teremt, ahol az emberek nemcsak adnak és vesznek, hanem kapcsolatokat építenek, híreket cserélnek, akár a vásárba érkezők egymással, akár vásárló az eladóval. A vásárok alkalmával arra is lehetőség nyílt, hogy az emberek találkozzanak és megismerkedjenek más régiók lakosaival, más népcsoportokkal és más mesterségek képviselőivel. Emellett ilyenkor minimalizálódtak, vagy akár el is törlődtek a társadalmi korlátok, ebből fakadóan a résztvevők szabadabbnak érezhették magukat.
A három közül a legnehezebben megfogható kategória a harmadik, vagyis a kulturális funkció. Ez az én értelmezésemben főleg a befogadásról és továbbadásról szól, ami ilyen módon élteti és formálja a kultúrát. Ez vonatkozhat a vásárokhoz hozzátartozó szórakoztató elemekre, mint például a bábelőadásokra, zenészekre, históriásokra és vásári énekesekre. Emellett a vásárokon gyakran könyvárusok is jelen voltak, akik ponyváról vagy szekérről kínálták a portékájukat, így nagyban hozzájárultak a kulturális javak cseréjéhez és migrációjához. Az újdonságok megismerése és terjedése is a kulturális funkcióhoz tartozik. A vásárok nagyban hozzájárultak a javak vándorlásához a technika és a technológia terén is, például lehetőséget biztosítottak az új eszközök megismerésének.
Fénykép: Budapest XX. Tátra téri Piac és Vásárcsarnok, 1972. (Fortepan 215623, FŐFOTÓ).
Római Parti piac
A napjainkban egyre növekvő népszerűségnek örvendő vásárok és termelői piacok megfigyelésekor vizsgálataim helyszínéül a Római Parti piacot választottam, különös figyelemmel öt termelőre illetve a piac korábbi alapítójára és szervezőjére. A piac Óbuda festői részén, a III. kerület Római-part felé vezető szakaszán található, a Nánási út 47-49. szám alatt. A környék többnyire lakótelepi terület, de megtalálhatóak társasházak, kertesházak, illetve egyre nagyobb számban luxus apartmanok is. A környék alapvetően a tehetősebb rétegnek ad otthont, felkapottnak, a város kiemelkedően drága részének számít. A lakosság pontos demográfiai megoszlásáról nem állnak rendelkezésre adataim, de a környéken nagy számban laknak idősek, illetve előszeretettel költöznek oda fiatal házaspárok, családalapítás céljából.
A piac 2017-ben nyílt meg, a Nánási-udvar nevű helyszínen. Ez a terület most alapvetően egy kavicsos parkoló, ami az udvarban található éttermekhez tartozik, de a nyitáskor még nem volt itt semmi. A piacot az udvaron kívülről is parkolók veszik körbe, tehát jól megközelíthető autóval is. Tömegközlekedés szempontjából is szerencsés helyzetben van, ugyanis több járattal is elérhető, a 106-os busszal például egészen az udvar bejáratáig utazhatunk. A fő piacos nap a szombat, ilyenkor átlagosan hatvan-hetven árus van jelen egyszerre az udvaron. Kiemelt napokon ez a szám megemelkedhet akár nyolcvanra is, ilyenkor a látogatószám is a négy-ötszöröse. A második nyitvatartási napjuk a szerda, ilyenkor kevesebben vannak a termelők, körülbelül tíz-tizenöt árus van jelen.
Fényképek: Római Parti piac, 2026. (Molnár Dorka).
A „kétarcú piac” kifejezést amiatt tartottam kifejezőnek a következő jelenség leírására, mert a jelentéstartalmába beletartozik, milyen egymástól különböző szándékokkal érkeznek azok, akik a vásárt látogatják, illetve ezáltal milyen eltérő képet mutat számukra ugyanaz a terület. A piac szombatonként hivatalosan 8:00-13:00 között tart nyitva. A rutinos, általában a környéken lakó vásárlók azonban megszokták, hogy már akár reggel 7:00 és 7:30 között is érkezhetnek, ha szeretnék a nagyobb tömegeket elkerülni, illetve a legfrissebb árukból válogatni. Ők általában célirányosan érkeznek a megszokott árusokhoz, gyümölcsöt, zöldséget, illetve húsokat vásárolnak az aznapi ebéd vagy vacsora megfőzéséhez.
Körülbelül 9:00-10:00 óra között érkeznek meg és egészen a zárásig maradnak azok, akiket a legtöbb árus „lézengőknek” hív. Ők nem jönnek korán, de cserébe sokkal több szabadidővel rendelkeznek, hogy újdonságokat fedezzenek fel, nézelődjenek, szóba elegyedjenek az árusokkal. Legtöbbször nem egyedül érkeznek, és a szükséges bevásárlás elintézése mellett szabadidős tevékenységként is tekintenek a piac látogatására. Érkezhetnek akár családdal, barátokkal, gyakran a kutyájukat is elhozzák magukkal. Nem egyszer figyeltem meg azt, hogy a házi kedvenceket a gazdájukkal együtt törzsvásárlókként kezelik, hétről-hétre ismerősként köszöntik őket.
Fényképek: Római Parti piac, 2026. (Molnár Dorka).
A piac bemutatása után következzenek a termelők, akik hétről-hétre kínálják termékeiket a vásárlók számára. A Római parti piac termékpalettája igen vegyes, bár monopóliuma egy-egy termékre nincs senkinek.
A szervezők kiemelten figyelnek arra, hogy egy adott termékcsoportból ne csak egyetlen árus kínáljon, így is éltetve a jótékony szabad verseny intézményét. Az általam megkérdezettek között akad gyógynövényekkel foglalkozó hölgy, almaecetet készítő pár, savanyúságot készítő úr, pálinkamester, gombász és gombaszakellenőr, aki nem mellesleg a piac jelenlegi szervezője is egyben.
Az alábbiakban körükből egy termelőt mutatnék be részletesen.
Termelés és tudás: egy gyógynövénytermelő világa
Zsuzsanna 71 éves hölgy, aki főleg gyógynövények gyűjtésével és árusításával foglalkozik, különböző teakeverékeket, krémeket, tinktúrákat készít. Az egyetemet biológia és kémia szakon végezte, vegyészmérnöknek készült. Ám útközben elvarázsolta a biológia, és később különböző gyógynövényekkel kapcsolatos szakképesítéseket szerzett, mint például a fitoterápia. Rutinos szakember, aki a szabadidejében is a gyógynövényekkel foglalkozik. 1982-ben indult vállalkozói karrierje, akkor a férjével együtt méhészettel kezdtek foglalkozni. A Batthyány térre egy kis asztalkával járt ki az áruval, ami kiemelkedő minőségének köszönhetően mindig nagyon gyorsan elkelt. (Ez az első vásáros asztalt a mai napig őrzi, az üzletében használja.) Sokan kérdezték tőle, hogy a méz mellett nincs-e eladó propoliszos terméke, aminek hatására maga vágott bele az elkészítésükbe. Így a vevők kérésére fokozatosan kerültek termékei közé a különböző gyógynövények, teakeverékek. Szinte minden szabadidejét a természetben tölti, a növények majdnem 100%-át ilyen módon természetes forrásból szerzi be, csak pár olyan hozzávaló van (például a körömvirág), amit otthon a kertben termesztenek meg.
Egyetemet végzett emberként hangsúlyozta, hogy számára fontos a tudományos alapokra helyezett gyógyítás, tehát csak olyan növényekkel foglalkozik, amiknek bizonyított a gyógyhatása. Kiemelt szempont számára, hogy a lehető legmagasabb minőségű anyagokból dolgozzon.
A gyűjtést folyamatosan végzi, minden évben körülbelül március és szeptember között, de van, hogy októberig nyúlik az időszak. Minden hétvégén túrázás és gyaloglás közben szedik az erdőben a növényeket, szinte az egész országban gyűjtenek.
Elsősorban bejáratott helyekre járnak vissza, de elmondása szerint két-három évente megújul a természet, emiatt sosem találja meg mindig ugyanazon a helyen a különböző növényeket, ezért egy kis füzetben vezeti az aktuális lelőhelyeket.
Ennek leginkább az élményszerűségét hangsúlyozta ki, bár az egészségére is fantasztikus hatással van – esetenként 30-40 km-t is megtesznek gyalog a növényeket keresve.
A növények szárítását főleg otthon, a padláson, az aprítást és a csomagolást már a saját üzletében végzi. Hétfőtől péntekig általában az üzletben van, itt dolgozza fel a növényeket, illetve árusít. A pénteki nap mindig szorgos készülődéssel telik, ekkor készíti el a szombati piacra szánt termékeket. Ez akár késő estig is elnyúlhat, ugyanis számára kiemelten fontos, hogy minden folyamatot kézzel csináljon – a teakeverékek címkéit is egyesével, saját kezűleg írja meg.
Szombatonként hajnalban kelnek, az üzletben felpakolnak, onnan autóznak ki a Római parti piacra, ahol már három éve árusít. Reggel 7-től kipakolnak, elrendeznek mindent. Piaci rést kerestek a kisboltjuk mellé, ezért gondolkodtak abban, hogy kipróbálják a piacozást. A vásárlóköre szerinte leginkább egy tanult, tehetősebb réteg, akik már megengedhetik maguknak, hogy megfizessék a termelői minőséget.
Kiemelte, hogy termelőként számára az egyik legfontosabb dolog a személyesség. Nagyon könnyen együtt érez mások problémáival, szeret segíteni az embereken. Általában ráérez arra, kinek milyen gyógyhatású növényre van szüksége. Azt mondta, hogy ez kiolvasható az emberek arcában, ezért leginkább azt szokta figyelni.
Volt már rá példa, hogy olyan vásárló tért be hozzá, aki nem tudta megengedni magának a termékeit, ilyenkor esetenként ingyen, vagy jelentős kedvezménnyel biztosított számukra egy-egy teakeveréket. Erről így fogalmazott: „ez az én szolgálatom.”
A felmenői között nincsen termelő vagy egyéni vállalkozó, magának járta ki ezt az utat és tanulta ki a szakmát. Példaképként egyik nagymamáját említette, aki falun élt és kisgyermekként sok nyarat töltött nála. A nagymamája természetszerető volt, rendkívül jó növényismerettel rendelkezett és sokfélét gyűjtött is, ez nagy hatással volt rá. Zsuzsannát már ekkor lenyűgözte a természet és a különböző kémiai kísérletek, így indult el a szakma irányába. Az általa készített termékek a következők: monoteák, teakeverékek, tinktúrák és krémek.
Fénykép: Budapest VI. Hunyadi tér, piac a Vásárcsarnok előtt, 1968. (Fortepan 206404, Kereki Sándor).
A termelői piacok szerepe ma
A termelői piac a jelen alapvető szükségleteire és kihívásaira adhat választ. A fogyasztók egyre távolabb kerülnek az élelmiszer termelésének helyszínétől, az emiatt egyre növekvő bizonytalanságban pedig a termelői piac pótolhatatlan. A termelők sokszor (szó szerint) széllel szemben, mindenféle segítség nélkül gondozzák a földjeiket, készítik elő termékeiket. Fő céljuk a minél magasabb minőségű élelmiszerek előállítása, és azok minél elérhetőbb áron történő értékesítése.
A vásárlók számára a termelői piac jelentősége a bizalmi ételvásárlás mellett a közösség erejében rejlik. Ezt bizonyítja az is, hogy sokan fontosnak érezték, hogy visszajelzést adjanak a piac működéséről, jobbá tételéről. Hétről-hétre visszatérő látogatók formálják közösséggé ezt a helyet, amelynek a gyakorlati funkciója kimerülhetne a puszta vásárlásban, de annál mégis sokkal többet ad a résztvevőknek.
A folyamatosan növekvő látogatószám a piacokon, valamint a Magyarországon sorra nyíló termelői piacok azt bizonyítják, hogy a széttartó, globalizálódó világban egyre nagyobb igény mutatkozik az ilyen közösségi alkalmakra és helyszínekre. Ezek a piacok olyan értékeket közvetítenek, mint a lokalitás, a fenntarthatóságra törekvés, a kiváló minőség és a frissesség, emellett pedig fontos céljuk a vásárlók edukációja is.
Kurátorok: Veres Szidónia és Molnár Dorka
Szöveg: Molnár Dorka
Felhasznált irodalom:
Dankó Imre 1973 A magyar vásárok funkciói. In Bencsik János (szerk.) A Hajdúsági Múzeum Évkönyve I. Hajdúböszörmény: Hajdúsági Múzeum. 155–167.
Dankó Imre 1991 A magyar vásárok néprajza. In: Domokos Ottó (szerk.) Magyar Néprajz nyolc kötetben III. Budapest: Akadémiai Kiadó. 637–702.
Dr. Kós Károly 1972 Népélet és néphagyomány. Bukarest: Kriterion Kiadó.
*A white box/EXPO keretében az alapszakos harmadéves hallgatók szakdolgozati témái kerülnek feldolgozásra kéthetente egy-egy pop-up kiállítás formájában. A Termelői piacok – egy budapesti példa tárlat Molnár Dorka munkájából inspirálódott.
