A Szovjetunió befolyása alatt a keleti blokk országaiban merőben új élet kezdődött a korábbihoz képest, de hogy mutatkozott meg mindez az építészetben? Mi jellemezte a szocreál építészetet és az új iparvárosokat? A rendszerváltozás után hová került a Dunaújváros főterén álló Lenin-szobor? Hallgatóink a dunaújvárosi Szocreál Tanösvényen jártak, a kirándulásról Fodor Ákos beszámolóját olvashatják.
A 2021/2022-es tanév második félévében többen elvégeztük Vámos Gabriella tanárnő kurzusát, ami a “Mindennapok a szocializmus időszakában” nevet viselte. A kurzuson bepillantást nyertünk a pártállami idők mindennapjaiba, végigvettük hogyan változott milliók élete Magyarországon a politikai rendelkezések hatására, a TSZ, a divat, az építészet és még számos más aspektus mentén. Ennek apropóján, május 6-án szakmai kiránduláson voltunk a tanárnő szervezésében, amely alkalmon a Dunaújvárosi Intercisa Múzeum által tartott Szocreál Tanösvényen vettünk részt. Az ösvényt idegenvezetés nélkül is bárki bejárhatja, számos érdekes épület falán tábla tájékoztat a tervezőről, az építés évéről és a stílusról. Ennek során a város ikonikus és kevésbé ismert épületei által ismertük meg Dunaújvárost, úgy mint például a rendelőintézet, a Vasmű út, a Dózsa Mozicentrum, a Béke Étterem vagy a Bartók Kamaraszínház. A programot érdemes összekötni a múzeumlátogatással is. A több évfolyamból álló csoportunkat a múzeum munkatársa köszöntötte, majd belevetettük magunkat a Duna-parti iparváros történelmébe. Megismerkedtünk a szocialista realizmus építészetével és ennek az 1950–1977 között épült, dunaújvárosi jellemzőivel. Számomra lenyűgöző volt, hogy mennyire változatos is ez, a régi és a modern építészeti elemek hogyan alkotják a szocreál tág fogalmát.
Dunaújváros, Bartók Béla tér a Béke Étteremmel, háttérben a Május 1. utca, 1962 – Fotó: Fortepan/Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ
Egy tervezett, kohászaton alapuló iparváros felépítése először Mohácson kezdődött 1948-ban. A tervek hamar módosultak, a koncepciót áthelyezték a szintén Duna-parti Dunapentelére. A város határában 1949 decemberében kezdetét vette az új szocialista város építése, amely 1951 és 1961 között Sztálinváros nevet viselte, majd Dunaújváros lett. A város tervezése többek között Weiner Tibor építész nevéhez fűződik, akiről a múzeum kiállítása is megemlékezik, hiszen annak épületének is vezető tervezője volt. Elsősorban egy élhető város megalkotása volt a cél az itt letelepedőknek és dolgozóknak. A szándék úgy tűnik, megvalósult. Dunaújvárost élhető, emberléptékű városnak ismertük meg látogatásunk alkalmával. Lakói pedig büszkék arra, hogy maguk, szüleik vagy nagyszüleik rövid idő alatt építettek fel egy várost a semmiből, amelyben ma is élnek.
1. A Dunaújvárosi Intercisa Múzeum homlokzata, 2. Dombormű a rendelőintézetben, 3. A gyógyszertár belső tere
Tanösvényünk első állomása a főtéren, maga a múzeum épülete volt. A klasszicista kastélyra emlékeztető épület, erkélykorlátját ma is ötágú – fehérre festett – csillag, három búzakalász, és az 1951-es évszám díszíti. A szocreál szellemű építészet tipikus példája, amely egyesíti a szocialista eszmét és az addig elfogadott építészeti elemeket. A főteret elhagyva megnéztük a rendelőintézetet, mely számunkra, nem helyieknek furcsa látványt nyújtott. A falakat és oszlopfőket egyaránt egyiptomi stílusú, sásleveles díszítésekkel látták el. Ez városszerte felbukkanó elem. A gyógyszertár épülete kerek alaprajzú, padlóján kőlapokból kirakott hatalmas, ugyan nem ötágú, de vörös csillag látható. A természetes fényt a szódásüvegekből készített mennyezeti elemek engedik be. Az emeleten Herendi porcelán ivókút található, 1952-es évszámmal. Mögötte a falon szintén egyiptomi hangulatú domborművek a szocializmust építő munkásokat ábrázolják. A mozaikkal kirakott terek, korabeli modern faburkolatok és a műanyag sárga várószékek között úgy éreztük, itt megállt az idő.
1. Pihenő a Dózsa Mozicentrum előtt, 2. Pilaszteres előépítmény egy lakóépület bejárata körül, 3. Az Béke Étterem homlokzata, 4. A Béke Étterem kalocsai-virágos díszítése, 5. Idilli mozaik a munkáséletről
A várost és a felvonulások színteréül szolgáló, árkádsoros épületekkel és üzletekkel szegélyezett Vasmű utat átszelve rövid pihenőt tettünk a Dózsa Mozicentrum előtt. Homlokzata 1951-ben modern stílusban épült és ez lett az ország harmadik legnagyobb filmszínháza, mely ma is a város látogatott helye. Utunk tovább vitt az egykori Béke Étteremhez, ami egy áruház épületében kapott helyet, 1951-ben adták át. Az étterem timpanonos homlokzatának virágos díszítését kalocsai asszonyok festették a helyszínen, amit aztán mozaikkal raktak ki. Az áruház oldalán ma is idilli kompozíciókban ábrázolt színes mozaikok tükrözik a letűnt idők eszméit. Átellenben a Bartók Kamaraszínház épülete áll, homlokzata antik elemekből alkotott, de innen sem hiányozhatnak a „szép” munkáséletet hirdető domborművek. Az épületben ámulva csodáltuk az üvegkupolát, ami Kukorica Jánost ábrázolta színes üvegből megalkotva. Itt húzódik az egykori Sztálinváros első utcája, az 1-es számú, későbbi nevén Május 1. utca. Itt még csak pár emeletes hasáb formájú társasházak épültek, a hatalmas panelházak csak az 1970-es évektől kezdtek magasodni a város fölé. A belvárosban számos épület bejáratát funkció nélküli, pilaszteres előépítmény díszíti. A dunaújvárosi egyetem épülete hasonlít a múzeumhoz, az ötvenes évek elején épült, kohóipari technikumnak. Nagy parkjával szintén kastélyra emlékeztet.
1–2. Városi utcarészletek, 3. Néprajzos diákok a tanösvényen, 4. A Dunai Vasmű főhomlokzata
Eztán nagyobb sétát tettünk, megnéztük a Dunai Vasmű épületét, amelynek Dunaújváros a létét köszönheti. Története elején a még Sztálin Vasműnek elnevezetett létesítményt 1950-ben kezdték építeni, ma is a város jelentős munkaadója. Az 1953-ban épült homlokzaton, a hatalmas, tiszteletet parancsoló sásleveles oszlopfők mögött Domanovsky Endre freskói díszelegnek. A vasmű és a város között széles véderdő húzódik, hogy védje a lakókat a szálló portól, egyéb anyagoktól és tisztítsa a levegőt. Vidám beszélgetések közepette, napunkat egy kellemesen elköltött ebéd koronázta meg egy Vasmű úti étteremben. Fáradtan, de érdeklődve tértünk vissza a múzeum épületébe, ahol megtekintettük az állandó kiállítást, természetesen annak néprajzi látványtárát is. Rengeteg kerámia, régi faliórák és egyéb használati tárgyak mellett itt találhatóak a szocialista kitüntetések és plakettek is. A múzeum kiállításán az ókori leletektől a hagyományos néprajzi enteriőrökön át a város már több mint hetven éves történetét tekintettük át. A tanösvényről ismerős információk tárgyi emlékeit láthattuk itt.
1. Vancsa Boglárka Lenin szobrával, 2. Néprajzi látványtár a múzeumban, 3. Néprajzi enteriőr
A múzeum udvarának fedett részén magányosan áll Lenin szobra, mely a főtéren kapott helyett hosszú évekig. Régen szimbólumként mutatta a kommunizmusba vezető utat, ma már csak porosodó emlék a múzeum falai tövében… A történelem e korszakáról jó tájékozottságot nyertünk a séta jóvoltából, hiszen ezeket az időket mi már csak nagyszüleink, szüleink történeteiből vagy könyvek lapjairól ismerhetünk. A szocializmus emlékeiben megmerítkezve, és pár Leninnel készített fotó után, visszatértünk a fővárosba, a szocreál tanösvény pedig várja a Dunaújvárosba látogató érdeklődőket.
Fotók: Fodor Ákos, 2022
ELTE Néprajz Blog 