Szakdolgozat-gépelés, közös írógép, informális kapcsolatok. A kutatói pályán elengedhetetlen szövegformálás és -szerkesztés meghatározó része a technikai felszerelés. De mi a teendő, ha az embernek se írógépe, se gyorsírói tehetsége nincsen? Sárkány Mihály írógép-történetei közt megbújnak a tanulóévek emlékezetes pillanatai, egy modern angol masina és kiderül, hogy került egy régi Continental Kenyába.
Az igény, hogy írógéppel írjak, akkor merült fel, amikor első éves egyetemistaként, 1963 őszén, szemináriumi dolgozatokat kellett beadni. Néprajz szakosként komoly előnyben voltam történelem szakos évfolyamtársaimhoz képest (másik szakom a történelem volt), mert a néprajzi könyvtárban, a Pesti Barnabás utcai épület IV. emeletén, ahol a Tárgyi Néprajz Tanszék és a Folklore Tanszék foglalt el egy egész folyosót, a könyvtár nagy terme egyben a hallgatók közös tanulószobája volt, ahol mindenkinek volt saját asztalrésze fiókkal, és volt egy közös írógép, amelyen leírhattuk szövegeinket, már, aki hozzáfért.
A hozzáférés, persze, kérdéses volt, mert bármennyire kicsi szaknak számított a néprajz, az akkor ott tanuló V., IV., II., és a mi I. éves évfolyamunk mégiscsak húsz és harminc fő között mozgott együttvéve, a legnagyobb a mi évfolyamunk volt, 11-15 fő között változóan. Ez a helyzet, meg a gondolat, hogy azért egy írógépre szükség van távlatilag is, arra indított, hogy próbáljak egyet vásárolni. Egyetem előtt egy évig dolgoztam a Magyar Könyv Kereskedelmi Vállalatnál raktári segédmunkásként, így volt némi alaptőkém, ami egyébként gyorsan fogyott. Szerencsére a szomszédunkban lakott egy idősebb hölgy (hatvan – hetven között lehetett), Stern Janka, akinek volt egy öreg Continentálja, engem kedvelt, ezért jutányos áron meg tudtam vásárolni tőle ezt az igen strapabíró jószágot.
A másik kérdés, hogy hogyan lehet minél könnyebben, gyorsabban megtanulni jól gépelni, az egyetemen oldódott meg. Szikossy Ferenc, a Legújabbkori Magyar Történet Tanszék adminisztrátora ugyanis minden évben gyors- és gépírás tanfolyamot hirdetett, amire ingyen lehetett jelentkezni. Tátrai Zsuzsanna évfolyamtársammal beiratkoztunk.
Sárkány Mihály etnológus, szociálantropológus 1944-ben született Boldván. 1968-ban szerzett etnográfus és történelemtanár diplomát az ELTE-n. Az MTA Néprajzi Kutató Csoportban kezdte akadémiai pályafutását, amely jogutódának máig munkatársa, senior kutatója. Több társadalom- és gazdaságnéprajzi kutatás résztvevője (Varsány, Kenya, Ruanda). Fontosabb publikációiból: Magyar Néprajz VII - Társadalom (szerk.) 2000; Társadalom és gazdaság - Válogatott szociálantropológiai írások. 2016.
A gyorsíró órán egyszer jelentem meg. Látva a követelményt és ismerve magam, aki olyan hevenyészetten írtam, hogy olykor el se tudtam olvasni azt, amit papírra vetettem, beláttam, hogy a gyorsírást nem nekem találták ki. Más volt a helyzet a gépeléssel. Arra három alkalommal elmentem, majd elvittem a tankönyvet, amely tartalmazta az ujjak helyes elrendezését gyakorlatokkal fűszerezve, és ebből kigyakoroltam a vakon írást két hét alatt. Kiderült, hogy komoly előnyt jelentett előéletemben, hogy zongorázni tanultam valaha az állami képzés keretében, sűrűn gyakoroltam a feladott Czeny-Chovan gyakorlatokat, amíg ki nem tette a szűrömet tanárnőm, Sebestyén Sándorné, amikor meghallotta, hogy az In the mood-ot játszom, amit klasszikus lelke nem fogadott be.
Vissza az írógéphez. Ez a két hét azzal telt, hogy a rengeteg feladott kötelező olvasmányból jegyzeteket készítettem négy cédulára vágott A4-es oldalakra. Ez minden nap több órányi munkát jelentett, de megérte. Olyan sebességgel tudtam írni, hogy a későbbiekben csak Ortutay Gyula titkárnője, Szilvásy Éva volt gyorsabb nálam az MTA Néprajzi Kutatócsoportban. A cédulák meg azokban az években igencsak szaporodtak, ma is a polcomon van a hat doboz, amelyben őrzöm őket. Ami a vakon írásban a sebességnél még fontosabb volt, hogy valóban nem kellett odafigyelnem a gépre, gondolkozhattam írás közben. (Sajnos, ez már a múlté, mert három éve a bal kezem kisujja befordult, azóta nem tudok vele billenteni, így kénytelen vagyok odafigyelni írás közben, így is sokat ütök mellé.)
Sárkány Mihály portré. (Gazdasági antropológia kutatások Varsánytól Kenyáig). 2021. A 9:40 percénél szóba kerül az a bizonyos tanszéki írógép is.
Azt hiszem előttem már sokan rájöttek arra, hogy koncentráció és a kifejezés természetessége terén sokat veszítünk azzal, ha a gondolat és kifejezése közé egyre több eszközt illesztünk be. A legjobb az élő beszéd, bárki kipróbálhatja, akinek alkalma van levelet diktálni, és nem írni, utána jön a kézzel végzett írás, majd az egyéb megoldások. Az írógép koncentráció tekintetében még mindig jobb volt, mint a számítógép, mert azon írva mindig az ember fejében bujkál a gondolat, hogy könnyen kijavítható utólag a szöveg.
Az írógéppel együttélés addig tartott, amíg a számítógépen írásra át nem tértem. Ez pontosan 1989-ben történt, amikor Angliában vásároltam egy Amstrad szövegszerkesztő gépet, ami nem tudott még annyi mindent, mint a ma használatos számítógépek, viszont volt egy nagy előnye: több betűtípussal lehetett írni rajta könnyen: egyetlen billentyű beiktatásával változtatható volt a a betű típusa, például cirillre lehetett változtatni a teljes billentyűzetet, így sokkal könnyebb volt bibilográfiát írni rajta, mint a ma használatos beszúrásos módon. Már a 90-es évek közepén jártunk, amikor az Amstrad gép tönkrement, azóta áttértem a szokványos gépekre és a Microsoft Windows-ban adott írásra. Addigra már két Continental írógépem volt, mert egyet feleségem édesapjától megörököltem. Az egyiket 1995-ben elvittem Kenyába Richard Muriuki Mathenge barátomnak, akinek a családi lakhelyén nem volt villany, viszont szeretett volna írni, nairobi-i munkahelyéről meg ismerte az írógép használatát. A másik még mindig megvan.
Visszatérve az írógép előnyeire, a nyilvánvaló hasznán kívül kiderült, hogy másra is jó. Amikor Csaba unokaöcsémnek gondjai voltak elsős iskolás korában a p és r betűk írásával és olvasásával, akkor leültettem az írógéphez, és olyan szavakat írattam vele, amelyekben ezek a betűk előfordultak. A betűk keresgélését a klaviatúrán játéknak tekintette, élvezte, így egyetlen délutánon megoldódott a két betűvel kapcsolatos gondja egy életre.
Ez a tapasztalat is hozzájárult, hogy kialakult bennem a meggyőződés: általános iskola első osztályaiban érdemes volna írógépen vakon írást tanítani. Azóta változtak az idők, az iskolákba bevezették a számítógépeket, de nem tanítják meg rajtuk a vakon írást. Így jóval kevésbé hatékonyan használják a gépeket sokfelé, amiről meggyőződhetünk orvosnál, gyógyszertárban és még jónéhány helyen.
Budapest, 2021. november 26.
Sárkány Mihály
ELTE Néprajz Blog 
“Sárkány Mihály írógép-története: „A koncentráció és a kifejezés természetessége terén sokat veszítünk azzal, ha a gondolat és kifejezése közé egyre több eszközt illesztünk be”” bejegyzéshez 2 hozzászólás