Bárth Dániel, az ELTE BTK Néprajzi Intézet igazgatója az ELTE Sikerek Veled rendezvénysorozat egyik vendége volt, ahol a kutatói pálya szépségeiről és nehézségeiről kérdezték. A beszélgetésből többek között fény derül arra, hogy milyen messzire tud egy néprajzkutató visszautazni az időben, hogyan lehet belelátni egy kétszázötven éve élt ember gondolkodásmódjába és, hogy milyen reakciókat vált ki egy 1736-os latin szöveg a vonaton.
Kategória tár:Videó
Pingálás, fazekasság, festés, paprikatermesztés – beszámolók a kalocsai terepgyakorlatról
Kalocsán járt terepgyakorlaton a másodéves hallgatók egy csoportja 2022 júliusában Bali János vezetésével. Terepük rendhagyó módon város volt, ami a témák színes skálája mellett kihívásokat is tartogatott. A hallgatók beszámolói következnek.
Falunap, tésztagyár, borkóstoló – videóbeszámoló a gyermelyi terepgyakorlatról
A nyár sem telt tétlenül az alapszakos hallgatóknak, a második évfolyam egyik csoportja, 2022 augusztusában a Komárom-Esztergom megyei Gyermelyen járt terepgyakorlaton, ahol élményekben gazdag hetet töltöttek.
Néprajzkutatók levéltárakban, néprajzkutatók terepen – így zajlott a 2022-es Kutatók éjszakája a Néprajzi Intézetben
Előadás, kvíz, videópremier és táncház – sem programokból, sem érdeklődőkből nem volt hiány a Néprajzi Intézet termeiben a 2022-es Kutatók éjszakáján.
Lower Clergy and Local Religion in 16th–20th Century Europe – beszámoló a Folklore Tanszék és a Történeti Folklorisztikai Kutatócsoport nemzetközi konferenciájáról
Izgalmas előadások, élénk viták, kérdések és kommentek. Nézze vissza a konferencia teljes anyagát az ELTE BTK YouTube csatornáján, majd olvassa el a beszámolónkat! Képek, videók, fotók – minden egy helyen a konferenciával kapcsolatban.
Papok és közösségek a nagyító alatt – könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Magyar Tudomány Ünnepén
A Papok és közösségek a nagyító alatt című rendezvényen a 2018 óta működő kutatócsoport eddig megjelent nyolc kötetét mutatták be néprajzkutatók, történészek, folkloristák. A monográfiák, tanulmánykötetek és forráskiadványok szereplői közt találunk Buda-környéki falusi plébánosokat, egy zombori ördögűző papot, egy önfejű unitárius lelkészt, de felsorakoznak korábban névtelen közép-magyarországi (Pest megyei és bácskai) egyházi személyek is. Az esemény a történeti néprajz, történeti folklorisztika és a történeti antropológia jelenkori kutatási távlatait és kooperációs lehetőségeit bemutató beszélgetéssel zárult. Baranyi Janka videóbeszámolója.
Visszatérés a campusra – ilyen volt az első hét a Trefort-kertben
Három félév online oktatás után az ELTE BTK 100%-osan jelenléti módon a Trefort-kert Offline Fesztivállal nyitotta meg kapuit a hallgatók és oktatók előtt. A rendezvényen természetesen mi is ott voltunk, a néprajzos létnek megfelelően 100%-os sokszínűséggel: last minute kiállítás-látogatás, terepmunkagyakorlatos kisfilmek premierje, élettel teli 3D-s szakmai beszélgetések, nagyszínpados Cseh Tamás emlékkoncert.
Bukovinai székelyek, felvidéki magyarok és svábok faluja – teveli terepgyakorlat
A másodéves néprajzosok egy csapata Tevelen végezte gyűjtési gyakorlatát Vámos Gabriella vezetésével. Tevel egy eredetileg svábok által lakott Tolna megyei falu volt, de az 1945-ös német kitelepítések után bukovinai székelyek és felvidéki magyarok lakták be a települést.
Sajtkészítés, traktorozás és biogazdálkodás – rábcakapi terepgyakorlat
Az egy hetes rábcakapi terepgyakorlaton Eitler Ágnes vezetésével azt vizsgálták hallgatóink, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei 160 fős település lakosai milyen kihívásokkal szembesülnek a mindennapokban, ezekre hogyan reagálnak, illetve milyen helyi kezdeményezések születnek a községben. Rövid posztunkban a másodéves néprajzosok élménybeszámolóit hallhatják és láthatják a blog olvasói.
„Lányok, lányok, víg kövesdi lányok…” – mezőkövesdi terepgyakorlat
2021 nyarán az ELTE Néprajzi Intézet három helyszínre is szervezett gyűjtési gyakorlatot. Rendhagyó terepbeszámolónkban minden mezőkövesdi gyakorlaton résztvevő hallgató megszólal egy-egy gondolat erejéig.