10 év, 10 kérdés – Klitsie-Szabad Boglárkával beszélgettünk

Az elmúlt hetekben néprajz szakon végzettek meséltek arról, milyenek voltak az egyetemi éveik, mit csinálnak most és hogy mit ad a szakmai életükhöz a szakon elsajátított néprajzi tudás. A sorozatot Klitsie-Szabad Boglárkával folytatjuk.

1. Rövid bemutatkozás

Klitsie-Szabad Boglárka vagyok, néprajzkutató, mesemondó, jelenleg főállású édesanya. Az anyai főállás előtt, és remélhetőleg utána is a Hagyományok Háza Módszertani Műhelyének népmese szakelőadója voltam, illetve leszek. 

2. Mesélj egy kicsit a szakmai életutadról!

Az ELTE-n a néprajz szakot BA képzésben 2007-ben kezdtem, és 2010-ben fejeztem be, szerkesztői ismeretek minorral. Ezután folklorisztika mesterképzésre jártam. A 12 ingyenes félévet egy Erasmus ösztöndíjjal töltöttem ki, így az MA-t 3 év alatt végeztem el. Az utolsó két évben párhuzamosan jártam (Kalina Verával együtt) az egri Eszterházy Károly fősuli (akkor még főiskola ma már egyetem) Kulturális örökség tanulmányok szak levelező mesterképzésére. Mindeközben Erasmussal Bulgáriában töltöttem egy félévet. Tehát volt olyan szemeszter, hogy három felsőoktatási intézmény hallgatója voltam egyszerre. Így visszagondolva, erre nagyon büszke vagyok, és arra is, hogy befejeztem mind a két mesterképzést. Az ELTE néprajz szakát kitüntetéses diplomával hagytam el, Egerben viszont 8 évet kellett várnom a diplomámra, mert ott nem fogadták el az angol felsőfokú nyelvvizsgámat, csak két középfokú nyelvizsgáért járt diploma. 2013-ban ösztöndíjas doktorandusz lettem az Európai Etnológia Doktori Programon, és jelenleg azok táborát bővítem, akik abszolváltak, de még nem fejezték be disszertációval a képzést. Ez a mai napig zavar engem (s úgy sejtem a témavezetőimet is). 

3. Hol dolgoztál eddig, és melyik intézményben dolgozol jelenleg?

Dolgoztam én az egyetemi évek alatt sok helyen. Voltam hostel recepciós, fagyiárus, pultos egy vidéki csehóban, sofőr az IBM-nél, és sok minden más is. A doktori mellett muszáj volt, hogy dolgozzak. Akkoriban 100 ezer forint volt az ösztöndíj egy hónapban. Az akkori albérletárak mellett sem tudtam kijönni ebből, így jött pl. doktori alatt a hosteles vagy a sofőr munka. Rugalmas beosztást kértem, így elengedtek, ha órát tartottam, vagy ha óránk volt. Az IBM-nél ültem épp az Infoparkban, amikor egy régi ismerősöm írt chaten a Skanzenből, hogy “hahó, van egy üres hely, nincs kedved jelentkezni?” Jelentkeztem, felvettek. A Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságára kerültem, ahol Csonka-Takács Eszter volt a főnököm. A korábban szaktársként megismert ELTE-s ismerősökre, Szigethy Zsófira, vagy Faár Tamarára szeretettel gondolok vissza. Együtt tettük meg a Szentendrére vezető, sokszor 40-50 perces utat reggelente. Amit nagyon szerettem a skanzenes időszak alatt, az az, hogy gyakran kellett használnom az angolt, a szakmai nyelvtudásom sokat fejlődött. Nagy élmény volt még együtt dolgozni (ha csak pár napot is) Buzás Miklóssal, a Skanzen főépítészével. Hatalmas, életszerű, gyakorlati és lexikális tudása van, ezt egy széki utunk alkalmával ámulva tapasztaltam. Mégis, azt éreztem a Skanzenben, hogy nem ez az én utam, 6 hónap után felmondtam. Munka nélkül voltam, augusztusban utalták az utolsó ösztöndíjat.

Nyáron azonban jött egy Facebook-poszt Deáky Zita tanárnőtől a néprajzos csoportba, hogy a Hagyományok Házába keresnek néprajzos embert, népmese területre. Gondoltam, muszáj lesz szakmai munkát találnom, még ha a népmese félévem az egyetemen nem is sikerült fényesen. Sajnos akkoriban olyan oldalról közelítették meg a népmese kollokviumot és a hozzá kapcsolódó gyakorlatot is, ami nagyon kevés betekintést engedett napjaink mesemondásába vagy a mesemondás performatív érdekességeibe, (engem kifejezetten ez a része érdekel, a 19. századi gyűjtemények, ami akkor a kollokvium középpontjában állt, kevésbé). Elmentem az interjúra. Sándor Ildikó volt a folklór osztály vezetője akkor (ma Varga Máté az osztályvezető és Ildikó a Népművészeti Módszertani Műhely Tárvezetője). Nagyon fontos volt neki (és utólag látom, hogy miért, nem csak neki, hanem az egész Folklór Osztály működéséhez elengedhetetlen) a néprajzos végzettség és/vagy látásmód. Dala Sára (szintén az ELTE-n végzett, kiváló közművelődési szakember) GYES-es helye volt ez. Megkaptam az állást. Miután Sára visszajött, engem is „megtartottak”. Ennek több oka is volt. Az egyik a népmese területéhez kapcsolódó megnövekedett feladatmennyiség, illetve bízom benne, hogy a másik az, hogy jó munkaerőnek tartanak. 2016 óta vagyok tehát a Hagyományok Házában.

4. Milyen munkakörben dolgozol? Melyek a főbb feladataid?

A HH-nak három nagy része van. A MÁNE , az FDK és az NMM. (Magyar Állami Népi Együttes, Folklórdokumentációs Központ és a Népművészeti Módszertani Műhely). Az NMM is több részből áll. A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, és a Kézműves Osztály is az NMM részei, és ugyebár vagyunk mi, a Folklór Osztály. A főbb feladataim a népmese témaköréhez és a szövegfolklórhoz kapcsolódnak. Kiadvány-előkészítés, szakmai szervezetekkel való kapcsolattartás, tanfolyamszervezés, szükség esetén főképp ismeretterjesztő előadások tartása népmese témában, népmese témájú ismeretterjesztő programok szervezése és mindezek mögöttes háttérmunkája, tehát a „papírozás” (aminek nagy része pont szeptemberi távozásom körül állt át elektronikus módra, így már az is online iktatórendszer segítségével történik.)

5. A tudományos néprajzi kutatás mennyire van jelen mindennapjaidban?

Most szinte alig, az anyaság miatt. Kivéve, ha az émikus módszerre épülő, „ki tud több ölbeli játékot vagy mondókát hulla fáradtan alkalmazni” tevékenység is beleszámít ebbe. Viccet félretéve visszakérdezek: Mi számít tudományos néprajzi kutatásnak? Sosem felejtem el, elsős egyetemistaként egyik kedves tanárunk ezzel nyitott: „Ha maguk, kedves hallgatók, azért jöttek ide, mert azt hiszik, itt néptáncolni, bőrözni, meg szőni-fonni fognak, akkor nagyot tévednek…” Értem, mi volt a célja ezzel, és be is bizonyosodott, hogy nem a gyakorlat lesz a fókuszban.

Ugyanakkor érdemes elgondolkodnunk azon, hogy 2021-ben is mesélnek az emberek népmeséket, ez pedig nyilvánvalóan egy folklorizmus jelenség, melynek a megfigyelése, értelmezése lehet egy tudományos néprajzi tevékenység első lépése. Az én érdeklődésemet a népmesék iránt ezek a jelenleg is élő folyamatok keltették fel. A népmesékről nagyon sokat tanultam az alatt az idő alatt, amíg fesztiválokon meséltem és/vagy hallgattam mesélést, vagy amíg képzéseken, pedagógusok százainak kételyeit, kérdéseit, lelkesedését igyekeztem kollégáimmal együtt a népmese témában eloszlatni, választ adni, megerősíteni arról, hogy hogyan működik a hallgatóság és a mesemondó, hogy milyen „szabályai” lehetnek a szóbeliségnek. Természetesen ez a kezdeti érdeklődés mit sem ért volna, ha szabadidőmben, vagy akár munkaidőm „üresjárataiban” nem olvasok szakirodalmat. A szakmai programok, képzések miatt kollegiális és mondhatom baráti kapcsolatot alakítottam ki pl. Raffai Judittal vagy Benedek Katalinnal, a mai napig hozzájuk fordulok, ha elakadok egy-egy mese típusbesorolásával. Azt is fontos látni, hogy egy ilyen szellemi műhelyben, egy ilyen munkaközegben, mint a HH Folklór Osztálya, egy reggeli kávézás, vagy egy ebéd is eltelhet azzal, hogy „szakmázunk”, tehát szakirodalmi kérdésekről vagy a folklorizmus jelenségeiről beszélgetünk. Számomra ez is épületes, előbbre visz.

Én hiszek abban, hogy a közművelődés és a tudományos néprajzi kutatás kéz a kézben járhat, és ezek nem egymással ellentétes, hanem egymást segítő, motiváló jelenségek, munkák.

Mivel nem tudományos státuszban vagyok, nincs konkrét kutatónapom. De ha az ember nyitott szemmel jár, érdeklődik, lelkes, akkor kaphat lehetőséget erre is. Csipkés Vilmos repertoárját munkaidőben gépeltem, mert a HH készít belőle kiadványt. (Néhány érdekes ízelítő részletet az előadói Facebook-oldalamon is közöltem – Bogi és a népmesék). Gyűjteni is munkaidőben mentem, amit az intézmény támogatott, hiszen látta, milyen lehetőségek vannak a feladatban és mennyire fontos nem veszni hagyni egy hagyományos mesemondó tudását. 2020-ban az egész NMM belső képzést tartott: szakirodalmakat ismertettünk egymással pl. a hagyomány fogalmát jártuk körül, olyan volt, mint egy olvasószeminárium. De hogy egy másik példát említsek, a HH Folkstúdió Vasárnapi mese adásaiba Dala Sára kolléganőmmel írtuk (ő még mindig írja) a háttértartalmakat. Ezekhez bizony fel kell ütni a népmesekatalógusokat, ismerni kell az egyes típusokat, hozzá szakirodalmat ajánlani, s mindezt úgy, olyan formában közreadni, hogy az adást néző, a linkre kattintó Jóska Pista pék, Víz Sándor filozófus, vagy a kisnyugdíjas Mari néni számára is érthető és élvezetes legyen. Ez szerintem komoly szakmai munka és szép feladat.

6. Az egyetemi oktatás és a gyakorlati órák mennyire készítettek fel a későbbi munkára?

A kötelező és ajánlott szakirodalmak, amiket olvasnunk kellett, a mai napig hasznosak. Nekem jó a memóriám, én emlékszem a 10 évvel ezelőtt olvasott könyvek, tanulmányok többségére. (Ez nem azt jelenti, hogy azóta nem olvastam, csak az egyetemi évek alatt nagyon sokat kellett olvasnunk). A terepmunkák is nagyon hasznosak voltak, jó, hogy már az egyetemen felkészítenek minket arra, hogy hogyan kell terepen viselkedni, mit kell csinálni stb. 

7. Az egyetem alatt elképzelt pályaképed, munkával kapcsolatos elképzeléseid mennyire valósultak meg? 

Úgy képzeltem korábban, hogy nem lesz bonyodalom a doktorimmal és szépen befejezem a görögkatolikus témát, fokozatot szerzek. Erről a témáról megírni a disszertációt nehéznek bizonyult úgy, hogy beleszerettem a népmesékbe. 

A munkám során a tudományos tartalmak, amikre az egyetemi képzés fókuszált, a legbiztosabb alapot adják és egy látásmódot biztosítanak, ami nélkül a mindennapi munka félrecsúszna. De arra senki nem készít fel, azt csakis élesben lehet megtanulni, hogy ezt a tudást hogyan lehet átadni laikusoknak, vagy hogy a néprajzi ismereteket hogyan lehet a gyakorlatban hasznosítani. Az, hogy nekem ilyesmivel is dolgom lesz, fel sem merült bennem az egyetemi éveim alatt. Örülök, hogy így alakult a pályám. A népmesemondás, mint kortárs folklorizmus jelenség nagyon érdekel, mesemondóként pedig sikeresnek tartom magam. Ez a siker a hallgatóság visszajelzéseiből (is) tetten érhető, de a Népművészet Ifjú Mestere címemre is nagyon büszke vagyok. A munka miatt nem sok publikálásra van időm. Most fog megjelenni egy gyakorlati szempontú tanulmánykötet, s ha minden jól megy, év végén a Csipkés Vilmos repertoárját feldolgozó kötet, amit Varga Norberttel közösen írunk. Most a kicsi Jan tölti ki minden időm, nehéz a munkát, a régi tanulmányaimat, meg az anyaságot összegyeztetnem. Egyelőre. Tudom, sokaknak sikerült, idővel majd nekem is menni fog. Valójában akkor is nagyon boldog ember leszek, ha egyszer majd sikerül befejeznem a doktori tanulmányaimat, de akkor is, ha „csak” egy fokozat nélküli néprajzos, lelkes mesemondó és édesanya leszek.

8. Mi az, amit szakmádban hivatásodnak tartasz, és amit megosztanál a jelenlegi hallgatókkal vagy laikusokkal?

Hivatásomnak az értékmentést és átadást tartom, és beleszerettem a felnőttképzésbe. Amit a legjobban élveztem/élvezek a munkám során, azok pont azok a tevékenységek, amelyeket nem gyakran, nem mindennapi szinten végzek. Az egyik a felnőtteknek szóló előadások tartása népmesemondás témában. Erdélyben az utóbbi 3 évben közel kétszáz pedagógusnak tartottunk képzést Sándor Ildikóval. Azokat az órákat nagyon élveztem, amikor gyakorlati tanácsokkal, tippekkel, elméleti alapvetésekkel ismertettük meg a helyi óvónőket, tanárokat Csíkszeredától Kolozsvárig. A Csipkés Vilmosnál történő gyűjtések a terepmunka új színeit mutatták meg nekem. Nem pusztán diktafonnal meg jegyzetfüzettel, de profi stábbal mentünk a terepre azért, hogy kiadvány szülessen majd a felvett anyagból. Nagy pocakkal a legutóbbi home office időszakban gépelni a meséket, kutatgatni (nekem még nem megy fejből!), hogy melyik mese mely típuskombinációkból áll össze… na ezek voltak a legjobb élmények. A mesemondás nincs benne a munkaköri leírásomban, de azok a hetek, amikor Legeza Márti megkért, hogy ugorjak be Fábián Évike helyére egy komplex foglalkozásra mesélni… Na, azok a hetek adtak igazi értelmet a HH-s munkámnak. No meg a zsoboki gyermekotthonos mesemondás, az angol nyelvű előadás tartása online, vagy élőben külföldi közönségnek, a skót tanulmányutam. Sok jó élményem van, amelyekre jó visszagondolni.

9. Mit szerettél legjobban az egyetemen? Melyek voltak a kedvenc óráid, témaköreid? Melyik a legkedvesebb emléked?

Az egyetemen a legjobban a baráti társaságot szerettem. Volt egy négyesfogatunk: Kalina Vera, Hajdu Ági, Korzenszky Tomi és én. Nagyon összetartó csapat voltunk, hökösök, szervezők, minden lében kanalak. Hárman a mai napig igen szoros kapcsolatban vagyunk egymással, de Tomival is megmaradt a jó viszony. Mind a négyen a szakmában helyezkedtünk el, és Verával, illetve Ágival a mai napig is számíthatunk egymásra szakmai kérdésekben is. Aztán volt az egyetemen egy jó barátom, aki történetesen a tanárom volt. Kocsis Gyula tanár úrral a halála előtti években nagyon szép baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Míg Bulgáriában voltam, végig leveleztünk. Jó emlék a szatmári hallgatói kirándulás, amit én szerveztem, a kenutúra az öreg Túron Bali János és Kocsis Gyula tanár urakkal, de a zalai vagy a sárközi kirándulás is jó élmény volt. A délutáni „kávék” a Misterben, meg a Könyvtár Klubban, a hétfő esti táncházak, az ADK kolis élet… Számtalan szép emlékem van.

A kedvenc óráim? Nagyon szerettem Verebélyi Kincső tanárnő óráit népszokás témában. Ő volt a témavezetőm az alapképzésen. Bali János órái is nagyon izgalmasak voltak, pl. a nemzeti antropológia vagy az életmód. Bárth Dániel tanár úr vallási néprajz órái is lekötöttek, de szinte minden oktatóhoz tartozott egy óra, amit szerettem. Végül Bárth Dánielnél írtam görögkatolikus témában a mesterszakos dolgozatom. Doktori programon két témavezetőm volt, Mohay Tamás és Bárth Dániel.

10. Mit üzensz az egyetem oktatóinak és/vagy a hallgatóinak?

A hallgatóknak azt, hogy olvassanak sokat, de azt is, hogy menjenek terepre és járjanak el a szakmai programokra. A HH mesés programjain nem igazán szoktam látni a hallgatókat, holott az elmúlt években olyan előadóink voltak, mint Smid Detti, Varga Norbert, Benedek Katalin, Zalka Csenge Virág, Gulyás Judit, Domokos Mariann vagy épp Biczó Gábor. Ha valaki megkeresett volna, hogy „Hahó Bogi, ha legközelebb mentek gyűjteni mesét, mehetek veletek?” én szívesen vittem volna egy-egy hallgatót, ha látom, hogy lelkes a népmese iránt az adott személy. Egy szó, mint száz,

akiben él a tenni akarás, aki elhivatott és lelkes, szorgalmas, az sokra viheti, vigyen bár az útja a tudományos kutatás, vagy a közművelődés felé: a lényeg az elhivatottság és az alázat.

Az oktatóknak jó egészséget és izgalmas órákat, lelkes hallgatókat kívánok! Ha valaha mesélni kell, keressenek bátran, rám számíthatnak! ☺