A következő hetekben néprajz szakon végzettek mesélnek arról, milyenek voltak az egyetemi éveik, mit csinálnak most és hogy mit ad a szakmai életükhöz a szakon elsajátított néprajzi tudás. A sorozatot Tompos Krisztinával folytatjuk.
1. Rövid bemutatkozás
Tompos Krisztina vagyok. Egy kis Veszprém megyei faluból, Nemesgulácsról származom. Részben innen is indult néprajzi érdeklődésem, hiszen nagyszüleimtől, dédnagymamámtól sok történetet hallottam a „régi időkről”, a falusi élet számomra már ismeretlen mindennapjairól. A néptáncos közeg is ebbe az irányba terelt, így 2008-ban jelentkeztem az ELTE néprajz szakára.
2. Mesélj egy kicsit a szakmai életutadról!
2008-ban lettem az ELTE BTK Néprajzi Intézet hallgatója. Először alap-, majd mesterszakos diplomát szereztem, ezután pedig jelentkeztem a doktori képzésre. Jelenleg abszolvált doktori hallgatóként a disszertációmon dolgozom. A szakmai munkám, a gyakorlati tapasztalatszerzés már az egyetemi évek alatt kezdetét vette, a kötelező szakmai gyakorlatok mellett többször vettem részt különböző kutatótáborokban, gyűjtőutakon. Ezek mind hasznos tapasztalatnak bizonyultak a későbbi munkám során. Az első, hosszabb távú szakmai pozíciómat 2015-ben kaptam meg, ekkor – még a doktori képzés mellett – félállásban dolgoztam Budaörsön a Jakob Bleyer Heimatmuseum múzeumpedagógusaként. A múzeumpedagógiai foglalkozások megtartása mellett muzeológusi feladatokat is elláttam, és a programszervezésben, valamint az intézmény online kommunikációjában is részt vettem. 2016-ban jelentkeztem a Petőfi Sándor Program ösztöndíjára, amit elnyertem, így 2016 szeptemberétől 2017 júniusáig Déván, a Szent Ferenc Alapítványnál tevékenykedtem.
Elsősorban néptánc foglalkozásokat tartottam az Alapítványnál élő gyerekeknek, de néprajzi tapasztalataimat is kamatoztatni tudtam. Ezt követően folytattam doktori tanulmányaimat. 2018 szeptemberében jelentkeztem a Kőrösi Csoma Sándor Programra, aminek ösztöndíjasaként 2018 őszétől 2019 májusáig az Egyesült Királyságban, Southend-on-Sea városában közösségszervezőként dolgozhattam. Az itt végzett munkám is sokrétű volt: a gyerekeknek és felnőtteknek tartott néptánc- és jeles napi alkalmak mellett pályázatírással, online kommunikációval és programszervezéssel is foglalkoztam. A Southend-en töltött majdnem egy év egyik legnagyobb eredményeként 2019 májusában megszerveztük az első Southendi Magyar Fesztivált. Az Egyesült Királyságból visszatérve a doktori mellett rövidebb szakmai projektekben vettem részt, például tanulmányírással és kiadványszerkesztéssel is foglalkoztam.
3. Melyik intézményben dolgozol jelenleg?
A 2020-as év elején jelentkeztem egy projektmunkatársi állásra a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba, ahova nagy örömömre fel is vettek. A járványhelyzet miatt csak késve indulhatott A “létező szocializmus” életvilágai című, az 1980-as évek vidéki magyar falvait középpontba állító projekt, amelyben kutatóként 2020 szeptembere óta dolgozom.
4. Milyen munkakörben dolgozol? Melyek a főbb feladataid?
Projektmunkatársként a Skanzen új, a 80-as évek vidéki Magyarországát, és annak változásait vizsgáló kutatásában dolgozom, de emellett más múzeumi munkákba is bevonnak minket, legyen szó tárgyak leltározásáról, vagy blogírásról. Ennek köszönhetően többféle munkafolyamatba beleláthatok, ami szakmai szempontból nagyon hasznos és tanulságos.
5. A tudományos néprajzi kutatás mennyire van jelen mindennapjaidban?
Úgy gondolom, hogy a néprajz szak nem csak egyetemi diplomát ad, de egyfajta látásmódot is. Erősíti a másokra való odafigyelés képességét és segít a jelenségeket a maguk összetettségében, sokszínűségében szemlélni.
Ilyen értelemben a néprajz átszövi a mindennapjaimat, hiszen az alapvető hozzáállásomat határozza meg.
6. Az egyetemi oktatás és a gyakorlati órák mennyire készítettek fel a későbbi munkára?
Szerencsére az egyetemi órák alatt sokféle ismeretet szereztünk, amik jó alapot adtak a későbbi munkánkhoz. Sok mindent persze csak elméletben sajátítottunk el, és ezek gyakorlati alkalmazását már saját magunknak kellett kitapasztalni, például leltározásnál, vagy egy kiállítás munkálatainál. Talán több szakmai gyakorlat, illetve gyakornoki munkalehetőség megkönnyítené a hallgatók számára a munkába állás kezdeti szakaszát.
7. Az egyetem alatt elképzelt pályaképed, munkával kapcsolatos elképzeléseid mennyire valósultak meg?
Már hallgatóként is tisztában voltunk azzal, hogy néprajzi végzettséggel sokféle pályakép képzelhető el. Az én ismerőseim, évfolyamtársaim között is van, aki muzeológus vagy kutató lett, míg mások tanárként, rendezvényszervezőként vagy saját vállalkozásban dolgoznak. De úgy gondolom, a néprajzi szemléletet mindenhova magunkkal visszük, bármilyen munkakörről legyen is szó. Szakmai intézményekbe bekerülni nem mindig könnyű, hiszen nem túl sok a néprajzos pozíció, de próbálkozni kell és élni a lehetőségekkel.
8. Mi az, amit szakmádban hivatásodnak tartasz, és amit megosztanál a jelenlegi hallgatókkal vagy laikusokkal?
Számomra egy régi kútra festett évszám, a nagymama kávéfőzője, vagy egy féltve őrzött báli kesztyű is értéket jelent, mert történeteket mesél.
Azzal, hogy egy-egy témával, jelenséggel néprajzi szemszögből kezdünk foglalkozni, lehetővé tesszük, hogy a „laikusok” számára is elérhető és felfedezhető legyen, hogy mások is megismerhessék azt a történetet, amit egy tárgy, egy írott forrás, vagy egy ember mesélhet magáról. Ezek a történetek nem csak érdekesek, de sokszor tanulságosak is.
9. Mit szerettél legjobban az egyetemen? Melyek voltak a kedvenc óráid, témaköreid? Melyik a legkedvesebb emléked?
A közös élmények, néhány mókás órai jelenet mindig megmarad, amikre jó emlékezni. A Néprajzi Könyvtár például minden értelemben a szellemi élet központja volt, persze nem csak a könyvek miatt. Többnyire itt beszéltük át az órai tapasztalatokat, és olykor a pletykákat vagy a legújabb buli-élményeket is. Ezek alkalmanként a kelleténél nagyobb viháncolással, néha hangosabb nevetéssel jártak, ami miatt a könyvtáros meg is jegyezte, hogy ez egyelőre még könyvtár és nem kávéház. (Pedig egy kávéfőző beüzemelését mindannyian támogattuk volna… ☺) Nem tudnék egyetlen kedvenc tárgyat kiemelni, bár amin talán én is meglepődtem, hogy mesterképzés alatt mennyire megszerettem a tudománytörténetet, ami alapszakon, az első félévben az egyik rettegett tantárgyunk volt. Néhány évvel később már más szemmel néztem, és rájöttem, hogy sok érdekes történetet rejtenek az intézménynevek és évszámok. Végül tudománytörténeti témában írtam a mesterképzéses szakdolgozatomat és a doktori kutatásomban is ezt folytattam.
10. Mit üzensz az egyetem oktatóinak és/vagy hallgatóinak?
Használjátok ki a képzésben rejlő lehetőségeket, ha tehetitek, látogassatok el külföldi egyetemekre is, mert egy-egy új hely mindig „hozzánk tesz” valamit. És bátran kérdezzétek az oktatóitokat, mert olyan ismereteik, tapasztalataik vannak, amit könyvekben nem feltétlenül találtok meg.
Szerző: Prikler Szilvia
ELTE Néprajz Blog 
“10 év, 10 kérdés – Tompos Krisztinával beszélgettünk” bejegyzéshez 3 hozzászólás