10 év, 10 kérdés – Káplán Szofiával beszélgettünk

Az elkövetkezendő hetekben néprajz szakon végzettek mesélnek arról, milyenek voltak az egyetemi éveik, mit csinálnak most és hogy mit ad a szakmai életükhöz a szakon elsajátított néprajzi tudás. A sorozatot Boda Biankával kezdtük, most pedig Káplán Szofia veszi át a stafétát.

1. Rövid bemutatkozás

Káplán Szofia vagyok, budapesti lakos, a magyarországi szerbség aktív tagja. Etnológusként dolgozom, kutatói pozícióban a Szerb Intézetnél. Budapesten születtem, de egy, a fővároshoz közeli kis faluban, Lóréven nőttem fel, ahol többségben szerbek élnek. Később Szegedre kerültem, oda jártam középiskolába, majd azt követően visszatértem a fővárosba. Szerb ortodox vagyok, a magyarországi szerb közösségben nevelkedtem és ebben a témában is kutatok, ugyanakkor az, hogy mivel is szeretnék foglalkozni, csak az egyetemen kristályosodott ki, a néprajzi tanulmányaim során. 11 éves korom óta aktívan néptáncolok, több hazai szerb együttesben is megfordultam már. Most a Tabán Szerb Folklórcentrum Egyesület táncosa és Elnökségének tagja vagyok.  

2. Melyik intézményben dolgozol jelenleg?

Jelenleg a budapesti Szerb Intézetben dolgozom. Előtte a Petőfi Irodalmi Múzeum tagintézményében, a Mesemúzeumban dolgoztam.

3. Mesélj egy kicsit a szakmai életutadról!

2012-től 2018-ig folytattam tanulmányaimat az ELTE-n. 2012-től 2015-ig néprajz alapszakon és szerb minor szakon, majd 2015-től 2018-ig Kulturális antropológia mesterszakon. Ezen felül 2019-2020 között elvégeztem a Kulturális menedzser szakot is, szakirányú továbbképzés formájában, de ezt már az EDUTUS Egyetemen.

Már a Néprajz alapképzés elvégzése után elkezdtem dolgozni, egyik akkori csoporttársamnak köszönhetően a Mesemúzeumban, ami részben érintette a „szakmát” is, ha a muzeológiai ismereteket vesszük figyelembe. Ezzel párhuzamosan már bekapcsolódtam a Szerb Intézet projektjeibe, azonban csak külsős munkatársként. Teljes állásban 2017 óta dolgozom az Intézetnél.  Az intézeti pályafutásom alatt több tudományos projektbe is bekapcsolódtam, valamint több szakmai konferencián is részt vettem, melyek közül az egyik legmeghatározóbb a Sirogojnoban (Szerbia) tartott nemzetközi tudományos konferencia volt, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (SANU) Néprajzi Intézetének 70. évfordulója alkalmából. Személyes sikerem közül a 2018-ban bemutatott, „Szerb székesegyház a Tabánban – Az eltűnt Rácváros emlékezete” című kiállításhoz kapcsolódó családi nap megszervezését és lebonyolítását emelném ki, melyet a Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Iskola tanáraival együtt valósítottunk meg a BTM Vármúzeumban. Ezen kívül még megemlíteném az Intézet digitalizálási munkálatainak eredményeit és a közösségi oldal és honlap fejlesztését. Nem utolsó sorban, immáron 4 éve vagyok a magyarországi szerb néprajzi tábor szakmai vezetője, ahol az élvezetek mellett eddigi munkahelyeimen szerzett tudást is kamatoztatni tudom. 

4. Milyen munkakörben dolgozol? Melyek a főbb feladataid?

Kezdetben az Intézet „Kép és emlékezet” (Slika i pamćenje) projektjébe kapcsolódtam be, melynek célja a magyarországi szerb családok régi fényképeinek, dokumentumainak gyűjtése, a hozzájuk kapcsolódó történetek rögzítése és digitalizálása egy külön erre a célja létrehozott speciális adatbázisban és programban. Először a terepen gyűjtött anyag feldolgozásában vettem részt: interjúk gépelése, fényképek digitalizálása, adatbázis-kezelés stb. Ebben a projektben jelenleg is részt veszek, azonban a feladatkör kibővült az aktív kutatói munkával, interjúk készítésével a projekt-promóciós munkálatokkal. Ezen kívül még további intézeti projektekben is részt veszek, valamint az intézmény kulturális és tudományos programjainak (pl. konferenciák, kiállítások, koncertek) szervezésében, vagy akár a különböző kiadványok megjelentetésében. Mivel időm nagy részét az intézet projektjei és rendezvényei kötik le a saját kutatási témámra (magyarországi szerbek paraliturgikus hagyományai) nem sok időm jut, azonban a konferenciákra való felkészülések alkalmával, és ahogy a szabadidőm engedi, ezzel is foglalkozom. Nem utolsó sorban az elmúlt évben jómagam vagyok a Szerb Intézet honlapjának és Facebook-oldalának a szerkesztője és kezelője.  

5. A tudományos néprajzi kutatás mennyire van jelen mindennapjaidban?

Hétköznap – azaz a munkám során szinte mindig és szabadidőmben is, főleg a néptáncnak köszönhetően. 

6. Az egyetemi oktatás és a gyakorlati órák mennyire készítettek fel a későbbi munkára?

Amit az egyetemi oktatás keretein belül meg lehetett valósítani, és az a tudás, amit át lehetett adni a diákoknak, mind gyakorlati, mind elméleti szempontból nagy segítséget nyújtott számomra. Én személy szerint

a néprajzon és a kulturális antropológián szerzett tapasztalataimat nem választanám szét, esetemben a két helyen kapott tudás egymásra épülve volt használható.

A gyűjtések, vagy akár a mindennapi munkám során persze adódnak olyan helyzetek, amik váratlanul érnek, de mindig van mihez visszanyúlni. Itt még azért kiemelném, hogy mindkét szak esetében nem elhanyagolható a csoporttársaktól szerzett tudás sem! 

7. Az egyetem alatt elképzelt pályaképed, munkával kapcsolatos elképzeléseid mennyire valósultak meg? 

Bevallom a néprajz szakra nem érkeztem nagy elhatározásokkal, de ha már csak a néptáncot vagy a szerb közösségben való nevelkedést nézem, nem lepődőm meg magamon, hogy ott kötöttem ki. Szerintem az eddigiek után elég egyértelmű, hogy a hazai szerbekkel foglalkoztam a tanulmányaim alatt, s az, hogy az egyetemről kikerülve egyből a „szakmában” és a témámat megtartva tudtam elhelyezkedni, egészen szerencsés dolog. Ezért hálás is vagyok. Bár ahhoz, hogy reális képet kapjon mindenki, tudni kell, hogy a magyarországi szerbek körében az elmúlt 20-30 évben alig van valaki, aki hasonló képzésben vett részt. Sőt, néprajzosként egyedüli versenyzőként indulhattam a pozícióra, így azért nem volt nehéz. 😊 

8. Mi az, amit szakmádban hivatásodnak tartasz, és amit megosztanál a jelenlegi hallgatókkal vagy laikusokkal?

Az, hogy minden kultúra megismerhetővé kell, hogy váljon ahhoz, hogy megértsük egymást. Legyen az a távoli piaroáké, vagy a magyarországi szerbségé! 😉 Tanácsként pedig annyit tudnék mondani a leendő hallgatóknak, hogy ha van egy téma, ami érdekel, amihez úgy érzed érdemes és tudsz is hozzátenni, akkor azt ne add fel! Még akkor sem, ha az oktatók le akarnak beszélni róla! 

9. Mit szerettél legjobban az egyetemen? Melyek voltak a kedvenc óráid, témaköreid? Melyik a legkedvesebb emléked?

A legjobban a csoporttársaimat szerettem, azt az igen színes gondolkodásmódot, mi jellemezte azt az évfolyamot. Ez szintén mindkét szakra igaz. Az órák közül nem tudnék kedvencet felsorolni, mindegyik érdekes volt a maga módján. 

A legkedvesebb emlékek pedig a közösségi események, a Luca-nap, a táncházak a tanteremben, tanulmányi kirándulások, Átány és a felsorolás végtelen…

10. Mit üzensz az egyetem oktatóinak és/vagy hallgatóinak?

Az oktatóknak, hogy köszönöm! A diákoknak: az alapvizsgát leszámítva, egészen király az, aminek a részesei lehettek! 

Fotók: Az interjúalany sajátjai
Borítókép: Szöllősi Mátyás
Kreatív grafika: Bobák Szilvia

Szerző: Prikler Szilvia