Az ELTE BTK Néprajzi Intézetében Mohay Tamást Bárth Dániel váltja az intézetigazgatói székben. Vajon gondolt-e diákként arra, hogy ő is intézetigazgató lehet egyszer? Milyen jövőképet lát az alap- és mesterszak, illetve a doktori képzés előtt? Milyen egyetemi nehézségekkel kell szembenéznie a jelenkori válságidőszak közepette? Interjúnkból kiderül! Bárth Dánielt Bobák Szilvia doktorhallgatónk kérdezte.
Tanár úr is az ELTE BTK-n végezte a néprajz és a történelem szakot. Diákként mi volt a benyomása, mit csinálhat egy intézetigazgató?
Az 1990-es évek második feléről beszélünk, amikor az ELTE BTK még a tanszéki önállóság jegyében működött. Az intézeti rendszert a 2000-es évek elején vezették be. (Hozzáteszem, hogy korábban időnként volt ilyen szervezeti egység, emlékezzünk csak: Györffy István 1934-ben az Egyetemi Néprajzi Intézet vezetésére kapott megbízást.) Mindenesetre az én egyetemista éveimben a Folklore Tanszék, a Tárgyi Néprajzi Tanszék és a Kulturális Antropológia Tanszék nagyfokú önállósággal, együtt látták el a néprajz szakos oktatást. A tanszékvezetői munkába a hallgatók kevéssé láttak bele, jobbára évnyitókon láttuk és adminisztratív ügyekben kerestük ilyen minőségben Voigt Vilmos, Mohay Tamás és Boglár Lajos tanár urakat.
Azt már doktoranduszként érzékeltem, hogy 2001-ben kiemelt jelentősége volt a Néprajz Intézet megalakításának és Voigt Vilmos igazgatói megbízásának. Akkor az említett három tanszék az ő irányítása alá került, majd a Kulturális Antropológia Tanszék másik karra történt távozása után (2003) kialakult és máig rögzült a két tanszéki felállás. 2005-ben már főállású alkalmazottként vettem részt Voigt tanár úr leköszönésén. Tőle Verebélyi Kincső, majd őtőle 2010-ben Mohay Tamás vette át a stafétát.
Elképzelte akkoriban, hogy egyszer akár Ön is betöltheti ezt a pozíciót?
Meg se fordult a fejemben.
Az intézetigazgatói kinevezését megelőzte 11 év tanszékvezetőként. Miben más a két feladatkör?
Bölcsészkari viszonylatban kisebb intézet vagyunk, amely két, kis létszámú tanszékből áll. Szervezetileg és munkajogilag a könyvtárosi és adminisztrátori állások nem is ide, hanem központi irányítási egységek alá tartoznak. A nyolc állásban lévő oktató munkáltatója a mindenkori dékán. A tanszékvezető a lehető legkevesebb jogkörrel rendelkező középvezető. Feladatait meghatározzák az intézetigazgatóval való együttműködésének szokásjogilag vagy kollegiálisan kialakított keretei. Szerencsére az elmúlt 12 évben az intézet vezetésével kiváló munkakapcsolatot sikerült kialakítani, amely a kölcsönös bizalmon és arányos munkamegosztáson alapul. A most megváltozott helyzetben, friss feladatkörömben ugyanilyen konstruktivitásra készülök a másik tanszék vezetőjével és valamennyi intézeti kollégával.
Tehát a tanszékvezetőség tulajdonképpen az intézetigazgatói pozíció előszobája?
Nálunk így alakult. Van benne ráció, hogy az egyetemi ügymenet és adminisztráció terheit egyfajta szamárlétrán keresztül, fokról fokra vállaljuk át. Magam ezt a pozíciót sokkal inkább egyfajta szolgálattételnek tekintem, amelyen keresztül a néprajz alap- és mesterszak működésének keretét, a kari vezetés elvárásait és az itt dolgozó kollégák munkáját kell mederben tartani, összhangba hozni.
12 év után váltja Mohay Tamás tanár urat az intézetigazgatói székben. Mi az az örökség, amit tovább szeretne vinni a példájából?
Fontosnak tartom, hogy az utóbbi bő évtizedben nyugodt és kollegiális légkörben működött az intézet, ezt nagyon jelentős értéknek tartom, amelyet mindenképpen meg kell tartanunk a jövőben is. Hasonlóan kiemelten lényeges, hogy odafigyeljünk a hallgatóinkra, és az ismeretátadási folyamatokat az ő (szükségszerűen változó) kompetenciáikhoz igazítsuk.
A jelenkor kihívásai nem mindennaposak. Éppenhogy túl vagyunk a pandémián és vele együtt a távoktatás próbatételein, most pedig a válság nehezíti meg a mindennapokat. Az intézeti működést hogyan befolyásolják az események? Milyen atipikus, új feladatokkal kell most megküzdeni intézetigazgatóként?
A két Covid-sújtotta tanév szükségszerűen megtanított minket az oktatás online, illetve hibrid formáinak metódusaira. Bár sem az oktatók, sem a hallgatók nem tartották ezt a formát optimálisnak, arra mindenképpen jó volt, hogy rákényszerültünk az ismeretközlés és számonkérés modern, 21. századi formáinak alkalmazására. A jelenlegi gazdasági válság idején ez a tudás és tapasztalat némi magabiztosságot nyújt arra vonatkozóan, hogy ha kell, platformváltoztatással, de a végsőkig kitartunk oktatási feladataink végrehajtása terén. Hozzáteszem, még az idősebb kollégák is példátlannak tartják, hogy a rezsiszámlák kifizetésével küzd az egyetem, az épületekben oktatásra és ülőmunkára aligha alkalmas hőmérséklet van, és a csapokból csak hideg víz folyik. A nemzetközi helyzet bizonytalanságait látva ugyanakkor néha annak is örülnünk kell, hogy – mindezen kellemetlenségek ellenére – még normál mederben folyhat az egyetemi élet.
1. kép Kisszakból középszak: az elsőéves alapszakos hallgatóknak tartott előadás a Főépület néprajzos termeiből az A épület egyik előadójába költözött a megnövekedett diákszám miatt, 2. kép Bárth Dániel egyetemi íróasztalánál,
3. kép Bárth Dániel köszönti a Kurrens néprajz sorozat első előadásának résztvevőit
Kis intézetként a jövendőbeli hallgatók megszólítása és az intézeti események kommunikációja fokozottan fontos lehet. Mennyire népszerű ma a néprajz szak az alapszakos, mesterszakos és minoros hallgatók körében? Mi mindent tesz az intézet azért, hogy továbbra is sokan válasszák ezt a szakot?
A jelentkezők száma évről évre változik, de azért trendeket ki lehet olvasni a statisztikákból. Alapszakunk nagyon népszerű, az első helyes jelentkezések tekintetében már nem kisszaknak, hanem ún. középszaknak számítunk a karon. Látnunk kell, hogy a főváros vonzereje miatt hozzánk többen jelentkeznek néprajz alapszakra, mint a Kárpát-medence többi néprajzi képzésére összesen. Ez felelősség is egyben, hiszen a 25–30 elsőéves „megtartása” már az intézeti kollégákon, a saját munkánkon (is) múlik. Megfigyelhető, hogy bár tucatnyian végeznek alapszakon egy-egy évfolyamban, mesterszakosaink létszáma az utóbbi években az alsó küszöbön mozog. Határozott célunk, hogy vonzóbbá tegyük a saját néprajzi mesterképzésünket, hangsúlyozni tudjuk ennek – a tudományos életpálya felé mutató – ugródeszka-jellegét, amely egy későbbi doktori tanulmányban ölthet testet. Mivel a mesterszakra minorral is be lehet jutni, idén ebből a célból indítottunk – a blog munkatársainak segítségével (köszönet érte!) – toborzókampányt a közösségi média felületeken és a kari faliújságokon a minor szakválasztás érdekében. Ennek látványos eredménye lett, az érdeklődők száma megháromszorozódott. A felvételi rendszer átalakítása után még inkább feladatunk lesz a középiskolások néprajz szak iránti érdeklődésének felkeltése.
Az intézetigazgatói pozíció mellett Tanár úr a Magyar és összehasonlító Doktori Program vezetője is. Évről évre egyre kevesebben jelentkeznek a karon doktori képzésre. Igaz ez specifikusan a néprajzos hallgatókra is? Hány PhD-hallgatója van most az intézetnek? Milyen jövőképet lát a néprajzos doktori képzéssel kapcsolatban?
A bölcsész mesterszakok létszámának országos visszaesése valamennyi szakon és humán tudományterületen a doktori képzésre jelentkezők számában is látványos visszaesést eredményez. A néprajzi doktori programok nincsenek rosszabb helyzetben, mint a többi szakág programjai. Sőt, az Irodalomtudományi Doktori Iskolában működő folklorisztikai doktori programunk esetében büszkék is lehetünk rá, hogy 2013 óta, amióta átvettem a program vezetését, nem volt olyan év, hogy ne lett volna doktoranduszunk. (Az intézethez tartozó, de a Történettudományi Doktori Iskola keretében működő Európai Etnológia program sajnos nem mondhatja ezt el magáról.) A mi programunk négy évfolyamán jelenleg nyolc aktív doktorandusz tanul, ami teljesen reális és megfelelő. Rajtuk kívül majdnem ugyanennyien – túl az abszolutóriumon – disszertációjuk megírásán fáradoznak. Azt gondolom, amíg lesz hazai néprajztudomány, addig igény is lesz a tudományba történő belépés – mostanra egyfajta – „igazolványát” jelentő PhD-fokozat megszerzésére.
Tavaly Mohay Tanár úrral az évindító interjúnkban beszélgettünk az oktatói változásokról is. A tanári kar nagy generációs megújulásának vagyunk szemtanúi. Milyen változásokat indikál ez a folyamat?
Az intézet oktatói állományának korfája – a korábbi évtizedek kiegyensúlyozatlanságaihoz képest – kezd szépen szintezett képet mutatni. Az oktatók születési éve az 1950-es évek végétől az 1990-es évekig terjedően arányos eloszlást mutat. Az is szép körülmény, hogy nálunk már a tanítványok tanítványa is kolléga lehet: Mohay tanár úr annak idején engem vezetett be a néprajzba, fiatal kolléganőinknek pedig már én tartottam folklorisztikai bevezetést. A generációs különbségekben nagy lehetőséget látok a tananyag átdolgozása, modernizálása, az oktatási technikák megújítása terén. A fiatalok ilyen irányú javaslataira az „idősebb”, 45 év feletti korosztály is fogékonynak mutatkozik. A hallgatók nem is sejtik, hogy mi magunk között milyen sokat beszélünk róluk, az óráink tapasztalatairól, sikerekről és kudarcokról, nehézségekről és örömökről.
A néprajz szak családiasságának ez egyértelműen előnye a nagy szakokhoz képest: egy-egy hallgatói habitus, kérés vagy javaslat nálunk oktatói diskurzus tárgyává, és adott esetben reformok elindítójává válhat.
Nagy örömünkre az online konferenciákat és tanórákat egyre inkább felváltják a jelenléti események. A Néprajzi Intézet az ősz folyamán több offline rendezvényt is tervez. Melyek ezek és mik a jövőbeli tervek?
Nagy lendülettel vetettük bele magunkat az őszbe, a Kutatók Éjszakájához kapcsolódó rendezvényünk a járvány előtti idők felhőtlenségét és közösségi jellegét idézte. Amikor csak lehet, kapcsolódunk a kari programokhoz (ELTE Feszt, Mesterszakos Nyílt Hét, Nyílt Nap stb.), a néprajz nem hiányozhat ezekről a megmozdulásokról.
Régi tervemet szorgalmazva megvalósítottunk egy előadássorozatot Kurrens néprajz. Nyitott előadások az ELTE BTK Néprajzi Intézetében címmel, amely havi rendszerességgel mutat be olyan intézményeket, kutatókat és kutatásokat, melyek meghatározóak a hazai és nemzetközi néprajztudomány szempontjából. Szeptemberi első előadónk Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója volt, őt októberben Balogh Balázs, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, és a benne működő Néprajztudományi Intézet igazgatója követi. E nevek és az általuk vezetett szakmai csúcsintézmények mutatják, hogy magasra tettük a lécet. Hallgatóinknak (és minden érdeklődő egyetemi polgárnak) tálcán kínáljuk tudományszakunk középgenerációjának meghatározó személyiségeit, és tudományról alkotott meglátásaikat. Emellett novemberben, a tudomány hónapjában könyvbemutatót és a gyűjtési gyakorlatok nyilvános beszámolóit is tervezzük. December elején az OTDK házi fordulóját is megtartjuk. A tudományos rendezvények mellett a hallgatói közösségi életet is támogatjuk: reméljük, idén lesz alkalmunk és helyszínünk a két éven át elmaradt Luca-napi mulatság és összejövetel megtartására.
Ahogy a tanszékvezetői pozícióval, úgy az intézetigazgatással is rengeteg adminisztratív feladat járhat együtt, mely sok időt vehet el a tényleges kutatástól. Hogyan tervezi összeegyeztetni a kutatással töltött minőségi időt és a hivatalos feladatokat?
Nagyon kedves és figyelmes kérdés ez, kicsit bennfentes is, hiszen a kérdező birtokában van az információnak, hogy minden egyetemi oktató, ha vezető, ha nem, egyúttal kutató is, akit az ismeretátadáson kívül az ismeretszerzés szenvedélye is hajt. Nem mondom, hogy a kari értekezletek alatt nem jut eszembe néha, hogy nekem nem ott, hanem egy levéltárban lenne éppen akkor a helyem. A helyzetem azért sem könnyű, mert az általam vezetett Lendület-kutatócsoport kutatási projektje még 2023 nyaráig tart, és ott a kutatási eredmények „betakarítása” zajlik (monográfiák, forráskiadványok és tanulmánykötetek formájában).
Az egyetemi/kutatócsoporti szervezés és adminisztráció rengeteg olyan időmet és energiámat felemészti, amelyet boldogabb időkben kutatásra és tanulmányok írására tudtam fordítani. Mindig mondom a doktoranduszoknak, hogy használják ki azokat az éveket, amikor „csak” a kutatásukra és a disszertációjukra koncentrálhatnak, mert később minden nehezebb lesz. A magamfajta kényszerűen éjszaka és hétvégén is dolgozik, de – másik oldalról – folyton belső kényszer emészti, hogy miként lehet megtartani a család és a munka közötti egyensúlyt. A nehézségekben sokat segít a jó és inspiratív kollegiális közeg, a csapatmunka, valamint a hallgatói lelkesedés, pozitív visszajelzés. Szerencsére szakunkon és intézetünkben ezek megadatnak.
Fotók: Bognár Dominika Deodáta
ELTE Néprajz Blog 
One thought on “„Kiemelten lényeges, hogy odafigyeljünk a hallgatóinkra” – interjú Bárth Dániellel, a Néprajzi Intézet új igazgatójával”