„Csodálatra méltó számomra az a filológiai igény és pontosság, amellyel a katonákat a mesék lejegyzésére instruálta” – Havay Viktóriát a 200 éve megjelent Gaal György: Mährchen der Magyaren kötetről kérdeztük

Idén 200 éve, 1822-ben jelent meg az első magyar népmesegyűjtemény németül Bécsben, Gaal György Mährchen der Magyaren című munkájának fordítása és kritikai kiadása azonban folklorisztikai jelentősége ellenére máig nem történt meg. Havay Viktóriát, az ELTE BTK Magyar és Összehasonlító Folklorisztika Program doktoranduszát, a német nyelvű mesék fordítóját kérdeztük a jubileum alkalmából. Miért nem fordította le eddig senki az első magyar népmeséket tartalmazó kötetet? A gót betűk megfejtésén túl milyen nehézségekkel kell szembenézniük a kutatóknak? Népmesék egyáltalán a Gaal-szövegek? Ilyefalvi Emese interjújából kiderül.

Meghökkentő lehet olvasóink számára, hogy Gaal György Mährchen der Magyaren kötetében megjelent mesékből néhányat magyarul csak most, 200 évvel a német megjelenés után lehetett az elteneprajz.blog-on először olvasni. Miért német nyelvűek ezek a szövegek és miért nem fordította le eddig senki ezt a kötetet? 

Igen, valóban különös, hogy egy első publikált népmesegyűjteményünk kétszáz év elteltével is részben rejtett mind a közönség, mind a kutatás számára. Gaal György (1783–1855) egy királyi kamarai tisztviselő fiaként született és ennek hozományaként az ország számos jeles oktatási intézményében tanult; különböző nyelveken, németül, latinul, angolul, franciaul, spanyolul, portugálul stb. olvasva szép- és szakirodalmat. Vélhetően mindig is érdekelték a népies jellegzetességek, a „magyar nép lelke járása”.  Már egyetemi évei alatt népies karcolatokat írt a Tudós palócz avagy Furkáts Tamásnak Mónosbélbe lakó sógor urához irt levelei címmel. Az eddigi kutatások alapján úgy tartjuk, hogy elsősorban tanára, Dugonits András volt az, aki igazán a népi sajátosságok (proverbium, mese, monda, népszokások) felé irányította figyelmét. Később Esterházy Miklós bécsi könyvtárnokaként igen hamar megismerkedett a Grimm testvérek ‘Gyermek- és házimesék’ (Kinder- und Hausmärchen, 1812) kötetével, ami végképp megadta számára az inspirációt a „magyarok” meséinek összegyűjtésére. Majd’ 10 éven keresztül keményen küzdött azért, hogy egy gyűjteményt létrehozzon. Megmozgatta széles rokoni és baráti körét, melybe olyan jeles személyek tartoztak, mint Toldy Ferenc, Kisfaludy Sándor, Kisfaludy Károly, Horvát István stb., míg végül különös, egyenlőre még pontosan nem ismert úton-módon megismerkedett munkaadója, Esterházy Miklós seregében szolgáló, Bécsben állomásozó magyar közkatonákkal, akik kiválóan meséltek tündérmeséket, katonatörténeteket, mondákat és mindenféle műfajba sorolható epikus alkotásokat. Ami a történetben a további rendkívüli, hogy a katonák Gaal kérésére nem csak elmondani, de szó szerint lejegyezni is képesek voltak a szövegeket, a mai, 20–21. századi folklorisztikai módszereknek szinte maximálisan megfelelve: rögzítették az élőnyelvi beszéd- és tájnyelvi jellemzőket, valamint az élőszavas mesemondásra jellemző kiszólásokat is. 

Kérdésedre visszatérve, hogy miért nem ismerjük a szövegeket, a válasz összetett: egyrészt az eredeti kötetet, mely 1822-ben, Bécsben jelent meg, soha senki nem fordította le. Több okot is láthatunk e mögött: egyrészt német nyelven van – amit akkoriban és még utána is a szakmabeliek nagy része jól tudott olvasni – , másrészt gót betűvel nyomtatták, harmadrészt az akkori irodalmi stílusirányzatnak megfelelően igen cirkalmas mondatszövevényekben íródott. A teljes képhez persze az is hozzátartozik, hogy azért jelentek meg Gaal gyűjteményéből mesék magyarul korabeli folyóiratokban, illetve a magyar nyelvű első, Erdélyi János-féle Magyar népmesék című kötet (1855) is tartalmazott három Gaal mesét. Miután élete végén Gaal úgy érezte, hogy nincs módja feldolgozni anyagait, értő kezekbe adta mesegyűjteményét: Toldy Ferenc gondjaira bízta, aki végül Gaal halála után nem sokkal Kazinczy Gábor szerkesztésében három kötetet jelentetett meg a kéziratokból: Toldy Ferenc – Kazinczy Gábor: Gaal György mesegyűjteménye I–III. (Pest, 1857–1857) címen. Tehát összefoglalva: Gaal György által gyűjtött mesék jelentek már meg magyar nyelven korábban is korabeli folyóiratokban, kiadványokban, de a legelső kötet, amit ő állított össze és életében meg is jelent egyelőre még fordításra vár, ahogy a kéziratok összevetése és kritikai kiadása is egyelőre még várat magára.

Hogyan és mikor kezdtél el foglalkozni Gaal Györggyel? Milyen kihívásokkal találtad szembe magad, amikor elkezdted a témát kutatni?

Másod- vagy harmadéves néprajz szakos hallgatóként Gulyás Judit és Domokos Mariann előadásain hallottam először a „megfejtetlen” Gaal-anyagról, ami persze rögtön felcsigázott, de akkoriban azt véltem a szavaikból kivenni, hogy már más jeles kutatók rajta vannak az ügyön. Később, amikor szakdolgozati témát kellett választani Bárth Dániel tanár úr vetette fel az ötletet és kaptam végül is zöld utat a munkához. Mivel a Gaal-hagyaték rendkívül nagy és szerteágazó, szakdolgozatomban csak egy speciális kéziratanyagra koncentráltam, mégpedig a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában őrzött német nyelvű mesekéziratokra. Ezeket addig azért nem olvasta addig senki, mivel a fraktúr német kézírás (köznyelvben gót betűs) igencsak eltér a latin betűstől. Bárth Dániel tanár úrtól kaptam egy egyetemi jegyzetet, amit levéltárosok számára készítettek még az 1980-as években. Annak segítségével sikerült megtanulnom a kézirat olvasását és végül megfejtenem a szövegeket. A kézirattal kapcsolatban a legfontosabb kérdésem az volt a szakdolgozati kutatásomban, hogy az vajon az 1822-es kötet kézirata-e? A válasz később pedig akképp rajzolódott ki, hogy nem, nem a Mährchen der Magyaren kötet kézirata, viszont nagyjából 25 másik mese fordítását tartalmazza, és ha a szövegek szüzséje szerint nézzük, akkor egy és egy fél kézirat egyezik a Mährchen der Magyar anyagaival (vö. Havay 2011, 2017). 

Mennyire volt nehéz megfejteni a 200 évvel ezelőtt íródott német nyelvű gót betűs szövegeket? Az írásmódon túl van-e további akadály, pl. mennyire régies, mennyire tájnyelvi a nyelvezete a történeteknek?

Röviden szólva, igen nehéz ezeket a szöveget olvasni. Kell egyfajta jártasság nem csak a német nyelvben, hanem mindkét nyelv mesei nyelvezetében. Mivel ezek magyar kéziratról készült fordítások, német nyelvi dialektust valójában nem tartalmaznak, viszont nem a mai, hanem a 19. századi Bécsben beszélt nyelvet használják, ami bár egészen jól érthető, de azért persze tartalmaz olyan fogalmakat, kifejezéseket, amelyek még a nagyszótárból is hiányoznak.

Fontos azt is megemlíteni, hogy a kéziratok és a kötetek keletkezése idejében még nem történt meg sem a magyar, sem a német nyelv standardizálása. 

Az osztrák vagy német nyelvű folklorisztika mennyire ismeri Gaal művét, mennyire foglalkoztak vele? 

Ezt őszintén szólva nem tudom felmérni. A bécsi Nationalbibliothekben találni köteteket, melyek osztrák irodalom- és könyvkiadástörténeti szempontból említést tesznek Gaalról, néhány irodalomtudományi cikkében foglalkozott Gaallal Eichinger Viktória is. Található a könyvtárban egy disszertáció 1980-ból, melynek szerzője Deréky Pál, aki Joseph von Hormayr magyar körével foglalkozva kitért egy nagy fejezetben Gaalra, de német nyelvű újkeletű monografikus igényű kötettel én nem találkoztam.

Hol találhatóak ma eredeti Gaal György-anyagok, mi volt a hagyaték sorsa? 

A hagyaték sorsával és a Gaal Györggyel a folkloristák közül Voigt Vilmos, Nagy Ilona és Domokos Mariann foglalkozott elsősorban mélyrehatóan korábban (Voigt, 1978, 1989; Nagy 2015; Domokos 2005). Az ő kutatásaikból tudjuk, hogy a Gaal-hagyaték két országban, Magyarországon és Ausztriában található. Gaal György még életében átadott egy jelentős mesekéziratot Toldy Ferencnek azzal a kéréssel, hogy azokat méltóképpen gondozza és publikálja. Gaal halála után az özvegye által óriási mennyiségű kézirat és levelezés került a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárába. Ezen felül az Országos Széchényi Könyvtár őrzi a kiadott kötetek jelentős részét és néhány további levelet. Érdekes módon viszont a Mährchen der Magyaren itt nincs állományban hanem egyedül a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében csodálhatja meg és veheti kézbe, aki szeretné. Jó hír, hogy napjaink technikai vívmányainak köszönhetően a Google Books projekten keresztül már elérhető mindenki számára.

Ha valami ilyen régen megjelent, akkor azt gondolnánk, hogy már mindent tudunk róla, mégis most azt láthatjuk, hogy még rengeteg a teeendő. Mi az, amit már tudunk és mi az, ami még várat magára? 

Röviden szólva rengeteg a teendő még a Gaal-féle meseanyaggal. A kéziratanyag számos szegmense vár még feltárásra, összevetésre. Úgy gondolom, hogy elsőként az eredeti publikált kötet teljes fordítását kell tető alá hozni, de a Toldy Ferenc és Kazinczy Gábor által szerkesztett és kiadott három magyar kötet kritikai kiadása is nagyon szükséges, illetve Gaal kiterjedt levelezésének feldolgozása és publikálása is rendkívül tanulságos volna (vö. Havay 2018a, 2018b). 

A blogon elsőként publikáltuk néhány mese fordítását tőled. Amikor olvassuk ezeket a történeteket, talán az első, ami mindenkinek szembetűnik az szokatlan stílus, nyelvezet. Honnan származik ez a stílus, hogyan lehet ezt visszaadni magyarul?

Valóban kissé furának tűnnek a végtelen hosszú, nyakatekert, összetett mondatok, amik a kor divatos elbeszélő stílusirányzatának szüleményei. Ugyanakkor Gaal maga is említést tesz arról a kötet előszavában, hogy elbeszélői hangját nehezen találta meg, leginkább a ‘Hálás állatok’  (Die dankbare Thiere) mesénél érezte találónak. A Grimm testvérek a Kinder- und Hausmärchen sokadik kiadásában, melyben az addig publikált nemzetközi anyaggal is foglalkoznak, mintegy kritikaként meg is írják, hogy sem tartalmában, sem formájában nem érezhető a Mährchen der Magyarenben eléggé kivehetőnek a magyar mesék jellegzetességei. 

Teljesen másfajta történeteket várunk, amikor „népmesékre” gondolunk. Az olvasóban akár még az is felmerülhet, hogy egyáltalán népmesék-e Gaal szövegei? Mit gondolsz, azok? 

A Gaal-hagyaték szövegei heterogén történetek a tündérmeséktől a katonatörténeteken át a rémtörténetekig. Gaal maga is említi, hogy olykor több szövegből alakította ki a saját változatát, amire még a cenzúra is – nem kis mértékben – rányomta a bélyegét. Mégis azt gondolom, hogy a kötetben minden szokatlanságukkal együtt meséket olvashatunk, hiszen megvan bennünk minden olyan eszköz és elem, ami a meséhez szükséges, csak éppen nem ezekhez van az ember szokva. A szöveganyag forrásaival az utóbbi időben Domokos Mariann foglalkozott (vö. Domokos 2019, 2020). 

Mit gondolsz, mi a folklorisztikai jelentősége Gaal munkásságának és ennek a kötetnek? 

A kéziratok tükrében azt gondolom, hogy minden, amit Gaallal kapcsolatban a szaktudomány hangoztatni szokott, még fokozottabban igaz. Egy kiemelkedő intellektusú és olvasottságú ember volt, aki elsőként figyelt fel a magyar mese mint műfaj jelentőségére és minden követ megmozgatva igyekezett ezt a nagyközönség számára elérhetővé tenni, örökségének feldolgozását ezért sokkal komolyabban kellene vennünk.

Csodálatra méltó számomra az a filológiai igény és pontosság, amellyel a katonákat a mesék lejegyzésére instruálta, ugyanis egészen biztos vagyok benne, hogy egy nagyon tudatos vezetés alatt, ma is érvényes precizitással lettek a mesék lejegyezve, szinte mintegy átmeneti műfajt létrehozva az oralitás és az írott kultúra között. 

Fotók: Ilyefalvi Emese, 2022, Budapest, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Felhasznált irodalom:

• Domokos Mariann (2005): Gaal György mesegyűjtése. Kiadott és kéziratban maradt mesék a 19. századból. Palimpszeszt 23. 
• Domokos Mariann (2019): Gaal György mesegyűjteménye és a populáris olvasmányok. Ethnographia. 130/3: 418–444.
• Domokos Mariann (2020): De mit mond Dávid? Gaal György egy kéziratos anekdotája és lehetséges forrás. In: Csörsz, Rumen István (szerk.): Doromb. Közköltészeti tanulmányok 8 Budapest, Reciti Kiadó, 417–424.
• Havay Viktória (2011): Gaal György német népmesefordításai. Etnoszkóp I. 50–68.
• Havay Viktória (2017): Gaal György népmeséi, avagy mit tudunk a magyar elsőről. In: Domokos Gyöngyi, Káli Anita, Major Ágnes, Szabó P. Katalin (szerk.): Nyom-követés 2. Budapest, Magyarország, Újvidék, Szerbia, Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete, Doktoranduszok Országos Szövetsége, Irodalomtudományi Osztály, 45–55.
• Havay Viktória (2018a): Gaal György és a bécsi triász In: Havay Viktória, Veress Dávid (szerk.): Varietas delectat: Az ELTE BTK Magyar és Összehasonlító Folklorisztika és Európai Etnológia doktori programok hallgatóinak tanulmánykötete. Budapest, Magyarország: ELTE BTK Néprajzi Intézet, 11–26.
• Havay Viktória (2018b): „A szép barátság öszvefűz velem” A Gaal-Kisfaludy levelezés és népmesekutatás In: Boldog-Bernád István, Szabó P. Katalin, Szuperák Alexandra (szerk.): Nyom-követés 3: A Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete és a Doktoranduszok Országos Szövetsége Irodalomtudományi Osztály II. közös konferenciájának tanulmánykötete. Budapest, Magyarország, Szabadka, Doktoranduszok Országos Szövetsége, Irodalomtudományi Osztály, Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete, 125–139.
• Nagy Ilona (2015): Adalékok Gaal György kézirathagyatékának sorsához. In: A Grimm-meséktől a modern mondákig. Folklorisztikai tanulmányok. Budapest, L’Harmattan Kiadó, 65–71.
• Voigt Vilmos (1978): Gaal György. Bevezetés népmesegyűjteményéhez. In: Dömötör Tekla – Katona Imre –Voigt Vilmos (szerk.): Folklorisztikai tudománytörténet. Szöveggyűjtemény I. (1840–1990). Egyetemi jegyzet. Budapest, 238–244.
• Voigt Vilmos (1989): A magyar mese- és mondakutatás bécsi triásza.In: Jankovics József (szerk.): A magyar nyelv és kultúra a Duna völgyében. I. A II. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson (Bécs, 1986. szeptember 1–5.) elhangzott előadások. Budapest – Wien, 375–379.