Kit tekintenek példaképüknek? Megfordult-e valaha a fejükben, hogy elhagyják a szakmát? Hogyan tudják összehangolni a magánéletet és a tudományos karriert? Mi a kedvenc filmjük, zenéjük, könyvük? A vizsgaidőszakban a szakma kiemelkedő kutatóival, oktatóival készítünk személyes hangvételű interjúkat, mellyel hallgatóinkat inspiráljuk az egyetemi megpróbáltatások közepette. A Láncreakció ötödik részében Gulyás Judit, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének főmunkatársa mesél nekünk az írás nehézségeiről és szépségeiről, kedvenc szabadidős tevékenységeiről, és arról, hogy egy 1865-ös mesekönyv milyen hatással volt rá gyerekként.
1. Mi vitte a néprajz szakra, majd később a kutatói pályára?
Magyar-angol szakos voltam a pécsi egyetemen, az ELTE néprajz szakra Peter Burke Népi kultúra a kora újkori Európában című könyve miatt felvételiztem. A kutatói pályára sok véletlen, és néhány kitűnő kutató bizalma nyomán keveredtem.
2. Kit, kiket tekint példaképének a szakmán belül?
Pócs Évát. Nagyszerű elme és nagyszerű jellem ritka kombinációja.
3. Ha találkozhatna egy, ma már nem élő kutatóval, kivel ülne le legszívesebben egy mély, szakmai beszélgetésre?
Jó lenne találkozni majdnem mindenkivel, akiről írhattam, Szemere Pállal és Szemere Krisztinával mindenképpen, Erdélyi Jánossal, Henszlmann Imrével, nagyon becsülöm őket. Ugyanígy Arany Lászlóval és feltétlenül Gyulai Pállal. Sokan vannak.
Szívesen beszélgetnék Ortutay Gyulával, Honti Jánossal, Dégh Lindával, Belatini Braun Olgával, Kovács Ágnessel, Nagy Olgával, Dobos Ilonával. Jó sok kérdésem lenne mindegyikőjükhöz.
Képek: 1. Gyulai Pál; 2. Erdélyi János; 3. Szemere Krisztina; 4. Henszlmann Imre; 5. Szemere Pál
4. Mi jelenti a legerősebb motivációt a munkája során?
A határidő.
5. Mi a leginkább bevált munkamódszere?
Ideális esetben teljes csöndben, zárt ajtók mögött, egy emeleti dolgozószobában, ahonnan a monitor fölött a kertben a fák változását és a madárforgalmat bámulom. De mióta a járvány, karantén és digitális oktatás tart, leginkább éjszaka dolgozom itt, napközben pedig Murr Kandúr heverészik és elmélkedik ugyanitt. De munkaszervezésileg feltehetően nem én vagyok a legjobb példa.
Nem szeretek írni. Én olvasni szeretek nagyon, és tulajdonképpen csak azért írok, hogy olvashassak.
Mivel nem szeretek írni, ezért állandóan halogatom. Ötleteim vannak, problémák, izgalmas kérdések – ezeket látom magam előtt százszámra, most is 15 évre elegendő témát tudnék felsorolni, de maga az írás folyamata nekem egy tehertétel. Ezért csak a határidő tud rávenni, hogy írjak. Viszont ha már csinálni kell, akkor csináljuk meg tisztességesen, amennyire lehet.
Képek: 1. Gulyás Judit (szerk.): Tanulmányok a 19. századi magyar folklórról. 2. Gulyás Judit: „Mert ha irunk népdalt, mért ne népmesét?” A népmese az 1840-es évek magyar irodalmában. 3. Domokos Mariann – Gulyás Judit (szerk.): Az Arany család mesegyűjteménye
Egy olyan pályán, ahol az értékelés/megítélés egyik alapja (egyre inkább) az, hogy hány darab irományt termel az ember évente, az, hogy valaki nehezen ír és lassan, nyilván nem a legszerencsésebb diszpozíció. Megpróbálom úgy felfogni, hogy itt most nem az érdekes, hogy én mint GJ hogyan, milyen körülmények közepette dolgozom, hanem hogy az olyan fiatal kutatókkal, akik esetleg hasonló alkatúak, megosszam néhány vigasztaló felfedezésemet, amelyekre az elmúlt húsz év során jutottam.
Az egyik az, hogy a bambulás, az üresjárat, nézelődés, szemlélődés, agyalás és elkalandozás (bármiféle egyéb tevékenység közepette, vagy csak simán egy vonatablakon kibámulva) nem baj. Bár aktív, hatékony, hasznot és eredményeket, valamint tartalmas CV-ket felmutató társadalmunkban ez léhaságnak tűnik, nem az. Vagy lehet, hogy az, de ebben az esetben (mármint ha agymunkát is végzünk, nemcsak favágást) nem baj.
A másik, hogy bármennyire is utálom az írást magát, mégis szükség van rá, mivel egy csomó dologra, hiába agyaltam rajta eleget korábban, mégiscsak írás közben jövök rá, akkor értem meg, akkor kapcsolódnak össze, és ez néha egészen váratlan és meglepő fordulatokat vehet.
Sokáig nyomasztott az, ha megkérdezték, min dolgozom, mit írok és miről szól majd, akkor valójában – menet közben – elég ködös elképzeléseim voltak arról, hogy miről szól az aktuális opusz vagy mire jutottam. Most viszont már nemcsak beletörődtem, hanem hozzá is szoktam ehhez, sőt, várom, hogy mi bukkan majd fel abból a ködgomolygásból, amiben az írás kezdetén araszolgatok előre. Egyébként most már ott tartok, hogy ha nem lepődöm meg írás közben, akkor az nem is jó. Akkor túl erős a prekoncepcióm, amit ráhúzok az anyagra, és csak leckefelmondás vagy adathalom lesz belőle, értelmező erő híján.
Képek: 1-2. képek a legendás 26-os teremből: Gulyás Judit, a háttérben Bali János; Gulyás Judit és Voigt Vilmos (2009 körül) 3. Pócs Éva, Gulyás Judit, Mikos Éva és Hesz Ágnes (2016); 4-5. Szakál Anna doktori védése Kolozsváron, a képeken: Szakál Anna, Keszeg Vilmos, Szilágyi Márton, T. Szabó Levente (2016)
6. Volt-e olyan, hogy azt érezte, elhagyná a pályát?
Egy viktoriánus kastély kertjében, amelyet egy komoly történeti kert-rekonstrukciós program eredményeként alakítottak ki (régészeket is bevetettek az egykori növények feltárása-azonosítása érdekében). Hatalmas fák, elvadultnak tűnő kertrészletek, megkomponált virágzó évelőtársítások, szegélyek, még a veteményes is esztétikai élmény. Akkor nagyon komolyan elgondolkodtam és latolgattam, hogy mivel eredetileg amúgy is kertész akartam lenni, ha hazamennék és felvételiznék a Kertészeti Egyetemre, hány év múlva kezdhetném el ezt a fajta munkát.
7. Hogyan tudja összehangolni a tudományos pályát és a magánéletét?
Rosszul. Állandó lelkiismeretfurdalás.
8. Mivel szokta tölteni a szabadidejét? Mi kapcsolja ki leginkább?
Kert, macska, kutya, olvasás, úszás, erdő- és határjárás, tó, külterület vagy elhagyott nyaralóövezet, színház, kiállítások.
9. Melyik az a könyv vagy film, amit bármikor újraolvasna, újranézne?
Régen, amikor még több egybefüggő időm volt, a Nárcisz és Psyché Bódy Gábortól, ezt többször végignéztem, nagyon lenyűgöző volt. Aztán kb. bármi, amit Truffaut rendezett, vagy amiben Jeanne Moreau szerepelt. Könyvek: mesekönyv (csak mivel mesékkel foglalkozom): az
Alice Csodaországban. Nyolcéves voltam, amikor megkaptam és tisztán emlékszem az elképedésemre, ahogy olvastam, az egész valahogy zakkant, ugyanakkor nagyon felszabadító is volt. Pár hónapja próbaként felolvastam a 4 és 9 éves célközönségnek, és meglepetésemre (és titkos megelégedésemre) ugyanígy reagáltak: meghökkenés, majd lelkes várakozás és felvillanyozottság.
Láncreakció/Gulyás Judit ajánlója: Alice Csodaországban
(Egyébként ez egy 1865-ös mesekönyv, időnként megpróbálom elképzelni, hogy 1865-ben megjelenik egy ilyen a magyar könyvpiacon, de még nem sikerült.) Amúgy sok kortárs szépirodalmat olvasok, a JAK Füzetek (amíg még volt), illetve azt megelőző korosztály, folyóiratközlések, ilyesmi. A sikerlisták, sikerszerzők, írócelebek, kultuszok nem érdekelnek, viszont sok kritikát is olvasok, ilyenkor mindig lefolytatok magamban egy néma vitát, egyetértek, nem értek egyet, részben, egyezik, eltér, máshogy látom. Szóval alapjában véve az érdekel, hogy a másik hogyan látja és ahhoz képest én. Egyébként ezeket a formákat tartom többre, a szeminárium fontosabb, mint az előadás (és igen, a diákoktól tényleg lehet tanulni! ez nem üres frázis), a beszélgetés és a vita fontosabb, mint a konferencia-előadás (főleg abban a formában, amikor mindenki felolvassa a maga 20 percesét, majd levonul, kérdés, vita nincs, vagy nincs rá idő, sose értettem ennek mi értelme, ennyi erővel kör-emailben megkaphatná mindenki az előadás-szövegeket és otthon elolvashatná némán); szeretem a vitát, a beszélgetést, szeretem a kritikát, attól mozognak az agysejtek.
Láncreakció/Gulyás Judit ajánlója: Bódy Gábor: Nárcisz és Psyché (1980, részlet)
10. Ajánljon egy zenét az olvasóknak! Miért pont ezt választotta?
Barokk zene (bármi), Róisín Murphy. Indokolni nem tudom, mivel egyáltalán nem értek a zenéhez.
Róisín Murphy – Overpowered; Jeann Moreaue
+1. Kitől kérdezné meg ugyanezeket a kérdéseket?
Szerző: Peták Imola
ELTE Néprajz Blog 
“Láncreakció/Gulyás Judit: „tulajdonképpen azért írok, hogy olvashassak”” bejegyzéshez 4 hozzászólás