Négyesfogat – beszámoló a Néprajzi Intézet könyvünnepéről

Az ELTE BTK Néprajzi Intézetének négy adjunktusának idén novemberben egy közös könyvünnep keretében mutatták be újonnan megjelent monográfiáit. Ahogy Bárth Dániel, a Néprajzi Intézet vezetője köszöntő beszédében is elmondta, valóban ünnepi eseményről volt szó, hiszen nem mindennapos, hogy a humán- és társadalomtudományok terén egyszerre négy monográfiát lehessen bemutatni a nagyközönségnek. Intézetünknek pedig külön öröm, hogy ez a négy monográfia négy olyan doktori disszertációból született meg, amelyeket az intézet doktori programjainak keretében írtak a szerzők. Az alábbiakban a könyvünnepről szóló beszámolót olvashatják.

„Kiemelten lényeges, hogy odafigyeljünk a hallgatóinkra” – interjú Bárth Dániellel, a Néprajzi Intézet új igazgatójával

Az ELTE BTK Néprajzi Intézetében Mohay Tamást Bárth Dániel váltja az intézetigazgatói székben. Vajon gondolt-e diákként arra, hogy ő is intézetigazgató lehet egyszer? Milyen jövőképet lát az alap- és mesterszak, illetve a doktori képzés előtt? Milyen egyetemi nehézségekkel kell szembenéznie a jelenkori válságidőszak közepette?