Milyen kapcsolat rejlik egy híd és két közösség farsangi szokásai között? Hogyan befolyásolhatja az infrastruktúra egy település szokásvilágát? Milyen szimbolikus jelentéseket hordozhat egy híd jelenléte, ha közepén két ország határa találkozik? Pamuk Lili Judit Ipoly-menti kutatása az átmenet fogalmi hálója köré épül. Két település közötti híd közvetítő szerepét vizsgálja, mindemellett pedig a farsang – mint két évszakot összekötő esemény – is kiemelt szerepet kap a kutatásban. A februári white box/EXPO-tárlat Lili terepmunkán szerzett élményeire épül, és a farsang, illetve az infrastruktúra mellett olyan témákat is érint, mint a szocializmus és a mobilitás hatása a hagyományok alakulására.
Ipolydamásd és Helemba települések az Ipoly folyó medrében húzódó határ két partján terülnek el, előbbi Magyarországon, utóbbi Szlovákiában. A 20. század politikai fordulatai folyamatos adaptációs kényszert róttak a települések lakosaira. Az országok térszerkezeti változásai okán, a korábban szorosan együtt élő szomszédtelepülések lassan eltávolodtak egymástól, mígnem az államszocializmus ideje alatt a két település közötti összeköttetés teljesen megszűnt, és ezáltal a hétköznapi kapcsolattartás lehetősége is rendkívül megnehezült. A rendszerváltást követő határlazítás, majd a schengeni egyezmény lehetővé tették, hogy a két település ismét közelebb kerüljön egymáshoz. 2023. július 28-án adták át a forgalomnak a Károly Róbert hidat, amely a két települést összeköti.
A terepmunka kiindulópontját az a feltételezés képezte, hogy az új közúti infrastruktúra által a két település kapcsolatrendszerére gyakorolt hatásokon keresztül betekintést nyerhetünk a térségben a 20. és 21. század során végbemenő társadalmi folyamatokba.
A kiállítás keretében azokat a csomópontokat igyekeztem felvázolni, amelyek közel három hónapnyi terepmunka során rajzolódtak ki számomra, és amelyek meghatározni látszanak a helyiek önmagukról, a szomszéd településről és az őket elválasztó folyóról alkotott narratíváját. A kiállításban az alábbiak jelennek meg: a szocializmus, a mobilitás, az infrastruktúra és a farsang.
A két település hagyományosan közösen rendezi meg a téltemető ünnepséget. Jelen írásban igyekszem a farsangi témakört bővebben kifejteni, bemutatva, hogy hogyan változott a hagyomány, s ezen a közös rendezvényen keresztül hogyan képes a két település a kapcsolatukat fenntartani és megerősíteni.
A Helemba és Ipolydamásd közötti rév az Ipoly folyónál 1939-ben (forrás: Fortepan 5125).
A telet temeti, a tavaszt köszönti. Mi az?
A lokális farsangi szokásváltozásban feltételezhető egy országszerte megfigyelhető dinamika, miszerint a szocializmus alatt a közösségi események kiüresedtek és képtelenek voltak betölteni eredeti funkciójukat. Lovas Kiss Antal – aki Ujváry Zoltán által a 60-as években kutatott panyolai farsang változásvizsgálatát végezte a 2010-es évek közepén – szerint a 21. század elején, a magyar vidéken érzékelhető volt az egyes közösségek unikális jellemzőinek elhalványodása és kapcsolataik elsilányosodása (Lovas Kiss 2011). Ezt követte országszerte a települések szerepkeresése, egyedi identitásuk kialakítását célzó törekvések sorozata. Ez a tendencia felerősödik a vizsgált két település esetében az új – igen recens – fordulattal: a több mint 20 éve várt Károly Róbert határhíd megépülésével. A szokás vizsgálata a 2025-ös farsangi ünnepségen végzett résztvevő megfigyelésre és helyi lakosokkal folytatott interjúkra támaszkodik, továbbá eszközül veszek archívumi és internetes sajtó forrásokat is.
Az ipolydamásdi farsang múltját illetően számos forrás áll rendelkezésre. A damásdi népművelő, Korcsmáros László feljegyzései a 20. század elejéig (1904–1910) nyúlnak vissza. Ekkor még a farsangi ünnepség három napos volt: vasárnap délben vette kezdetét és eltartott egészen kedd estig. Koledálással és az adományok összeszámlálásával telt az első két nap, míg a „temetésre” kedden került sor, ahol a dramatikus „búcsúbeszédeket” tótul mondták el. Egyes források szerint, 1925-ben megakadni látszik a hagyomány, mások szerint azonban szakadatlanul megrendezésre került a két világháború között is.
Szendrey Ákos a Népművészeti Intézet megbízásából 1952-ben utazott Ipolydamásdra „a farsangi háromnapos tánccal kapcsolatos” gyűjtés céljából. A szokásról már ekkor azt írtja, hogy habár megőrződött, a munkavállalás okán való eljárás miatt sokat alakult, a városi hatás által formálódott. 1950-ig az ünnepség megtartotta három napos szerkezetét: vasárnap vette kezdetét a másnap reggelig tartó táncmulatsággal. Hétfőn egymáshoz mentek át, ahol dalok kíséretében közösen étkeztek, italoztak. Kedden indult az alakoskodás: a legények rossz ruhákat öltöttek és koledáltak: bementek minden házba, megtáncoltatták a menyecskéket, a gazdasszonyoktól pedig szalonnát, kolbászt, bort és néha még pénzt is kaptak. Az adományokat a kocsmában közösen fogyasztották el. Régebben hamvazó szerdán, később az egyházi tilalom miatt már kedden tartották a „3 napot élt Farsang Tóbiás” temetését is. A falu felső végén gyülekezett a temetési menet, elején a koporsót vivők, akik a felkoszorúzott, ruhával letakart két egymásra szögezett teknőt vitték. Mögöttük – harmonika zenére – vonultak a siratóasszonyok, a pap és a mester. Az asszonyok a koporsóra borulva jajgatva, kiabálva siratták Tóbiást. A pap egy rossz meszelőt a vízbe mártva szentelte meg a koporsót, a búcsúztató beszéd pedig a mester feladata volt. A maskerázók eközben az utcán és a házakba beszaladva táncoltatták a lányokat, mennyecskéket. Miután a falut végig járták, visszatértek mulatozni a kocsmába. (Szendrey Ákos: Farsangi mulatság, farsangi szokások, 1952 NM EA 2619).
A Néprajzi Múzeum archívuma őrzi a balassagyarmati Palóc Múzeum pályázatára készített helyi általános iskolás diákok gyűjtését. Pavraznik Olga, aki „hallotta és látta”, négy oldalas beszámolójával részletgazdag leírást ad az ünnepségről: a táncok megnevezésével, a koledálok néma mozdulatainak, a siratóasszonyok dramatikus jeleneteit távolról figyelő gyerekek képének felidézésével.
Egy korosztályos bontás jelenik meg a résztvevők között: míg a fiatalok felelnek a hangulatért, az idősebbek a konyhában serénykednek, s a farsangi fánkok és kocsonyák elkészítésével foglalatoskodnak. A közlés szerint az estharang felcsendülésére hallgatott el a zene. Idősek és fiatalok, a farsangi időszak lezárultával ekkor imára kulcsolták kezeiket.
Rományik Pál feljegyzésében szintén megjelenik a szerdai tilalom motívuma, azonban itt a bírót jelöli ki, mint az a személy, aki kedd este 9 órakor ráütve az asztalra, véget vetett a farsangi mulatozásnak. (NM EA 2754, NM EA 2746, NM EA 2747)
1992-ben a Határőr hasábjain jelent meg Lengyel Tibor összefoglalója nem csak az évi ünnepségről, de a hagyomány változásának áttekintéséről is. 1965-ben, a damásdi szülői munkaközösség szervezte az ünnepséget – alakoskodással és koledálással, melynek pénzbeli részét az iskolások nyaraltatására fordították – s ekkor került be a tűzugrás rítusa is a programba. Lengyel kitér a hiányosságára is az ünnepnek: „féloldalas volt a menet” írja, ezzel jelezve, hogy a határ mögé szorult helembai lakosság nem tudott már részt venni rajta. A cikk szerzője szerint 1984-ben újra szünetelt a hagyomány, egészen 1989-ig, amikor – a két település polgármestereinek kezdeményezésére – újra felélesztették, és összevonták „hivatalosan” az ünnepet. Az önkormányzat zsíros kenyérrel és egy-egy pohár itallal kedveskedett a jelenlévőknek. Ekkor már a régi katonai gyakorlatozó híd (amelyet a bős-nagymarosi vízlépcső tervezett megépítésének apropóján emeltek) közepén – azaz a két ország határvonalán – gyújtották meg és vetették az Ipolyba a damásdi farsang Tóbiást és a helembai kiszebábot (Lengyel 1992).
Az 1998-as farsang az ideiglenes hídon. (fotó: Hancsovszki János / Népszabadság)
A 2025-ös ipolydamásdi farsangi menet a Károly Róbert híd fele tart. (fotó: saját)
A farsangi szokás a 21. században
A közös téltemetés történetében a következő fordulatot a 2000-es év tavasza hozta el: az árvíz elsodorta a katonai hidat, ezzel újra megszüntetve az átkelés (mindennapi) lehetőségét. Ennek következtében mindkét település részéről fokozottabb erőfeszítést igényelt a farsangi szokások fenntartása. A 2000 és 2010 évek közötti időszakban – egyelőre – adatolatlannak tűnik a hagyomány. Németh Zsófia Nóra, Pécsett végzett néprajzhallgató, aki szakdolgozatát a damásdi farsangi szokásból írta, 2011-ben vett részt a rendezvényen. Az ünnepség 9-10 óra körül vette kezdetét a művelődési ház előtt. A menet öt helyszínen állt meg, ahol a tűzugrásra, s az azt kísérő táncra került sor. Egyes házak kapujában az idősebb lakók – akik még emlékeztek a régi szokásokra – kiültek és saját készítésű borokat és süteményeket kínáltak. A zenéről a nagybörzsönyi Pávakör tagjai gondoskodtak, akik 1996 óta voltak hivatalos vendégei a damásdi ünnepségnek. A tűzugrások után a tömeg újra összegyűlt a kultúrház előtt, hogy felszálljanak a buszra, amellyel a letkési hídon keresztül átmentek Helembára, hogy együtt folytassák a vigadalmat – közös étkezéssel és iszogatással fűszerezve.
Németh Zsófia Nóra már ekkor arról ír, hogy nem csak a településbéliek maskeráztak, hanem sokan érkeztek a környékről is. Noha a híd elbontását követően azonnal megjelent a szándék, hogy újjáépüljön, ez végül csak 2023-ban válhatott valósággá. Attól az évtől fogva a Károly Róbert híd közepe fontos állomása az ünnepségnek.
A helyi farsangi szokás ma. (fotók: saját)
Adatközlőim, egy fiatal házaspár, akik 2022-ben települtek a faluba, érdekes körülmények között szereztek tudomást a helyi farsangi hagyományról. A feleség néhány nappal a farsang előtt felfigyelt rá, hogy egy alak álldogál a házuk kapujában. Kezdetben nem tulajdonított különösebb jelentőséget neki, ám amikor másnap az alak változatlanul ott rostokolt, aggódva értesítette a férjét. A férfi, határozottan elindult, hogy távozóra bírja a kéretlen idegent. Közelebb érve, meghökkenten nyugtázta, hogy nem egy élő személlyel, hanem egy bábuval áll szemben. A falut a farsang előtt már néhány nappal elkezdik benépesíteni a néhol igencsak humoros, már-már sztereotipikus karaktereket megformáló régi ruhás bábuk: üres sörös dobozzal felszerelkezett közmunkás az árok szélén, bicikliző gyerekek, stb. A következő farsangon adatközlőim már aktívan bekapcsolódtak a programba. Néhány héttel a farsang előtt egy délután betértek a kocsmába, ahol jó hangulatú zene szólt, és a férj táncolni kezdett. Annyira megtetszett a jelenlévőknek a férfi lelkesedése, hogy meglepetésként – és talán befogadásuk jeleként – őt bízták meg a kiszebáb meggyújtásával. A titkos felkérés váratlanul érte őt – csupán annyit érzékelt, hogy határozottan ösztönözték: időben érkezzen a gyújtásra. A feladattal ott, a helyszínen, a híd közepén szembesült. Ezt később megtiszteltetésként értékelte, és azt egy mélyen spirituális, kollektív élményként élte meg:
„Úgy éreztem mintha megtiszteltetés lett volna az, hogy én gyújtottam lángra a farsangot – olyan érzés volt, mintha mindannyian, az emberek együtt, egyszerre gyújtottuk volna meg a tüzet… az én kezeimen keresztül.”
Kutatói tekintet
2025-ben látogattam el az eseményre először, hogy saját gyűjtést végezek. A településre néhány nappal a farsang előtt érkeztem Szob felől, ahol már az említett bábuk fogadtak. A farsangi időszak utolsó szombatja március elsejére esett. A művelődési ház parkolójának bejárata elé kihelyezett asztalokon rengeteg fánk, tea és forralt bor várta az érdeklődőket. Tíz óra körül indult meg a menet a polgármesteri hivatal irányába, élén egy hangszóróval ellátott, nyitott csomagtartójú autó haladt, amelyet a ceremóniamester, a beöltöztetett menyasszony és a „násznép” követett – ritmusosan lépkedve a mulatós nótákra. A polgármesteri hivatallal szembeni buszfordulóban előadott produkció során egy tréfás leánykérést és egy esküvőt láthattak az egybegyűltek. Utána következett a közös körtánc és az első égő szalmabála átugrása. A helyi lakosok egy jelentős része beöltözött, azonban sokan civil ruhában vonultak a tömeggel. Voltak, akik távolabbról szemlélődtek, vagy ablakaikból integettek a vonuló tömegnek. A helyszínen szóba elegyedtem néhány résztvevővel –beöltözöttekkel, akik szerepet is vállaltak az ünnepi produkcióban, illetve civil ruhában megjelentekkel is. Az egyik fiatal középiskolás lány, aki a testvérével együtt az előadásban is szerepelt, mint „cigányzenész”, elmesélte, hogy gyerekkora óta részt vesznek a farsangon, ahonnan az egyik meghatározó emléke a gyerekek részére rendezett fánkevő verseny volt. Az egyik helyi szervező rokona, aki civil ruhába vonult a tömeggel elmondta, hogy egy közösségi igényt követően vállalkozott unokatestvére a feladatra. A polgármesteri hivatal előtti teret elhagyva, még további két helyszínen – a templom tövében és egy kis utca sarkán gyújtottak meg még egy-egy bálát.
Délre a hídra érve, a két település ünneplői egyesültek. A híd közepén – azaz a magyar-szlovák határon – a települések polgármesterei Izrael Gergely (Helemba), Rományik József (Ipolydamásd), Vitályos Eszter országgyűlési képviselő és Csenger Tibor, Nyitra Megye Önkormányzatának alelnöke mondott el egy-egy rövid beszédet. Csenger Tibor a híd átadását történelmi pillanatnak nevezte, és egy mérföldkőnek ítélte a régió számára. A kiszebábok meggyújtását megelőzően a ceremóniamester felolvasta azok humoros hangvételű, fantáziadús „végrendeletét”, majd az egymásról meggyújtott, lángoló bábukat a folyóba vetették. A tömeg visszaindult a művelődési házhoz, ahol pacalpörkölttel és gulyással vendégeltek meg minket. A farsang híre egyre nagyobb a környéken, s egyre több helyről érkeznek látogatók. Ennek hatása több szempontból is érezhető: többek között felütötték a fejüket különböző gazdasági haszonra utaló jelenségek. Egyrészt megjelentek a vattacukor és kürtöskalács árusok a művelődési ház előtti utcafronton. Jelenleg nincsen pontos adatom, hogy a kereskedők mióta települnek ki, azonban úgy gondolom, ez egy viszonylag új jelenség lehet, mivel többen bizonytalanok voltak, hogy kell-e fizetni azokért a termékekért. Továbbá egyik adatközlőm említette, hogy a szervezett buszokkal érkezők szerényen beszállnak a rendezvény költségeibe, a rendezvény megszervezésre szolgáló pályázati támogatásokon felül. A vigadalom fél öt fele kezdett elcsitulni a művelődési ház előtt. A buli este, a helyi kocsmában, szűkebb körben folytatódott tovább kb. éjfélig.
Két ország találkozik rajta, Ipoly folyik alatta. Mi az?
Ipolydamásd és Helemba sok viszontagságot túlélt hagyományának mindig is szerves része volt a híd – habár több mint két évtizedig az a híd hiányában volt tetten érhető. Ma már az új Károly Róbert híd elementáris része a téltemetésnek:
a damásdi és a helembai menet végpontja a híd közepe –ami egyben a két ország határa is.
Németh Péter Mikola író 2004-ben „Hetedhét Ipolyon innen es túl…” Ipolydamásdi és helembai farsang.” c. írásában így fogalmazott a farsangról: „ez az Ipoly mente kultúrkör határon átnyúló újra egységesítésének példaértékű társadalmi eseménye”.
A 90-es években jelentősen megnövekedtek országszerte a települések „ saját, lokalitás összetartó erejét kihasználó, s annak megerősítését célzó ünnepei” (Kapitány–Kapitány 2000). Ennek hátterében az erőszakos, centralizált hatalom szétesésével és az egyes települések önkormányzatiságának kiépülésével párhuzamosan zajló közösségi öntudat felélénkülése állhat.
A lokális ünnepeknek többrétű célját ismerteti a Kapitány házaspár: a település individualitásának felmutatása, a település mozgásterének kiterjesztése, a verseny az erőforrásokért és a figyelemért, a közösségi és egyéni identitástudat erősítése, adott esetben megszilárdítása. Az identitás megteremtésének és erősítésének motivációja kiváltképp hangsúlyosnak tűnik ennek a két településnek az esetében. A trianoni határrendezést követően határtelepüléssé váltak, és peremhelyzetbe szorultak: a farsangi ünnepség alkalmával mégis lehetőség nyílik önmaguk és a „külvilág” számára felmutatni összetartozásukat. Lovas Kiss Antal nyomán mindenképpen érdemes kiemelni, hogy az ilyen funkciójú események esetében megfigyelhető: amennyiben a szervezők és a lakosság elképzelései és igényei nem esnek egybe, az események rövid időn belül elhalnak.
Ipolydamásd és Helemba esetében a farsang szakadatlan lelkesedéssel kerül megrendezésre. A farsangot egy közösségi igényre reagálva élesztették fel, és adatközlőm személyes élménye tanúskodik számunkra arról, hogy a rendezvénynek továbbra is van egy közösségformáló és összetartó funkciója. Azonban, ami felett nem lehet szemet hunyni az a „külsős” látogatószám növekedése által okozott befolyás. Ahogy Buday Sántha Attila is írja, számos esetben tekintenek a falusi turizmusra, mint megoldásra a vidéken a rendszerváltozás után jelentkező gazdasági és szociális problémaegyüttesre (kezdve az alulképzettségtől, az alul foglalkoztatottságon, az infrastrukturális hiányosságokon, a közszolgáltatás alacsony színvonalán és drágaságán keresztül a jövőkép hiányából fakadó kiszolgáltatottságig). Ipolydamásd mint a Duna-Ipoly Nemzeti Park része természeti adottságai révén olyan esztétikai vonzerővel bír, amiért a – főként az ott, a híddal egyetemben kiépítésre került EuroVelo6 útvonal miatt – szívesen látogatnak. A falunak a vonzereje és mobilitási infrastruktúrája tehát már rendelkezésre áll, azonban a turizmus/vendégfogadás személyi és tárgyi feltételei még hiányoznak. Kérdés, hogy képes lesz-e a falu lakossága ezeket megteremteni, és azokban, valamint ünnepeiben saját érdekeit érvényesíteni.
Kurátor: Pamuk Lili Judit, Veres Szidónia
Szöveg: Pamuk Lili Judit
Felhasznált irodalom:
Buday Santha Attila (2009) A magyar agrár- es vidék fejlesztés ellentmondásai. Magyar Tudomány 2009/8. 937–945.
Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor (2000) Látható es lathatatlan világok az ezred fordulón. Új mandátum. Budapest. 99–111.
Lengyel Tibor (1992) Örömünnep Ipolydamásdon. Bál Helembán. Határőr 47. évfolyam, 1-26. Szám. 16–17.
Lovas Kiss Antal (2011) Társadalmi ünnepek közösségi funkciói az ezredfordulón. Studia Folkloristica et Ethnographica 56. Debreceni Egyetemi Kiadó. Debrecen.
(2023) Határon átívelő térségi szintű társadalmi reziliencia. Ethno-Lore XL. 43–60.
Németh Péter Mikola (2004) „Hetedhét Ipolyon innen es túl…” Ipolydamásdi és helembai farsang.” http://www.naputonline.hu/naput-kiadvanyok-arhiv/naput_2004/2004_01/093.htm (Utolsó letöltés: 2025.05.12)
(2012) Németh Péter Mikola Korcsmáros László laudációja (1920-2005). https://nemethpetermikola.blogspot.com/2012/06/korcsmaros-laszlo-laudacioja-1920-2005.html (Utolsó letöltés: 2025.05.12)
Németh Zsófia Nóra (2014) Ipolydamásdi és helembai maskarázás: Egy szokás változásainak vizsgálata. Börzsönyi Helikon. 9. 126–155.
Szendrey Ákos (1952) Farsangi mulatság, farsangi szokások. NM EA 2619.
*A white box/EXPO keretében az alapszakos harmadéves hallgatók szakdolgozati témái kerülnek feldolgozásra kéthetente egy-egy pop-up kiállítás formájában. Az Összekötő – Farsang tárlat Pamuk Lili Judit A híd pillérei – A társadalmi reziliencia a szlovák-magyar határ mentén Ipolydamásdon és Helembán a XX. század második felétől napjainkig című munkájából inspirálódott.