Milyen filmeket néztek a szocializmus korában a munkásnők? Mit árulnak el ezek a választások az egyéni személyiségekről és magáról a korszakról? Az 1950-es évek második felében, a Nagy-Budapest Munkaközösség tagjaként Pogány Mária és Rádics József a munkásnői élettörténeteken keresztül igyekeztek megragadni a különböző társadalmi és kulturális átalakulásokat. Az így készült interjúk komplex módon tükrözik az adott időszak politikai, gazdasági és társadalmi dinamikáit. A különböző korú, eltérő életúttal rendelkező munkásnők többek között a moziba járásról is mesélnek, megosztva az ezzel kapcsolatos szokásaikat és preferenciáikat. A white box/EXPO decemberi tárlata ezekből a véleményekből válogat, betekintést engedve a munkásnők mindennapjaiba és érzelmi világába.
TÉGLÁNY
A munkásosztály világa sajátos metszéspontot alkotott falu és város között. Ezenbelül a munkásnők élete csupán szigorúan behatárolt keretek között mozoghatott: társadalmi normák, előítéletek, és nemi szerepekre vonatkozó elvárások határozták meg mindennapjaikat. Így identitásukat a korszak munkához való viszonya, a munkásnőre irányuló sztereotípiák, illetve az az általános nőkről alkotott kép formálta. Rádics Józsefet idézve: ,,Budapest tengerében egy külön világ az ő világuk, közös sors, közös ízlés, igény köti össze őket’’ (Rádics 995: 2). Legáltalánosabb vonásaik közé tartozik például az, hogy falusi, agrárproletár és kisbirtokos családok gyerekei, akik egyfajta liminális létben éltek a munkásszállókon, hisz legtöbbjük a falusi közösségükből már kiváltak, azonban a város sem fogadta még teljesen be őket.
Pillangó utcai munkásszálló (forrás: Fortepan)
Az ELTE BTK Folklore Tanszék archívumában található, Nagy-Budapest kutatás során gyűjtött, munkásnőkről szóló dokumentumokból hiányoznak az interjúalanyok portré képei, ezért a kiállítás sem tartalmaz konkrétan munkásnőt ábrázoló fényképet. Ehelyett a tárlat központi eleme egy kollázs, amely az élettörténetekben elhangzott motívumokból épül fel, s ami által az egyedi aspektusok kollektív dimenzióként jelennek meg.
A kollázson szereplő kreatúra neve Téglány, aki King Konghoz hasonlóan testesíti meg az adott korra jellemző dinamikákat, magába rejtve a gyakran elnyomott, vagy meg nem értett munkásnők érzelmeit, gondolatait, vágyait, álmait.
A korszak egyik legmeghatározóbb alkotásának számított Fábri Zoltán Körhinta című filmje. Osztozva a paraszt főszereplő lány örömein és bánatain, a vetítővásznon megjelenő Mariban a munkásnők sokasága találhatott önmagára. A Téglány alakjában ezért Törőcsik Mari színésznő arcvonásai bújnak meg.
Az építőiparban dolgozó nők élete csupa téglalap: brutalista stílusú épületek, a munka során cipelt téglák, mozivásznak, könyvek, emlékesfüzetek. Ugyanakkor mindennapjaikban indirekt módon is megjelennek a behatároló keretek: társadalmi limitációk, sztereotípiák, elvárások, amelyekből megpróbálnak kitörni, kisebb-nagyobb sikerrel. A téglány főnév a téglalap szavunk régies kifejezése – innen származik a kiállítás központi szimbólumának elnevezése, ami a malteroslányokra utaló szójáték. Egy téglalap felosztása akkor tökéletes, ha a részek hasonlóak, de nem egybevágóak. Ha a munkásnőkre – mint társadalmi csoportra – gondolunk, akkor hasonló sorsok rajzolódnak ki előttünk, ám ha közelebb lépünk, akkor egyedi életutakkal találjuk szemben magunkat.
A kollázson szereplő kreatúra neve Téglány.
MOZIKÉP
A szocializmus egyik meghatározó művészeti médiuma a film volt. A mozgókép, mint kultúraközvetítő eszköz, hatással van úgy a nézőközönség érzelmeire, mint a társadalmi dinamikákra, ezért nem csak a nézők fogyasztották termékeit szívesen, hanem maga a hatalom is kiaknázta a műfajban rejlő szuggesztív jelleget (bővebben lásd: Varga 2004, Báthory 1990). A város és vidék közötti különbségek felszámolása a szocialista modernizáció központi célkitűzése volt. A hatalmi ideológia – ami a falu felemelését célozta meg – nem csak állami, közigazgatási szinten kívánta átrendezni a társadalmat, hanem a mindennapok szintjére is hatást gyakorolt, aminek eredményeképpen az értékrendeket saját képére formálta.
Így a falusi háttérrel rendelkező munkások urbanizációja nem csupán térbeli, hanem kulturális és identitásbeli átmenetet is jelentett.
A fővároson belül a munkásszállások sajátos kulturális teret alkottak, ahol a falusi hagyományok szembesültek a városi szokásokkal, fokozva az asszimilációs és akkulturációs folyamatokat, amelyek elsősorban életmódbeli átalakulásokhoz vezettek. Bár a falusi környezetben sokáig uralkodott a munkacentrikus életvitel – aminek értelmében a dologtalan idő egyenlő volt a lomhasággal (Valuch 2001:335) –, a munkásélet két pólus között mozgott: a munka- és szabadidő között. Ennek következtében a munkásszállásokon a szórakozás körülményei is meghatározottak voltak, melyek a városi élet hatására jöttek létre, és a kor tendenciáit képviselték.
A második világháború utáni években Budapesten a mozi volt a legkedveltebb szabadidős tevékenység. 1956-ban 371 vetítőhelyet tartottak számon, melyeknek nagy része nem klasszikus moziépület, hanem különböző társadalmi szervezetek, oktatási intézmények kezdeményezései által létrejött – akár ideiglenes – mozitermek.
A munkásszállók kultúrtermei is ilyen vetítőhelyek voltak, ahol rendszerint egy 16 mm-es vetítőgéppel, egy kifeszített fehér lepedőre vetítettek filmeket (Tóth 2012), és például a Pillangó utcai munkásszálló lakói a vetítendő filmek címéről a Pillangó műsorfüzet Építők Otthon Mozi rovatából értesülhettek.
Ahogy az interjúkból is kiderül, a munkásnők szórakozásában és nevelésében a mozi játszotta a legnagyobb szerepet. Általában a romantikus, kalandos, vagy vígjátékszerű műfajokat kedvelték, azonban volt olyan is, aki kifejezetten a háborús filmekért rajongott. Volt, aki a mozi szórakoztató jellegét helyezte az előtérbe, más pedig tanulni, fejlődni vágyott általa. A véleményekből visszaköszön a kor nőideálja, valamint a társadalmi normák lenyomata is.
A munkásszállók Kulturális Egyesületeinek tájékoztatói gazdag információanyaggal szolgálnak a munkásosztály mindennapjairól, szórakozási és művelődési lehetőségeiről, valamint részletes betekintést nyújtanak a szocializmus időszakának egy adott fejezetébe.
Munkásnők és a mozi (interjúrészletek):
B. Anna, 25 éves:
Legtöbbet moziba megyek, szeretem nagyon a filmeket. Amire csak azt mondják, hogy jó film, azt ha lehet mind megnézem. Hogy miket láttam, el sem tudom sorolni őket. Én nem bánom, hogy milyen az a film, haborús vagy szerelmes, csak az a fő, hogy szórakoztató legyen és jól érezzem magamat. Azt mondhatom, hogy olyan filmet nem is láttam, amelyik nem volt jó valamiért. (ELTE FTA, 980, 57.)
P. Ágnes, 23 éves:
Most a barátnőmmel járunk – ahova megyünk vásárolni – moziba. (…) Láttuk a Pikoló világost és az tetszett benne, hogy hogyan ne viselkedjen egy lány. Aki tud gondolkodni, az sokat tanulhat belőle. Láttunk más filmet is, az nem volt magyar és nem tudom a címét, az is ilyen szerelmes volt és a lány rendes lány volt, csak egy férfi kihasználta és ezt egy másik férfi, aki komolyan udvarolni akart neki, az megtudta és akkor nem foglalkozott már a lánnyal. Ebből is tanulhat a lány, hogy ne adja könnyen magát össze és vigyázzon a becsületére, mert előbb-utóbb kitudódik, hogy ha ballépést követ el és akkor nehezen tudja jóvátenni. (ELTE FTA, 980, 42.)
S. Istvánné, 44 éves:
A Körhinta nagyon tetszett. Tetszett, hogy a lány mégsem ment ahhoz a fiúhoz, hanem ahhoz, akit szeretett. Az a másik fiú ellenszenves volt de a Sós Imre az tetszett nekem. Nagyon szépen játszott, és az igazság az ő oldalán volt. Általában csak a magyar filmeket szoktam megnézni, mert ott nem kell olvasni, az ember hallja a szöveget. (ELTE FTA, 986, 14-15.)
A kép bal oldalán Fábri Zoltán Körhinta (1956) című filmjének jelenete látható Törőcsik Marival és Soós Imrével, míg a jobb oldalon Máriássy Félix Pikoló világos (1955) című alkotásából Ruttkai Éva és Bitskey Tibor szerepel.
K. Anna, 19 éves:
Jó moziért azonban bejárjuk egész Pestet. Legutoljára az Emirátus bukása c. filmet láttuk. Nekem tetszett. Szeretem a háborús, izgalmas filmeket. Láttam a Körhintát is. Az is nagyon tetszett. A Bíró és a kis Mari tetszett a legjobban. Az volt szép benne, amikor a hintán nevetett, és mikor morzsolt. Az is tetszett, hogy nem ment ahhoz a másik fiúhoz, és akkor elkergették a háztól. Az nem tetszett, hogy az apa mit szól bele a fiatalok házasságába, hogy kihez megy férjhez a lánya. Menjen ahhoz a lány, akit szeret. Még pofont is adott, és a fejszét is utána vágta a lányához. (ELTE FTA, 986, 26.)
Anonim interjúalany a Gázolás c. filmről:
A nőt nem szerettem benne, mert k…a volt. Adjanak olyan filmet, amiből tanul az ember. Én nem szerelmet akarok tanulni. Az a nő három embert vezetett félre, most ebből mit tanuljak? Mutassák nekünk azt filmen, hogyha egy emberben akarat van, mennyit tud segíteni felebarátján és a hazáján. (ELTE FTA, 1082, 10.)
B. Erzsébet, 20 éves:
Moziba elég gyakran járunk, mert ritkán utazunk haza. Legutoljára a Dandin Györgyöt láttam. Nekem nem nagyon tetszett, mert nem szeretem az olyan filmeket, amin sokat lehet nevetni. Inkább a komolyakat szeretem. (ELTE FTA, 1082, 4.)
Várkonyi Zoltán: Dandin György, avagy a megcsúfolt férj (1955). Vladimir Basov: Emirátus bukása (1956). Gertler Viktor: Gázolás (1955).
ÉNKÉP
Gyakran észrevétlenül siklik el a figyelmünk a tipikus, már-már kliséként elhangzó „mi a kedvenc…?” típusú kérdések fölött, pedig ezek segítségével személyes univerzumok tárulhatnak fel előttünk. Különösen érvényes ez a narratív struktúrákra és az azokhoz való azonosulásra, így a történeteket elmesélő filmekre is.
A mozgóképekben fellelhetjük énünk darabjait egy mozdulatban, dallamban, akár emlékfoszlányban, és ilyenkor a vászonon lejátszodó történet találkozik a sajátunkkal.
A munkásnők esetében sem volt ez másképp, hisz filmes preferenciáik implicit üzeneteket hordoznak saját életükről és tapasztalataikról. Így például amikor Cs. Júlia az argentin drámát emeli ki, érzékenysége és a szenvedők iránti empátiája köszön vissza, miközben saját nehéz sorsát a filmben szereplőkével hasonlítja össze. Az alig tizenhat éves K. Irén érdeklődési körét többek között az autók jelentik, ezért nem meglepő, hogy az összes megtekintett filmjelenet közül egy olyanra esik a választása, amelyben egy autógumi meghibásodása okozza a történet bonyodalmát. Ezzel szemben B.Mária a tárgyakban való bőséget és a szépséget tartja fontosnak, ezért a Traviataban főszerepet játszó Barbara Laage-re csodálattal tekint. B. Lajosné pedig életének konkrét fejezetére talál rá a Befejezetlen elbeszélés című filmben.
A white/bow Expo harmadik kiállítása megkísérli bemutatni az ‘50 évek munkásnőinek belső világának egy szeletét. Megragadva a munkásnők és a filmek kapcsolatát, a következő négy példa is arra mutat rá, hogy hogyan válhat a mozikép énképpé.
Példák a filmek és a munkásnők élete, illetve személyisége közötti kapcsolatra:
1.Munkásnő: Cs. Júlia, 24 éves
Édesapám napszámos volt, földünk nem volt, elszegődött kulákhoz ilyen kommenciós cselédnek. Édesanyám is járt napszámba. Cselédházban is laktunk. Sajnos csak egy szobás volt a lakásunk és semmi más nem volt, úgy adott a gazda: egy ágyat, egy asztalt, két széket, a többit mi csináltuk édesapámmal. Csak ágyat csinált. Szekrényünk nem is volt. Igaz, hát ruhánk sem nagyon volt, a szögön tartottuk a falon. (…) Ötvenkettőben napszúrást kaptam, kétszer elszédültem, fájt a fejem teteje, bevittek orvoshoz és az megtiltotta a kinti munkát. Most is nagyon ideges vagyok, nem tudom, hogy ez annak a következmény-e, de mindig törtem magam kicsi korom óta és nem tudom, hogy miért éppen nekem kellett ilyen szerencsétlennek lenni. (ELTE FTA, 980, 64-67.)
Film: Zavarosan folynak a vizek (1952). Argentin dráma a távoli ültetvények munkások nehéz sorsáról.
Ok: Énnekem mindegy, milyen könyv, nagyon szeretek olvasni. Főleg a meghatóakat szeretem. Filmben is azt szeretem. Jó film volt az is, a Zavarosan folynak a vizek. Az tetszett, hogy ütötték-verték ott is a munkásokat, az volt olyan megható. Nagyon pártolom az ilyen hozzám hasonló szenvedő embereket. Ezek is szenvedtek, épp úgy mint én. (ELTE FTA, 980, 73.)
Zavarosan folynak a vizek (1952)
2.Munkáslány: K. Irén, 16 éves
Nagyon sok mindenre vágyom. Iskolát elvégezni, és utána valami szakmát tanulni, mert ezt a munkát eddig még nem szerettem meg. Egy időben kedvem lett volna zeneiskolába is menni. Leginkább a hegedű és a tangóharmonika tetszik. A gépeket is nagyon bírom. Azt hiszem, gépkezelőnek fogok menni. Aztán az autókat is nagyon szeretem, kedvem volna gépkocsit vezetni. Mindenféle motort és gépet nagyon szeretek. Taxisofőr is szívesen lennék, vagy valami állami kocsis. A vidámparkba is ha kimegyek, mindig csak a kisautók érdekelnek. (ELTE FTA, 983, 31.)
Film: Rumjancev ügy (1956). Szovjet dráma, krimi. Egy távolsági sofőrt jogtalanul ítélnek el egy bűncselekmény miatt. Ártatlanságát egy nyomozó segítségével sikerül bebizonyítania.
Ok: Szeretek moziba járni, de nem mindennap, mint itt egy páran csinálják. Minden héten egyszer-kétszer megyek, az nekem elég. Most legutóbb láttam a Rumjancev ügyet. A fiúnak voltak igazságtalan társai, ami végett a fiút a rendőrség elé állították. Arra a jelenetre emlékszem a legjobban, mikor kezdett a gumi engedni, és nem tudott tovább menni. Akkor jött a motoros barátja, és nem segített rajta, mert már ott várt rá az a nő. (ELTE FTA, 983, 30.)
Rumjancev ügy (1956)
3.Munkáslány: B. Mária, 18 éves
Nálunk otthon bőszoknyában járnak, de apám nem engedi. Ő iparos, és azt mondja, hogy városi viselet könnyebb viselet. Mi mindig így jártunk még otthon is, soha nem jártunk bőszoknyában. Most már sokan levetették, mert tanulnak, és azok rendszerint elhagyják. (…) Mióta itt vagyok Pesten, vettem 4 ruhát, egy pár cipőt, egy pár szandált, egy kosztümöt varrattam, aztán vettem egy kardigánt és zsebkendőket, fehérneműket meg kisebb apróságokat. Ágyneműt még idáig nem vettem, majd csak fogok most télen, mert most már elég ruhám van. (…) Sok mindenre vágyok az életben. Sok pénzre, mert sok mindent vennék magamnak. Szobabútor, stafírung, ez körülbelül 10000 forint, az elég is lenne nekem, abból mindent meg tudnék venni, ami nekem hiányzik. Másra nem is vágyom, házra sem, mert arra úgysem telik. (ELTE FTA, 983, 31-32.)
Film: Traviata (1953). Olasz-francia melodráma egy lehetetlen szerelemről.
OK: Itt Pesten nem nagyon járok szórakozni, moziba néha lemegyek, ha itt van a szálláson. Most legutóbb a Traviata-t láttam. Nekem nagyon tetszett. A szép nő tetszett benne, hogy milyen volt neki az élete. Volt neki mindene, és mégsem volt nagyon boldog. Általában az ilyen szerelmes filmeket szeretem, ezeket nagyon szeretem nézni. (ELTE FTA, 983, 32.)
Traviata (1953)
4.Munkásnő: B. Lajosné, 36 éves
Az udvar hátsó kapuján szöktettek meg, egész ki a Budaörsi útig. Ott jött egy német autó, és az autóval hazamentem édesanyámhoz, a kisgyerekemet az ablakon keresztül adtam be, mert csak annyi időm volt. Akkor már jöttek is a nyilasok és feltúrták a lakást, anyámat megpofozták. De én már akkor el voltam bújva, hogy rám ne találjanak. Napokig nem mertem a kerepesi úti temetőből előjönni, ott voltam abban a nagy hidegben. Majd egyik éjszaka elindultam gyalog Fehérvárra. Több napig tartott, míg odaértem, ott aludtam, ahol éppen rám esteledett. Hol kaptam szállást, hol nem, mert akkor az emberek nagyon féltek, és legtöbb helyen nem is engedtek be a lakásba, és kint aludtam a jószágokkal. Mikor Fehérvárra értem, ott rátaláltam a szovjet kórházra, és menedéket találtam. Három évig voltam köztük, és ott nagyon sok mindent tanultam. Először mint nővér működtem, majd főnővér lettem. (ELTE FTA, 986, 3.)
Film: Befejezetlen elbeszélés (1955). Szovjet romantikus dráma egy doktornő és páciense közötti viszonyról.
Ok: Moziba szeretek járni. Most legutóbb láttam a Befejezetlen elbeszélést. Az főleg azért tetszett, mert azaz orvosnő úgy tudott harcolni a betegekért. Az ideggyógyász orvosra nagyon haragudtam, mert csak a saját javáért küzdött, nagyon nézte az anyagiakat. Én sírtam is azon a filmen, arra gondoltam, mikor én is a kórházban voltam, hány éjszakát átvirrasztottam. Általában az olyan filmeket szeretem, ami szerelmes, és amin tanulni lehet, ami megmagyarázza az emberi problémákat. (ELTE FTA, 986, 7-8.)
Befejezetlen elbeszélés (1955)
Kurátor: Veres Szidónia
Felhasznált Irodalom:
Báthory Erzsébet (1990) Új emberek termelése. Filmkultúra no. 3. pp. 55–60.
Tóth Klára (2012) Az eltűnt mozik nyomában. Kortárs Online. https://epa.oszk.hu/. Utolsó letöltés: 2025.06.15.
Valuch Tibor (2001) Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris tankönyvek. Budapest.
Varga Balázs (2004) Fent és lent. Az ötvenes évek magyar termelési filmjei. Art Limesno. 2. pp. 56–65.
Források:
ELTE Néprajzi Intézet Folklore Tanszék Archívum (FTA):
980 Rádics Jószef: Az építőipar segédmunkásnők típusai és általános jellemzése a
Fehérvári u. 179 sz. alatt lakók. XI. ker. 1957.
983 Pogány Mária: Típusok a villányi úti építőipari női szállásról. 1956
986 Pogány Mária: Budapesti Lenfonógyár Malteroslányok – cikk a Csillag 1956 júliusi számában. 1956.
1082 Pogány Mária: Falusi lányok és asszonyok Pesten a Magyar u. 19 számú női szállás néprajzi vizsgálata. 1955
*A white box/EXPO keretében az alapszakos harmadéves hallgatók szakdolgozati témái kerülnek feldolgozásra kéthetente egy-egy pop-up kiállítás formájában. A mozi → KÉP ← én tárlat Veres Szidónia Munkásnői életutak a Nagy-Budapest gyűjteményben (1955-1958) című munkájából inspirálódott.