Mi jut eszünkbe, amikor a családunkra gondolunk? Mi juttatja eszünkbe a családunkat? Hogyan lehet egy család történetét egy tárgy segítségével felfejteni? A tárgyak néma szemtanúi vagy aktív alakítói az egyéni életeknek és a társadalmi jelenségeknek? Sepsi Hajnalka ezekre a kérdésekre keresi a választ, egy családi örökséghez tartozó tárgypárt állítva a középpontba: két, dédmamája által készített kislányruhát. A white box/EXPO nyolcadik kiállítása személyes hangvételű reflexió a család, a migráció és az identitás kérdéseire.
Az ember és az őt körülölelő tárgyi világ kapcsolatának a megértése alapvető fontosságú, hogyha társadalmi, kulturális, gazdasági vagy természeti folyamatokat és változásokat akarunk vizsgálni. Ennek oka, hogy a tárgyak nem csak körbevesznek minket, hanem mélyen bele vannak ágyazódva a világunkba, és sokszor észrevétlenül alakítják viselkedésünket, szokásainkat, kapcsolatainkat.
Szemben azokkal a társadalomtudományos kutatásokkal, amelyekben a tárgyak, mint mellékszereplők, dekorációk tűnnek fel, a szakdolgozatomban Wilhelm Gábor gondolatai nyomán választottam ki a családom történetében kiemelkedő jelentőséggel bíró tárgyakat. Ebben a megközelítésben olyan jelentésrétegek bontakoztak ki, amelyek fölött minden bizonnyal elsiklottam volna, ha a tárgyaknak nem tulajdonítottam volna jelentésalkotó szerepet, és kizárólag a passzív tulajdonságaikat vettem volna figyelembe.
A vizsgálatom tehát szorosan kapcsolódik a néprajzi jelenkor- és az új anyagi kultúra kutatásokhoz, amelyekben egyaránt hangsúlyos a „személyessé, elbeszélhetővé tett tárgyaknak, másfelől a tárgyakkal elmondható személyes, individuális történetek szerepének a vizsgálata” (Fejős – Frazon 2004: 7.). A családtörténet és a személyes nézőpontok ebben az esetben nem önmagukban érdekesek, hanem szélesebb társadalmi perspektívában elhelyezve. (Jakab – Keszeg – Keszeg: 2007: 8.)
Az emberek és hozzájuk tartozó tárgyak viszonyának vizsgálatával megfoghatóvá válnak generációkon, társadalmi berendezkedéseken és országhatárokon átívelő összefüggések.
Vizsgálatom tárgyai.
Erdélyi ruhácskák
A fekete-piros színű szőtt szoknyák és a hozzájuk tartozó tulipán mintás kötények – bár népviseletként a székely tájegységben jelentek meg –, mégsem értelmezhetőek a viseletkutatás szempontrendszerében. Nem egy zárt paraszti társadalom sajátos világában születtek, és nem összehasonlíthatóak más, azonos időben hasonló körülmények között készített viseletekkel. A ruhákat Kisiklódon készítette a dédnagymamám 1976–78 körül, az ekkor már Temesváron élő unokáinak, vagyis az édesanyámnak és a húgának. Így az értelmezési tartomány szorosan összefügg a ruhadarabok tulajdonosainak az életével.
Attól függően kit kérdezünk a tárgyak reprezentálják a székelyeket, egész Erdélyt, az egész magyar nemzetet, de egy fontos személyt, a családot, a hagyományokat és a gyermekkort is.
A következőkben röviden bemutatom három generáció kötődését a vizsgált ruhákhoz, összefüggésben azokkal a társadalmi kontextusokkal, amelyek az egyén identitását is meghatározzák. Ennek feltárásához a családtagjaimmal készült félig strukturált interjúk adják a hátteret, amelyek nagyrészt visszaemlékezéseken alapulnak. A visszaemlékezések – természetükből adódóan – szubjektívek és szelektívek, így a vizsgálatot alapvetően a töredékesség jellemzi.
Négy generáció – két ruha
A családom Erdély különböző részeiről származik. Mind a négy nagyszülőm Temesváron élte le az élete nagy részét, és a szüleim is itt találkoztak. Ők a rendszerváltást követő években költöztek Budapestre és alapítottak családot. Négy gyermekük született velem együtt.
A ruhadarabok készítőjével, a dédnagymamámmal nem tudtam beszélgetni a ruhákról, mivel 2021 óta nincsen már köztünk. A jelen családtörténeti narratíva kezdetét mégis ő képviseli, aki kézműves tevékenységével, az elkészített ruhák révén összekapcsolta az őt követő generációk tagjait.
Dédnagymamám, a ruhácskák készítője 2021-ben, pár hónappal eltávozása előtt.
A második generációt a nagyszüleim jelentik, akik életük jelentős részét a Román Szocialista Köztársaság időszakában élték le. Visszaemlékezéseikben az általam vizsgált ruhadarabok nem önmagukban jelentek meg, hanem a rendszer ellen való lázadás tárgyi univerzumának egy darabjaként. Esetükben a székelység, az erdélyiség és a magyarság nem választható szét élesen, hanem összefolyik a létért küzdő magyar identitás szimbólumhalmazában.
A harmadik generáció, vagyis az édesanyám perspektíváját olyan sorsfordító tapasztalatok formáltak, mint a temesvári forradalom, az azt követő rendszerváltás, majd a magyarországi migráció. Az általam vizsgált ruhákkal erős kötődése alakult ki, elsősorban azért, mivel kimondottan az ő számára készültek.
Erre erősített rá az a gesztus, ahogy az édesanyám felöltöztette gyermekeit a neki készült ruhácskákba. Ebben a rituális mozzanatban összesűrűsödött az anya, a nagymama és a dédnagymama élete. Identitáskérdéseit olyan tényezők határozzák meg, mint a család, az örökség, a hagyományok és az értékek továbbadása.
Balról jobbra: A húgom, a bátyám, én, és a nővérem. A nővérem és én viseljük vizsgálatom tárgyait, amelyekbe az édesanyám öltöztet fel.
A nagymamám és az édesanyám a kezükben tartják az unokáikról, gyermekeikről készült fotót. A ruhák mellett a fotók is beszélnek.
A negyedik generáció képviselője a nővérem, Sepsi Boglárka, a MOME textiltervező szak végzős hallgatója. Az ő egyik művészeti projektjében is helyet kaptak a vizsgált ruhadarabok. Az erdélyi identitás az ő esetében már háttérbe szorul, hiszen egész életét Magyarországon töltötte – mind a kisebbségi, mind a migrációs tapasztalatok már csak közvetetten jelennek meg az életében. Erdély az elődeinek az életterét szimbolizálja, amihez ő a gyermekkori élményein és a szülei beszámolóin keresztül kapcsolódik. Textiltervezői folyamatában pedig összesűríti mind a gyermekkori élményeket, mind a felmenőire – különösen a dédnagymamájára – való emlékezést, és kiterjeszti az értelmezést további szabad asszociációkkal. A projektjében az egyén magáról alkotott képe képlékeny, ami tudatos választás a részéről. Ebben a képlékenységeben kinyílik az értelmezési mező, és az egyén a saját belső világához igazíthatja a ruhadarabok felhasználását.
A nővérem által tervezett és kivitelezett kollekció, melynek kiindulási pontját szintén a dédnagymamán által készített ruhadarabok adták. A fotókat Vágó Zsófia készítette 2025 nyarán.
Múlt, jelen és jövő egybefűzve
A felvetett kérdéseket három egymást követő generáció (nagymamám, édesanyám és a nővérem) kötődési mintáin, ön- és társadalomértelmezési módjain követtem végig. Minden generáció életében máskor kerültek előtérbe a ruhadarabok, és a létérzékelésükhöz is egyedi módon járultak hozzá sajátos szimbolikájukkal. Minden generáció kapcsolt hozzá új jelentéseket, miközben reflektált az őt megelőző generációk kötődéseire. Nem törlődtek az értelmezések, hanem rétegződtek. Az identitáskérdések változtak az eltérő társadalmi berendezkedések, személyes élettapasztalatok, életfordulók tükrében. Így jutottunk el a Román Szocialista Köztársaságban megélt kisebbségi tapasztalatoktól a rendszerváltást követő mobilitás és migrációs léthelyzetekig, és végül (de nem utolsó sorban) a kortárs individuum alkotói tevékenységéhez. Ezek a léthelyzetek magukban hordozzák a következő generáció értelmezési tartományát, alakítják azt, de nem feltétlenül határozzák meg azt. Nem determinisztikus a viszony, így az egyénnek tere nyílik arra, hogy definiálja önmagát az elődei mintái alapján és bármikor újraírja azokat.
A dédnagymamám hímzése, mely az eredeti kötényekről lett levéve.
Kurátor: Veres Szidónia, Sepsi Hajnalka
Szöveg: Sepsi Hajnalka
Fotók: Sepsi Hajnalka, Vágó Zsófia
Felhasznált irodalom:
FEJŐS Zoltán – FRAZON Zsófia (2004) Előszó. In: Uő. (szerk.): Korunk és tárgyaink – elmélet és módszer. Fordításgyűjtemény. MaDok-füzetek 2. 7. Néprajzi Múzeum. Budapest
JAKAB Albert Zsolt – KESZEG Anna – KESZEG Vilmos (2007) Emberek, életpályák, élettörténetek. Mire jók az élettörténetek? In: Uő. (szerk.): Emberek, életpályák, élettörténetek. Kriza Könyvek 30. 7–11. Kriza János Néprajzi Társaság. Kolozsvár
WILHELM Gábor (2016) Antropológiai tárgyelmélet. Tabula Könyvek 13. Néprajzi Múzeum. Budapest
*A white box/EXPO keretében az alapszakos harmadéves hallgatók szakdolgozati témái kerülnek feldolgozásra kéthetente egy-egy pop-up kiállítás formájában. A MESÉLŐ TÁRGYAK tárgyak tárlat Sepsi Hajnalka munkájából inspirálódott.