A Hagyományok Háza UTAK Programja fiatal egyetemistáknak kínál lehetőséget, hogy terepmunkájukat megvalósítsák és kutatói pályájuk első lépéseit megtegyék. Az interjúsorozatban közelebbről is megismerhetjük a támogatott hallgatókat és témáikat. Milyen érzés először egyedül terepen lenni? Hogyan alakítja egy híd megléte vagy nem léte két közösség életét? És miért rendezik meg a két település farsangi mulatságát a hídon? Pamuk Lili Judit beszámolója következik.
Melyik egyetemről pályáztál?
Az ELTE BTK Néprajz BA képzés második évének elején kerestem fel Dr. Eitler Ágnes tanárnőt a kutatásom körvonalaival. Ezt követően kezdődött meg a kutatási terv tisztázásának folyamata, amiben nagy segítségemre voltak a Tanárnő iránymutatásai azt illetően, hogy milyen tudományos kontextusban érdemes elhelyezni a témát. Így alakult ki a végleges cím is: A híd pillérei – társadalmi reziliencia a Károly Róbert híd lábánál.
Mi inspirálta a választott kutatási témát?
2023. december 30-án az Altair Teaházban vártam, hogy iható hőmérsékletűre hűljön a cseresznyés teám, amikor rám talált ez a kutatási téma. Néhány kedves ismerősömmel közösen tekintettünk vissza az elmúlt évre, és beszélgettünk arról, mit várunk a következőtől. Beszámoltak róla, hogy nagyon várják már a farsangi mulatságot abban a faluban, ahova néhány éve költöztek. Ekkor hallottam először az ottani szokásról: Ipolydamásd és a szomszédos, az Ipoly túlpartján fekvő Helemba lakosai hagyományosan együtt űzik el a telet – még a trianoni országhatárok kialakítását követően is, amely évtizedekre elszigetelte a két települést egymástól a múlt században. Hozzátették, hogy az idei farsang más lesz, mint korábban, hiszen hivatalosan is átadására került az új határhíd a két település között. Sokáig érleltem magamban a témát, míg 2024 nyarán lehetőségem nyílt terepgyakorlatot végezni Kóspallagon (amely, mint utólag kiderült számomra, 15 km-re fekszik Ipolydamásdtól). Amikor az egyik kóspallagi interjú során szóba került az új szlovák-magyar határátkelő, úgy éreztem, a híd ismét megszólít, és elérkezett az idő, hogy elkezdjek konkrétabban gondolkozni ezen a kutatáson.
1. A Letkés–ipolyszalkai Ipoly-híd. 2. Megemlékezés a damásdi oldalon, a Károly Róbert híd lábánál, a Nemzeti Összetartozás Emlékehelyénél (2025.06.20.) 3. Helembai látkép, a hegyoldalban a Világi Borászattal, a helembai Őszi Fesztiválon 2025.09.06-án. 4. A Helembai citerazenekar fellépése a helembai Őszi Fesztiválon
Mennyi időt terveztél a terepen tölteni?
Több kisebb és egy nagyobb, nyári blokkra bontva, összesen három hónapot terveztem a terepen tölteni. Egyrészt a folyamatban lévő tanulmányaim miatt volt szükség a tavaszi több, rövidebb kiszállásra, másrészt szerettem volna magamnak időt hagyni, hogy a feldolgozással is haladni tudjak időközben, és így egymásra tudjam építeni a kapott adatokat, finomhangolni tudjam a kérdéseket és a hangsúlyokat. A nagyobb blokk lerövidült pár héttel, magánéleti okokból kifolyólag (és mert elfeledkeztem a kötelező múzeumi szakmai gyakorlatról az ütemterv elkészítésekor), így az ősz folyamán még több alkalommal visszatértem a terepre.
Milyen elvárásokkal érkeztél meg a terepre?
A terepre menetel előtt a Néprajzi Múzeum archívumában jártam, hogy a farsangi szokásanyagra vonatkozó dokumentumokat átnézzem, olvastam a témavezetőm, Eitler Tanárnő által javasolt szakirodalmakat, hogy a kutatási kérdéseimet csiszoljam, sajtócikkeket bújtam az Arcanumon. Emellett meglehetősen sok időt töltöttem a terephez valamilyen módon kapcsolódó Facebook-oldalakon és csoportokban, hogy képet kapjak a terepen felkeresendő személyekről, a relevánsnak tűnő témákról. Egy esős február végi hétköznapon költöztem be először az egyik, két héttel korábban megismert adatközlőmhöz. Legalább annyira izgultam, mint amennyire lelkes és hálás voltam egyszerre, hogy van lehetőségem ott lenni, és azzal foglalkozni, ami érdekel. A farsangi mulatság előtti éjszaka álmatlanul forgolódtam a szállásadóm – egyébként rendkívül kényelmes – kanapéágyán. Másnap már nagyon fáradtan, de mondhatni megkönnyebbülten tértem nyugovóra: a terep valóban ígéretesnek mutatkozott.
1. Készülődés a szobi nyugdíjas klub farsangi rendezvényére (2025.03.02.). 2. A híd közepén a 2025.03.01-én megrendezésre került ipolydamásdi-helembai farsangi rendezvényen. 3. Az ipolydamásdi farsangi menet a híd fele tart (2025.03.01.) 4. A két település farsangi menete a híd közepén találkozott és gyújtotta meg Farsang Tóbiásékat (2025.03.01), akiknek lángoló testét az Ipoly vize ringatta tovább messzi tájakra
Hogyan alakult a kutatási témád a terepen?
Alapvetően félig strukturált interjúkkal terveztem dolgozni, azzal a szándékkal, hogy fel tudjam térképezni, hogy a települések lakóinak saját magukról alkotott narratíváiban mekkora szerepet játszik a két falu múltbéli és jelenkori kapcsolata, valamit a híd, és annak hatása(i). Terveztem egy vizuális antropológiai lábat is a kutatásnak, amit végül el kellett engednem – egyrészt egyedül és frissen a terepen nem nyílt organikusan lehetőségem a képek elkészítésére, ezért a beszélgetések, interjúk priorizálása mellett döntöttem. Az interjúk szintjén viszont ezáltal nagyobb teret tudtam engedni a határral kapcsolatos történeti kérdéseknek az egyéni és kollektív emlékezeten keresztül. Így a kezdetben talán túl szigorúan a jelenre fókuszáló kutatási terv kiegészülhetett azokkal a történelmi és társadalmi folyamatokkal, amelyek ma is meghatározni látszanak a két települést.
Volt olyan személy, helyzet vagy élmény, amely különösen emlékezetes maradt számodra?
2025 február elején jártam először a magyar oldalon lévő településen úgy, hogy már terepnek nevezhettem magamban. Számomra ez egy meghatározó pillanat volt, mert habár már több ízben látogattam oda, akkor már egészen más szemmel tekintettem rá. Tél révén ekkor, üresek voltak az utcák, és a kapuk zártak. Az ottani ismerőseim éppen Mexikóban vészelték át a hideg évszakot. Elfogott egy primer kétségbeesés, hogy mégis hogyan is gondoltam én ezt. Majd megláttam két asszonyt az egyik kapuban beszélgetni. Először nem tudtak senkit javasolni, aki szobát ad ki a környéken, de egy kis gondolkodás után az egyikük felajánlotta, hogy megszállhatok nála néhány napra, a farsang alatt. A kétségbeesésemet felváltotta a remény, hogy talán valahogy mégis lesz ez… Ennek a pillanatnak az emlékéhez a terepmunka alatt többször visszanyúltam, és erőt merítettem belőle, amikor elakadást tapasztaltam. Számos élménnyel gazdagodtam a kutatás során a beszélgetések mellett: takarítottam templomot, finom házi borokat ittam, eszméletlen (vad)gulyásokat kóstoltam, laktam (és nagyon féltem) egyedül egy nyolcvan fős szocialista táborban, motorcsónakoztam a Dunán, citera próbán vehettem részt… És rengeteget biciklizhettem, ami nem csak a közlekedés szempontjából volt elengedhetetlen, hanem az ott felszedett Kofola (szlovák kóla) függőségemet is kiegyensúlyozta (a mérlegen).
1. Helembai látkép a Dunával, előtérben a temetővel. 2. Helembai látkép. 3. Borospince a helembai fő utcán. 4. Vasúti híd Szob és Helemba (Chľaba) között. 5. A régi úttörőtábor Kovácspatakon, ahol magam is megszálltam Eszti néni és családja vendégszeretetének köszönhetően.
Milyen nehézségekkel találkoztál?
Először is az emberi oldalát kell megemlítenem – nem tud minden úgy alakulni, ahogyan azt az ember hónapokkal korábban eltervezi. Noha a reziliencia fogalma szerves részét képezi a kutatásnak, nem számoltam vele, hogy a saját rezilienciámról – bizonyos esetekben annak hiányáról – is ennyi új tapasztalattal térek majd haza. Egyrészt az időbeosztásomra hatással voltak előre nem láhatható magánéleti tényezők, amik némi zsonglőrködést igényeltek, és az azzal járó belső feszültséggel való megküzdést, másrészt találkoztam egy olyan módszertani kihívással, amire egyáltalán nem készítettem fel magam emberileg, és mint kutató sem: azzal az eshetőséggel, hogy egy adott közösségen belül nem mindenki szeretne kutatottá válni.
Mi volt az az értékes tapasztalat, tanulás, amit a kutatás adott neked?
Bagatell, de legrövidebben így mondhatnám: kiegészíthettem az egyetemen tanult rengeteg elméletet némi gyakorlattal. A hosszabb verzióhoz Perczel Júliának itt az ELTE Néprajz Blogon megjelent interjújából idéznék: „a legerősebb motivációt számomra az jelenti, hogy minél hűségesebben tudjam visszaadni a terepmunka alatt tapasztalt dolgokat.” Ez a mondat amellett, hogy végig rezonált a fejemben, rengeteg új jelentésbeli réteget is kapott, amelyek közül leginkább azt emelném ki, hogy rá kellett döbbennem, mennyire egy leegyszerűsített fogalomként használtam, gondoltam a terepmunkára és a terepre a könyvtárban ülve. Hány szempár, hány gesztus, hány történet, hány különböző sámlikon töltött óra, és mennyi barangolás utcákon és emlékezetekben valójában a „terep”. És mennyire rajtam múlik, hogy a munka folyamán erről sose feledkezzek meg: ezeket hűségesen éljem át, raktározzam el és dolgozzam fel.
1 A damásdi farsangi menet. 2. Az első tűzugrást a damásdi polgármesteri hivatal épülete előtt tartották, ahol a damásdi lakosok egy humoros produkciót is előadtak. 3. A híd épülését bemutató köztéri fotó kiállítás, M. Nagy László és Krizsán Tamás képeiből a híd lábánál, Helembán. 4. Lesifotó az egyik farsangi „vendégről” Damásdon. 5. A Károly Róbert híd a farsangi ünnepség alatt, 2026.02.14-én.
Milyen további terveid vannak a kutatással kapcsolatban?
A kutatást nem tekintem lezártnak – tulajdonképpen ennek a kutatásnak az elméleti keretrendszere, ami a rezilienciát folyamatosan alakuló kollektív és egyéni életstratégiák láncolatának tekinti, nem is teszi lehetővé, hogy bármikor is pontot lehessen tenni a végére. (Maximum ceruzával, most a program zárásakor.) Így két dolog mellett határoztam el magam: szeretném folytatni a kutatást a jövőben, és célom megtalálni a megfelelő módját és idejét annak, hogy a kutatás eredményét visszavihessem a terepre.
Fotók: Pamuk Lili Judit
UTAK (Új Generáció – Terepmunka – Kutatás) Program a Hagyományok Háza keretén belül valósult meg:
