A hagyományos falusi életet gyakran idilli képekkel társítjuk. Az olyan egodokumentumok, mint Győri Klára vallomása vagy a Nagy Olga által szerkesztett Asszonyok könyve egészen más arcát mutatják meg a paraszti múltnak. Március 8-án, a Nemzetközi nőnap kapcsán gyakran kerülnek elő a nők jogaihoz, munkájához vagy társadalmi láthatóságához kapcsolódó témák. Ugyanakkor ez jó alkalom arra is, hogy olyan történetekre figyeljünk, amelyek sokáig a kutatás és a nyilvános emlékezet peremén maradtak. A white box/EXPO márciusi tárlata egy könyvajánló formájában idézi fel a sokáig láthatatlan asszonysorsokat.
Címketár:Nagy Olga
Néprajzkutató, publicista, szépíró: Nagy Olga atipikus pályája három felvonásban
Tizenkilenc évesen férjhez ment egy református lelkészhez, harminchét évesen tette közzé első mesegyűjteményét, ötvenhét évesen szerzett doktori fokozatot. Tanított, riportokat készített, gyűjtött, publikált és felnevelt négy gyereket. Tette mindezt többszörös kisebbségben: nőként egy férfiak által uralt tudományos világban, magyarként Romániában, és mélyen hívő emberként egy kommunista rezsim alatt.
