2024. február 29-én az ELTE BTK Néprajzi Intézetének hallgatói egynapos szakmai kiránduláson vettek részt Szegeden Ilyefalvi Emese vezetésével. Hogyan zajlik az archiválás egy gyűjteményben? Milyen tárgyakat, dokumentumokat találhatunk meg egy archívumban vagy egy kutató hagyatékában? A kirándulás során a hallgatók betekintést nyerhettek a Bálint Sándor-hagyaték és a Szegedi Zsidó Hitközség Archívumának működésébe és abba, hogy milyen kutatói munkálatok folynak a terepen túl.
A szegedi szakmai kirándulás során elsőként a Bálint Sándor hagyatékot tekintettük meg a Móra Ferenc Múzeumban, Glässerné Nagyillés Ildikó vezetésével. Bálint Sándor a 20. század egy kiemelkedő néprajzkutatója volt, akinek főbb kutatási területei közé tartozott a népi vallásosság, illetve Szeged helytörténete. Hagyatéka jelenleg a Móra Ferenc Múzeum raktár részlegén található, a múzeum munkatársai ugyanakkor már dolgoznak egy állandó kiállítás létrehozásán, mely az itt őrzött tárgyakból kerül majd összeállításra. A hagyaték igen színes, többezres nagyságú és számtalan érdekességet találunk benne: szentképeket, türelemüvegeket, naiv művészek képeit, apácamunkákat – e felsorolás csak ízelítője a sokoldalú gyűjteménynek (Glässerné Nagyillés 2022).
Jelentékeny részét képezik ennek a ponyvanyomtatványok, azon belül is a vallási témájú ponyvák, melyek különleges helyet foglalnak el Bálint Sándor életművében: a kutató feladatának tekintette, hogy munkájával ráirányítsa a néprajztudomány figyelmét a forrástípus fontosságára. Ezek az írások az egyéni áhítat részét képezték, ezáltal pedig az egyéni, illetve népi vallásosság megismeréséhez vezető út kiemelt állomása lehet tanulmányozásuk.
Bálint Sándor hagyatékában összesen 2000 darab ponyvanyomtatvány található (Frauhammer 2022). Elsőéves néprajzos hallgatóként már sokat olvastam ponyvákról, ennek ellenére korábban nem volt alkalmam hasonló anyagokat fizikai formájukban megtekinteni. Fontosnak tartom az ilyen alkalmakat, amelyek során lehetőségünk nyílik nemcsak hallani, olvasni forrásainkról, hanem valóban kézbe venni, tanulmányozni azokat. Nekem a 92/B. 437-84/F/010 leltári számú nyomtatványba volt lehetőségem beleolvasni, amely a 1910-es ököritói tűzvészről szól. Hanka Pál, a nyomtatvány írója a szerencsétlenség rövid összefoglalójával kezdi, ami a község táncmulatságán történt. Ezután egy hét énekből álló ballada következik, amelyet szintén ő szerzett a tűzvész és áldozatainak emlékére. A szöveg hangzatos kifejezéseket használ, igyekszik megragadni az olvasó figyelmét (N. Szabó–Zombori 2010: 377). Ugyanakkor nemcsak tartalma és stilisztikája érdekes, hanem a füzet szerkesztése, egyéb jellemzői is: az versszakok első betűi díszes iniciálék, a lapok pedig olyan vékonyak, hogy látni lehet rajtuk a túloldalra nyomtatott betűk halvány nyomát.
A hagyatékban található vallási ponyvanyomtatványokból egy katalógus is készült, amelyet N. Szabó Magdolna és Zombori István szerkesztett Vallásos ponyvanyomtatványok Bálint Sándor hagyatékában címmel (N. Szabó–Zombori 2010). Jelenleg ez az egyedüli katalógus, amely a kutatók rendelkezésére áll a hagyatékot illetően, emellett egy digitális adatbázis közeljövőben történő elkészítését tervezik a hagyaték gondozói. A hagyaték viszont most is nyitva áll a kutatók számára. Glässerné Nagyillés Ildikó tapasztalatai szerint az, aki kutatni jön, általában már érkezésekor pontosan tudja, hogy mit keres – akár emlékezetből, akár Bálint Sándor publikációi nyomán. Ennek hiányában pedig közösen keresik meg a hagyaték tárgyai, dokumentumai között a kutató számára szükségeset. A tárgyak megszerzési körülményeiről sajnos nem készült részletes leírás, ugyanis Bálint Sándor eredetileg nem a Móra Ferenc Múzeum számára gyűjtötte össze azokat; kezdeti tervei szerint kiállítás formájában szerette volna őket bemutatni. Később, 1937-ben a szegedi Néprajzi Intézetnek ajánlotta fel gyűjteményét azon elképzelését támogatandó, hogy az egyetemen egyszer vallási néprajzi intézetet alapítsanak – ennek megvalósítása sajnos még várat magára (Glässerné Nagyillés 2022).
Következő állomásunk a szegedi zsinagóga volt, amelyet Frauhammer Krisztina, a Szegedi Hitközség Archívumának munkatársa mutatott meg nekünk. Az épület Magyarországon a második, a világon pedig a negyedik legnagyobb zsinagóga és Baumhorn Lipót tervei alapján, 1903-ben fejeződött be építése. Külsejét nemrégiben felújították, és bár belsejére nem terjedt ki a renoválás, állapota meglepően ép (Szegedi Zsidó Hitközség 2016). A zsinagóga jellemzője tereinek sajátos kialakítása. Frauhammer Krisztina arról mesélt a körbevezetés során, hogy a szegedi zsidó hitközség a hazai neológia, azaz a mérsékelt modernista szemlélet egyik központja volt, ennek szellemében építették fel a zsinagógát is. Az itt élő közösség számára hitük mellett asszimilálódni vágyó vallási-etnikai csoportként megélt identitásuk ugyancsak központi volt, ezen eszmék pedig lekövethetők a zsinagóga kialakításában. Kertjébe eredetileg olyan növényeket ültettek, amelyek vagy a magyarság számára bírtak szimbolikus jelentőséggel – ezzel az asszimilációs törekvéseiket hangsúlyozva – vagy a zsidó nép hagyományaihoz kötődtek. A növények az épület díszítésében és a Róth Manó által készített üvegablakokon úgyszintén nagy szerepet kapnak: a növényi ornamentika részletei mind egy-egy zsidó ünnepet jelképeznek. Ez a fajta szimbolika nem véletlen, Löw Immánuel, a zsinagóga főrabbija a növények nyelvészeti, botanikai, művelődéstörténeti jelentőségének nemzetközi hírű kutatója volt, Die Flora der Juden címmel írt könyvet 1924-ben a Talmudban megjelenő szimbolikus növények jelentéséről (Löw 1924).
Amint azt fentebb is említettem, a zsinagóga belső elrendezése maga is tükrözi a közösség modernista szemléletét. Az asszimilációs törekvések, a térben is kifejeződnek. Így például a bima (a Tóra olvasására szolgáló emelvény), az épület végében kapott helyet, a keresztény templomok építészeti hagyományát követve, ezzel ismét hangsúlyozva a közösség beolvadást illető vágyait. A térhasználat egy másik érdekessége a Mártírok Emlékcsarnoka. A márványtáblákat a 2. világháború után állították a holokauszt áldozatainak emlékére. A vészkorszak véget értének ellenére a közösség a megemlékezést továbbra is a saját terein belül folytatta nem mindenki számára látható, nyilvános helyen.
Az épületen belül látogatásunkkor még épp megtekinthető volt a bútoros Lengyel családról szóló családtörténeti kiállítás, mely az Eltűnt családok nyomában című sorozat harmadik kiállítása. Frauhammer Krisztina a Szegedi Zsidó Hitközség Archívumbán folytatott munkája nyomán állította össze anyagát. A szegedi Lengyel család bútorgyárat üzemeltetett Szegeden, ahol az 1930-as, illetve Aradon, ahol pedig a 2000-es évekig működött a családi gyár. Emléküket őrzi a Lengyel palota, ahol ma a szegedi Kis Virág Cukrászda található. A kiállítás során több családtag történetét megismertük, mely folyamat egyedi kiegészítő eleme volt Pető Györgynek, Lengyel Éva férjének archív mozgóképes dokumentációja. Az amatőr felvételekből a 90-es évek során, a Privát Magyarország projekt keretei közt Forgács Péter filmet is rendezett Örvény címmel. A kiállításon a filmből származó rövid jelenetek illusztrálják a Lengyel család mindennapjait, ünnepeit, megpróbáltatásait.
A családtagok közül Lengyel Kálmán története kiemelendő, ugyanis bútorgyárosként való működése mellett tervezőként is tevékenykedett. Az 1920-as évek során Breuer Marcellel közösen alkottak meg egy acélvázas széket, a Bauhaus eszméit és stílusát követve. A szék tervezését a biciklik acélváza inspirálta a korszak és a művészeti iskola haladó szellemisége mellett. Nemsokára igen népszerű lett, később a Thonet gyár hozta tömegforgalomba. Lengyel Kálmán munkái innovatív voltukon keresztül művészettörténeti szempontból is érdekessé tették a kiállítást, hiszen munkáiban a Bauhaus eszméje érvényesül. Ezáltal pedig korrajzot és alapot szolgáltatnak az élettörténetek adta pontok elhelyezéséhez.
A kiállításon olvasható volt egy 1957-ben, az Előre című folyóiratban megjelent cikk, mely a család aradi gyárának sorsáról adott hírt. A szocializmus évei alatt államosították, de tovább működött Dózsa György bútorgyár néven. A cikk a Lengyel család gyárának utóélete mellett a kor gondolkodásmódjához is érdekes adalék. Méltatja a Dózsa György gyárat, hiszen az a nemzet büszkesége, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a valódi érdem sosem az azt fenntartó családot illette – akik cégtulajdonosként kizsákmányolták a szegényebb rétegeket –, hanem az ott dolgozó munkásokat, akiknek a gyár sikere és a bútorok magas minősége valójában köszönhető. Ugyan értékítélettel teli forrás, de pont ezen vonása az, amely a kor szellemiségének hű közvetítőjévé teszi (Károly, 1975: 1).
Frauhammer Krisztina nemcsak tárlatvezetést tartott nekünk, hanem a kiállítás létrehozásának hátterében zajló folyamatokba is betekintést nyújtott. Külön érdeklődéssel hallgattuk, hogy hogyan tette lehetővé egy véletlen, hogy két másik kutató eredményei is megjelenhessenek a kiállításon. A német Bröhan alapítvány megbízásából Lengyel Kálmán élettörténetét kutató Christoph Janik és az Iparművészeti Múzeum munkatársaként a korszakból származó bútorokkal foglalkozó Horányi Éva egyéni kutatásaik által kerültek kapcsolatba Frauhammer Krisztinával.
Utolsóként a Szegedi Zsidó Hitközség Archívumát tekintettük meg. A kirándulás ezen állomásán az archívumban található dokumentumok és tárgyak megtekintése közben az ott végzett munka mikéntjéről is megtudtunk részleteket. Jelenleg is zajlik az iratok rendszerezése, hogy ezzel is segítsék a kutatók munkáját. Nagy előrelépést jelent, hogy most zajlik az archívum fiók levéltárrá minősítése, amelynek köszönhetően a budapesti Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárhoz fog kapcsolódni a gyűjtemény. Ezért is szükséges egy egységes rend kialakítása.
A Szegedi Zsidó Archívum számos értékes anyagot őriz. Többek közt ezért tartják fontosnak digitalizálásukat: nagy kutatási potenciállal renelkeznek, így a hozzáférhetőségen keresztül könnyebbé válna felhasználásuk. Emellett pedig szívesen fogadják személyesen is a magyar és zsidó történelemmel, illetve a közép- és kelet-európai gazdasági fejlődéssel és ezek a zsidóságot érintő összefüggéseinek témakörével foglalkozókat. Az irattár anyagai között találhatók többek között Löw Lipót és Imánuel írásai, a szegedi új zsinagóga tervei, továbbá jelentős helyi családok iratai.
Az archívum munkakörébe tartoznak a már említett családtörténeti kiállítások, amelyek szervezéséta jövőben is folytatni szeretnék. A következő kiállításon nők és gyermekek életútját szeretnék bemutatni az archívum anyagain keresztül. Másik, nagyobb projektjük egy interjúsorozat, melynek keretei közt holokauszt túlélőkkel beszélgetnek, illetve zajlik a közösség idős tagjainak a bevonásával az archívum fotóanyagának adatolása is. (Nagy–Paplogó–Rácz Szabó: 2024). Gyakori, hogy magánszemélyek keresik hozzátartozóikat, amiben az archívum nagy segítség lehet; ilyen esetekben hasznos források lehetnek a deportálásból visszatértek kartonjai. Az archívum dolgozóinak munkáját megnehezíti, hogy a múlt viszontagságos eseményei közben számos fontos dokumentum és tárgy eltűnt a hitközség birtokából.
Frauhammer Krisztina megosztott velünk egy történetet, amely nemcsak leszármazottakra, de egy igen érdekes tárgy megtalálására is vonatkozott. Tardos-Taussig Ármin a már említett bútoros Lengyel család rokona volt és szintén Szegeden élt a 20. század elején. Hobbija híres emberek aláírásainak a gyűjtése volt, amelyről egyébként József Attilának köszönhetően tudunk. A költő jó barátságba került a családdal Juhász Gyulán keresztül és többször is ebédelt Taussig Árminnál szegedi tanulmányai során, így alkalma nyílt megtekinteni az aláírás-gyűjteményt, illetve részt venni gyarapításában.
A különös naplóba nem csupán szignók kerültek, hanem képek, rajzok, festmények, rövid üzenetek, melyeket tulajdonosa később saját feljegyzéseivel, újságcikkekkel, elhalálozási dátumokkal egészített ki. Nem kizárólag a nála vendégeskedő, Szegeden megfordult emberek írták alá a könyvet, hanem sok olyan személy is, akikkel Taussig élete során találkozott – többek között Albert Einstein. Az archívum munkatársai tudták, hogy Taussig Ármin és családja Hollywoodba költözött, így Amerikában kezdték el felkutatni leszármazottait. Hosszas keresgélés után találták meg őket, illetve a naplót, amit még akkor is őrzött a család (Frauhammer 2021: 5–6). A kirándulást egy sétával zártuk, melyet – egy kézműves pékségben elfogyasztott uzsonnát beiktatva – a Tisza partján fejeztünk be
Szerző: Bujtor Zsófia Anna
Fotók: Ilyefalvi Emese
Nézd meg az elteneprajz.blog Instagram oldalán Berty Réka Reels-beszámolóját is!
Felhasznált irodalom
- FRAUHAMMER Krisztina 2021 Elfeledett arcok Szeged zsidó múltjából 1. Tardos–Taussig Ármin (1874–1936). Múlt és jövő.
- FRAUHAMMER Krisztina 2022 Bestsellerek és raritások Bálint Sándor népi vallásosság gyűjteményében. Szeged várostörténeti és kulturális folyóirat.
- GLÄSSERNÉ NAGYILLÉS Anikó 2022 Vallási tárgyak Bálint Sándor hagyatékában. Szeged várostörténeti és kulturális folyóirat.
- KÁROLY Sándor 1957 Az aradi Dózsa György bútorgyárban a brüsszeli világkiállításra készülnek.Előre 11. évf. 3117–3142.sz. 1.
- LÖW, Immanuel 1924 Die Flora der Juden. Löwit. Wien
- N. SZABÓ Magdolna – ZOMBORI István 2010 Katalógus. Nem vallásos ponyvák. In: Uő. (szerk.): Vallásos ponyvanyomtatványok Bálint Sándor hagyatékában. Móra Ferenc Múzeum. Szeged. 372–378.
- Szegedi Zsidó Hitközség és az Új zsinagóga. 2016 A Hitközség története.