Hány darab fényképet őriznek a Néprajzi Múzeumban? Mit rejtenek a múzeum földalatti raktárai? Hogyan digitalizálják az üvegnegatívokat? Mit jelent a rektó és a verzó? Egyáltalán: milyen feladatai lehetnek egy néprajzosnak a fotóarchívumban? Ilyen és hasonló kérdésekre kereste a választ Fodor Ákos hallgatónk múzeumi gyakorlata során a Néprajzi Múzeum Fényképtárában.
A néprajz alapszak kötelező eleme a második évet követő nyári múzeumi gyakorlat. Ekkor a hallgatók az érdeklődésük szerint kiválasztott intézményben töltenek két hetet, amely során bepillantást nyerhetnek a muzeológia rejtelmeibe. Választásom a Néprajzi Múzeumra, azon belül a Fényképtárra esett. Az intézmény 2017–2022 között zajló költözése után immár az új, Dózsa György úti épületben végezhettem egy élményekben gazdag szakmai gyakorlatot 2023 augusztusában. Ez idő alatt Bata Tímea, a Fényképtár gyűjteményvezető muzeológusa és Szűcs Enikő segédmuzeológus iránymutatása mellett tevékenykedtem.
A múzeum Damjanich utcai szárnyában található az Etnológiai Archívum. Ennek része a Fényképtár is, ami számos helységből és a két emelet mélyen elhelyezkedő raktárból áll. A gyakorlat kezdetén megismerkedtem az archívumi „tereppel” és a gyűjtemény történetével, amely csaknem százharminc évvel ezelőtt kezdődött.
1–2. A Néprajzi Múzeum épülete, 3. Az emeleti kutatóterem, 4. A hortobágyi kalap című film doboza, 5–6. Tárgyak a technikatörténeti gyűjteményben
Első feladatom Bodrogi Tibornak, a múzeum egykori igazgatójának 1981-ben Törzsi művészet címmel megjelent könyvéhez kapcsolódott: az általa összeállított fotómellékletet kellett rendezni és előkészíteni a szekrénykataszteri leltározásra. A könnyebb kezelhetőség érdekében nem egyesével fogják számontartani a több száz fényképet és iratot, hanem a csoportos leltározási mód szerint. Ezért kellett megszámolni a fényképeket és listázni a dokumentumokat.
Általában párhuzamosan több feladatom is adódott, a Bodrogi-hagyaték rendezése közben is volt, hogy leírókartonokat kellett rendeznem a rájuk írt leltári szám alapján. A leírókartonok tartalmazzák a fényképek alapvető adatait (tartalom, gyűjtő, évszám stb.), és egy kis nézőképet az eredeti tárgyról. A kartonlapokat az emeleti kutatóhelyiségben tárolják egy páternoszternek nevezett gépben, ami az azonos nevű körforgó lift mintájára működik: polcokon dobozokba rendezve állnak a kartonok, és a megfelelő polcszám begépelésével arra a számúra fordul a szerkezet, amelyen a keresett tárgy leírókartonja található. A berendezés így kifejezetten helytakarékos tárolást tesz lehetővé. Ezt gyakran használják a múzeumi munka során, ha egy fotó adataira kíváncsiak, vagy ha témák szerint keresnek fényképeket. Állományvédelmi szempontból is praktikus módszer, hiszen nem az eredeti műtárgyakat kell mozgatni, illetve lehetővé teszi az önálló, egyéni kutatást – a munka végeztével viszont ne felejtsük el gondosan visszahelyezni a kartonokat a helyükre! A leírókartonok további előnye, hogy több adat fér el rajtuk, mint a leltárkönyvben. Ennek a digitális adatbázis létrejötte előtt természetesen nagyobb jelentősége volt, mégis, a leírókartonok ma is részét képezik a múzeumi munkának.
1–3. Bodrogi Tibor hagyatékának rendezése, 4–5. A fotógyűjtemény első leltárkönyvének borítója és első oldala, 6. Leltárkönyvek ellenőrzése
A gyakorlat során naponta megfordultunk a mínusz második szinten található audiovizuális raktárban. Itt tárolják a pozitív fotókat és negatívokat, a diapozitív-gyűjteményt, a filmfelvételeket, valamint az analóg hordozón található hangfelvételeket, többek között Bartók Béla fonográfhengereit is. Több alkalommal bejárhattam ezen szint más helységeit is: a Kézirattár raktárát, valamint a technikatörténeti gyűjteményt is. Kevesen tudják, de a Néprajzi Múzeum külön gyűjteményben őrzi az elmúlt évszázadban használt tárgyakat és technikai felszereléseket.
Pár napig, több más feladat mellett, rám hárult annak ellenőrzése, hogy a diapozitív-gyűjtemény egy részében megfelelő sorrendben követik-e egymást a képkockák. Ahol hiba volt, ott jelezni kellett. Aprólékos és monoton munka, de mindenképp szükséges elvégezni, hiszen a muzeológusoknak folyamatosan egymás keze alá kell dolgozniuk, rendben tartani a raktárat, újra és újra ellenőrizni az adatok helyességét. Egy-egy elmulasztott korrekció lehet, hogy csak évek múlva, de komoly galibát okozhat az archívum működésében! Mivel műtárgyvédelmi okokból a raktárban szabályozottan tizenöt fok van, ezért hiába „nyári” a gyakorlat, pulóver viselése mindig ajánlott.
Időközben érdeklődtek a múzeumnál egy Afrikában tevékenykedő kutató, Ecsedy Csaba egy bizonyos diafelvétele után. Rám bízták a képkocka megkeresését, ami viszont többszöri ellenőrzés után sem lett meg, így nem tudtuk teljesíteni a kérést. Az eset jó példája volt annak, hogy a Fényképtár munkatársainak még akkor is van munkája egy-egy kéréssel, ha sikertelen annak teljesítése. A fényképek között személyesen is könnyen lehet kutatni. A múzeum könyvtárában cédulákon témák és helységnév szerint kereshetők a fotók. Ezeken a cédulákon szerepel az adott fotó leltári száma, amely alapján az említett páternoszterben megkereshetők a további adatok és a nézőképen láthatjuk, mit is ábrázol a kép. A könyvtári számítógépeken pedig a múzeum digitális adatbázisa is elérhető. A kutatásra bárkinek van lehetősége, viszont a fotók további felhasználása már járhat bizonyos költségekkel. Ez azonban semmiképp ne szegje a hallgatók kedvét! Egyetemi szakdolgozathoz ingyenesen felhasználhatók a gyűjtemény fotói az intézmény hozzájárulásával.
1–2. Fiatal párt ábrázoló üvegnegatív az 1910-es évekből, 3. Egy fotó leírókartonja, 4. Egy lap a diapozitív-gyűjteményből, 5. Páternoszter, 6. Igazolványképek rendszerezése
A múzeum történetének első évtizedeiben a fényképeket nem leltározták külön, hanem mint műtárgyat jegyezték be. Jankó János hozta létre a múzeumi fotólabort az 1890-es években, ami a millenniumi ünnepségek keretében megvalósult néprajzi falut előkészítő gyűjtés során volt hivatva segíteni a fényképes dokumentációt. A fényképek külön leltározása a 20. század legelején kezdődött (Fogarasi, 2000). Az azóta eltelt hosszú évtizedek alatt számos leltárkönyvet írtak tele, melyekbe a gyakorlat során volt lehetőségem belelapozni. Amikor az audiovizuális raktárból átszállítottuk őket a Nyilvántartási és Digitalizálási Főosztályra, le kellett ellenőriznünk, hogy mindegyik megvan-e. Ezután pedig kocsikra pakolva toltuk át a súlyos rakományt.
Manapság egyre nagyobb igény támad az intézmények története és a bennük dolgozó egykori kutatók, dolgozók megismerése iránt. Ehhez kapcsolódva napokig dolgoztam az 1970–1980-as évekbeli munkatársak igazolványképeinek kereshető állapotba rendezésén. Előbb a fennmaradt fényképes MÁV igazolványokat vettem sorra, majd a múzeum fényképésze által készített negatívokat, összesen közel 900 fotót. A filmszalag-darabok selyempapírba voltak csomagolva, amire ráírták az ábrázolt személy nevét. Előbb ábécérendbe szedtem, majd a régi papírcsomagolásokat lecserélve savmentes negatívtároló lapokba fűztem le őket. A fényképész meglehetősen könnyelműen jegyezte fel a munkatársak neveit, mert sok személy csak „teremőr Marika néni” vagy hasonló módon volt megnevezve, így páran még beazonosításra várnak. Ezt követően Excel-táblázatba vezettem a személyeket, aminek hála már név szerint kereshető, kiről maradt fenn fénykép a korszakból.
1–4. Műtermi fényképek
A múzeum állományának jelentős részét képezik az 1910-es években készült műtermi felvételek. 1921–1922-ben országos gyűjtést végeztek a múzeum munkatársai, amely során vidéki fényképészműtermek által falhalmozott fotókat vásároltak, általában üvegnegatívokat. Ennek keretében két év alatt közel 25.000 fotó került a múzeumba, amelyek megközelítőleg egy tonnát nyomnak (Bata, 2019). Egyik alkalommal a raktárban ezek közül válogattunk össze körülbelül 150 darabot digitalizálás céljából. Előre összeállított lista alapján keresgéltünk a hűvös terem szekrénysorai között. A helyiség a tömör raktározási rendszer szerint van berendezve: a terem padlóján rögzített síneken gördülnek a polcok, amiket karokkal lehet mozgatni, így helytakarékosság céljából teljesen összetolhatók. Minden negatív savmentes papírtasakba, azok pedig méret szerinti papírdobozokba vannak rendezve. Végül egy kerekes kocsira pakolva várták a digitalizálás napját.
A gyűjtemény nemrégiben hozzájutott újabb műtermi felvételekhez a 20. század elejéről. A Fényképtár állománya főleg negatívokból áll, az újabb darabok viszont a korszakra jellemző módon kartonra kasírozott pozitív fényképek. Ennek az új együttesnek kellett minden darabját lemérnem, a hátlapként szolgáló karton és a ráragasztott fotó méretét is feljegyezni, előkészítve ezzel a tárgyakat az egyedi leltározásra. Bizonyára hamarabb is végezhettem volna a munkával, de kellemes időtöltést jelentett a fényképek nézegetése. A fotóknak nem csak az első oldala (a rektó), hanem a hátlap (a verzó) is érdekes látványt nyújt, hiszen itt tüntették fel a műterem nevét, díszes grafikával és reklámszöveggel keretezve.
Közben a raktárban mindig akadt munka. Miközben egy-egy polc rendezése zajlik, hely szabadul fel, vagy éppen igény támad rá, máris létrára kapaszkodtunk és áthelyeztük az üres dobozokat, helyt adva a továbbiaknak.
1. Pakolás a raktárban, 2. Györffy István által készített autokróm felvétel, 3. Xantus János által Japánból hozott fénykép, 4. A Magyar Filmiroda albumának egy oldala, 5. Digitalizálás
A korszerű muzeológia részét képezi a digitalizáció, amelybe én is bepillantást nyerhettem a múzeum fényképésze, Garai Edit jóvoltából. A Fényképtárban 343.608 darab egyedileg leltározott fotót őriznek, ennek körülbelül felét digitalizálták már. Miután a raktárban kiválogattuk a digitalizálandó üvegnegatívokat, a fotóműteremben kezdődhetett is a munka. A műterem a legkorszerűbb készülékekkel van felszerelve, a digitalizálást egy kimondottan múzeumi használatra szánt berendezéssel végzik. A negatívokat alulról átvilágítva fényképezik le az állványra rögzített kamerával, majd számítógépes szoftverrel állítják át pozitív nézetbe, illetve elvégzik a szükséges módosításokat, hogy a lehető legtöbb részlet kivehetővé váljon a képen. Gondos odafigyelést igényel a törékeny lemezek mozgatása: ahogy más munkafolyamat során, itt is cérnakesztyűben lehet csak megfogni őket, ügyelve arra, hogy mindig a saját csomagolásába kerüljön vissza a tárgy. Lassú és időigényes feladat ez, nem meglepő, hogy a gyűjtemény fele még hátra van. Ám nem csak fotókat digitalizálnak, hanem egyszerre több különböző típusú dokumentum feldolgozása zajlik.
Bata Tímea több érdekes műtárggyal is megismertetett, bemutatva azt, hogy milyen sokrétű a gyűjtemény. Láthattam például Xantus János által Japánból hozott fényképet az 1870-es évekből, egy Györffy István által készített autokróm felvételt az 1910-es évekből, amely az első tömegesen használt színes fényképészeti eljárás volt, vagy egy albumot a Magyar Filmiroda fotóiból összeállítva, benne Balogh Rudolf, a két világháború között divatos magyaros stílus jelentős képviselőjének felvételeivel. Meglepő, hogy a 20. század első feléből származó negatívok változatosabbnál változatosabb grafikával ellátott gyári dobozait is megőrizte a múzeum, így aki ilyen tárgyakban leli örömét, számos polc között kutakodhat.
1–3. Üveglemezek gyári dobozai a 20. század elejéről
A gyakorlat vége felé közeledve részt vehettem egy, a 2024-ben nyíló állandó kiállítás létrehozásával kapcsolatos megbeszélésen, amin a leendő vitrinberendezés elemeit vitatták meg. Ezt követően átmentünk a Szabolcs utcai Gyűjteményi Központba, ahol a papírrestaurátorműhelyben a majdani állandó kiállításon szereplő Huszka József-rajzoknak szánt tárolók szerkezeti felépítését egyeztették.
A múzeumépületben található Méta-tér melletti falszakaszra tematikus grafikát terveznek, ezért utolsó feladatomként a múzeum belső adatbázisában fotókat válogattam erre a célra, amit később a grafikusoknak továbbítottak. Ennek köszönhetően megismerhettem az adatbázis működését, a nyilvántartási rendszert és a fotók intézményen belüli mozgási folyamatát, amint különböző célokra használják fel őket.
Általánosságban elmondható, hogy a múzeumi gyakorlat számos tanulsággal szolgál a hallgatók számára. Egyrészt a néprajzi képzés részeként olyan kézzelfogható tapasztalatot ad, melyek másképp nem szerezhető meg – a Néprajzi Múzeum esetében erre, nem mellékesen, igazán kedves emberek társaságában van lehetőség. Másrészt segítheti a diploma megszerzését követően a munkaerőpiaci elhelyezkedést, karrierépítést is azáltal, hogy kipróbálhatjuk magunkat egy olyan munkakörben, melyet néprajzosként akár majd mi magunk is betölthetünk. Személy szerint külön öröm volt számomra, hogy volt lehetőségem szakmai konzultációra a leendő szakdolgozatommal kapcsolatban, ami szintén a fotográfia témakörét érinti majd.
Fotók és szöveg: A Néprajzi Múzeum engedélyével: Fodor Ákos
Irodalom
- Bata Tímea: Vágatlanul. A Néprajzi Múzeum vidéki fényképészműtermeinek gyűjteményéről. Fotóművészet 62. 2019. 54–63.
- Fogarasi Klára: Fényképgyűjtemény. In Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest: Néprajzi Múzeum. 2000
“Képleltár – Szakmai gyakorlat a Néprajzi Múzeum Fényképtárában” bejegyzéshez 4 hozzászólás