Hogyan támasztja alá a tudományos kutatás és az elmélet a gyakorlati népművészeti ágak hitelességét? És a résztvevő megfigyelés, a terepgyűjtés hogyan is egészíti ki ezt az egészet? És hogyan is lehet egy olyan gyakorlatias tevékenységben, mint a kosárfonás, igazán kifejezni és megvalósítani önmagad? Ezekre a kérdésekre ad választ Legeza Márti, a Hagyományok Háza néprajzos munkatársa.
1. Rövid bemutatkozás
Legeza Márti vagyok, 2010 óta a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhely Folklór Osztályának, 2023-tól a Népi kézművesség és népi iparművészeti szakcsoport néprajzos munkatársa, a Népművészet Ifjú Mestere, népi iparművész kosárfonó, 2018-2021 között a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa. Nyíregyházán születtem görögkatolikus papcsaládban, de 3 éves korom óta a fővárosban nevelkedtem, a görögkatolikusság viszont identitásom meghatározó része maradt. Anyai nagyszüleimnél, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis határszéli faluban töltött gyermekkori nyarak mély nyomot hagytak bennem, majd később a Kertész Táncegylettel, baráti társasággal megélt erdélyi kirándulásaink, közös élményeink egész életre szóló, és a népi kultúrához való viszonyulásomban is meghatározó élményekké váltak.
2. Mesélj egy kicsit a szakmai életutadról!
A gimnázium után az ELTE BTK francia-magyar szakára jelentkeztem, de utóbbiról egy ponttal lecsúsztam, így francia szakosként kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat. Francia-néprajz szakos barátnőm, Dukai Ditta lelkesítő tanácsára hallgattam be a néprajzos órákra és lettem végül én is hallgató 2004-2009 között.
2001-2011 között néptáncoltam a Kertész Táncegyletben, ahol nemcsak a Kárpát-medence tánckultúrájával, dallamvilágával, dalkincsével ismerkedtünk meg, de ezzel a baráti társasággal rengeteget jártunk Erdélyben, kézműves- és néptánc táborokban vettünk részt, bejártuk a Kárpát-medence sok vidékét, élő, közvetlen, személyes, baráti kapcsolatba kerültünk az inaktelkiekkel, magyarlapádiakkal, székiekkel, sztánaiakkal.
Egyetem után pár évig franciát tanítottam gimnáziumban, nyelviskolákban és magánórákon, párhuzamosan pedig hon- és népismeretet és népművészetet egy művészeti iskolában. Ezután kerültem 2010-ben a Hagyományok Házába.
3. Mit szerettél legjobban az egyetemen?
Nem igazán tudnék választani, annyira élveztem a néprajz szak interetnikusságát, tanáraink – és ezáltal az órák – sokféleségét, a tananyag sokszínűségét, így lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasmányokba, ki nem hagytam volna egyetlen órát sem. A gyűjtési gyakorlatokat, tanszéki kirándulásokat is nagyon szerettem, de talán legmeghatározóbb, egyik legkedvesebb élmény számomra a második múzeumi gyakorlat volt Szabadkán, Papp Árpi mellett, akihez azóta is különleges barátság fűz. Elvarázsolt Szabadka és egész Bácska hangulata, a délvidéki emberek ízes beszéde, nagylelkűsége, vendégszeretete. Egyetemi éveim során évente többször is visszatértem ide. Később szakdolgozati témám gyűjtéseinek is ez a vidék lett a helyszíne. Szoros barátság alakult ki a vajdasági néprajzosokkal, Silling Lédával, Raffai Jutkával, Kocsis Zsuzsival, Szűgyi Ferivel. Az egyetemről, különböző évfolyamokból verbuválódott kis baráti társaságunk tagjaival (Dömötör Bea, Faár Tami, Dóra Fruzsi, Göde Zsófi, Ládonyi Emese, Tóth Kata) hűségesen jártunk vissza a Bácskába, a Bánátba, különféle terepkutatásokra, településvizsgálatokra, népi építészeti kutatásokra, tájházrendezésekre. Ezek életre szóló élmények maradtak, emberi, szakmai gazdagodással, sok nevetéssel, felhőtlen együttléttel.
Terepmunka Pacséron, és gyűjtés ugyanitt Ilonka néninél, 2008-2009.
4. Mennyire valósult meg az egyetem alatt elképzelt pályaképed?
Mikor elkezdtem az egyetemet, annyit tudtam csak, hogy tanítani szeretnék, hiszen egy csodálatos francia tanár egyéniség állt példaképként előttem. Mikor a néprajz szakot elkezdtem, nem igazán gondolkodtam rajta, mi lesz majd velem az egyetem után, egyszerűen csak élveztem, hogy tágul a világlátásom, bővülnek az ismereteim, olyat tanulhatok, ami érdekel és boldoggá tesz. Azt éreztem, hogy a helyemen vagyok, hálás és szerencsés vagyok, hogy erre vitt az élet. Azt remélni sem mertem volna, hogy szakmában maradhatok, ráadásul az alkalmazott néprajz egyik vezető intézményében helyezkedhetek el. A kutató, muzeológus kép távol állt tőlem, abban biztos voltam, hogy nem az az én utam.
5. Mi a jelenlegi munkád? Mik a feladataid?
2023-ig a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhely Folklór Osztályán dolgoztam oktatási szakelőadóként. Elsősorban hagyományismereti gyerekprogramok (kézműveskedéssel egybekötött élőzenés gyerektáncház, Aprók tánca, jeles napokhoz és mesterségekhez fűződő komplex foglalkozások, Forgószél és Garabonciás országos hon- és népismereti levelező verseny) szervezése és lebonyolítása, népi gyógyászatos előadás-sorozat szakmai mentorálása tartozott és tartozik jelenleg is munkakörömbe, idéntől kiegészülve a kézműves területhez fűződő szakmai munkával. Elég változatos a munkám, szervezési, kommunikációs és szakmai munka egyaránt, hiszen családos programunk, az Aprók tánca háziasszonyaként kapcsolatban vagyok kiváló népzenészekkel, néptáncosokkal, kézművesekkel, délelőttjeim nagy részében ovis, iskolás gyerekcsoportokat fogadok és tartok nekik interaktív, élményszerű, tudásátadásra épülő hagyományismereti foglalkozásokat, mesterségek témakörben vagy épp jeles napokhoz kapcsolódóan. De egy nagyszabású népi gyógyászatos konferencia szervezése során is néprajzos szemlélettel, háttértudással kérem fel a téma elméleti és gyakorlati szakembereit.
Szeretem a munkám, és azokat a Hagyományok Háza Kárpát-medencei és megyei hálózatába tartozó szakembereket, akikkel együtt dolgozom. Szabadidőmben kitanultam a fazekasság és kosárfonás mesterségét, és hálás vagyok azért, hogy ezáltal a magyar kézműves alkotó közösség tagja is lehetek, és népművészeti örökségünk megőrzéséért tehetek, népművészeti kiállításokon képviselhetem szakmámat.
Visszatérés Szabadkára 2010-ben
6. Hogyan találtad meg a jelenlegi hivatásodat?
Életem meghatározó része a népi kultúra, ezen belül is a tárgyalkotó népművészet, a népi kézművesség áll legközelebb hozzám. Életemben mindig nagy szerepe volt a népi kézművességnek és a hagyományoknak, így vezetett az utam előbb a fazekassághoz, majd a kosárfonáshoz. Már gyerekkoromban, a Regős cserkésztáborokban ismerkedtem a Kárpát-medence népdalaival, néptáncaival, népmeséivel, egészen kis koromban kerülhettem kapcsolatba kézműves mesterekkel, általuk kóstolhattam bele különböző kézműves ágakba. Aztán a táncegyüttesben töltött évek is erősítették kötődésemet szakmámhoz, a vidéken élő emberekhez.
Szabadidőmben szeretek különböző anyagokkal dolgozni, különösen kedves számomra a fazekasság, a bútorfestés és a szövés, mégis a kosárfonásban találtam meg leginkább önmagamat. Lételemem a folyamatos tanulás, a fejlődés, szeretem a hagyományon alapuló tárgyalkotást, de ugyanakkor a kísérletezést is, de mindezek mellett fontos számomra a tudásom, tapasztalataim megosztása másokkal, hiszen úgy gondolom, hogy az viszi előre a világot, ha az ember továbbadhatja elődjeitől kapott tudását a következő generációknak. Ezért is fontos számomra, hogy mestereimmel élő kapcsolatban legyek, tiszteljem őket a tudásukért, és kapocs is legyek a következő generációk számára.
7. Hogyan tudod hasznosítani néprajzi tudásodat?
A néprajz szakon szerzett szemléletmód, a reflektív szemlélet a mai napig meghatározza világlátásomat, gondolkodásomat a világ dolgairól. A néprajzos látásmód az élet számos területén velem van. Nagyon boldog vagyok, hogy szakmában tudtam maradni. Az egyetemen kapott útravalót, a néprajz szakon megszerzett tudást mindennapi munkám során hasznosítom, kamatoztatom, legyen szó szakmai megbeszélésről, bármilyen program szervezéséről, honismereti vetélkedő tematikus kérdéssorának összeállítása során, népi gyógyászatos előadássorozat előadóinak felkérésekor, a Folkkocsmakvíz feladatainak összeállításánál, csapatmunkában való ötletelések során vagy épp az országos népművészeti kiállításhoz készített interaktív, ismeretterjesztő feladatok összeállításakor.
1. kép: Ekkora legyen a kentek kendere Hagyományok Háza Pünkösdölő Jeles napok Komplex foglalkozásán 2012.; 2-4. kép: Dánia Erasmus műhelymunka Anne-Mette Hjornholm műhelyében 2017.
8. Világlátásodban milyen a néprajztudomány és a művészet viszonya?
Azt gondolom, hogy az elmélet és a gyakorlat kéz a kézben tud kerek egésszé formálni egy tudásanyagot. Személy szerint el se tudom képzelni, hogy bármit is mélységeiben megértsek a kosárfonásból, annak pusztán gyakorlati elsajátításával, magas szintű technikai ismereteivel. Akkor tudok szakmámban hiteles kézművessé válni, ha ismerem választott mesterségem elméleti hátterét, múltját, és ezt a tudást nemcsak szakirodalmi ismereteim által szereztem, de olyan mesterektől is tanulhattam, akik beleszülettek a szakmába, akiknél a tudás generációról generációra öröklődött. Andrásfalvy Bertalan gondolataival tudok teljes mértékben azonosulni, miszerint a művészet nélkülözhetetlen szükséglete az egészséges embernek és minden társadalomnak. Berci bácsi szavaival mélységesen egyet érthetünk, hiszen a művészetek igazi szerepe, funkciója valóban az, hogy az embereket igazgyöngyök készítésére mozgósítsa és ehhez a készítéshez mintát, „technológiát” bocsát rendelkezésre. A minta pedig népművészetünkben gyökerezik. Szerinte a néphagyomány nem öröktörvényű és változatlan formák gyűjteménye. Öröktörvényűnek talán a szükségletek nevezhetők, melyekre a formák csak válaszok, válaszkísérletek. Ilyenek az általam készített kosarak is, a művészi formanyelv szárnypróbálgatásai. A művészi alkotáshoz szükséges formai, esztétikai és gyakorlati ismereteket a magyar kézműves hagyomány szolgáltatta számomra.
9. Hivatásodnak tartod, hogy a néprajzi világlátást a munkádon keresztül átadd és népszerűsítsd? Ezt hogyan valósítod meg?
Hivatásként tekintek a szakmámra. És mivel azon szerencsések közé tartozom, akik szakmában is tudtak maradni egyetem után, így nem nehéz megvalósítani, munkakörömből fakadóan a néprajzos szemlélet, néprajzi gondolkodás a mindennapjaim részét képezi. Ahogy a kosárfonáson és egyéb népi kézművességen keresztül a népművészeti tevékenység is a mindennapjaim része, örömforrás, amiből táplálkozom, ami gazdagít, és bízom benne, hogy ezáltal másokat is.
10. Mit üzensz az egyetem oktatóinak és hallgatóinak?
Az egyén és társadalom szellemi egészségét új ismeretek, élmények, érzelmek és emberi kapcsolatok táplálják, ezért is szívből kívánom, hogy a jövőben is legyenek elhivatott, szakmájukat hitelesen képviselő, nagy tudású oktatók, akiket tisztelhetnek, és akikre felnézhetnek a diákjaik. Maradjon meg a szak meghittsége, közvetlensége. A hallgatóknak meg azt kívánom, hogy minél több tereptapasztalatot szerezzenek az egyetemi évek során, legyen szó múzeumi vagy gyűjtési gyakorlatról, tanszéki kirándulásról vagy épp néptáncegyüttessel szüreti mulatságon, disznóvágáson, farsangi mulatságon való részvételről, beszélgessenek minél többet a helyiekkel, kössenek barátságot velük, és ápolják ezeket a kapcsolataikat.
+1 Kinek ajánlanád a néprajz szakot?
Mindenkinek, aki egy értékes, érdekes világba szeretne bepillantást nyerni.
Borító: Berty Réka
ELTE Néprajz Blog 