Nem vagyok muzeológus típus… Vagy mégis?

Miként válik hatalmas kerámia-rajongóvá valaki, akit eddig hidegen hagytak a múzeumi tárgyak? Hogyan is pihenhetünk meg két feladat között egy múzeumban? Szinok Bianka, mesterszakos hallgatónk múzeumi gyakorlat beszámolójából kiderül, hogyan változott meg a véleménye a múzeumi munkáról a gyakorlat hatására.

Nemrég egy kedves ismerősöm azt kérdezte tőlem, hogy szívesen dolgoznék-e múzeumban. Először azt akartam válaszolni, hogy nem igazán érzem magamban a muzeológust, sokkal inkább vonz, hogy terepen lehessek, interjúkat készíthessek, kutathassak. Élt bennem egy kép arról, hogy aki múzeumban dolgozik, kevésbé kapcsolódik az emberekhez és ideje nagy részét elveszi az adminisztráció. Aztán visszagondoltam a múzeumi gyakorlatomra és be kellett látnom, hogy hatalmasat tévedtem.

Július végén kezdtem meg a múzeumi gyakorlatomat a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumba, ami a Hagyományok Háza részeként üzemel. Már a kezdetektől fogva, minden reggel elvarázsolt az Fő utca 6. szám felé vezető út a Duna-parton. Érkezésemkor a kerámiagyűjtemény aktuális munkálataiba csatlakoztam be, ami a 2020. márciusa óta tartó, közel 7000 tárgyat számláló gyűjtemény revíziójának az egyik utolsó állomása volt. A két hét alatt a Hagyományok Háza sok munkatársa megfordult a raktárban, mindenki közös célként tekintett arra, hogy a revízió rendben menjen, és időben kész legyen. Ez a lelkesedés rám is átragadt és azon kaptam magam, hogy szívügyemmé vált a tárgyak sorsa. Reggelente izgatottan léptem be a raktárba és kíváncsian vártam, hogy aznap milyen tárgyak kerülnek elő, mit tudok meg egy-egy mesterről vagy előkerül-e egy elveszettnek hitt darab. Nagy élmény volt, amikor a gyakorlat utolsó napján, egy, Szűcs Imre által készített készlet minden darabját megtaláltam, így egészében kerülhetett ki a polcra.

13. Sorakozó bokályok tisztítás előtt és már a helyükön

Kerámiamennyország

A gyakorlat során a faanyag és a textilek leltározása mellett, főként a kerámiagyűjtemény revíziójába kapcsolódtam be Bangó Alíz gyűjteménykezelő mentorálása mellett, akitől rengeteget tanultam a népi fazekasságról. A napi munka során a tárgyakat kellett letisztítani, megkeresni őket a leltárkönyvben, címkét készíteni hozzájuk és esetleg le is fényképezni, majd új helyükre tenni őket. Ezalatt sok-sok cserépedény megfordult a kezem között. A kezdetektől izgalmas volt, hogy minden egyes tárgy újabb és újabb történetet mesélt el egy helyről, alkotóról, minősítő versenyről vagy fazekas iskoláról.

Alíz segítségével megtanultam megkülönböztetni a különböző edénytípusokat, felismerni hogy egy edény jól korongozott-e, milyen díszítési technikával készült. A hét végére igazi öröm volt, hogy már sikerült felismernem néhány alkotó munkáját vagy azt, hogy melyik fazekas iskolában, településen készült. Egyes darabok pedig egészen a szívemhez nőttek, például Varga Sándor gyönyörű, zöldmázas munkái vagy a Steig által korongozott bokályok.

1. Emblematikus tárgyak az Élő Népművészet kiállításból a Budai Vigadó falán, 2. Szobabelső, 3. 100 Fehér zászló Trianon emlékére

Egy kiállítás élete

A múzeumi munkám során végigkísérhettem azt is, hogy egy kiállítás létrehozása milyen munkálatokkal jár. Idén tavasszal nyitották meg az Élő Népművészet – 17. Országos Népművészeti kiállítást, amelynek a Budai Vigadó és a Múzeum adott otthont. Ez a kiállítás a kárpát-medencei kézművesek ötévente megrendezett eseménye, amelyen közel 1400 tárgy került kiállításra.

Egy pénteki leltárazást követően Dóra Fruzsina, a Hagyományok Háza tárlatvezetője vezetett körbe a népművészeti alkotások között. Azért volt igazán különleges ez az alkalom, mert az általános tudnivalókon kívül a szakmai háttérmunkába is bepillantást nyerhettem. Megtudtam, hogy készülnek egy ilyen eseményre, milyen munkafolyamatok zajlanak a háttérben, és a tárlatvezetőnek mi a feladata egy kiállításban. Ezt a tudást később hasznosítani is tudtam, amikor a múzeumi részlegre látogatók érkeztek és érdeklődtek egy-egy műtárgy iránt.

A gyakorlat alatt megszoktam, hogy egész napokat töltök egy kiállításban, ezért furcsa volt úgy belépni egyik reggel, hogy a vitrinek ki vannak ürítve, a viseleteket épp szedik le a babákról és csomagolják el a kerámiákat. Hirtelen üressé vált az addig szebbnél-szebb tárggyal megtöltött tér. Azonban a múzeum nem sokáig marad így, hamarosan újabb tárgyak kerülnek polcaira. Addig azonban, nem árthat egy kis pihenés. 🙂 

Szórakozásra is jutott idő: jól megérdemelt pihenés a kiállítótér kiürítése után és leltár-selfie 🙂

2021. augusztusában fejeztem be a gyakorlatom, és mindeddig váltig állítottam, hogy én nem vagyok muzeológus típus. Azonban, ha arra gondolok, hogy milyen izgatottsággal mentem minden reggel a múzeumba és mennyi hasznos dolgot tanultam az ott dolgozóktól vagy amikor visszaemlékszem arra az örömre, amit akkor éreztem, ha megtaláltuk egy készlet összes darabját, vagy arra, hogy mennyire jó érzés volt ezért a célért közösen dolgozni, akkor tudom, csak hagytam, hogy a muzeológusokról kialakított előzetes elképzeléseim határozzák meg a véleményem. Elég volt nyitott szívvel és kíváncsisággal fordulnom egy új lehetőség felé, amely máris beszippantott egy csodás és rejtélyes világába.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: