Bali János rádióműsora: ezúttal a székelyekről lesz szó

Tudta, hogy melyik székely termék lett az első a legismertebb határon túli márkák közül? Tudta, hogy ki az a maroshévízi székely származású politikus, aki útjára indította az országzászló mozgalmat az 1920-években? Tudta, hogy miként válhatott egy Székelyföldön elterjedt faragott sírjel, a kopjafa magyar nemzeti szimbólummá? Tudta, hogy melyik az a népszokás, amelyhez a székelyek még a városi panelba költözve is ragaszkodnak? 

Mária Rádión, négyhetente, szerda délutánonként 16:35-től jelentkezik Bali János Élő örökségünk – beszélgetések magyarságunk értékeiről című, 75 perces magazinműsora.

A tizenegyedik adás témája a székelyek voltak. Az adásban a két állandó szerkesztő, Bali János és Molnár Gergely néprajzkutató beszélgetett egymással, majd Molnár Gergely az Urmánczy-napokat szervező maroshévízi Czirják Károlyt kérdezte a székelyek megmaradásról és boldogulásáról. A technikai szerkesztő ezúttal is Radóci Virág másodéves néprajz mesterszakos hallgatónk volt. A műsor visszahallgatható a Mária Rádió archívumában, illetve az alábbi beágyazott felületen.

Iratkozzon fel az ELTE BTK Néprajzi Intézet szakmai blogjának havi hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről!

A hírlevél-feliratkozások során a személyes adatokat (e-mail cím) bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk át. A feliratkozás bármikor megszüntethető.

Iratkozzon fel az ELTE BTK Néprajzi Intézet szakmai blogjának havi hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről!

A hírlevél-feliratkozások során a személyes adatokat (e-mail cím) bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk át. A feliratkozás bármikor megszüntethető.

Bali János rádióműsora: ezúttal a székelyekről lesz szó” bejegyzéshez egy hozzászólás

Leave a Reply

Discover more from ELTE Néprajz Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading