Hogyan lesz egy fiatal muzeológusból a néphit, a boszorkányság és a vallási kultúra nemzetközileg elismert kutatója? Mit jelentett néprajzosnak lenni az 1960-as években, hogyan születtek meg a magyar néphitkutatás alapművei, és miért érdemes ma is újraolvasni a boszorkánypereket vagy éppen a gyimesi terepmunka tapasztalatait? 90. születésnapja alkalmából az elteneprajz.blog újraközli a Széchényi-díjas Pócs Évával készült, eddig csak nyomtatásban, az Etnoszkóp hasábjain megjelent interjút. A 2012-ben, az ELTE Néprajzi Intézet könyvtárában, a folyóirat felkérésére készült beszélgetés nemcsak egy rendkívüli tudományos pálya állomásait idézi fel, hanem betekintést enged a magyar néprajztudomány közelmúltjának műhelytitkaiba is. Az interjút Czégényi Dóra, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója készítette.
Címketár:Pócs Éva
Láncreakció/Nagy Zoltán: „Kíváncsiság nélkül nincs antropológia”
Farkas Judit kérte fel a Láncreakció folytatására Nagy Zoltánt, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz − Kulturális Antropológia Tanszék egyetemi tanárját és tanszékvezetőjét. Az interjúból többek között megtudhatjuk, hogy milyen véletlenek vezették a finnugorisztikához, hogy melyik két regényt olvassa el minden évben, illetve hogy kikkel vadászna fókákra.
„Miért legyen valaki számára vonzó az, hogy semmit sem tudhat az ősei hiedelmeiről?” – Interjú Pócs Évával a honfoglaláskori magyar hitvilágkutatás tévedéseiről
Valóban voltak sámánjai a honfoglaláskori magyaroknak? Milyen hamis elképzelések élnek a köztudatban a korszak hiedelmeit illetően? Hogyan vertek ezek gyökeret és miért olyan nehéz szabadulni tőlük? Beszélgetés Pócs Évával a magyar samanizmus mítoszáról, nemzeti identitás keresésről és a tudománykommunikáció fontosságáról.
Láncreakció/Czégényi Dóra „Meggyőződésemmé vált, hogy nincs az a feszes időbeosztás, ami ne vezetne lemondáshoz”
Balatonyi Judit kérte fel a Láncreakció folytatására Czégényi Dórát, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének oktatóját, az intézmény dékánhelyettesét, aki többek között mesél példaképeiről, és arról, miért gondolja, hogy a könyvtári munkának „máig zamata van”.