„A legfontosabb számomra mindig az átadás, a bárki számára fogyaszthatóvá tétel volt” – Molnár Orsolya Anna civil szakmában elhelyezkedő alumnánkkal beszélgettünk

Hogyan lehet a néprajzi tudást, ismereteket már gyermekkorban közelebb hozni az emberekhez? Mekkora hatása lehet egy pedagógusnak az érdeklődés felkeltésében, ami akár a pályaválasztást is befolyásolja? Megújult Alumni sorozatunkban olyan, az ELTE Néprajzi Intézetben végzett néprajzosokat kérdeztünk, akik nem az akadémiai világban helyezkedtek el, hanem valamilyen civil szakmában találták meg hivatásukat. Az előző részben zenepedagógus alumnánk szemszögéből ismerkedhettünk meg ezekkel a kérdésekkel, most Molnár Orsolya Anna esetében pedig a magyar és a néprajz tanításán keresztül kaphatunk választ.

1. Rövid bemutatkozás

Molnár Orsolya Anna vagyok, jelenleg néprajz-magyar szakos tanárként telnek a mindennapjaim, tanítás után néptáncolok, írogatok, túrázom, vagy hazalátogatok Csatkára. Nyaranta kísérleti régészettel foglalkozom, telente a számítógépes és asztali szerepjátékok szippantanak be.

2. Mesélj egy kicsit a szakmai életutadról!

2004-ben kezdtem el a magyar és a néprajz szakot az ELTE-n, szerelemből. Az évszámból talán látszik, hogy még a klasszikus módon felvételiztem, nem a bolognai rendszerben, de már nem is az osztatlan képzésben végeztem. Hosszas hezitálás után végül a tárgyi néprajz felé indultam – bár a magyar szak mellé talán a folklorisztika jobban passzolt volna. De mindig is szerettem kézzelfoghatót alkotni. Juhász Katalin tisztálkodástörténeti órája teljesen elvarázsolt, így ebben a témában is kutattam. A helyszín adott volt: Csatkán nőttem fel, így otthon gyűjtöttem a témában, Bali János tanár úr vett a szárnyai alá. Magyarból nyelvtörténettel foglalkoztam. A szakdolgozatok leadása és a védés után fél évet Portugáliában töltöttem Comenius programmal, majd a nyelvvizsga megszerzése után kaptam meg a diplomámat. Hosszasan próbálkoztam elhelyezkedni néprajzosként, de akkoriban sem volt ez könnyű – pedig nagy szerelem lett volna például a Skanzen, épp a gyakorlatias szemléletem és a kísérleti régészethez való vonzódásom miatt. Így a diploma után új utak felé indultam: grafikusnak tanultam és kerámiákkal foglalkoztam két évet. Ekkor kaptam végül munkát a Hadtörténeti Múzeum hidegfegyver gyűjteményében, majd nem sokkal később a jelenlegi iskolámban, a Budavári Általános Iskolában. 

Az edukáció mindig is szívügyem volt: eredetileg cikkekkel szerettem volna közelebb hozni a népi kultúrát az emberekhez. Később a néprajz tanári szakos képzésen döbbentem rá igazán, hogy ennek helye kell legyen az iskolákban is. Szerencsére olyan helyen dolgozom, ahol mind a két tanári szakomat gyakorolhatom, a magyart és a néprajzot is.

2016-ban aztán egy kis vargabetűt tettem: a Kőrösi Csoma Programmal Brazíliában töltöttem közel egy évet, ahol Veszprém megyei svábok leszármazottainak taníthattam magyar nyelvet és kultúrát. Szakmailag elképesztően érdekes volt – és szuper kutatási terep  lett volna hosszú távon is. Imádtam minden percét, de nem volt könnyű az egyedüllét, a diaszpórában felmerülő problémák megoldása, programok szervezése stb. A nyelvoktatás és a kultúraközvetítés bőven adott munkát, ugyanakkor magyarságtudatomban, hazaszeretetemben meg is erősített.

1. Kőrösi Csoma Sándor Programon Brazíliában (Jaraguá do Sul), 2016. 2. A magyar közösség asszonyai a magyar motívumokkal ismerkednek, Jaraguá do Sul, Brazília, 2016.

3. Mit szerettél legjobban az egyetemen?

Eredetileg a folklóros témák érdekeltek leginkább.  Elvarázsoltak Küllős Imola ballada órái, lelkesen gyűjtöttem az antiproverbiumokat (azóta is van egy nagy halom WC-firkám archiválva), de Kocsis Gyula földművelés és Bali János állattartás óráit is nagyon élveztem, mert a gyerekkoromra leltem bennük. A családomban jó pár generáció “hobbinéprajzos” volt, így bőven volt mire támaszkodnom. Ezen kívül Bárth Dániel egyházi peres anyagokat elemző óráján is nagyon jól szórakoztunk. A legkedvesebb emlékeim pedig az erdélyi kirándulásainkhoz és a túrós lepényekhez fűződnek.

4. Mennyire valósult meg az egyetem alatt elképzelt pályaképed?

Az egyetem alatt kristályosodott ki bennem, hogy mivel nem vagyok igazán kutató alkat, bár szerettem volna azzá válni, nem a tudományos pálya felé kell mennem. A legfontosabb számomra mindig az átadás, a „bárki számára fogyaszthatóvá tétel” volt. Az, hogy az emberek szeressék és értéket találjanak a népi kultúrában. A tanítást pedig le sem vethettem magamról: gyakorlatilag általános iskola óta adtam különórákat, segítettem másokat a tanulásban, így ez a kettő jól ötvöződött a néprajz tanári pályában.

5. Mi a jelenlegi munkád? Mik a feladataid?

Jelenleg általános iskolában tanítok magyart, néprajzot – gyakorlatilag hon- és népismeretet (mert hivatalosan egy furcsa bürokratikus megoldás miatt a néprajz szakos tanár nem taníthat hon- és népismeretet ☺ ), etikát, néha technikát, drámát… mikor mit kell még. A hon- és népismeret tantárgyat heti 1 órában, intézményi döntés alapján, az 5–8. évfolyamok egyikén kell tanítani (NAT2020). Illetve az új NAT kiemelten hangsúlyozza a néprajzi ismeretek, hagyományismeret többi tantárgyba integrált átadását is. Például énekből tanulnak a párválasztási szokásokról, történelemből a földművelésről, jeles napokról, irodalomból mindenféle témából akad olvasmány. 

Nálunk az előírást úgy sikerült megvalósítani, hogy 5. és 6. évfolyamon is kéthetente egy órában tanulnak a gyerekek hon- és népismeretet, illetve tartok emellett néprajz szakkört is. Hála istennek szuper kollégáim vannak, nyitottak a tantárgyi koncentrációra, sikerül összefésülni a különböző tantárgyak elemeit, így a gyerekek nem a kontextusukból kiemelve ismerkednek meg az egyes témákkal.

Osztálydekoráció az 5. osztály számára – Magyar Népmesék, 2021. Budavári Általános Iskola

6. Hogyan találtad meg a jelenlegi hivatásodat?

Nem én találtam meg, ő talált meg engem. Vagy talán mindig is az enyém volt. Annál csodálatosabb dolgot, mint hogy az új generáció számára megmutassam, vannak gyökereik, amikből meríthetnek, amikre támaszkodhatnak, keveset tudok elképzelni.

7. Hasznosítani tudod a néprajzi tudásodat?

Abszolút. De nem csak az egyetemen megismerteket, hanem a családi örökséget is, amit a nagymamámtól, édesanyámtól tanultam gyermekkorom óta. A néprajz elméleti része mellé mindenképpen kell a gyakorlati is, ekkor érti meg az ember igazán a mélységeit.

A gyerekeknek is szükségük van az elméletre, de még nagyobb szükségük van a gyakorlatra: a kézműves fogásokra, az ételek elkészítésére, a szokások megélésére, a mesék, dalok meghallgatására, a revivalra.

Az iskolák továbbra is tartják a jeles napokat, szokásokat – persze ez a szokások mesterséges életben tartása és újratanítása a gyerekeknek: a tojásfestéstől a jeles napokon át a betlehemesig. A gyerekek részéről az évek során egyre nagyobb nyitottságot és igényt tapasztalok ezek felé. Otthon nem tanulják meg/nem tartják a hagyományokat, ezért örömmel kutatnak utána. Tőlünk tanulnak pl. varrni, hímezni, kenyeret sütni. A gabonafajtákat, a mezei munkákat, a befőzést… Gyakran értékrendet is.

Nagyon tudatosak ebben, és nyitott szemmel járnak: észreveszik, hogy a népi kultúrában nincsen szemét, hogy „öko”, meg „bio”, és számukra ettől (is) értékessé válik. A mostani generációban egyébként is tapasztalhatunk egyfajta nosztalgiát a régi felé, igényt arra, hogy kapcsolódjanak a hagyományhoz.

8. Szerinted hogyan lehet szereplője a civil munkának az egyetemen szerzett néprajzi tudásanyag?

Sosem tartottam magam ilyen szempontból „civil”-nek. Kicsit fájó pont is ez. Nem tudom hányan vagyunk tanár szakos néprajzosok az országban – szerintem 50 fő alatt, de lehet, hogy nincs igazam. Mi kaptunk tanításmódszertani képzést külön a néprajzhoz, nemcsak múzeumpedagógiát; tanítási gyakorlatot végeztünk Baksa Brigittánál – sokan tanítunk is talán. Mégis köztes helyzetben érzem magam. Az iskola mellett nem nagyon van kapacitásom kutatni, gyűjteni, kapcsolódni a klasszikus néprajzos közeghez. A konferenciák többsége munkaidőben van: esélyem sincs elmenni, pedig érdekelne. Ilyen szempontból a digitális átállás alatt szerencsés helyzetben voltam, mert kicsit visszacsatlakozhattam a szakmai életbe is. A szakmának talán túl civil vagyok, identitásra viszont abszolút néprajzos. Problémát jelentünk az oktatásügynek is, mint fentebb is említettem, nem igazán tudnak minket hová sorolni.

A szakmai tudás mellett azt gondolom, nagyon fontos látásmódot sajátít el egy néprajzos: érdeklődéssel szemléli a társadalmi folyamatokat, az embereket. Képes lehet három lépés távolságból objektíven látni egy helyzetet. Megtanuljuk, hogy minden, és bármi lehet érdekes, értékes.

A magam részéről talán a BTK legnagyobb tanítása volt, hogy semmit sem vizsgálok csak egy szempontból. Így hibrid helyzetben vagyok – de ezúton is jelzem, minden tanár szakos néprajzos nevében: létezünk.

9. Hivatásodnak tartod, hogy a néprajzi világlátást a munkádon keresztül átadd és népszerűsítsd? Ezt hogyan valósítod meg?

Igen, mindenképpen. A gyerekekkel igyekszünk a Hagyományok Háza programjaihoz kapcsolódni, pályázatokra is készítettünk munkákat. Egy nagyobb népművészeti pályázati projektünk volt ötödikesekkel, melynek lényege a népi motívumok újragondolása volt, eredeti technikákkal, új funkciókkal. Ehhez komoly dokumentációt is kellett írni. Hímeztek és ládát festettek a lányok. Komoly munkát és időt fektettek bele, nagyon büszke is voltam rájuk. 

A néprajz szakkörösök munkája a ReDesign pályázatra, 2020. Budavári Általános Iskola

10. Mit üzensz az egyetem oktatóinak és hallgatóinak?

Hogy hiányoznak. Néha belepillantok, milyen órák, előadások vannak most: bármikor visszaülnék a padba, szóval a hallgatóknak azt üzenem, használják ki ezt a pár évet, mert ezek a legjobbak. Mikor átéli éppen az ember, talán nem is tudatosodik. A magam részéről azon vagyok, hogy lelkes hallgatókkal gyarapítsam a jelentkezők számát.

+1 Kinek ajánlanád a néprajz szakot?

Bárkinek, aki olyan BTK-s szakot szeretne elvégezni, amely az életről tanít valamit. Szerintem az egyik leggyakorlatiasabb szemléletű szak talán a régészet mellett, de az is megtalálhatja benne a számítását, aki igazán elméleti beállítottságú. Azoknak is ajánlom, akiknek fontos a közösség, az együtt töltött idő, az emberi kapcsolatok, és legfőképpen az empátia. Gyűjtés során az emberek gyakran avatnak a bizalmukba, a magánéletükbe, szép vagy fájdalmas történeteket osztanak meg velünk – ez pedig olyan ajándék, amit nagyon meg kell becsülni, feltölti és megszépíti a szakmai munkát.

Közzétéve: Prikler Szilvia

Néprajzos-muzeológus vagyok a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatóságánál. Eddigi kutatásaim főleg a történeti néprajz, a történeti folklorisztika és a népszokás témáiban mozogtak, leginkább az életmód, a mentalitás, a hétköznapi élet és erkölcs érdekel. A Skanzenben hozzám legközelebb az Ásványrárói lakóház áll, mivel ez a szülőfalumhoz legközelebbi épület. A néprajz iránti érdeklődésemnek ezek az alkalmak mindig nagy löketet adtak, egyetemista koromban pedig sokszor itt ismertem fel olyan dolgok gyakorlati lényegét, logikáját, melyeket az egyetemen tananyagként olvastam.

One thought on “„A legfontosabb számomra mindig az átadás, a bárki számára fogyaszthatóvá tétel volt” – Molnár Orsolya Anna civil szakmában elhelyezkedő alumnánkkal beszélgettünk

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: