„A közös zenélés képes hidat építeni különböző kultúrák között” – Morvay Judit civil szakmában elhelyezkedő alumnánkkal beszélgettünk

Néprajzos hallgatóként került a bagi romatelepre, majd zenepedagógusként tanult tovább Bécsben. Az emberek iránti kíváncsiság és a szociális hátrányok enyhítésének vágya végül egy zeneművészeti alapítványban öltött testet. Megújult Alumni sorozatunkban olyan, az ELTE Néprajzi Intézetben végzett néprajzosokat kérdeztünk, akik nem az akadémiai világban helyezkedtek el, hanem valamilyen civil szakmában találták meg hivatásukat. Az előző részben bemutatott, az illusztrációt közvetítő nyelvként használó alumnánkat követően Morvay Judittal ismerkedhetünk meg, aki a hangok nyelvén került közel számára ismeretlen világokhoz. A cikkből az is kiderül, hogy Juditot milyen kapcsolat fűzi az ismert néprajzkutató, Morvay Judithoz.

1. Rövid bemutatkozás

Morvay Judit vagyok, 1989-ben születtem Budapesten. Családomban mindig is jelen volt a néprajzi érdeklődés, gyerekként én is gyakran találkoztam édesapám keresztanyjával, a néprajzkutató Morvay Judittal, nevemet is róla kaptam. A népzene és a néptánc szeretete egész kicsi koromtól meghatározó volt. Gimnáziumi éveim alatt a zenei érdeklődés egyre inkább kiegészült a történelem iránti kíváncsisággal, így döntöttem érettségi után a néprajz szak mellett.

2. Mesélj egy kicsit a szakmai életutadról!

A budapesti Városmajori Gimnázium ének tagozata után 2008-ban az ELTE néprajz szakára jelentkeztem, itt diplomáztam alapszakon 2011-ben. Mai napig meghatározó élményként gondolok 2009 nyarára és az első nyári terepmunkámra, amit a bagi romatelepen végeztem Deáky Zita tanárnő és Nagy Pál tanár úr, külső kutató szervezésében. Itt szembesültem először a mélyszegénységgel, a szegregált közösségek bonyolult kulturális és etnikai viszonyrendszereivel, ami rendkívül izgalmas témának bizonyult. Bagi kutatásunkat egy mélyebb, érpataki romák körében végzett kutatás követte Nagy Pál tanár úr vezetésével, ebből született az alapszakos szakdolgozatom is 2011-ben. 

A munka során a kutatói attitűdöt kezdte felváltani bennem a szociális kérdések iránti érdeklődés, a konkrét cselekvés lehetőségei. Ez ösztönzött az ELTE TáTK kisebbségpolitika mesterszakára való jelentkezésre, ahol számomra új (szakpolitikai) szempontok szerint is foglalkozhattam a magyarországi romák helyzetével. Ezzel párhuzamosan 2011-ben csatlakoztam a Van Helyed Alapítvány önkéntes csapatához, akikkel az ózdi Hétes telepen tartottunk rendszeres, alkotásközpontú gyerekfoglalkozásokat halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek. Az én területem elsősorban a zene volt. Az itt töltött két év alatt megtapasztalhattam, hogy

a közös zenélés képes hidat építeni különböző kultúrák között, és rengeteg olyan szociális és kognitív készségre megtanít, amit az élet számos területén hasznosíthatunk.

Egyre inkább vonzani kezdett a pedagógia (azon belül is a zenepedagógia), és az, hogy a közös zenélés eszközén keresztül tehessek valamit a szociális hátrányok enyhítéséért.

2013-ban lediplomáztam az ELTE TáTK-n, 2014-ben pedig felvételt nyertem a bécsi Zeneakadémia (Universität für Musik und darstellende Kunst Wien) zenepedagógia szakára. 2014-2018 között négy inspiráló évet töltöttem itt, megismerve egy másik ország pedagógiai rendszerét, ezen keresztül pedig hagyományokról, újításokról, más kultúrákról való gondolkodását. És bár a zenéé volt a főszerep, az itt töltött 4 év minden percében „résztvevő megfigyeltem”.😊 Biztosan állíthatom, hogy az az értelmező attitűd, amit az ember néprajzosként elsajátít, az élet minden területén nagyon hasznos! Élvezettel tanulmányoztam a „jodler” és „gstanzerl” éneklés közösségteremtő erejét hajnalig tartó egyetemi összejöveteleken, próbáltam magamba szívni a végtelen osztrák dialektus kisebb-nagyobb különbségeit, megismertem egy multikulturális város szépségeit és nehézségeit, és még sorolhatnám. 2016-ban karvezetői állást kaptam a SUPERAR nevű nemzetközi szervezetnél, amely célja, hogy a magas színvonalú közös zenélést (kórus és zenekar formájában) olyan gyerekek számára is lehetővé tegye, akik környezeti hátrányaik miatt nem jutnak ilyen lehetőségekhez. 2018-ban ismét Budapestre költöztem, és megalapítottam a Superar Zeneművészeti Alapítványt, amely a nemzetközi szervezet magyar kistestvéreként működik Budapesten.

1. Superar óra egy csepeli általános iskolában, 2019 tavaszán. 2. Terepmunka Bagon, 2009 nyarán. 3. Superaros gyerekek fellépése a Sziget fesztivál nagyszínpadán, 2019 nyarán.

3. Mit szerettél legjobban az egyetemen?

Legkedvesebb emlékeim közé azok tartoznak, amik emberi motivációk megértéséhez segítettek hozzá. Ilyenek voltak a fent említett terepgyakorlatok Bagon, Érpatakon és Komlóskán (szintén Deáky Zita tanárnővel), ilyen volt az első életútinterjúm Mohay Tamás tanár úr segítségével és ilyen volt Ortutay Gyula naplójának feldolgozása is Bárth Dániel tanár úrral.

4. Mennyire valósult meg az egyetem alatt elképzelt pályaképed?

Egyetemi éveim alatt nem gondoltam volna, hogy végül a tanári hivatásra fogok rátalálni. Az emberek iránti kíváncsiság végül a kutatás helyett a tanítás felé vitt, de a néprajzosként tanult készségek fontos segítséget jelentenek a munkám során.

5. Mi a jelenlegi munkád? Mik a feladataid?

A Superar Zeneművészeti Alapítványt vezetem. A magyar Superar programban jelenleg 240 általános iskolás gyerek vesz részt Józsefvárosban és Kőbányán, 220-an a kórus programban, 20-an pedig a klasszikus gitárzenekarban. A gyerekek heti 3-4 élményalapú zeneórán és évi 15 koncerten vesznek részt, ahol lehetőséget kapnak arra, hogy megmutassák tudásukat, és megtapasztalják a közönség elismerését. Az én konkrét feladataim szerencsére sokrétűek: egyrészt tanítok egy kőbányai iskolában, másrészt összefogom a velem dolgozó 4 zenepedagógus szakmai munkáját, harmadrészt pedig (többedmagammal) szervezem az alapítvány működéséhez szükséges folyamatokat (pl. forrásteremtés, adminisztratív feladatok, nemzetközi kapcsolattartás).

6. Hogyan találtad meg a jelenlegi hivatásodat?

Minden a bagi romatelepen kezdődött… 😊A roma kultúrával való találkozás lenyűgözött, a kutatásban való elmélyedés azonban egyre inkább a szegénység rendszerszintű problémáira irányította rá a figyelmem. Így tehát kis „szakpolitikai kitérővel” (az ELTE Kisebbségpolitika mester szakán), és 2 év tereptapasztalattal a Van Helyed Alapítvány önkénteseként végül a zenepedagógiában találtam meg, amit kerestem: kultúrákon átívelő közös alkotást az esélyegyenlőség és inklúzió szolgálatába állítva.

7. Hogyan tudod hasznosítani a néprajzi tudásodat?

Számomra a néprajz szak két nagy ajándékot adott. Az első a személyközi (társadalmi vagy közösségi) folyamatok megértésének eszköztára. Ezt minden olyan helyzetben hasznosítom, amikor közösséggel dolgozom, legyen az egy osztály, egy kórus, egy zenekar vagy egy csapat szülő. A munkám ezeknek a reflexióknak az összességére épül, hiszen

közösen zenélni (és tanulni) csak egy jól működő közösséggel lehet, ehhez pedig érteni kell a csoportdinamikát, és a mögötte húzódó jelenségeket.

(Ráadásul diákjaink között legalább 9 különböző nemzetiség fordul elő, így a különböző kultúrák interakcióinak is nap mint nap tanúja vagyok). A másik készség az írás. A rengeteg (valljuk be, gyakran utolsó pillanatban elkezdett) beadandó megtanított arra, hogy gyorsan és hatékonyan írjak meg informatív, értelmes szövegeket, ha nem is szépirodalmi minőségben. Ez pedig elengedhetetlen része a pályázatírásnak, ami minden civil szervezet, így a Superar Alapítvány hétköznapjainak is állandó része.

8. Szerinted hogyan lehet szereplője a civil munkának az egyetemen szerzett néprajzi tudásanyag?

Számomra inkább az egyetemen megszerzett, fent említett készségek a meghatározóak, nem a konkrét tudományos tudásanyag. Tehát a megfigyelésre és megértésre való képesség, a közösség szerveződésének átlátása, valamint a szövegalkotás.

9. Hivatásodnak tartod, hogy a néprajzi világlátást a munkádon keresztül átadd és népszerűsítsd? Ezt hogyan valósítod meg?

Amennyiben a társadalmi folyamatok, egyéni és közösségi motivációk megértése és megértetése, a különböző kultúrák békés együttélése ide tartozik, mindenképp. Úgy gondolom, ez a jó minőségű pedagógiai munkának elengedhetetlen kelléke.

10. Mit üzensz az egyetem oktatóinak és hallgatóinak?

Az oktatóknak köszönöm a tartalmas éveket és a sok hasznos élményt, amiket a néprajz szakon kaptam! A hallgatóknak pedig, hogy aki csak teheti, menjen világot látni, mert néprajzos szemüveggel már a szomszéd ország is életre szóló élmény. 😊

(Aztán pedig gyertek is haza, mert itthon rajtunk a világ szeme!)

+1 Kinek ajánlanád a néprajz szakot?

Mindenkinek, aki szívesen foglalkozik társadalmi folyamatok megértésével.

Közzétéve: Prikler Szilvia

Néprajzos-muzeológus vagyok a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatóságánál. Eddigi kutatásaim főleg a történeti néprajz, a történeti folklorisztika és a népszokás témáiban mozogtak, leginkább az életmód, a mentalitás, a hétköznapi élet és erkölcs érdekel. A Skanzenben hozzám legközelebb az Ásványrárói lakóház áll, mivel ez a szülőfalumhoz legközelebbi épület. A néprajz iránti érdeklődésemnek ezek az alkalmak mindig nagy löketet adtak, egyetemista koromban pedig sokszor itt ismertem fel olyan dolgok gyakorlati lényegét, logikáját, melyeket az egyetemen tananyagként olvastam.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: