Hogyan lehet közelíteni egymáshoz a néprajzot, a kulturális antropológiát és a vizuális művészeteket? És mindez hogyan lehet forrása az alkotásnak? Mik a közös módszerek, metszéspontok? Megújult Alumni sorozatunkban olyan, az ELTE Néprajzi Intézetben végzett néprajzosokat kérdeztünk, akik nem az akadémiai világban helyezkedtek el, hanem valamilyen civil szakmában találták meg hivatásukat. Következő beszélgetőpartnerünk Korbuly Ágnes, szabadúszó illusztrátor, aki elmeséli, hogyan hasznosítja a néprajz és kulturális antropológia szakon szerzett tudását az alkalmazott művészetekben.
1. Rövid bemutatkozás
Korbuly Ágnes vagyok, illusztrátor és kulturális antropológus. A néprajzzal a bátyám révén ismerkedtem meg, aki gyerekkorától kezdve zenélt. Jelenleg a rajz és a főként gyerekeknek szóló vizuális kreatív foglalkozások szervezése, vezetése az, amivel foglalkozom, utóbbiba igyekszem a néprajzot és az antropológiát is bekapcsolni.
2. Mesélj egy kicsit a szakmai életutadról!
Nagyon sok minden érdekelt, a képzőművészettől az állatorvoslásig sokféle irányt el tudtam képzelni, amivel szívesen foglalkoznék. De ugyanúgy vonzottak a távoli tájak, kultúrák, és ezeknek a népeknek a meséi, zenéi is. Végül a bátyám javasolta, hogy néprajz szakra felvételizzek. Amikor kiderült, hogy itt a megismerés és értelmezés mikéntjeit tanuljuk meg, egyfajta felfedezők és tolmácsok leszünk, ez legalább akkora erővel vonzott, mint a művészetek.
2006-ban kezdtem a tanulmányaimat az ELTE-n, mi voltunk az első BA évfolyam. A legelső élményem a szakkal kapcsolatban, hogy igazán jó barátokra leltem, nagyon jó közösség alakult ki. A másik, hogy rengeteget kellett olvasni, ehhez a tempóhoz pedig gyorsan hozzá kellett szokni. Végzős hallgatók voltunk, mikor lehetőség nyílt a Néprajzi Múzeum Amerika- és Óceánia gyűjteményeinek tárgyrevíziójában, illetve a Kauri és nagyító kiállítás kisebb előkészítő feladataiban segédkezni. Később könyvesbolti eladóként a múzeum boltjában megint más oldalról szereztem tapasztalatokat, rengeteg emberrel találkoztunk, beszélgettünk nap, mint nap. A múzeumi gyakorlatot Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeumban végeztem, ahol később segédrestaurátorként dolgoztam a műtárgyvédelmi osztályon.
Minor szaknak kezdetben a művészettörténetet vettem fel, de aztán akkori érdeklődésem másfelé hívott és átjelentkeztem mongol szakra. Itt a hagyományos műveltséggel, a sámánhittel és a buddhizmussal foglalkozó órák érdekeltek leginkább, nagyon tetszett a nyelv, és különösen szerettem a klasszikus írást gyakorolni, figyelni azt a folyamatot, ahogy kezdetben a vonalak egymásba kapcsolódása és ritmikus egymásutánisága értelmezhető szöveggé formálódik. A 2009-es téli szemesztert Ulánbátorban töltöttem a Balassi Intézet tanulmányi ösztöndíjával. Csoporttársammal – a lehetőségeink szerint, és amennyire az időjárás engedte – próbáltunk minél több helyet bejárni vidéken. Fotóztam, naplót írtam párkockás képregényfélékkel, ehhez kifogyhatatlan forrás volt maga a „kultúrsokk” is. A kihívások, amik folyamatosan csiszolták a rugalmasságunkat, teherbíróképességünket, megtanítottak egy éber és nyitott, találékony hozzáállásra. A néprajz ehhez nagyon jó alapokat adott, minden másra pedig a szituáció tanított meg. Gyerekeknek is itt tartottam először rajz- és technika órát az angol kéttannyelvű iskolában.
1. Amarbayasgalant, Mongólia, 2009. 2. Cam tánc Mongóliában, az Amarbayasgalant kolostorban, 2009. 3. Tél, Harhorin, Mongólia, 2009. 4. Mongólia, 2009. 5. Napló, Transz-Szibéria, 2009. 6. Novoszibirszk és -25 fok, 2009. 7. Transzszibériai expressz, valahol Kína és Mongólia között, 2009.
2010-2013 között végeztem a mesterképzést az ELTE Társadalomtudományi Kar Kulturális antropológia szakán, közben beiratkoztam a Magyar Rajzfilm Kft. akkor induló animációs képzésére is. Egyetem alatt és jó ideig utána is a szakmától teljesen független munkáim voltak. Sokszor dolgoztam vendéglátásban, moziban, sportboltban, adminisztratív és asszisztensi munkakörökben levéltárban és jógastúdióban. Mivel igen sok más beállítottságú emberrel kellett tudni együttműködni, ezek jó alkalmak voltak arra, hogy számos más hasznos készségre is szert tehessek.
Meghatározó munkatapasztalat volt még, hogy részt vehettem a Néprajzi Múzeum Xántus János hagyatékát feldolgozó adatbázisának építésében 2017-2018 között.
2019-2021 között elvégeztem a Corvin Rajziskolán az illusztráció képzést, előtte 2016-ban bábcsoport vezetést tanultam a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban. Régebben úgy éreztem, választanom kell a rajz és a néprajz, antropológia között, de aztán lassan megmutatkozott, hogyan lehet őket összekapcsolni.
3. Mit szerettél legjobban az egyetemen?
Néprajzon és antropológián is főleg a térrendezés, térhasználat, időhasználat, mítoszok, rítusok, szokások érdekeltek, illetve a kommunikáció, a mozgás, a fizikai és mentális határok, az esztétika. Bárth Dániel tanár úr folklorisztika előadásait és Bali János tanár úr Bevezetés a kulturális antropológiába óráját nagyon szerettem, és amiket egy-egy meghívott előadó tartott, ilyen volt például Benedek Dezső mágia témával foglalkozó szemináriuma, ahol nagyon sok terepmunka-tapasztalatát is megosztotta velünk. Közben átjártam más órákra, főleg a TáTK-ra, Kovalcsik Katalin etnomuzikológia szemináriumára, Féner Tamás sajtófotó órájára és a BTK-n is beültem olyan előadásokra, amik érdekeltek. A legkedvesebbek a csoporttársakkal közös élmények: máig tartó barátságok szövődtek. Órákon kívül is összejöttünk, beszélgettünk, valamint még a DocuArt mozizás hasonlóan kedves emlékem.
4. Mennyire valósult meg az egyetem alatt elképzelt pályaképed?
Éreztem az elköteleződést a kutatómunka iránt, de képtelen voltam elengedni a rajzot, hogy csak szabadidőmben foglalkozzak vele. Folyamatosan kerestem, figyeltem és engedtem magamhoz azokat a témákat, érdeklődési területeket és lehetőségeket, amin keresztül e kettő találkozott és erősíteni tudta egymást. A pályakép valójában megvalósult, de talán nem a klasszikus módon.
5. Mi a jelenlegi munkád? Mik a feladataid?
Jelenleg szabadúszó illusztrátorként tevékenykedem. Elég sokféle munkával keresnek meg, ezt a változatosságot nagyon szeretem benne. Rendszeresen dolgozom együtt Légli Attila keramikus mesterrel és Szalay Imre cserépkályha- és kemenceépítő népi iparművésszel, emellett főként gyerekeknek szóló tartalmakhoz készítek illusztrációkat: gyerekkönyvekhez, ifjúsági könyvekhez, gyerekmagazin rovataihoz, valamint nemrégiben indult egy gyerekkrimikkel foglalkozó blog, a nyom-olvasas.hu, aminek a főszereplő nyomozó figuráját és a grafikai elemeit rajzoltam, illetve a Néprajzi Múzeum új gyermek- és ifjúsági kiállításához készülő illusztrációs projektmunkában vettem részt négy másik grafikussal. Ezekkel párhuzamosan dolgozom saját ötleteken is.
A nap nagy részében tervezek: vázlatolok, írok, anyagot gyűjtök, de előfordul, hogy egy-egy nap csak a munkák, megbeszélések megszervezésével és adminisztratív dolgokkal telik. Ami nagyon
egyénfüggő, hogy az alkotás során mikor kerülünk bele a „flow” állapotába és azt hogyan tudjuk fenntartani – ez gyakran elég kimerítő, mivel ekkor bontakoznak ki a legfinomabb részletek és ezt a folyamatot, áthangolt állapotot nem lehet rekonstruálni.
Az ilyenfajta holtpontokkal jól kell tudni bánni: ha megállok pihenni, kizökkenek, de ha nem lépek hátrébb egy lépést, akkor túldolgozom. Ebben mindenki más. Hagyományos eszközöket használok: toll, tus, ecsetek, filcek, festékek, főleg akvarell, tinták, ceruza, de a linómetszést, nyomatkészítést is szeretem. Digitálisan csak utómunkákat végzek, vagy ha az egész könyvet nekem kell elkészíteni, akkor használom a kiadványszerkesztő programot.
1. Budapesti Illusztrációs Fesztivál, MOME 2021. 2. “Nincs itt semmi” projekt – Göcseji Dombérozó 2022. 3. “Nincs itt semmi” projekt – Göcseji Dombérozó 2022.
A fő mozgatórugó számomra megtalálni, megteremteni az antropológia és a művészetek olyan összekapcsolásának lehetőségeit, amik a közösségek és egyének szintjén is hasznosak és támogatók, egyszerre világítanak rá a már meglévő értékes ismeret- és tudásanyagainkra és hogy ezek rendelkezésünkre állnak ma is, csak nyúlni kell értük. Ennek viszont meg kell keresni a becsatornázás lehetőségeit: a gyerekfoglalkozások, beszélgetések, előadások, interjúk egyfajta nyitott terepként szolgálnak a visszacsatolások fogadására, amik mentén közösen építkezhetünk tovább. Az évek során arra is rájöttem, hogy szívesen tanítanék. Ezen a nyáron volt lehetőségem gyerekeknek kreatív foglalkozásokat tartani Zalaegerszegen a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, valamint a József Attila Tagkönyvtárban tanóra keretén belül, illetve a Göcseji Dombérozón, ahol idén került sor először képzőművészeti kiállításra és workshopokra („Nincs itt semmi” projekt), Tóth Norbert képzőművész jóvoltából. Nem számítottunk ilyen nagy érdeklődésre, a szülők is szívesen bekapcsolódtak az alkotásba. Részben ennek a tapasztalatain elindulva új rendszert kezdtem kialakítani, kombinálva egy másik szemléletmóddal, ami az esztétikát a belső, alkotói folyamat felől közelíti meg. Ez egy önreflektív, szemlélődő szituációt segít elő, ami újrakeretezi a megszokott viszonyrendszereinket az érzékelésre vagy az anyag- és eszközhasználatra vonatkozóan. Fejleszti a koncentrációt, és segít megismerni az anyagok, eszközök és saját alkotó folyamatunk természetét. Hozzásegít, hogy megtaláljuk és tudatosan használjuk, építsük ezt a vizuális nyelvet, illetve megértsük másokét.
A gyerekeknél különösen fontosnak tartom, hogy támogassuk őket a saját kreativitásuk megtapasztalásában és kibontásában, az alkotás örömének mindennapos megélésében. A néprajzi és antropológiai szemlélet sokat tud adni ehhez, segít abban is, hogy megőrizzük a nyitottságunkat, a kritikai szemléletünket, innovatívak legyünk, és közösségben gondolkozva tekintsünk saját erőforrásainkra és képességeinkre: hogyan lehetünk egy hozzájárulás, egy lehetőség.
Az illusztrációs munka is hasonlít a néprajzosokéra abban, hogy van egy nagyon hangsúlyos forráskutatás, tervezés, rendszerezés része. Például egy mesekönyv készítése mindig a szerkesztővel, a szerzővel és a tördelőszerkesztővel közös egyeztetéssel indul: miről szól, milyen korosztálynak, mik a formai kívánalmak, hány illusztrációt szeretnének és így tovább. Miután megkapom a szöveget, nagyon sok időt töltök csak az olvasással, ha érkezik egy-egy gondolat, leírom. Anyagot gyűjtök a témával, helyszínekkel, adott korral stb. kapcsolatban, amik már kijelölnek egy keretet, itt már folyamatosan rajzolok, formálódnak a szereplők is. A figuratervek után jön a képes forgatókönyv, az egyes illusztrációk megtervezése és a vizuális nyelv kialakítása: színek, anyagok, eszközök, amikkel dolgozni fogok, azután pedig a véglegesnek szánt rajzok elkészítése. Minden történet más, sokszor új megoldásokat kíván. Át kell mozgatni az addigi megszokottnak mondható kereteket, más megvilágításba kell helyezni vagy más irányokból kell megközelíteni a dolgokat úgy, hogy magu(n)kat, a (kultúra-)teremtő és befogadó cselekvőket (a képnézőket, olvasókat, a közönséget) is lássuk, elhelyezzük a folyamatban, egyfajta reflektív, önreflektív funkciót is betöltsünk.
6. Hogyan találtad meg a jelenlegi hivatásodat?
A rajz mindig jelen volt. Gyerekkoromban Gerald Durrell könyvei adtak nagy lökést a természetbúvár, kutató irány felé. A kérdésfelvetés, együtt gondolkodás, az ebből eredő létrehozás és ennek támogatása, amit hivatásomnak érzek. Ehhez a kreatív alkotás, a művészetek és az antropológia, ami a szívemnek legkedvesebb és leginspirálóbb út. Hogy párhuzamosan több és különböző projekten is tudjak dolgozni, ezt szabadúszóként tudom megvalósítani.
7. Hogyan tudod hasznosítani a néprajzi tudásodat?
A terepmunka például rávilágít arra, mennyire jelen kell lennünk a kapcsolatainkat illetően: a másik a bizalmába fogad minket, megtisztel vele, és az idejével, gondolataival, emlékeivel. Ez óriási felelősséggel jár, és nem csak a megosztott információk miatt, hanem főleg, hogy mi mit viszünk, mit adunk, hogyan kapcsolódunk. A nyitottság, az empátia, az együttérzés és a praktikus tudás a kulcsfogalmak: a forráskutatás, az információgyűjtés, a rendszerezés, rendszeralkotás, kritikai szemlélet. És hogy párhuzamosan nagyon sok síkon kell gondolkodni, tervezni, figyelni. És a memorizálás, eléggé megedződtünk ilyen téren… ☺
1. Illusztráció Kertész Erzsi – Mindig másnap című könyvéhez, Pagony Kiadó. 2. Mesebolt Bábszínház, Szombathely, 2016. 3. Gyerekkönyves workshop a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, ELTE Pop-up School, 2022.
8. Szerinted hogyan lehet szereplője a civil munkának az egyetemen szerzett néprajzi tudásanyag?
A néprajz egy olyan szemléletmódot kínál, ami mindenki számára rendelkezésre áll. Segít tágabb perspektívából, de ugyanakkor belülről is megfigyelni és értelmezni a dolgokat. Ez pedig hozzásegít ahhoz, hogy könnyebben, érzékenyebben és hatékonyabban működjünk együtt az élet bármely területén. Szerintem ezt érdemes megosztani, továbbadni.
9. Hivatásodnak tartod, hogy a néprajzi világlátást a munkádon keresztül átadd és népszerűsítsd? Ezt hogyan valósítod meg?
Igen, azt hiszem a szemléletmód, az érdeklődő attitűd megismertetése, átadása, amihez remélem, a munkám révén magam is hozzá tudok járulni, és adott esetben természetesen néprajzi ismereteket is átadni. A vizualitás egy univerzális nyelv. Kultúránként nagyon eltérő módon és logika szerint kommunikálhatunk, de mégis, jellegéből adódóan képes a közös valóság, és így az értelmezés és megértés lehetőségeinek megteremtésére. Az erre való érzékenyítés és tudatosság fejlesztése, amiben feladatot és utat látok.
10. Mit üzensz az egyetem oktatóinak és hallgatóinak?
Mindent köszönök. A hallgatókat arra tudom csak biztatni, hogy hallgassanak a szívükre és merüljenek el abban a témában, ami érdekli őket. Nincs két egyforma út, legyenek kitartóak, és őrizzék meg a kíváncsiságukat. Nyissanak új irányok felé, kísérletezzenek bátran a saját ötleteikkel, és találják meg azt, amiben legjobban érzik magukat, amivel ki tudják hozni magukból a legtöbbet. A néprajztudomány egy kulcs, nyissanak meg vele minél több kaput. ☺
+1 Kinek ajánlanád a néprajz szakot?
Mindenkinek, akit érdekelnek a dolgok mögötti mélyebb összefüggésrendszerek, a kultúrákat formáló belső és külső erők, folyamatok, és hogy nekünk mi a szerepünk ebben, hogyan vagyunk mi is a részei. Azoknak is, akik szeretik a jó hangulatú órákat, szívesen lennének tagjai egy összetartó közösségnek.
ELTE Néprajz Blog 
“„Az illusztrációs munka is hasonlít a néprajzosokéra” – Korbuly Ágnes civil szakmában elhelyezkedő alumnánkkal beszélgettünk” bejegyzéshez 2 hozzászólás