Táncpedagógus, szakíró, a Magyar Nők Országos Tanácsának titkára. Ezekkel a címkékkel illetik többnyire az életrajzi lexikonok nyúlfarknyi cikkei a 20. század második felének egyik legjelentősebb kultúrpolitikusának, Ortutay Gyulának feleségét. Merthogy leginkább így jelenik meg az a kevéske tudásanyag róla a nyilvánosságban: valakinek a valakije. De ki volt Ortutay Zsuzsa? Hogyan szólal meg, amikor nem valaki más beszél róla, hanem ő, saját magáról? Életéről és munkásságáról egy korábban nem vizsgált forrásanyag, az Ortutay Zsuzsa napló és egyéb magándokumentumok alapján számol be Svégel Fanni, intézetünk ÚNKP ösztöndíjas doktorandusza.
Kemény Zsuzsa 1912. február 13-án született Budapesten Kemény Béla könyvkereskedő és Lux Anna házasságából. Az apa foglalkozása révén korán felismerte a könyvek társaságának erejét. Fiatalkoráról pár naplóbejegyzés maradt fenn, amelyben olvasmányait és színházi élményeit rögzítette az 1928–29-es évekből. Közel egy év alatt 34 könyvet olvasott, köztük Gárdonyi Géza, Herczeg Ferenc és Tormay Cecile műveit, emellett a Herczeg szerkesztette, konzervatív Uj Idők folyóiratot forgatta. Színházi előadások közül a klasszikusokat választotta, főleg operákat, mint a Faust vagy a Carmen. A háború alatt írt, dátumozatlan leveleiből kiderül, hogy szerény körülmények között nőtt fel, gyerekként főleg az olvasmányélményeiből táplálkozott. (PIL V. 908. 2. őe) 1931-ben érettségizett, majd egy évre rá megismerkedett későbbi férjével, az akkor pályakezdő néprajzos Ortutay Gyulával. Kemény Zsuzsa ekkor a Szentpál Olga vezette táncművészeti iskolában tanult, ahol művészeti tanári oklevelet szerzett, majd egészen 1942-ig, az iskola bezárásig ott oktatott.
Ebben az időszakban, az 1930-as és 1940-es években formálódott az a több, kisebb szellemi csoportosulásból álló hálózat, amelynek Kemény Zsuzsa önálló jogán a mozdulatművészeti kapcsolatai révén lett része. Ezeket a jórészt baloldali, antifasiszta csoportosulásokat meghatározta a historizáló jelleg, amely az ókori művészeteszményre és az ókortudományra épült. Ilyen volt a Szentpál Olga és férje, Rabinovszky Máriusz művészettörténész köré szerveződő iskola biztosította intellektuális háló, amelynek része volt például Lőrincz György balettmester is, akivel Kemény Zsuzsa az Angyali üdvözlet című duóban lépett fel. (Vincze 2015: 125) 1935-ben mindketten részesültek a Magyar Mozdulatkultúra Egyesület fiatal tehetségeknek járó kitüntetésében. (Népszava 1935: 12)
A korabeli mozdulatművészeti és modern táncművészeti iskolák közül a Szentpál-csoport állt legközelebb a népies irányzathoz, a folklór adta inspirációkat szervesen beépítették darabjaikba, szemben az inkább misztikus Dienes Valéria vezette iskolával. Kemény Zsuzsa táncolt többek között a néptánc-elemekre épülő Mária-lányok című Szentpál-koreográfiában, ami a Vajda János Társaság egy 1938-as szegedi estjére készült. A csupán kilencperces, négyszereplős darab a haláltánc műfaj jellegzetességeit villantotta fel, a szegedi Fekete Mária-legendához kapcsolódva. A háborúellenes, szürrealizmusba hajló darabot közvetlenül Ausztria megszállását követően mutattak be. Az előadás néprajzi hitelességét Bálint Sándor adataira alapozták, zenéjét Lajtha László közreműködésével Volly István népzenekutató állította össze. (Vincze 2015: 172–176)
A házaspár emléktáblája a Városligeti fasor 3. sz. alatt
(forrás: Wikimedia Commons)
Kapcsolati hálójukhoz tartozott a Szentpál-Rabinovszky házaspár egyik lánya, Szentpál Mária szintén táncosból lett szakíró, aki a táncművészettel tudományos szempontból foglalkozott. Férje Szilágyi János György ókortörténész, aki a Devecseri Gábor és a Kerényi Károly köré csoportosuló ókortudományi társaságokba járt Ortutay Gyulával és Dömötör Teklával egyetemben. Az Ortutay Gyulához kapcsolódó csoportok közül legjelentősebb a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma és a Vajda János Társaság, amelyek estjein több ízben fellépett Kemény Zsuzsa táncművészként. A későbbi férjével közösen került baráti kapcsolatba Karig Sárával, Radnóti Miklóssal és Gyarmati Fannival. Gyarmati rendszeresen írt naplójában barátnőjéről, akit törékeny, de végtelenül kedves nőnek írt le.
Ortutay Zsuzsa hagyatékát két közintézmény, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívuma és a Politikatörténeti Intézet és Alapítvány Levéltára őrzi. Az OSZMI a táncművészeti munkásságnak dokumentumait (lásd Fuchs 2014), a PTI pedig levelezését, naplótöredékeit, illetve a nőmozgalmi, családvédelmi és gyermeknevelési munkásságának iratanyagát őrzi. Az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatásával készült kutatásaim során utóbbi korpuszt használtam fel, mivel érdeklődésem középpontjában családpolitikai munkássága, azon belül is a Magyar Nők Országos Tanácsához kötődő munkája áll. Jelen írásban Kemény Zsuzsa életének első szakaszára koncentrálva mutatom be a korai, táncművészeti munkásságának és magánéletének néhány mozzanatát a második világháború lezárásáig tartó időszakban.
Kemény Zsuzsa a Szentpál-iskola egyik vezető táncművésze volt, aki elméleti és gyakorlati szakmai tevékenységet is folytatott egészen az ötvenes évek végéig. A harmincas évek újsághíreiben kiemelkedő táncosnak írták le, aki finom kompozícióival aratott sikereket. Önmagát azonban nem tartotta kiemelkedően tehetséges táncosnak, hiányolta a magasabb szintű elméleti képzettséget. A művészeti írói munkássága a háború után bontakozott ki, amikor 1951-ben megalapította a Táncművészet című szaklapot. A nemzetközi híranyaghoz pedig többek között Karig Sára nyújtott szakfordítói segítséget. (Karig 2019: 518–519)
A Táncművészet folyóirat első számának címlapja (1951)
Félig zsidó származása révén a háború végén bujkálni kényszerült. Ortutay Gyula, a nyilas hatalomátvételt követően féltve feleségét és 1944 szeptemberében született első gyereküket, Mariannát, szabályos dezinformációs kampányt folytatott hollétükről. Rejtekhelyül felmerült Bajor Gizi villája, ahol többeket bujtatott a színésznő, illetve a nagykanizsai névrokon, az iskolaigazgató Ortutay Gyula is. (Bíró-Balogh 2016) A család végül Szegeden talált menedéket, ahol álnéven, Bálint Sándornéként élt, többek között a Szent Szív apácáinál. A néprajzkutató Bálint Sándor – akit a háború után ideológiai indíttatásból háttérbe szorítottak és nem volt konfliktusmentes az Ortutay Gyulával való kapcsolata – felidézett egy komikus történetet ebből az időszakból: Ortutay Zsuzsát az egyik szegedi zárdából elküldték, mivel ott lakott az igazi Bálint Sándorné, így aztán egy másik menedéket kellett találnia, ahol gond nélkül befogadták, mivel Bálint Sándor szerint: „ott már nem volt másik feleségem.” (Csapody 2013: 145) De a vészterhes időkben segítséget nem csak kaptak, de adtak is, annak, aki rászorult. Szilágyi János György visszaemlékezése szerint a felesége Kemény Zsuzsa segítségével került egy apácazárdába a háború alatt, ott élte túl az ostromot. (Szilágyi 2016: 104)
Jelenetek egy házasságból
Ortutay Gyula 1938 és 1977 között vezetett naplói több mint tíz éve hozzáférhetők a nyilvánosság számára, amelyben nyomon követhető szakmai munkássága és politikai karrierjének kibontakozása is. Ortutay halála előtt a fia, Tamás gondjaira bízta a naplójegyzeteket tartalmazó dobozt, azzal a kikötéssel, hogy annak tartalmát, csak a halálát követően harminc évvel hozhatja nyilvánosságra, így csak a kiadásuk 2009–2010-ben valósult meg, három kötetben. A kötetekről rengeteg kritikai jelent meg, – köztük Kósa László szakmai bírálata – amelyekből Hála József közölt szemelvényeket a Néprajzi Hírekben. Ortutay Zsuzsa naplójegyzeteit csupán a második világháború éveiből (1939–1942) maradtak fenn közgyűjteményben. A Politikatörténeti Intézet és Alapítvány Levéltárában őrzött kockás füzetben mindössze tíz oldalnyi feljegyzés található, azonban az eddig nem vizsgált háborús napló fontos forrásnak bizonyul a korszak története szempontjából. A továbbiakban e két ego-dokumentum, az Ortutay Gyula és Zsuzsa naplók összevetésére vállalkozom. Mit tudunk meg az egymástól függetlenül vezetett feljegyzések alapján egy friss házasság megpróbáltatásairól a háború első éveiben? Miként élte meg a terhességet és annak elvesztését férj és feleség? Hogyan hatott Ortutay Zsuzsa identitásának alakulására férje személyisége? Az ego-dokumentumok összehasonlítása által a történet másik, női oldala is hozzáférhetővé válik.
A fiatal folklorista Ortutay Gyulával 1938-ban házasodtak össze. Három gyerekük született: Marianna (1944) pszichológus; Tamás (1946) iparművész, üzemi tervező; és Zsuzsa (1950) védőnő. Az életrajzi lexikonok úgy fogalmaznak, hogy Ortutay Zsuzsa házasságkötése után „felhagyott” szakmai tevékenységével. A táncművészeti karrierjében bekövetkezett törést könnyű volna egy karizmatikus, konkurenciát nem tűrő férfi és egy alárendelődő nő kompromisszumaként értékelni. A kérdés azonban az, hogy miként mesélhető el másképpen Kemény Zsuzsa története? Milyen történet bontakozik ki akkor, ha nem mások szűrőjén keresztül tekintünk az életét meghatározó eseményekre és döntésekre?
Magyar résztvevők és görög kísérőik a IV. ISFNR (International Society for Folk Narrative Research) kongresszuson Athénban. Ortutay Gyula, Dömötör Tekla, Ortutay Zsuzsa és Kovács Ágnes.
(forrás: NM F 340894)
Ortutay Gyula naplóinak megjelenését követően nem sok titok maradt a házasságuk fonákságait illetően. Azonban szem előtt kell tartanunk, hogy míg Ortutay Gyula tudatában volt jegyzetei halálát követő megjelenésének, nem világos, hogy Ortutay Zsuzsa jóval szerényebb terjedelmű feljegyzéseinek mi volt a szándéka. Ha a kettejük bonyolult emberi viszonyának megértésére nem is, de arra vállalkozhatunk, hogy árnyaljuk az Ortutay-naplók által kialakult képet Ortutay Zsuzsáról, ahol elsősorban mint társ, feleség és anya jelent meg.
1939 és 42 között töredékes feljegyzéseket vezetett életéről, amelyből egy önmagát kereső, a házasságával küszködő fiatal feleség alakja bontakozik ki. Kosztolányi Dezsőné és Anna Dosztojevszkaja naplóját olvasva jutott arra az elhatározásra, hogy meg kell próbálnia szóban is kifejezni saját magát.
„Elfelejtettem szavakban gondolkozni és egész mondatokban beszélni. Most látom csak mennyire táncban éltem és gondolkoztam. Mozdulat, ritmus volt minden gondolat ösztönös kifejezője. Most szeretnék visszatalálni a szavakhoz.” (PIL V. 908. 2. őe.)
A késő harmincas és kora negyvenes évek női egodokumentumaiban visszatérő téma a születésszabályozás problémája. Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplóiban (Gyarmati 2014) a két nő jó barátsága okán szóba kerül Kemény Zsuzsa gyakorta kiújuló betegsége, és a legyengült szervezetét megviselő terhességek és abortuszok is – ahogyan Gyarmati Fanni saját terhesség-megszakításairól is részletesen beszámolt feljegyzéseiben. De a férj, Ortutay Gyula is rendszeresen beszámolt felesége terhességeiről. „Zsuzsa operációja sikerült, s már túl is van rajta, remélem, lelkileg is, testileg eleget szenvedett. Ez már a harmadik gyermekünk lehetett volna, ki tudja, mire menendők.” (Ortutay I. 2009: 187)
Egyik vetéléssel végződő terhességéről Kemény Zsuzsa maga is beszámolt töredékes naplójában: „Gyerekem lesz? Még nem tudom, csak érzem ösztöneim folyton eszembe juttatják. Készülök rá, a vágyott és rettegett örömre s borzalomra várok. (…) Már nem számolok a körülményekkel, politikával, háborúval, éhséggel. Életösztön dolgozik bennem, két lény helyett. Élni fogunk, ha eszem tudja is, hogy egy helyett két halállal is számolnom kell ettől a pillanattól. // Az utolsó két év szomorú meddőségétől, munkátlan céltalanságától fogom most megváltani magam.” (PIL V. 908. 2. őe)
A nehéz körülmények ellenére is vállalt terhesség szimbolikus megújulást is jelentett számára. Feljegyzéseiben rendre visszatérő motívum az értéktelenség és céltalanság érzése, amelyet az anyává válás megváltoztathatott volna. Ortutay Gyula ugyanebben az időszakban – 1942 tavaszán – így írt a magánéletükről:
„Különben, oly furcsa még említeni is, ideírom: valószínű, hogy az őszre gyerekem születik. Fiú-e, lány-e, mindegy. Csak éppen erre a bajos őszre jön, szegényke, sem én, sem a világ nem tudunk mit kezdeni vele. Elemezhetetlen érzés, még foglalkozni is alig tudtam vele, inkább menekültem előle, néha egy-egy tréfát kockáztattam meg. Zsuzsa, ahogy látom, igen boldog, s nagyban készülődik rá. Asszonyi érzés, teljesség. De én? Bizonyára szeretni fogom, hiszen a kutyámat, Daisyt is nagyon megszerettem, ezt a gonosz fekete kópét. De a család ezernyi belső bonyolultságától, felelősségétől, további hurkaitól előre irtózom. Nem lett volna szabad megnősülnöm, nem lett volna szabad – minden szerelem ellenére, vagy minden szeretet ellenére sem.” (Ortutay 2009: 275)
A férfi érzelmeivel való viaskodása végigkíséri terjedelmes naplóit. A magányosság iránti eredendő vágya, a különböző hosszúságú és intenzitású házasságon kívüli kapcsolatai ellenére a naplóból az is kiolvasható, hogy feleségét őszintén és mélyen szerette: „hiszen úgy hozzátartozik életemhez, mint a levegő”. (Ortutay 2009: 354) Valami összekötötte ezt a két embert a formaságokon és a látszat fenntartásán túl is. Mindazonáltal a házasságkötést és a táncművészet feladását követően egy hosszadalmas és kanyargós útkeresés vette kezdetét Ortutay Zsuzsa életében. A külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy csak a szakpolitikai munkája jelentett valamiféle intellektuális beteljesedést számára. Kettejük házasságának korai szakaszában íródott bejegyzéséből kitűnik a kapcsolati dinamikájuk disszonanciája.
„Gyula zárkózott, türelmetlen, figyelme rapszodikus, nagyon ritkán érzi meg igényeimet, nincs is fogalma arról, hogy milyen rosszul kezel. […] De nagyon-nagyon vágyom egy teljes harmóniára, egyedül úgy látszik nem találhatom meg ezt. Ketten pedig ugy tetszik nem tudunk egy életet élni. Egymás mellett futunk és a legszükségesebb jelentéktelen napi elintézendők megtárgyalásánál nem jutunk tovább. […] Ha nem leszek mint ember is fontos, nagyon fontos Gyula életében elvesztem. Hogy húzzam magamhoz, hogy értessem meg vele, hogy nem tudok mellette élni, máskép csak ha az ő életét élhetem.” (PIL V. 908. 2. őe.)
E két eltérő habitusú ember hétköznapi küzdelmei megmutatkoztak szakmai pályafutásuk alakulásában is. Ortutay Gyula életében a háború után a tudomány szervezése és a politika vált dominánssá, Ortutay Zsuzsa derékba tört művészeti karrierjének folytatásaképp lassan szintén a politika felé tolódott. Pedagógiai képzettségét kihasználva a családpolitika felé fordult: az iskola és a szülők kapcsolata, a szocialista nevelési elvek elméleti és gyakorlati kérdései kötötték le figyelmét. Cikkünk folytatásában ennek az időszaknak a történetét göngyölítjük fel Ortutay Zsuzsa személyi hagyatéka alapján.
Források:
Politikatörténeti Intézet és Alapítvány Levéltára, Ortutay Zsuzsa személyi hagyatéka PIL V. 908.
Felhasznált irodalom:
- Beke László – Németh András – Vincze Gabriella (szerk.) 2013: Mozdulat – magyar mozdulatművészet a korabeli társadalom és művészet tükrében. Budapest: Gondolat.
- Bíró-Balogh Tamás 2016: „Zsuzsámat ölelem, ha már ott van” Ortutay Gyula életrajzához. Tiszatáj-online, 2016.03.26.
- Csapody Miklós 2013: Bálint Sándor (1904–1980). Életrajz. Budapest: Akadémiai Kiadó.
- Fuchs Lívia 2014: Ortutayné Kemény Zsuzsa, Palasovszky Ödön hagyatékok a Táncarchívumban. Tánctudományi Közlemények. 2014/1. 21–53.
- Hála József 2011: Ortutay Gyula naplójának fogadtatása. Néprajzi Hírek 2011/2. 105–123.
- J. S. 1935: Művészet – Irodalom. Népszava 1935.05.23.
- Kósa László 2010: Ortutay Gyula naplója. Valóság 2010/53. 104–109.
- Ortutay Gyula 2009: Napló I. Pécs: Alexandra.
- Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 2014: Napló, 1935–1946. Budapest: Jaffa.
- Szilágyi János György 2016: Egzisztenciális tudomány. Interjú Szilágyi János Györggyel, I. rész. Készítette: Litván György és Molnár Adrienne. OHA 774. sz. Enigma, 23, 87, 28–123.
- Vincze Gabriella 2014: A magyar mozdulatművészet története és néhány motívumának nemzetközi párhuzama (doktori disszertáció)
Szerző: Svégel Fanni
Borítókép: Valentyina Nyikolajeva Tyereskova, Ortutay Zsuzsa, Hlinyánszki Istvánné és Turgonyi Júlia a Lenin-centenárium alkalmából rendezett szimpóziumon, 1970. (PIL 908. f. 59. ő.e. 6.)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium ÚNKP-22-3 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.
ELTE Néprajz Blog 