Láncreakció/Bakos Áron: “Ebben a szakmában az a legszebb, hogy a személyközi valóság talajáról elrugaszkodva egészen filozófiai magasságokig juthatunk el”


Kit tekintenek példaképüknek? Milyen körülmények közt szeretnek dolgozni, mit jelent számukra a munkájuk? Mi vitte őket anno a néprajz szakra? Mi a kedvenc filmjük, zenéjük, könyvük? A tavaszi vizsgaidőszakban ismét a szakma kiemelkedő kutatóival, oktatóival készítünk személyes hangvételű interjúkat, mellyel hallgatóinkat inspiráljuk az egyetemi megpróbáltatások közepette. Wilhelm Gábor kérte fel a Láncreakció folytatására Bakos Áront, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének tanársegédjét és a Néprajzi Múzeum állandó kiállításainak muzeológus projektmunkatársát. Pákászok, internetmentes rezervátumok, a kilencvenes évek ifjúsági magazinjai: Bakos Áron válaszai következnek.

1. Mi vitte a néprajz szakra, majd később a kutatói pályára? 

Az arabisztika és a hebraisztika szakkal kacérkodtam, otthon inkább a mérnöki tudományok felé tereltek volna. Az éhezés-kereset tengelyen egyensúlyozva végül az egyetemet azzal a nem túl élesen körvonalazódó elképzeléssel kezdtem meg, hogy író-újságíró leszek. Aztán viszonylag hamar rájöttem, hogy ehhez a hivatáshoz ma már nem kávéházakban kell ücsörögni, az újságíráshoz szöszölős, az íráshoz pedig tehetségtelen vagyok. Amikor első év végére ezzel számot vetettem, akkor kezdtem el néprajzot hallgatni az akkor még kiskapuként nyitva hagyott párhuzamos képzés keretében. Elsősorban apám hatására érdekeltek a halászati eszközök, a pákászok, kamaszként szerettem Szűcs Sándor Régi magyar vízivilágát a kötelező Fekete István-regények mellett. Aztán persze sosem foglalkoztam ezzel a témával. Szóval ez a választás sem volt feltétlenül átgondoltabb, mint az előző, de sok szerencsével, véletlennel, segítséggel végül is bejött. 

2. Kit, kiket tekint példaképének a szakmán belül? 

Közhely, hogy a néprajzosok meg sithek számára fontos a mester-tanítvány viszony (lásd például a blog interjúsorozatát is), ezért talán megbocsátható, hogy Keszeg Vilmos tanár urat nevezem meg. 

Keszeg Vilmos: A beszélés antropológiája című kötetét Bakos Áron mutatja be a Széki Szabadegyetem – 50 éves a táncházmozgalom című rendezvényen 2022 májusában. Fotó: Ilyefalvi Emese 

3. Ha találkozhatna egy, ma már nem élő kutatóval, kivel ülne le legszívesebben egy mély, szakmai beszélgetésre? 

Biztosan Honti Jánost választanám. És így belegondolva, Honti fiatalabb volt például Lévi-Strauss-nál. Szóval ha hozzá hasonlóan túléli a soát és matuzsálemi kort ért volna meg, akkor ez akár tényleg meg is történhetett volna. Persze én akkor sem tudtam volna egy akármilyen szakmai beszélgetést lefolytatni vele, de mondjuk el tudom képzelni, hogy a kétezres évek elején a Kerényi Károlyhoz mérhető Honti mondjuk előadást tart a Mindentudás Egyetemén. Mindannyiunk tragédiája hogy ez nem lehetett így. Hontié, Europáé, a szakmáé, a következő generációké.

1. Honti János, 2. A fiatal Kerényi Károly kirándulás közben (a háttérben Szerb Antal), 3. A fiatal Claude Lévi-Strauss, vállán majommal

4. Mi jelenti a legerősebb motivációt a munkája során? 

Szerintem ebben a szakmában az a legszebb, hogy a személyközi valóság talajáról elrugaszkodva egészen filozófiai magasságokig juthatunk el. Ha ez egyszer-egyszer sikerül, akkor megéri.

A másik meg talán a felfedezés, ami persze megint egy közhely, de ennek a tudományszaknak a művelésében tényleg az a szép, hogy egészen banálisan hétköznapi tárgyakban, szövegekben, eseményekben találhatunk történeti távlatot, strukturális mélységet, társadalmi törvényszerűséget, esztétikai minőséget, ki-ki, amit keres. 

5. Mi a leginkább bevált munkamódszere?

Ha valamit komolyan meg kell írni, akkor segít, ha internetmentes helyen lehetek. (Sajnos egyre kevesebb ilyen rezervátum maradt.) A zene is működhet, sokszor ismétlődő lejátszással. Az is jó, ha közben történnek dolgok, lehet valamit nézni az ablakból, valaki molyol a szobában, rotyog az ebéd, ugat a kutya, fúr a szomszéd, szóval zajlik az élet. 

6. Volt-e olyan, hogy azt érezte, elhagyná a pályát? 

Nehéz kérdés, mert ehhez tudnom kellene, hogy tulajdonképpen mikor is álltam pályára. De azt hiszem, a néprajz szakon eltöltött első év után már tudtam, mit szeretnék, és inkább csak izgultam, valóban sikerülni fog-e. 

7. Hogyan tudja összehangolni a tudományos pályát és a magánéletét? 

Nem annyira törekszem a szigorú elválasztásra, ami persze nem biztos, hogy hosszú távon fenntartható vagy szerencsés. Mindenesetre, ha ennek a pályának van előnye, az számomra biztosan az, hogy az ember önazonos maradhat, intellektuálisan szabad lehet. Metaforikusan is működik, hogy a munkához nem kell át- vagy beöltözni, a szerepek ilyen értelemben sem válnak el. És talán ezért sem érzem nyomasztónak, hogy nem teszem-veszem fel-le a munkát. De persze lehet, hogy akarva se tudnám, és csak megideologizálom a dolgot. 

Variációk munkára. 1. Molnár Tamással a Szigeten, a Néprajzi Múzeum sátra előtt, 2. Tihanyi Annával és Foster Hannah-val a Kossuth téren, 3. Molnár Tamással, Kőszegi Gáborral és Dvorák Sándorral Törökbálinton: néha persze át kell öltözni. Fotó: Nagymarossy Ádám és Kőszegi Gábor

8. Mivel szokta tölteni a szabadidejét? Mi kapcsolja ki leginkább? 

Az előbbi válasz már kicsit ezt is megelőlegezi. Tehát a „munkán”, színházon és az alkoholfogyasztás különböző apropójú társas eseményein kívül csak a kilencvenes évek ifjúsági magazinjainak levelezőtárs rovataiban olvasható bemutatkozások jutnak eszembe: szeretek sétálni, kirándulni, olvasni, a barátaimmal lógni. De ezek tényleg jó dolgok, a lényeg, hogy teljesen öncélú, önmagára mutató tevékenység legyen (kicsit, mint a szakmánk). 

9. Melyik az a könyv vagy film, amit bármikor újraolvasna, újranézne? 

Ha ez egy burkolt könyvajánlós kérdés, akkor mondjuk ott a G. A. úr X.-ben, ami elképesztően zseniális, de azért egy derűs délutánon nem lapoznám fel. Szóval inkább könnyedebb hangvételű szerzőket mondanék, mondjuk Rejtőt, Hašeket vagy Heltai Jenőt. Filmben pedig hasonló (és még néhány további más) ok miatt Miyazakit, Tomm Mooret vagy Nora Twomeyt. 

10. Ajánljon egy zenét az olvasóknak! Miért pont ezt választotta? 

A Thy Catafalque és a Vonatút az éjszakában. Kátai Tamás szerintem nagyon tehetséges kortárs szerző, örülök, ha reklámozhatom. 

+1. Kitől kérdezné meg ugyanezeket a kérdéseket?

Peti Leheltől.

Szerző: Peták Imola

Láncreakció/Bakos Áron: “Ebben a szakmában az a legszebb, hogy a személyközi valóság talajáról elrugaszkodva egészen filozófiai magasságokig juthatunk el”” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: