Láncreakció/Peti Lehel: „idő és előkészület kell ahhoz, hogy a téma élhessen bennem“


Kit tekintenek példaképüknek? Milyen körülmények közt szeretnek dolgozni, mit jelent számukra a munkájuk? Mi vitte őket anno a néprajz szakra? Mi a kedvenc filmjük, zenéjük, könyvük? A tavaszi vizsgaidőszakban ismét a szakma kiemelkedő kutatóival, oktatóival készítünk személyes hangvételű interjúkat, mellyel hallgatóinkat inspiráljuk az egyetemi megpróbáltatások közepette. Bakos Áron kérte fel a Láncreakció folytatására Peti Lehelt, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatóját, aki az írásba mélyedés folyamatáról, az erőnléti edzésekről és arról a könyvről is mesélt nekünk, ami szerinte leginkább megfogalmazza, mi is Erdély.

1. Mi vitte a néprajz szakra, majd később a kutatói pályára? 

Véletlenül kerültem a néprajz szakra. Tinédzserkori elképzeléseimben magyartanár szerettem volna lenni. Abban az időben bizonyos szakokra való bejutás nemhogy nem volt garantált, de elég komoly felvételi előzte meg, amelyben nagyon benne volt, hogy az ember esetleg nem jut be. A magyar szakos képzést idegen nyelvvel vagy néprajzzal lehetett párosítani, a néprajz tűnt könnyebbnek. Kis túlzással esélyem sem lett volna más lenni, mint néprajz szakos hallgató, aminek ma már nagyon örülök. A néprajz szakon olyan tanáraim voltak, mint Tánczos Vilmos, Keszeg Vilmos, Pozsony Ferenc, Gazda Klára. Amiről tanultunk, abban benne volt az a világ, ami nekem nagyon ismerős volt, de amely ugyanakkor új megvilágításba is került. A 2000-es évek elején–közepén, amikor én voltam hallgató, a Kriza János Néprajzi Társaság sok terepmunkát szervezett Moldvába, amelyekben a mi évfolyamunk is részt vett. Néhányan aztán rendszeresen visszajártunk a csángó falvakba, elkezdtünk írogatni belőle, tanáraink pedig szívesen dobtak mélyvízbe, küldtek konferenciákra minket.

Ugyanebben az időszakban működött a Sapientia Kutatási Programok Intézete támogatásával egy történelem- és társadalomtudományi szakkollégiumi program is, amelynek létrejöttét Tánczos Vilmos kezdeményezte. A szakkollégiumnak történész, művészettörténész, szociológus és néprajz szakos hallgatói voltak. A programon belül támogatott kutatásokat végezhettünk, előadásokat szervezhettünk, néhányan együtt is laktunk. A kutatói tevékenység egy színes társasági élet része volt. Úgy éreztem, ez a munka menne nekem. Mesteris hallgatóként dolgozni kezdtem: a Korunk szerkesztőségében médiahíreket szemléztem, illetve szerkesztettem napi szinten, kis idő múlva pedig ezzel a munkával párhuzamosan lapszámokat is szerkeszthettem. Ezt követően kerültem a Szegedi Egyetem néprajzi tanszékére oktatónak, amely pályakezdőként nagy lehetőség volt, meghatározó szakmai- és élettapasztalatot jelentett. Szerettem tanítani, támogató kollégáim voltak, de egy idő után visszavágytam Erdélybe. Így amikor 2007-ben Kolozsváron létrejött a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, visszajöttem. Így lettem főállású kutató.

1. Dunaszentilona határában, a romániai cseh közösséget bemutató film készítésekor, 2013-ban, Zágoni Bálint felvétele, 2. A jyväskyläi csángó szeminárium alkalmával, 2012-ben, Kinda István felvétele, 3. A „szegedi idők”, 2007

2. Kit, kiket tekint példaképének a szakmán belül? 

Nehéz erre úgy válaszolni, hogy az ember ne legyen igazságtalan azokkal szemben, akiket nem említ, de ha már muszáj válaszolni, akkor azt mondanám, hogy abban, ahogy gondolkodom, tanulóéveim tanárait és szakirodalmi olvasmányélményeit tudom azonosítani: Tánczos Vilmos, Keszeg Vilmos, Pozsony Ferenc, Gagyi József, Oláh Sándor, Pócs Éva. A sort, persze, még hosszan folytathatnám.

3. Ha találkozhatna egy, ma már nem élő kutatóval, kivel ülne le legszívesebben egy mély, szakmai beszélgetésre?

Fél Edittel és Kardos Lászlóval

1. Gagyi József, 2. Pócs Éva, 3. Oláh Sándor, 4. Pozsony Ferenc, 5. Tánczos VIlmos, 6. Keszeg Vilmos,
7. Fél Edit, 8. Kardos László

4. Mi jelenti a legerősebb motivációt a munkája során? 

Fontos a kollégák visszajelzése, véleménynyilvánítása. Azt tapasztaltam, hogy szervezett keretek között zajló csoportos projektekben, világos célkitűzések, az eredmények bemutatása, megbeszélése mellett tudok a leghatékonyabban dolgozni. 

5. Mi a leginkább bevált munkamódszere? 

Ha egy tanulmányt akarok írni, először mindig lejegyzem/kijegyzetelem az interjúimat, ami elég hosszadalmas folyamat. Az interjúlejegyzésekkel eltöltött idő ugyanakkor segít „belehelyezkedni a témába”, közelebb kerülni ahhoz a világhoz, amelyről írni akarok. Ilyenkor számos kérdés szokott felmerülni bennem, de az összefüggésekre is rájön az ember. Tanulmányírás előtt gyakran érzem azt, hogy irtó nagy feladat. Aztán, ha elkezdek dolgozni, telnek a napok, egyre fontosabbá válik az, amin dolgozom. Végül lesz egy szöveg. Az is hatékony, ha hosszabb ideig tudok egy kérdés szakirodalmával foglalkozni. A sporteseményeket (például egy labdarugó Európa-bajnokságot) is úgy szeretem nézni, ha van idő hagyni azt, hogy a rendezvény elnyelje az embert, ha hagyni tudom azt, hogy foglalkoztasson, követhessem a történéseket. Ugyanígy, ha elég időt tudok eltölteni a szakirodalom olvasásával, elkerülhetetlenül elkezd valamilyen probléma foglalkoztatni.

De idő és előkészület kell ahhoz, hogy a téma „élhessen bennem”.

6. Volt-e olyan, hogy azt érezte, elhagyná a pályát? 

Igen. A kutatómunka és a tudományos élet, amely a keretét adja a munkának sem csak izgalmas revelációkból, csodás utazásokból és nagyszerű élményekből áll. Rutinfeladatok, bürokrácia, kompromisszumok, esetlegesség, dilemmák is övezik. Aki az ellenkezőjét tapasztalja, az vagy nagyon szerencsés, vagy egy intézmény píárosa.

7. Hogyan tudja összehangolni a tudományos pályát és a magánéletét? 

Nem mindig könnyű. Én sem szeretem sokáig magára hagyni a családomat. Néhányszor volt, hogy nyári terepmunkák idejére (amikor nekik nem kellett intézménybe járni) magammal cipeltem őket. Ilyenkor ők is megismerkedhettek olyan családokkal, akikkel terepen szoros kapcsolatban voltam, én meg örültem neki, hogy a gyermekeim is megtapasztalhatnak valamit a „városfalakon kívüli” életről. Persze, nem mindig lehetséges, hogy velem jöjjenek. A gyerekek legjobban azt szeretik, amikor külföldi konferenciáról térek vissza. Olyankor, mindig kapnak valami meglepetést, ami miatt az ő szemükben a konferenciák különösen értékelt eseményeknek számítanak. Ugyanakkor a családi élet szempontjából jó oldalai is vannak ennek a munkának. Döntés kérdése is, hogy az ember mikor szakít időt a kisgyerekeire, hogy közösen lehessen bütykölni valamit.  

1. Internetes interjúfelvétel a hadadiakról szóló dokumentumfilmhez, Németország, 2010, Szilágyi Levente felvétele, 2. Konferencián Jakab Albert Zsolt társaságában, Isztambul, 2014.

8. Mivel szokta tölteni a szabadidejét? Mi kapcsolja ki leginkább? 

Erről nehéz némi lelkiismeretfurdalás nélkül beszélni, mivel meglehetősen sokat tudnék róla mesélni. 🙂 Erőnléti edzéseket szoktam végezni, amelyhez jól passzol a zenehallgatás. Emellett a ház körüli „tevés-vevés” (ilyenkor általában a gyerekek is kijönnek a házból) például a tűzifával való foglalatoskodást kedvelem. Ha estére sikerül fizikailag jól kifáradni, az nagyon jó napnak számít. Ha úgy érzem, hogy nagyon ráérek, vagy lelassul kicsit az idő, (általában ünnepek tájékán, esetleg késő este) akkor olvasok. Fontosnak tartom, ha hetente egy-két kávé melletti személyes beszélgetés is „beleférjen”. Itt lehet, hogy be is kellene fejezzem a felsorolást.

9. Melyik az a könyv vagy film, amit bármikor újraolvasna, újranézne? 

Bánffy Miklós Erdélyi története Erdély egy olyan arcát mutatja be és egy olyan idősíkban, amely segít jobban megérteni ezt a helyet. A filmek közül egyenesen egy sorozatot mondanék: The Wire (A drót), amely úgy mutat be karaktereket, emberi drámákat, hogy közben éles kontúrokat nyer a társadalmi háttér, amely létrehozza őket.

1. Bánffy Miklós: Erdélyi történet, 2. Részlet A drót című sorozatból

10. Ajánljon egy zenét az olvasóknak! Miért pont ezt választotta? 

Zene terén semmi meglepetéssel sem tudok szolgálni, inkább nekem szoktak mások ajánlani. A Youtube általában a Dinamit, a Kispál és a Borz, a Republic és a Queen számait szokta elém dobni, nyilván azért, mert ezeket hallgatom a leggyakrabban. Van úgy, hogy egy filmben hallott zene megtetszik. Ilyenkor rákeresek és ha az egész számot végighallgatva is szépnek találom, elmentem egy lejátszási listára, hogy később is rátaláljak.

+1. Kitől kérdezné meg ugyanezeket a kérdéseket? 

Hesz Ágnestől.

Szerző: Peták Imola

One thought on “Láncreakció/Peti Lehel: „idő és előkészület kell ahhoz, hogy a téma élhessen bennem“

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: