Kit tekintenek példaképüknek? Milyen körülmények közt szeretnek dolgozni, mit jelent számukra a munkájuk? Mi vitte őket anno a néprajz szakra? Mi a kedvenc filmjük, zenéjük, könyvük? A tavaszi vizsgaidőszakban ismét a szakma kiemelkedő kutatóival, oktatóival készítünk személyes hangvételű interjúkat, mellyel hallgatóinkat inspiráljuk az egyetemi megpróbáltatások közepette. Peti Lehel kérte fel a Láncreakció folytatására Hesz Ágnest, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszékének docensét, aki elmesélte nekünk, milyen út vezette az Egri csillagok olvasmányélményétől a néprajz szakig, hogyan lehet feltöltődni a fizikai munkavégzéstől és hogy mire jó az IC kocsik alapzaja.
1. Mi vitte a néprajz szakra, majd később a kutatói pályára?
Ha nagyon messziről akarnám kezdeni, akkor az Egri csillagok. Kilenc éves koromban ez volt az első igazi könyv, amit elolvastam és aminek köszönhetően teljesen “beszippantott” a múlt: nagyon izgalmas volt elképzelni, milyen lehetett az élet régen, milyenek voltak a mindennapok, hogyan éltek, gondolkodtak, éreztek és viselkedtek az emberek egykor. Utólag visszagondolva nagy hatással volt még rám gyerekkori barátnőm édesapja, dr. Csatári Bálint geográfus is, akinek a vezetésével osztálykirándulásokon felfedeztük az országot, és aki roppant érdekesen tudott beszélni az egyes helyekről, vidékekről. Hogy konkrétan néprajzot szeretnék tanulni, viszonylag későn, talán harmadév végén döntöttem el a gimnáziumban, és ha akkor tudom, hogy létezik történeti antropológia, valószínűleg inkább mégis történelem szakra jelentkeztem volna (amiről azért mondtam le, mert semmi esetre sem szerettem volna tanár lenni). De mivel nem tudtam, maradt a néprajz, mint az érdeklődési körömhöz – akkor úgy tűnt – legközelebb eső tudomány. Az egyetemen aztán a kulturális és szociálantropológiának köszönhetően egyre inkább a jelenkori társadalmi folyamatok kezdtek izgatni (még a „tradicionálisnak” számító közösségekben is), és csak az utóbbi időben kezdtem el történeti kérdésekkel foglalkozni.
2. Kit, kiket tekint példaképének a szakmán belül?
Pócs Évát – bár az biztos, hogy sosem leszek olyan elhivatott és nagy munkabírású, mint ő, (és főzni se fogok tudni olyan jól, vagy pulóvert kötni olyan gyorsan), a tudása, perfekcionizmusa, a tudomány iránti alázata, szerénysége, de legfőképpen a szakmai kérdések iránti kíváncsisága és lelkesedése nagyon inspiráló.
3. Ha találkozhatna egy, ma már nem élő kutatóval, kivel ülne le legszívesebben egy mély, szakmai beszélgetésre?
Legszívesebben még élő kutatókkal szeretnék beszélgetni (pl. Bruno Latourral, többek között a tudományos munka működéséről vagy a tárgyak ránk gyakorolt hatásáról). De ha a nem élők közül kell választani, akkor mondjuk Jack Goodyval, mert a legtöbb olyan témában, ami engem valaha érdekelt (pl. a halottakkal való viszonyunk, a csere, a kétség, a család és az örökség), született meghatározó írása.
1. Bruno Latour, 2. Pócs Éva, 3. Jack Goody
4. Mi jelenti a legerősebb motivációt a munkája során?
A kíváncsiság. És persze van még néhány kevésbé kellemes, de erősen kényszerítő motiváció, mint a határidők vagy a tudománymetriai elvárások.
5. Mi a leginkább bevált munkamódszere?
A munka jellegétől függ. Ha cikkírásról van szó, az előkészületekhez (adatfeldolgozás, szakirodalom feldolgozása) a legszívesebben beülök egy könyvtárba. Az íráshoz már nagyobb nyugalom és ráhangolódás kell, és az, hogy ne nagyon legyen más teendőm közben – sajnos nem vagyok az a típus, aki két tanóra közötti szünetben gyorsan ír egy fél oldalt a tanulmányához. Zenét is nagyon ritkán szoktam írás közben hallgatni, mert elvonja a figyelmemet, de érdekes módon néha bizonyos alapzajok, például a kávéházi duruzsolás vagy az IC kocsi alapzaja, segítenek a koncentrálásban.
6. Volt-e olyan, hogy azt érezte, elhagyná a pályát?
Igen, többször is. De aztán valami mégis mindig marasztalt.
7. Hogyan tudja összehangolni a tudományos pályát és a magánéletét?
Azt hiszem, nem nagyon tudom összehangolni, úgy érzem, sosem jut elég idő egyikre sem.
1. Kirándulás Gyimesben, 2015-ben, 2. Pócs Éva 80. születésnapi köszöntőjén, 2016-ban Pócs Tamással, Deáky Zitával és Smid Bernadettel, 3. Orvosistenektől a hortikulturális utópiáig. Tanulmányok a Kárpát-medence vonzáskörzetéből című kötet bemutatója 2018-ban, 4. „Kelet–Nyugat” kutatócsoport megbeszélése Pócs Éva lakásán, 2017-ben, 5. Laura Jiga Iliescuval a Present and Past konferencián, 2018-ban, 6. A Pécsi Tudományegyetem Néprajz-Kulturális Antropológiai Tanszék munkatársai évzárón 2020-ban – szigorúan maszkban 2021, 7. Csoportkép: 35 éves a pécsi Néprajz-Kulturális Antropológiai Tanszék
8. Mivel szokta tölteni a szabadidejét? Mi kapcsolja ki leginkább?
Olvasás, filmnézés, túrázás, de nagyon jól szokott esni a fizikai munka is, egyrészt mert más típusú fáradtságot okoz, mint a szellemi munka, másrészt pedig kézzelfogható és egyértelmű eredménnyel jár.
9. Melyik az a könyv vagy film, amit bármikor újraolvasna, újranézne?
Film sok van, most elsőre Sally Pottertől az Orlando jut eszembe és Tom Stoppardtól a Rosenkrantz és Guildenstern halott. Az első egy rendkívül szépen fényképezett, melankolikus mozi, ahol minden mozdulatnak, képnek, tárgynak jelentősége van, a másodikban pedig minden újranézésnél fel lehet fedezni valami újabb részletet és jelentést, mellékszereplők lesznek a főszereplők, akiknek semmilyen hatásuk nincsen az eseményekre, azonkívül rendkívül szórakoztató a humora is. Ami a könyveket illeti, annyi könyvet el szeretnék még olvasni, hogy sajnálom az időt olyanra, amit már olvastam. De ha mégis választani kellene egyet, akkor Ismail Kadare Fellegvára például ilyen lenne. Nagyon régen olvastam már, de arra emlékszem, hogy szinte tárgyilagosan, mindenféle pátosztól mentesen, és éppen ezért nagyon hatásosan ír egy fellegvár török kori ostroma kapcsán az egyén kiszolgáltatottságáról a hatalmi rendszerrel szemben.
1. Részlet a Rosenkrantz és Guildenstern halott című filmből, 2. Részlet az Orlando című filmből, 3. Kadare: A fellegvár
10. Ajánljon egy zenét az olvasóknak! Miért pont ezt választotta?
Madness: Our House – hirtelen ez jutott eszembe, és mert vidám.
+1. Kitől kérdezné meg ugyanezeket a kérdéseket?
Szerző: Peták Imola
ELTE Néprajz Blog 
“Láncreakció/Hesz Ágnes: „nem vagyok az a típus, aki két tanóra közötti szünetben gyorsan ír egy fél oldalt a tanulmányához”” bejegyzéshez 3 hozzászólás