Az etnológus, aki beszélt a tárgyak nyelvén – 110 éve született Fél Edit

Keveseknek adatik meg, hogy pályafutásuk során lerakják egy tudományág alapjait, illetve annak életébe évtizedekre meghatározó módszertani újítást hozzanak. Fél Editnek, a néprajztudomány első női kandidátusának mindez sikerült. A mai társadalomnéprajz alapjainak megteremtése mellett a monografikus tárgygyűjtés módszertana is nevéhez fűződik. Muzeológusi munkássága éppúgy kiemelkedő, mint terepkutatásai: gyakorlati tapasztalat és elméleti tudás ötvöződik munkáiban. De mit tanulhat egy mai kutató Fél Edit munkásságából, módszertani újításaiból?

Munkásságáról, személyéről sokan, sokhelyütt írtak már. Tudományos pályája kezdetén, a harmincas évek derekán még mindig kevés nő választotta az etnográfusi hivatást. Pályatársa volt kezdetben Loschdorfer Anna mese- és népballadakutató, Luby Margit szokáskutató, illetve Palotay Gertrúd viseletkutató is. Ezzel a generációval indult a női etnográfusok második nemzedéke, akik már nem pusztán mellékfoglalkozásként gyűjtöttek néprajzi adatokat, hanem a mai értelemben vett tudományos kutatásokat végeztek múzeumok vagy kutatóintézetek, egyetemek kötelékében, valamint doktori fokozatot is szereztek. Ilyen volt a sorozatban bemutatásra kerülő Dömötör Tekla és Kresz Mária, de a folklorista Dégh Linda vagy Kovács Ágnes is ide sorolható.

Fél Edit 1910-ben született Kiskőrösön Fél Boldizsár ügyvéd és Tolnay Piroska gyermekeként. Testvére Fél Ella (1909–1975) Pro Urbe-díjas pedagógus. A Szegedi Tudományegyetemen 1930–34 között német-francia szakos hallgató, utolsó éven a Bécsi Egyetemre is kijutott ösztöndíjjal, ahol a német típusú néprajztudomány eredményeivel ismerkedett meg. Külföldi kutatóutakra később is rendszeresen vállalkozott, nyelvtudása révén kiváló nemzetközi kapcsolatrendszerre tett szert, amely segítette későbbi pályája során, hogy külföldön publikálhassa itthon meg nem jelentethető könyveit.

A hagyományos paraszti társadalom kérdéseiről szóló dolgozatok rendre idézik Fél Edit írásait, gondolkodásmódját. Minden társadalomnéprajz kurzust végzett hallgató kívülről fújja Hartát, Kocst, Martost, na és a fogalommá vált Átányt. Pályája során a közösségek társadalomszervezetének és rokonsági kapcsolatainak teljességre törekvő, leíró jellegű vizsgálata mellett a tárgyak gazdasági-társadalmi funkciójának, életútjának számbavételével és az egyének életstratégiájával, világképével foglalkozott. A falvak lakóit és használati tárgyaikat éppúgy leltárba vette, mint a rábízott múzeumi gyűjtemény darabjait. Munkája attól vált egyedülállóvá, hogy a sűrű leíráson túl, aprólékos, elemző munkával képes volt megszólaltatni a tárgyakat, és empatikus gyűjtőmódszerének köszönhetően feltárultak előtte addig ismeretlen emberi sorsok. Lényéről Mohay Tamás a következőképp emlékezett meg, aki Fél Edit születésének 100. évfordulóján tartott előadásában három vonást emelt ki a kutató személyét illetően: szakmai igényességét, elszánt szolgálatát és erős hitét.

“Közelebbi személyes kapcsolatba akkor kerülhettünk, amikor néhányunknak 1985-ben házi szemináriumot tartott lakásán. Hofer Tamással, Fülemile Ágnessel, Szent-Iványi Istvánnal az ötös busz akkori pesti végállomásán, a Március 15-e téren találkoztunk, hogy együtt és pontosan csöngethessünk be a lakásába. A polgári otthon keretei között az igazi »úriasszony« fogadott, aki pontosan szervírozta a teát, és pontosan ismerte azt a módot, ahogy egy beszélgetést mederben kell tartani. (…) [E]lvárásaival föladta a leckét, és nem engedett kibúvót: el kellett olvasni, át kellett gondolni, meg kellett tudni fogalmazni a »leckét«. Másfelől olykor talán »erős« is volt az a kritikai hozzáállás, amivel Fél Edit azokat a pályatársakat (is) illette, akikre mi felnéztünk. Kertelés nélkül tudott tudatlannak és ostobának nevezni egyeseket, s ilyenkor megsejthettünk valamit abból, miért éreznek vele szemben sokan averziót.” (Mohay 2011: 93)

A néprajztudomány második nagy nemzedékének jeles képviselői Bátky Zsigmond és Györffy István tanítványaként Fél Edit főként a modern múzeumi tárgyleltárazási rendszerrel és falukutatással foglalkozott. A falumonográfiák közt elsőként jelent meg a Harta néprajza (1935), amely a Szegedi Tudományegyetemre benyújtott bölcsészdoktori értekezésén alapult. Harta, egy elzárt német nyelvsziget vizsgálata germanisztikai kutatásnak indult, ám a nyelvhasználaton keresztül Fél Editnek sikerült szélesebb körű társadalomrajzot készíteni. Rájött, hogy a hagyományos nemi szerepek által meghatározott társadalmi feladatok összekapcsolódnak a nyelvvel és a kultúrával: az otthon szférájában mozgó asszonyok jobban megőrizték a német hagyományokat, mint a környező magyar falvakkal többet érintkező férfiak. A kisalföldi, Duna-menti sváb település társadalomrajza alapul szolgált a későbbi monográfiákhoz.

Györffy István révén kapcsolatba került a ’30-as években fénykorát élő falukutató mozgalommal, amelynek eredményeire támaszkodva jött létre a közigazgatási és közegészségügyi alapra helyezett új típusú szociálpolitika. A Kocs 1936-ban című munkája (1941) a Magyary Zoltán vezette Közigazgatástudományi Intézet kutatásának részeként készült el. A Magyary által bevezetett szociálpolitikai kísérlet, a komáromi norma előtanulmányai közé sorolhatók a tatai járásban végzett kutatási jelentések, amelyek az 1930-as évek szociálpolitikai törekvéseihez kötődnek. A néprajzi és szociológiai társadalomvizsgálatok kívántak alapot teremteni az új típusú produktív szociálpolitikának, amely az 1940-ben bevezetett Országos Nép- és Családvédelmi Alapban csúcsosodott ki. A kocsi kutatást Györffy István vezette, de a különböző intézetek égisze alatt zajló közigazgatási vizsgálatokban Gunda Béla és Viski Károly is részt vettek. (Paládi-Kovács 2002) Fél Edit kutatása egy térben és időben meghatározott állapot pillanatképszerű rögzítését tűzte ki célul, különös tekintettel a társadalmi rétegződésre. A múltbéli, „hagyományos” állapotok feltárására irányuló korabeli néprajzi leírásokból hiányzott az ilyen jellegű kortárs adatok rögzítése, így Fél Editnek úttörő szerepe volt a társadalmi jelenkutatás néprajzi meghonosításában. A kulcsadatközlők teljes materiális világának rögzítése pedig megalapozta a család- és egyéniségkutatásokat.

Az 1939–1943 közötti adatfelvételen alapuló martosi nagycsaládot és jogszokásokat összegző községmonográfia a mindennapi élet emberi kapcsolatait tárta fel, az ezeket szabályozó szokások tükrében. Külön kitért a viselet társadalmi aspektusaira, szemiotikájára, valamint a társaságban végzett munkák metódusaira.

A munkamódszeréről árulkodó jegyzeteket és fényképeket az Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívuma őrzi: az online gyűjteményben több mint 800 fotója böngészhető, amelyet az 1930-as évek közepétől az 1950-es évek elejéig tartó időszakban készített. A fotók között találhatók építészeti jegyeket, használati tárgyakat és a viseletet statikusan bemutató képek, de láthatunk munkafolyamat-dokumentációkat és járás-rekonstrukciót is. Vagyis a funkcionalista leírások illusztrációi mellett a testtechnikák feltérképezése is része volt Fél Edit megértési módszerének.

Fényképezett sárközi teherhordó asszonyokat, Tolnában bukovinai székely iskolásokat, de piacozást, mosást, kenderfeldolgozást is. Mezőkövesden a „matyós” és „városias” tartás különbségeit, a viselet testtartásra gyakorolt hatását igyekezett megörökíteni fotók segítségével.

A második világháború félbeszakította franciaországi kutatását, majd 1945-ben lakásán megsemmisült a könyvtára, azzal együtt kiadatlan kéziratai, jegyzetei, mondhatni a teljes addigi tudományos munkássága. Ennek ellenére 1947-ben Budapesten habilitált, tíz évvel később pedig kandidátusi fokozatot szerzett. Az ‘56-os forradalom idején, nemzetközi kapcsolatait kihasználva a Vöröskeresztnek nyújtott segítséget. (Mohay 2011; Rajeczky 1991) Munkahelye 1970-es nyugdíjba vonulásáig a Néprajzi Múzeum volt, ahol a Textil-gyűjteményt vezette, de az Afrika-gyűjteményt is kezelte egy ideig. Franciaországi tapasztalatira építve vezette be az új típusú leírókartonokat, amelyeken már szerepelt a tárgy használatára, funkciójára vonatkozó adat is. Vagyis amit ma a múzeumi tárgyak életéről, háttértörténetéről tudunk, az nagyrészt Fél Editnek köszönhető. Emellett az Ethnographiat is szerkesztette 1944 és 1948 között.

A szovjet típusú tudományos rendszer bevezetését követően Ortutay Gyula 1949-es fordulat-beszédében támadta Fél Edit módszereit, társadalomfelfogását. A régi személyi, tudományos és politikai konfliktus felerősödése eredményeként az Ortutay vezette egyetemi tanszéken Fél Edit nem taníthatott, noha 1948-ban két féléven át oktatta az általa “etnoszociológiának” nevezett társadalomnéprajzot. Később már csak a lakásán fogadott fiatal kollégákat, ún. „szobaszemináriumokra”. A Néprajzi Múzeum munkatársaként részt vett a háború utáni első nagy vállalkozásban, a Balassa Iván, majd Kardos László vezette tiszaigari kutatásban. Az agrárproletárok lakta faluban mélyfúrást végző munkaközösségen belül Fél Edit a viselettel és a társadalmi kérdésekkel foglalkozott Kresz Máriával együtt. A monográfia azonban évtizedekig az asztalfiókban hevert, csak több szerző halálát követően, 1997-ben jelent meg.

1951-ben kezdte meg szintén a Néprajzi Múzeum támogatásával a Heves megyei Átányon folytatott kutatását, amelyhez három év elteltével csatlakozott az akkor pályakezdő néprajzos Hofer Tamás. A legendás, módszertani újítást hozó állomásozó terepmunkán alapuló gyűjtés kezdeti motivációiról Fél Edit így írt: 

„A cél nem kiadvány, feldolgozás, kézirat volt eleinte, hanem pusztán dokumentálás, azzal a céllal, hogy a mezőgazdaság már folyó mélyreható átszervezése előtti paraszti életformáról úgy adjon képet egy falu keresztmetszetében, hogy a néprajzi kutatás által eddig is számba vett tárgyak, technikák, ünnepi szokások mögött, között, próbálja megragadni az azokhoz kapcsolódó emberi viszonylatokat, értékeléseket, az azokat összekapcsoló struktúrákat.” (Fél 1991b: 172)

Az Átány kutatás tehát a téeszesítés előtti magyar paraszti munka- és társadalomszervezet egészét kívánta megörökíteni egy református falu életvilágán keresztül. A munkaalapú tradicionális társadalom megértéséhez pedig a gazdasági életen (munkaeszközök, használati tárgyak) keresztül tárta fel a két kutató a társadalom- és családszervezetet, a mindennapi élet rendszereit. Az eredmények végül 3 kötetben jelentek meg angolul és németül (Proper Peasants. Traditional life in a Hungarian village. 1969; Bäuerliche Denkweise in Wirtschaft und Haushalt. Eine ethnographische Untersuchung über das Hungarische Dorf Átány. 1972; Geräte der Átányer Bauern. 1974). Csak a rendszerváltás után érkeztek sorban a magyar fordítások (1997; 2010; 2016). A gyűjtés során több mint 3600 tárgy került a Néprajzi Múzeumba, körülbelül 8000 fényképpel együtt, amelyek kezdetben külön gyűjteményt alkottak.

Fél Edit máig kiadatlan, feldolgozatlan munkái közé sorolható mezőkövesdi, matyó életformára és viseletre koncentráló kutatás, amelyből nem készült átfogó tanulmány. A kortársakkal folytatott levelezésével együtt az MTA Kézirattárban őrzik a mezőkövesdi Gari Margit (1907–1998) könyvének kéziratát is. A franciául 1983-ban megjelent életrajz az egyéniségkutatás egy különös darabja, amelyben a kövesdi summás asszony Simon Istvánné Gari Takács Margit sajátos világképe bontakozik ki. Ennek meghatározó eleme a népi vallásosság (jelen esetben a katolicizmus) mindent átszövő világértelmezése, a transzcendencia hétköznapokban megjelenő mivolta. Fél Edit a mesemondóként, előimádkozóként is ismert asszonnyal hosszú éveken keresztül alakított ki szoros, bensőséges kapcsolatot: beszélgetéseik eredménye az a 3500 oldalnyi szöveg, amelyből a több mint 400 oldalas mű született. Gari Margit a vallomás túlzott intimitására hivatkozva kikötötte, hogy életében nem jelenhet meg magyar nyelven. A hazai kiadás azonban máig nem készült el. (Chaunu 1985; Hetényi 1985)

Öt évvel később, 1988-ban hunyt el Fél Edit. Módszertana ötvözte az európai kultúrákra irányuló néprajz és az Európán kívüli kultúrákat kutató antropológia megfigyelési metódusait. Ennek eredményeképp jött létre az előbb etnoszociológiának, majd társadalomnéprajznak nevezett tudományág, amelyet élete utolsó éveiben A saját kultúrájában kutató etnológus címmel tartott előadása foglalt össze. A módszertani dilemmákat feltáró, eredetileg francia nyelvű előadás szövege reflektál a társadalomkutató saját pozíciójára, az általa kutatott kultúrák, jelenségek megértését meghatározó faktorokra. (Fél 1991a)

Pályatársai és tanítványai több ízben is megemlékeztek személyéről, tudományos eredményeiről. Hofer Tamás jellemzése szerint „kivételesen erős, szuverén egyéniség” volt, amely magyarázhatja a tudományos életben perifériára szorulását, kívülállóságát. Következetesség, szigor és kritikai attitűd jellemezte, amely erkölcsi tartásából fakadt. (Hofer 2009: 315) Utolsó kerek születésnapján K. Csilléry Klára köszöntötte az Ethnographia hasábjain (1980), majd 1991-ben a folyóirat két lapszáma emlékezett meg az egykori szerkesztő kutatói pályafutásáról. Rajeczky Benjámin nekrológja mellett itt jelent meg az Összegző visszatekintés a paraszti társadalom kutatására című szövege, amelyben számot vetett elért eredményeivel. 1993-ban a Néprajzi Társaság jelentetett meg egy emlékkiadványt utolsó tanítványai, Fülemile Ágnes és Stefány Judit szerkesztésében. Születésének 100. évfordulója alkalmából (2010) rendeztett konferencián elhangzott méltatásokat a Néprajzi Hírek közölte többek között Voigt Vilmos és Mohay Tamás tollából. A 110. évforduló alkalmából emlékkötet jelenik meg Fülemile Ágnes és Nagy Janka Teodóra szerkesztésében.

Fél Edit korának kétségkívül egyik legnagyobb hatású etnográfusa. A szaktudományt évtizedekre meghatározó eredményei mellett azonban személyének ellentmondásosságával is számolnunk kell. A vele kapcsolatban felmerülő kérdésekre egy tudományos igényű életrajz adhat majd választ.

Bibliográfiáját Serfőzőné Gémes Magda állította össze két részletben:

• Fél Edit irodalmi munkássága 1934-1970
• Fél Edit irodalmi munkássága 1971-1989

Felhasznált irodalom:

• Chaunu, Pierre 1985: Fél, Edith: Le vinaigre et le fiel. Ethnographia XCVI. évf. 1. sz. 442–444.
• Fejős Zoltán 2014: Fél Edit levelei Balassa Ivánhoz, 1947-1948. Ethnographia CXXV. évf. 2. sz. 289–307.
• Fél Edit 1991a: A saját kultúrájában kutató etnológus. Ethnographia CII. évf. 1–2. sz. 1–8.
• Fél Edit 1991b: Összegző visszatekintés a paraszti társadalom kutatására. Ethnographia CII. évf. 1–2. sz. 168–180.
• Hetény János 1985: Margit Gari: Le vinaigre et le fiel. Vigilia L. évf. 11. sz. 922–923.
• Hofer Tamás 2009: Fél Edit gyűjtőútjai. In: Uő. (szerk.): Antropológia és/vagy néprajz. Tanulmányok két kutatási terület vitatott határvidékéről. Budapest: L’Harmattan, 315–326.
• Mohay Tamás 2011: Emlékezés Fél Editre. Néprajzi Hírek XL. évf. 2. sz. 92–94.
• Paládi-Kovács Attila 2002: A társadalomtudományok és a falukutatás In: Pölöskei Ferenc (szerk.): A falukutatás fénykora (1930-1937). Budapest: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 47–57.
• Rajeczky Benjámin 1991: Emlékezés Fél Editre. Ethnographia. CII. évf. 1–2. sz. 160–161.
• Tóth Eszter Zsófia 2000: Fél Edit. In: Balogh Margit – Palasik Mária (szerk.): Nők a tudományban. Budapest: Napvilág Kiadó, 238–239.

A kiemelt képen Fél Edit, Györffy István, Tálasi István és Tagán Galimdzsán láthatók 1934-ben Akasztón. (Forrás: Néprajzi Múzeum Fotótár 158183)

Szerző: Svégel Fanni