Kilépés az elefántcsonttoronyból: Fónagy Zoltán, Gebauer Hanga és Bata Tímea volt a Néprajz és média szemináriumunk vendége

neprajz-media-blog

Tudománynépszerűsítés és párbeszéd a nagyközönséggel, tudományos írás nem hagyományos műfajban: a szakmai blogolásról beszélgettek a Néprajz és média kurzus hallgatói három olyan kutatóval, akik kiléptek a tudomány elefántcsonttornyából, szakmai eredményeik közkinccsé tételén pedig többek között a blog műfaján keresztül dolgoznak.

A Néprajz és média kurzus némi elmélettel és rengeteg gyakorlati feladattal, valamint meghívott vendégekkel zajlik a tavaszi félévben az ELTE BTK Néprajzi Intézetében. Míg a 2020. február 25-ei alkalmon Juhász Katalin – aki kiváló tudományos ismeretterjesztő tevékenységéről híres a szakmában – osztotta meg velünk a médiában való néprajzkutatói szerepléssel kapcsolatos tapasztalatait, addig három héttel később, március 18-án, egy új ismeretterjesztő műfajjal, a szakmai blogolással foglalkoztunk. Ezen az órán három vendéggel is volt szerencsénk találkozni: az első vendégünk Fónagy Zoltán történész volt, a Mindennapok története blog alapítója, írója és szerkesztője, majd Gebauer Hangával és Bata Tímeával, a Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteményének muzeológusaival beszélgettünk az eddig megjelent blogbejegyzéseikről és egy új szakmai blog tervéről. 

Fónagy Zoltán a szeminárium elején elmondta, hogy kezdetektől fogva szeret ismeretterjesztő cikkeket írni, blogja előtt például többek között a Rubicon történelmi magazinban jelentek meg ilyen jellegű írásai.

2013 végén azonban a saját fia szakdolgozatát olvasva vált világossá számára, hogy a kommunikáció és az ismeretszerzés elsődleges színtere egyre határozottabban az internet és hogy a szakmai blog egy egyre elismertebb műfaj, amely kiváló terepe lehet az ismeretterjesztésnek is.

A nyomtatottól eltérően – úgy érzi – az online forma korábban elképzelhetetlen mértékben kiszélesíti mind időben, mind térben a hozzáférést. Az online megjelenés lehetőséget biztosít arra is, hogy egy-egy blogbejegyzés kiemelt pozíciót kapjon egy hírportálon vagy online magazinban. A Mindennapok történetéről is rendszeresen jelennek meg bejegyzések többek között a 24.hu-n és a Literán is. 

Fónagy Zoltán történész, a Mindennapok története blog alapítója

A szakmai blogok talán legnagyszerűbb tulajdonsága, hogy egyszerre tudnak a legkülönfélébb emberekhez szólni, ismeretterjesztő stílusuknak köszönhetően elérhetővé teszik a szakmai tudást a szakmán kívülről érdeklődők számára. Emellett azonban „befelé” is fontos szerepet töltenek be: kiindulási pontot nyújtanak a szakmabelieknek és egyetemi hallgatóknak bizonyos témákban való tájékozódáshoz. Fónagy Zoltán olvasóközönsége rendkívül sokszínű, mert a Mindennapok története a történelem azon oldalát mutatja be, amely hajlamos elbújni előlünk a tankönyvek kisbetűs sorai közé és amely általában nehezen tud érvényesülni a politikatörténeti események mellett. Ez az oldala a történelemnek a névtelen kisemberek életéről szól, amely megismerése szakmától, végzettségtől és társadalmi hovatartozástól függetlenül mindenki számára nyújthat új és izgalmas ismereteket. 

A Mindennapok története első három évében Fónagy Zoltán korábbi kutatásait és a már megjelent írásait frissítette, alakította és publikálta blogbejegyzések formájában, azóta pedig kifejezetten a blogra is készít posztokat, amelyek később érnek tanulmánnyá.  Mivel egy blogbejegyzés határozottan kötetlenebb műfaj, mint a tudományos írás hagyományos műfajai, teret ad olyan kutatási eredmények és részeredmények publikálására, amelyek rövidebbek, minthogy tanulmány készülhetne belőlük. Vendégünk azt is elmondta, hogy nagyjából három éve a blog életében már inkább csak szerkesztőként van jelen, a bejegyzések nagyobb részét a blog témájával foglalkozó további szakemberek írják. Fónagy Zoltán célja a blogolással az, hogy hasznosat tehessen: átadhassa szerzőinek tudását az érdeklődőknek, erre pedig a rengeteg pozitív visszajelzés és a sikerélmény okozta öröm motiválja. A blog rangját az is jelzi, hogy pár éve az OSZK katalógusába is bekerült mint online folyóirat.

Fónagy tanár úr lelkesedését és elhivatottságát látni egy tudománynépszerűsítő kurzus keretében rendkívül motiváló és hasznos volt. A kurzuson résztvevők erre az órára már úgy csatlakoztak be, hogy egy héttel ezelőtt azt a feladatot kapták, tervezzenek egy szakmai blogot, a Mindennapok története sikerét és erejét látva nem csodálkoznánk, ha néhány diák terve idővel valósággá is válna. 

Bata Tímea, a Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteményének muzeológusa

Az óra második felében a Néprajzi Múzeum muzeológusaié volt a főszerep. Bata Tímea és Gebauer Hanga elmondták, hogy az online jelenlét a múzeum költözése és a koronavírus miatt fokozottan szükségessé vált. Annak érdekében, hogy a múzeum látogatóival ebben a helyzetben se szakadjon meg a kommunikáció, tavaly tavasszal Gebauer Hanga és Bata Tímea egy-egy cikksorozatot indított a Néprajzi Múzeum honlapján, amelyre felfigyelt a fotózás iránt érdeklődők körében igen népszerű Mai Manó Ház blog és külön együttműködés keretében sorozatot közölt a két muzeológustól. Emellett megjelentek írásaik többek között a kultúra.hu-n és a Fidelion. A sorozat különlegességét az adja, hogy nem szöveg, hanem vizuális tartalom fókuszú blogposztokról van szó – elvégre fotótári anyag tudománynépszerűsítő bemutatásáról beszélünk.

A képhangsúlyos írásmódnak egyébként a jelenlegi mediális közeg erősen kedvez, így nagy publicitást és visszhangot lehet elérni az ilyen jellegű blogposztokkal amellett, hogy a tudományos igényesség sem sérül. 

Gebauer Hanga, a Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteményének muzeológusa

A hallgatók a Mai Manó Ház-sorozat elemzése mellett a muzeológusok jövőbeli terveibe is betekintést kaptak: Gebauer Hanga, Bata Tímea és a Filmgyűjteményt vezető kollégájuk, Csorba Judit várhatóan még idén elindítja a Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteményének és Mozgóképtárának önálló blogját, ahol részben a saját kutatásaik eredményeiről és a múzeum gyűjteményről írnak majd, részben teret biztosítanak más múzeumok néprajzi-antropológiai fotóanyagának bemutatására is, illetve terveik szerint találkozhatunk majd olyan rövidebb bejegyzésekkel is, amelyek egy-egy fotó történetét tárják fel. A vendégszerzők bevonásával remélhetőleg a néprajzi filmezés és fotózás közös online platformja is megteremtődik. Ám a szakmai összefogás csak egy része a bloghoz kapcsolódó célkitűzéseknek. A szerzők rendkívül fontosnak tartják a gyűjtemény és a hozzá tartozó tudás közkinccsé tételét, valamint a filmek és fotók forrásközösségéhez való visszajutást.

A hallgatók ahogyan Fónagy Zoltánhoz is, a Néprajzi Múzeum munkatársaihoz is intézhettek kérdéseket, melyek mind azt tükrözték, hogy Hanga és Tímea vezetésében valami izgalmas, innovatív és ünnepelendő fogja hamarosan kezdetét venni. 


További linkek:

Fónagy Zoltán blogos munkássága:

Gebauer Hanga írásai a Mai Manó Ház blogján:

Bata Tímea írásai a Mai Manó Ház blogján:

Gebauer Hanga A kor néprajztudományának nagy vállalkozása c. cikksorozata a Néprajzi Múzeum honlapján:

Bata Tímea A Néprajzi Múzeum vidéki fényképészműtermeinek gyűjteményéből c. cikksorozata a Néprajzi Múzeum honlapján:

Szerző: Káldi Anna

One thought on “Kilépés az elefántcsonttoronyból: Fónagy Zoltán, Gebauer Hanga és Bata Tímea volt a Néprajz és média szemináriumunk vendége

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: