Amikor minden KIDErül – A mély víz, amiben segítenek megtanulni úszni

Tar Virág a Kallós Zoltán Néprajzi Gyűjtemény muzeológusa, az öt kidei kutatótáborból négyben jelen volt, majd szakdolgozati terepmunkáját is a borsavölgyi faluban végezte. Visszaemlékezésében nem csak a kezdeti nehézségekről, a csapatmunka fontosságáról és az önálló kutatás meghatározó élményeiről számol be, de megtudhatjuk azt is, miért nézett Barátok köztöt a kutatásai alatt és hogy Irma néni tényleg nem viccel, ha pánkóról van szó.

A kidei kutatótáborokra úgy emlékszem vissza, mint amikor nem ér le a lábad egy sodró patakban, de a többiek és az ösztöneid segítségével fennmaradsz a víz színén, és élvezed a sodródást a társaiddal. Egymás támogatásával pedig egyre összeszokottabban haladunk együtt a patakkal. 2014 tavaszán csatlakoztam a csoport munkájához, ekkor szerveződött a második tábor. Mélyvíznek éreztem több dolog miatt is. Én voltam a legfiatalabb, még sosem gyűjtöttem Erdélyben és többféle munka várt ránk, amelyek közül sokat előtte még nem végeztem. Például levéltári anyag digitalizálása, tematikus fotógyűjtés – annak minden technikai és adminisztratív feladatával, tárgyak gyűjtése és adatolása mellett tisztításuk és állagmegőrzésük a tájház számára. Mindezek ellenére – vagy éppen ezeknek köszönhetően – meghatározó szakmai és emberi tapasztalatokra tehettem szert. Akármelyik kutatótáborra gondolok vissza (2014 tavasz, 2015 tél, 2015 nyár, 2016 nyár), bármilyen feladatunk is volt, a munkát mindig jellemezte a szervezettség, a kölcsönös segítségnyújtás. A tábor szervezőjének és lelkének, Ilyefalvi Emesének köszönhetően mindig pontosan tudtuk, hogy az adott utazásnak mi a célja és ebben mi a feladatunk.

Egy nagy csapat voltunk, ami nappal kisebb darabjaira esett a gyűjtés során, de délben és este mindig egyesült. Az esti megbeszélések és tapasztalatcserék során megosztottuk a napi fejleményeket. Ha mások munkájához kapcsolódó személyt, tárgyat, képet vagy bármit találtunk, izgatottan osztottuk meg egymással. Senki ne gondoljon komoly hangvételű beszámolókra, inkább baráti beszélgetésekre, amelyeken a vicces napi történések mellett tartalmazták az eredményeket is. Ezek a megbeszélések segítettek engem, hogy minél gyorsabban megismerhessem Kidét, a kideieket és a társaimat, hogy minél többet megtudjak egy ilyen szerteágazó terepmunkáról. Ezek voltak az intenzív úszásórák, amiket a többiektől kaptam, hogy együtt úszhassunk a “Kide-patakban”. De voltak egyéni órák is, például amikor párban interjút készítettünk, fényképeket gyűjtöttünk. Mindenki valamit hozzátett ahhoz, hogy ma ennyi úszásnemet ismerjek. Segített ebben, hogy a táboronként változó gárda tagjai több egyetemről verbuválódtak a határon innen és túlról, sokféle tapasztalattal és tudással.

A faluban eltöltött hetek élményei és az ott végzett gyűjtőmunka annyira meghatározóvá váltak számomra, hogy az alapszakos szakdolgozati témám ennek köszönhetően talált rám.

Az egyik kutatótáborban életútinterjúk készítése volt a feladatunk. Az interjúk során lépésről lépésre végigjártuk beszélgetőpartnerünkkel az életét. Igyekeztünk az időseket felkeresni a falu 20. századi képének dokumentálása érdekében. Így olyan emberekkel beszélgethettünk, akiknek életét a 20. század második és harmadik harmadának történései minden területén átszőtték. A politikai és gazdasági változások a falu és a faluban élő emberek életére sok téren hatottak, ezekre az egyik válasz Kide elhagyása volt a közeli városokban történő munkavállalással (pl. Kolozsvár, Szamosújvár). Mindez pedig szépen kirajzolódott a személyes életutakban. Így vezettek el engem a táborban készített életútinterjúk a szakdolgozatomig. A politika és a gazdaság átalakulása által előidézett változásokat figyeltem meg a megélhetési stratégiák alakulásában az 1930-as és 40-es évektől a rendszerváltozásig.

A dolgozat megírásához szükséges terepmunkát már egyedül végeztem Kidében és Kolozsváron. Ottlétemet áthatotta a kutatótáborokban szerzett hely- és emberismeret. Két téli hetet töltöttem a faluban, így lehetőségem volt hosszabban beszélgetni a kideiekkel. De nemcsak arra, hanem végigkóstolni a kertből eltett befőtteket (és pálinkákat), naponta nagy mennyiségű süteményt és kávét elfogyasztani, eleget tenni az ebédmeghívásoknak, a hosszúra nyúlt interjúval belefolyni a Barátok köztbe és végignézni, mintha a saját nagyszüleimmel ülnék. Ezek is részei voltak a terepmunkának. Beszélgetőtársaim nemcsak beengedtek házaikba és órákon át meséltek, válaszoltak kérdéseimre, hanem vissza is kérdeztek. Érdekelte őket, hogy ki beszélget velük.

Így történhetett, hogy a kutatási témához szorosan kapcsolódó kérdéseken és válaszokon túl, az elhangzott gondolatok egy életen át elkísérnek. Ezek a szavak, az emberek és az életutak hívnak vissza a mai napig a faluba.

Az elsőre mély víznek tűnő kidei kutatótáborok és az azokat követő önálló terepmunka a néprajzi tanulmányaim meghatározó élményei voltak. Az alapszakos egyetemi oktatást kiegészítette a sok gyakorlati feladat, amiben kipróbálhattuk magunkat a táborban és az arra való felkészülés során. Nagy hatással volt rám az érzés, hogy egy elhivatott vezetővel és csapattal, önkéntesen, közösen teremthetünk valamit. Hálás vagyok, hogy részese lehettem!

A kiemelt képet Tar Virág készítette 2016 októberében a Kide-patak felett átvezető pallón.

Szerző: Tar Virág