Klacsmann Borbála, az ELTE Néprajzi Intézetének alumnája még 2020-ban kezdett el a közösségi médiában mikrotörténeti írásokat publikálni Holokauszttörténetek néven. Most, 2023 májusában pedig azonos címmel jelenik meg könyve.
Szerző archív bejegyzése:leichterlilla
A holokauszt áldozatainak digitális emlékezete
Pataricza Dóra és Czimbalmos Mercédesz Finnországban élő magyar kutatók, akik a Szeged-Bácska régióban valaha élt zsidók sorsának feldolgozására, megőrzésére, láthatóvá tételére vállalkoztak és az elmúlt években számos nemzetközi ösztöndíjat nyertek el a témában benyújtott pályázataikkal. Az alábbi interjúban évek óta tartó munkájuk eddigi eredményeiről, digitális emlékműállításról és jövőbeli terveikről Leichter Lillával, intézetünk abszolvált doktoranduszával beszélgettek.
Szarvasbogarak a PhD-képzésben – A gyerekvállalás sajátos kihívásai a tudományos pályára készülő nők számára
Mit tehet az, aki nem csupán méhének gyümölcsével, hanem briliáns tudományos eredményekkel is szeretné támogatni országát? Támogatja-e őt országa ebben a törekvésében? Támogatja-e az új rendszerű doktori képzés saját doktorandáit mind szellemi, mind biológiai termékenységük kibontakoztatásában?
Látogatás egy fájdalmasan aktuális múzeumban: A háborús gyermekkor történetei a War Childhood Museumban
Leichter Lilla, az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza egy olyan utazáson járt, mely a világban zajló események miatt egyszerre szólt Bosznia-Hercegovina múltjáról és Ukrajna lehetséges jövőjéről.
Az emlékezés szükségessége. Beszámoló a Facing Holocaust Today – Rescuing European Jewish and Roma Memories nemzetközi szemináriumról
Hogyan lehet beszélni a tragédiákról? Hogyan lehet úgy ábrázolni a fájdalmat, a szenvedést, a veszteséget, hogy az átélhető legyen, de ne árusítsa ki az áldozatokat a közönség borzongatásáért cserébe? Mit mutassunk meg a történeteikből ahhoz, hogy tanítsunk, ne pedig vádaskodjunk?
Néprajzosként az akcióterületen – Leichter Lilla doktoranduszunk élménybeszámolója a 8. kerületből
“Érzékenységgel, képzettséggel és tapasztalatokkal eredményesen tudunk bekapcsolódni.” – Leichter Lilla ezúttal a VIII. kerületben megvalósuló városrészrehabilitációs VEKOP-pályázattal kapcsolatos tapasztalatait osztja meg a blog olvasóival.