Szarvasbogarak a PhD-képzésben – A gyerekvállalás sajátos kihívásai a tudományos pályára készülő nők számára

szarvasbogarak-phd-anyasag-egyetem

A biológiai és társadalmi nemek kérdése körül kibontakozó parázs viták egyik sarokpontja az a tény, hogy a tudomány jelen állása szerint gyereket kihordani és megszülni csak női reprodukciós szervekkel lehetséges. Az utód további nevelésével kapcsolatban már közel sincs teljes konszenzus, ugyanakkor a társadalmi munkamegosztás rendszerében a gyereknevelés még mindig elsősorban a nőknek rendelt kötelesség – ezt priorizálja a családtámogatási rendszerünk is, ha csak a mocskos anyagiakat említjük. De mit tehet az, aki nem csupán méhének gyümölcsével, hanem briliáns tudományos eredményekkel is szeretné támogatni országát? Támogatja-e őt országa ebben a törekvésében? Támogatja-e az új rendszerű doktori képzés saját doktorandáit mind szellemi, mind biológiai termékenységük kibontakoztatásában? Leichter Lilla doktori hallgatóként, “szarvasbogárként”, hamarosan két kislány édesanyjaként erre kereste a választ.

Érezhetően erősödtek az elmúlt években azok a diskurzusok, melyek a nők, a tudományos karrier és a gyerekvállalás közös metszetét érintő kérdéseket feszegetnek. Ennek legfrissebb, kevésbé dicsőséges és sok kritikát kapott állomása az Állami Számvevőszék megbízásából készített elemzés. Füzi Beatrix, Pats Regina, Puskás Balázs és Váradi Eszter “Pink education” jelenség Magyarországon?! – A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők túlreprezentáltságának tényezői és gazdasági-társadalmi hatásai címmel publikált szövege kétségkívül sokakat késztetett megszólalásra a témában – beleértve engem is. Női kutató elődeink küzdelmeit több ízben megírtuk már a blog Nőrovatában, ezúttal azonban szerettem volna kicsit körülnézni saját alma materem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának háza táján és összevetni a PhD-képzés alatti gyerekvállalással kapcsolatos személyes tapasztalataimat másokéval. Nem mintha máshol jelentős mértékben eltérő viszonyokkal találkozna az az anya, aki tudományos karrier építésére vállalkozik (a 2016-ban elindított, 2+2 éves doktori képzések merev szabályrendszere valamennyi egyetemre nézve irányadó), de személyes érintettségem okán kézenfekvőnek tűnt testközelből indítani a tájékozódást.

Ha valaki 18 éves korában belép az egyetem kapuin, és a következő évek alatt sem veszít a lendületből, leghamarabb 23 éves korában kezdheti meg doktori tanulmányait, melyeket – elszántságát megőrizve – 27 évesen akár le is zárhat. A statisztikák ugyanakkor azt mutatják, a fokozatszerzésre inkább a hallgatók harmincas éveinek elején kerül sor. Ezt megelőzően, a húszas éveik közepén viszont már sokakban felmerülhet a családalapítás iránti vágy, mely érezhető nyomást helyez férfiakra és nőkre egyaránt. Mindkét nemet érintő kérdések, hogy a tudományos karrier kibontakoztatása mellett milyen körülményeket tud biztosítani születendő gyerekének, képes-e megteremteni az alapvető anyagi biztonságot, hogyan fogja tudni összehangolni a konferenciák, kutatóutak és adott esetben több hónapos ösztöndíjak jelentette távollétet azzal a vággyal, hogy tanúja lehessen gyereke első, önállóan megtett lépéseinek? 

Vannak azonban a gyerekvállalásnak olyan következményei (terhei?), melyekkel egy férfi hallgató valószínűleg sosem szembesül élete során: a terhességgel járó fizikai és érzelmi megpróbáltatások, adott esetben súlyos egészségügyi kockázatok és veszélyhelyzetek; az egymást követő passzív félévek korlátozott száma; a megbetegedő gyerek ápolása miatt kihagyott konferenciák, be nem tartott határidők miatti negatív érzések. Arról nem is beszélve, hogy a hallgatói szótárban nem szerepel a „táppénz,” így a beteg gyerek mellett otthon maradó szülő (legtöbbször az anya) félévének produktív időszaka hetekkel rövidülhet meg, a teljesítendő feladatok azonban nem alkalmazkodnak ehhez.

Úgy tűnik, a doktori képzés alatti gyerekvállalás csupán az anya elszántságán, az őt támogató, segítő, megtartó kapcsolatrendszer meglétén és az egyetem dolgozóinak személyes jóindulatán múlik.

Lehangoló kutatási eredmények

Természetesen nem az Állami Számvevőszék talált rá elsőként a témára. Ha hiteles, kiterjedt adatgyűjtésen alapuló kutatási eredményekre vagyunk kíváncsiak, bátran forduljunk többek között Nagy Beáta és Paksi Veronika munkáihoz, akik a munka és magánélet összehangolásának problematikáját több ízben is boncolgatták már (Nagy 1997, 2009, Nagy – Paksi 2014, Paksi 2014, Paksi – Nagy – Király 2016, 2018). Legutóbb 2021-ben jelent meg egy tanulmánykötet Tudományos karrierek a 21. század elején címmel, Tardos Katalin, Paksi Veronika és Fábri György szerkesztésében, melyben számos tanulmány vizsgálja a férfiak és nők előtt megnyíló karrierlehetőségek hasonlóságait és nyilvánvaló különbségeit. 

A PhD képzés végén járva, hamarosan két kislány édesanyjaként a következő sorok olvasása olyan érzelmi húrokat pendített meg bennem, melyek létezéséről eddig nem is tudtam:

„A számtalan negatív hatás miatt a tudós nők később, vagy egyáltalán nem szakítják meg karrierjüket, aminek következményei, hogy a férfi kollégáikhoz képest több, mint kétszer nagyobb az egyedülállók aránya, feleannyian házasok, későbbi életkorban vállalnak gyermeket, kevesebb gyermekük születik, és több a gyermektelen – férfi kollégáikhoz képest (Mason – Goulden – Wolfinger 2012, Hewlett 2003). A doktorált svéd nők nagy része például gyermektelen a doktori fokozat megszerzésekor, harmincas éveik második felében (Hoem – Neyer – Andersson 2005). Ugyanakkor az is elgondolkodtató, hogy a magasan képzett, nagy karriert befutott amerikai nők egyötöde termékenységi problémával küzd, és majdnem mindegyikük bízik abban, hogy negyven éves kora után tud még gyermeket vállalni (Hewlett, 2003: 87). A gyermek jelenlétének negatív hatása a nők karrierjére minden tudományterületen jellemző, legyen az humán- vagy társadalomtudomány (Mason – Goulden – Wolfinger 2012), vagy a főként férfiak által dominált természet- és műszaki tudományok (Mavriplis et al. 2010).” (Paksi 2014. 146–147.)

Ezt olvasva kicsit úgy érzem magam, mint a szarvasbogár, akinek az aerodinamika törvényszerűségei értelmében nem szabadna repülnie, és ő valahogy mégis képes rá. A nemzetközi tendenciákat jól árnyalja Paksi Veronika, Nagy Beáta és Király Gábor kutatása, akik kifejezetten a Magyarországon mérnöki PhD-tanulmányokat folytató nők körében vizsgálták a gyerekvállalás időzítését befolyásoló tényezőket. (Paksi – Nagy – Király 2018.) Az alapvetően kvantitatív kutatási eredményeik alapján

„[a] tanulmány legjelentősebb következtetése, hogy a fiatal mérnöknők már a doktori képzés időszaka alatt is folyamatosan súlyos dilemmákkal szembesülnek azzal kapcsolatban, hogy az anyaságot miként tudnák karrierjükbe integrálni. […] Az anyaság későbbre halasztásának a fejlett országokban megfigyelhető általános mintája ellenére kutatásunk kimutatta, hogy a vizsgált posztgraduális mérnöki képzésben részt vevő nők küzdenek a halogatás ellen. Ellentmondó társadalmi normákkal szembesülnek az anyává válás »ideális« időzítését illetően, nem beszélve arról az erős magyar társadalmi elvárásról, hogy a nők hosszú ideig maradjanak gyermekgondozási szabadságon.”
(Paksi – Nagy – Király 2018. 453.)

Mocskos anyagiak

A magyarországi családtámogatási rendszer – a fenti elvárással összhangban – a gyermekgondozás kapcsán folyósított támogatások esetében egyértelműen amellett foglal állást, hogy a szülést követő 168 napban az anyának eszébe se jusson felvennie a munkát. A csecsemőgondozási díjra (CSED-re) ugyanis csak és kizárólag az anya jogosult – az édesapa csak előbbi halála esetén igényelheti. Jelen pillanatban a CSED összege jellemzően magasabb, mint a tényleges nettó fizetésé, mert csak bizonyos járulékokat vonnak belőle (társadalombiztosítási hozzájárulást és személyi jövedelemadót). Amíg ezt az ellátást veszi igénybe valaki, kereső tevékenységet nem folytathat. A gyerek születését követő 169. naptól gyermekgondozási díj (GYED) igényelhető a gyerek 2 éves koráig, amely mellett már engedélyezett a munkába állás és bármelyik szülőnek folyósítható. Ezen a ponton nem térek ki az ellátások kiszámításának bonyolult képleteire, a jogosultság feltételeire, de néhány dolgot muszáj még hozzátenni, mert egy gyereket előzetes megfontolás után vállaló szülő bizony nem hagyja ki a matekot, mielőtt meghozná ezt a döntést. 

Ha valakinek csak és kizárólag hallgatói jogviszonya van, CSED helyett úgy nevezett Diplomás GYED-re jogosult, melynek mértéke attól függően változik, hogy a hallgató BA, illetve MA vagy PhD képzésben vesz részt az igényléskor. A 2022-es számok alapján a Diplomás GYED elérhető maximuma a mesterszakos és doktori hallgatók számára a garantált bérminimum 70%-a. Van azonban egy csapda, mely sokakat érint és alig beszélnek róla: ha bármilyen munkaviszonyból származó jövedelemmel rendelkezik az adott hallgató (legyen az negyed- vagy félállás akár csak heti 10-20 órában), a Diplomás GYED lehetősége elúszik és az összes, a gyerek után járó juttatás alapját a foglalkoztatási viszony fogja jelenteni. A Diplomás GYED, akárcsak a CSED + GYED együttes időtartama, két év – ha nagyon gyakorlatiasak vagyunk, eddig „éri meg” egy nőnek otthon maradni a gyerekével. 

Kíméletlen egyenlőség

Felmerül a kérdés: vajon tekintettel van-e az ELTE Doktori Szabályzata bármilyen módon a képzés során gyereket vállaló nők anyagi, fizikai és mentális helyzetére? A dokumentumot hosszasan tanulmányozva arra a következtetésre jutottam, hogy csak részben. Míg a HÖK-ön keresztül igényelhető rendkívüli szociális támogatás némi anyagi segítséget jelent (amennyiben jogosult rá az ember), adminisztratív értelemben a gyereket vállaló nő nem esik egyedi elbírálás alá. Mondhatnánk, hogy íme a régóta áhított, nemek közti teljes egyenlőség, de ne legyünk cinikusak. A 2016 óta futó, 2+2 éves doktori képzés szigorú, merev ütemterve esetében ez a körülmény tovább rontja a hozzám hasonló, szárnyalni vágyó szarvasbogarak kilátásait.

Hál’ Istennek és a kar dolgozóinak a kép szerencsére nem ennyire borús. Személy szerint viszont nagyon örülnék neki, ha a nem túl távoli jövőben reflektálna a Doktori Szabályzat az olyan, nem feltétlenül általános, de közel sem speciális helyzetekre, mint hogy a disszertáció benyújtásának határidejét legfeljebb egy évvel lehet méltányossági alapon meghosszabbítani, függetlenül attól, hogy az ember milyen okból igényli. Én ezt az első gyerekemnél „elhasználtam,” – a határidőt ugyanis nem befolyásolják az esetlegesen passzivált félévek sem.

Így a születendő második lányunk számára már nem adatik meg annak lehetősége, hogy élete első évében kicsit félretehessem az egyetemi teendőimet és teljes mértékben egymás megismerésének szenteljük ezt az időszakot.

Sőt, hiába tenné anyagilag lehetővé akár a Diplomás GYED, akár a CSED+GYED, hogy a doktorandák a társadalmi elvárásokkal összhangban két évig otthon maradjanak a gyerekükkel, az egyetemi adminisztráció más elvek szerint működik és legfeljebb két passzív félévet engedélyez az egyes képzési szakaszokban. Semmiképp sem szeretném a bölcső mellé parancsolni azokat az anyákat, akik érzik magukban az erőt és lendületet, hogy hamarabb visszatérjenek az egyetem falai közé, ugyanakkor a választás lehetőségének hiánya ebben az esetben különösen frusztráló, szinte fojtogató érzés. 

Szerzőnk és doktorhallgatónk, Leichter Lilla mindennapjai az anyaság és a hallgatói-kutatói feladatok között ingázva, 2019–22, Fotók: A szerző sajátjai

A repülő szarvasbogarak

A szarvasbogarak azonban repülnek, pont úgy, ahogy a PhD-képzésben résztvevő nők is vállalnak gyereket – minden nehezítő körülmény ellenére. Megkérdeztem néhány, hozzám hasonlóan a képzés alatti gyerekvállalás mellett döntő hallgatótársamat az ELTE Bölcsészettudományi Karáról, hogy milyen stratégiát követtek, milyen nehézségekkel szembesültek és milyen támogatást kaptak, amikor elhatározták, nem a „munka VAGY család,” hanem a „karrier ÉS gyerek” jelszavak mentén élik az életüket.

Az általam megkérdezettek mind nagyon tudatosan készültek a gyerekvállalásra és igyekeztek előre dolgozni, amennyire csak lehetett. Szerencsések, hiszen a vágyott gyerek úgy és akkor érkezett meg az életükbe, amikor késznek érezték rá magukat. A sakkozás, kreditszámolgatás, ütemtervek készítése már a várandósság előtt évekkel elkezdődött – és még ennek ellenére is adódtak szinte minden esetben váratlan helyzetek.

Már a terhesség olyan speciális, kiszámíthatatlan szituációkat eredményezett, melyek érezhetően hatással voltak az anyák egyetemi teljesítményére, és ekkor még messze volt az az időszak, amikor egy csecsemő vagy kisgyerek igényei köré kell szervezni a mindennapokat. Az alapvető hormonális változások miatti terhességi tünetek mellett – melyek önmagukban is képesek napi szinten meglepni az embert – különösen az első és harmadik trimeszter okozott kihívásokat: heti több aurás migrén, alacsony energiaszint, romló koncentráció, a monitor és más vizuális ingerek kiváltotta pusztító rosszullét mellett egészen extrém tünetekkel is küzdöttek interjúalanyaim. Az egyikük például annak ellenére, hogy folyékonyan beszél angolul, az utolsó trimeszterre egész egyszerűen „elfelejtette” a nyelvet. Nálam a terhesség végére alagút-szindróma alakult ki a kéztőnél jobb és bal oldalon is, így egész egyszerűen nem tudtam gépelni, szöveget szerkeszteni vagy akár egy tollat megfogni.

A kérdésre, hogy származott-e az anyának érezhető hátránya a gyerekvállalással járó sajátos élethelyzetből, a válaszok már közel sem voltak ilyen egybehangzóak. Abban mindnyájan, akik hasonló cipőben járunk, egyetértünk, hogy kihívást jelent, folyamatos zsonglőrködést az anyai és hallgatói/kutatói szerepek között – ez senkit nem ért váratlanul. Ugyanakkor a megszülető gyerek sajátos igényei, temperamentuma nagyban befolyásolják, hogy a szülést követő 1–2 évből szakmai szempontból mit tud kihozni egy nő. Egyik interjúalanyom szerencsés helyzetben volt, gyereke olyan nyugodt és békés természetű volt, hogy a szülést követő bő félévben könyvet írt, fordított, karrierje szinte egy percig sem került parkolópályára. Más küzd, kis lépésekkel halad a szakmai céljai teljesítése felé, durva kompromisszumok árán, de igyekszik előbbre jutni.

Néhányan viszont a túlélésért napi szintű harcot vívva próbálják megőrizni az ép eszüket, ahogy azt Bodzásné Csényi-Nagy Krisztina nagyon érzékletesen fogalmazta meg:

„[a] teljes és totális kimerültség azért nyomot hagy az emberen. Sajnos nekünk nincs segítségünk, minden nagyszülő és nagynéni/nagybácsi messze lakik, mindent nekünk kellett megoldanunk. És bizony volt olyan időszak, amikor hónapokon keresztül minden éjjel 1520x keltünk. A végén már úgy kivoltunk, hogy felosztottuk az éjszakát, hogy az első turnusban én keltem a gyerekhez, a másodikban a férjem (és mindezt úgy, hogy a kiságy mindvégig a saját ágyunk mellett volt). Ebben az időszakban nemhogy a konferenciákra nem jutottam el, de kb. azt sem tudtam, melyik bolygón vagyok.”

A nagyobb lélegzetvételű külföldi kutatásokról, Erasmus vagy Campus Mundi jellegű, több hónapos ösztöndíjakról az általam megkérdezett, kisgyerekes anyák kivétel nélkül lemondtak. Egyikünk számára sem volt valós alternatíva a családunk nélkül elmenni, az utazás viszont olyan logisztikai és anyagi plusz terhet jelentene, melyre nincs sem bevált, járható gyakorlat, sem költségvetési keret a pályázatoknál.

A „PhD-anyukák” nehézségei azonban sokszor nem a képzés alatt, hanem azt követően csúcsosodnak ki:

„Nekem a legnagyobb nehézséget nem a képzés teljesítése okozta várandósan vagy szülés mellett, hanem a körülmények és a jövő: egyrészt méltatlannak gondolom a diplomás GYED mértékét, azt pedig főként, hogy az MA hallgatókkal azonos összegben részesítik a PhD hallgatókat. Persze nézhetjük onnan is, hogy legalább van. Másrészt, amennyiben ösztöndíjas hallgatóként a képzésnek és a kutatásnak szentelted magad, és nem vállaltál (főként mert nem vállalhattál) munkát a várandósság előtt, igen speciális kilométerkőtől indulsz a munkaerőpiacra. Mikor a legtöbb anyuka a játszótéren a visszatérésről beszél, neked nincs hova menned, 30 (+) évesen kell pályakezdőként elhelyezkedned, ami nem egyszerű feladat, nem csak a gyakorlati oldalát tekintve, de lelkileg sem.” (Lengyel Nóra)

Szélcsendben a szarvasbogarak is magasabbra szállnak

Annak ellenére, hogy intézményi szinten a gyerekvállalás egyfajta adminisztratív vakfoltnak tűnik, ahogy láttuk, a PhD-képzéseken tanuló nők között is vannak, akik vágynak gyerekre ÉS karrierre, vállalva az ezzel járó valamennyi nehézséget. De ahogy a szarvasbogár számára is vannak az eleve adott nehézségeken túl a repüléshez kedvező és kedvezőtlen feltételek, úgy a „PhD anyukák” helyzetét is fontos feladat lenne egy méltányosabb, kiszámíthatóbb állapothoz közelíteni a jövőben. 

Az egyetem oktatói és munkatársai részéről minden megszólaló anya maximális támogatást, az elvárhatón felüli empátiát és segítőkészséget tapasztalt, mely jelentős segítséget jelentett a nehézségek leküzdésében. A megtartó közeg szerepét egy ilyen élethelyzetben nem szabad alábecsülni! Az édesapák és más családtagok aktív, tevőleges támogatása nélkül a tudományos fokozatszerzés szinte elérhetetlennek tűnik. 

Vannak azonban előremutató kezdeményezések az ELTE-n és a tágabb tudományosságban egyaránt. 2021 óta létezik egy Nemi Egyenlőségi Terv az egyetemen, mely külön családbarát intézkedéseket és infrastruktúrafejlesztési törekvéseket tartalmaz – ennek egyik megvalósult eleme az ELTE BTK-n tavaly megnyitott Babaszoba is. A dokumentumban megjelölt célcsoportot azonban elsődlegesen az egyetem dolgozói jelentik, így hallgatóként keveset fognak belőle profitálni a doktorandák. A Magyar Tudományos Akadémia is felismerte, hogy a kutatónők életpályája némileg hektikusabb, ehhez igazodva pedig számos adminisztratív lépéssel igyekeztek csökkenteni a női kutatók versenyhátrányait. A Nők a Tudományban – MTA Magyar Tudomány Ünnepe facebook oldal és a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) egyaránt rendszeresen szólal meg a téma kapcsán és hívja fel a figyelmet a rendszerszintű hátrányokra, hiányosságokra, egyenlőtlenségekre. Bízzunk benne, hogy a változás szele, amit mindezek a törekvések is jeleznek, még sok kicsi szarvasbogarat fog magasra repíteni a jövőben.


Felhasznált irodalom:

Füzi Beatrix – Pats Regina – Puskás Balázs – Váradi Eszter (2022): “Pink education” jelenség Magyarországon?! – A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők túlreprezentáltságának tényezői és gazdasági-társadalmi hatásai. Állami Számvevőszék, Budapest.

Nagy Beáta (1997): Karrier női módra. In: Lévai Katalin – Tóth István György (szerk.): Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről. TÁRKI, Munkaügyi Minisztérium Egyenlő Esélyek Titkársága, Budapest. 35–51.

Nagy Beáta (2009): Nők és férfiak a vezetésben. In: Szerepváltozások. Jelentés a férfiak és nők helyzetéről. TÁRKI, Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Budapest. 52–64.

Nagy Beáta – Paksi Veronika (2014): A munka és a magánélet összehangolásának kérdései a magasan képzett nők körében. In: Spéder Zsolt (szerk.): A család vonzásában: Tanulmányok Pongrácz Tiborné tiszteletére. KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest. 159–175.

Paksi Veronika (2014): A magasan képzett nők gyermekvállalása és a tudományterület hatása. Kultúra és közösség XLV. (4) 143–151.

Paksi Veronika – Nagy Beáta –  Király Gábor (2016): The Timing of Motherhood While Earning a PhD in Engineering. International Journal of Doctoral Studies XI. 285–304.

Paksi Veronika  – Nagy Beáta – Király Gábor (2018): Dilemmák és stratégiák a család és munka összehangolásában. L’Harmattan Kiadó, Budapest.

Tardos Katalin, Paksi Veronika és Fábri György (szerk.) (2021): Tudományos karrierek a 21. század elején. Belvedere Meridionale, Szeged.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: