10 év, 10 kérdés – Bayer Árpáddal beszélgettünk

Hogyan alapult meg az Open history? Hogyan kapcsolódik össze Propp mesemorfológiája a játéktervezéssel? Kikkel érdemes barátkoznia egy történésznek? Ezekre a kérdésekre mind választ kapunk Bayer Árpáddal alumninkkal készült interjúnkból.

1. Rövid bemutatkozás

Bayer Árpi vagyok, több szempontból kakukktojás ebben a sorozatban. Történelem szakot végeztem az ELTE-n néprajz minorral. Az elvégzett 50 kredit mellé szemléletmód (és sok élmény) is járt, ami most éppen egy játék tervezésében segít. De nézzük csak sorjában!

2. Mesélj egy kicsit a szakmai életutadról!

2008-ban voltam gólya, a rovatban korábban megkérdezettek közül Tompos Krisztivel egy évfolyamban. Az alapképzés után hivatalosan megszűnt a kapcsolatom a Néprajzi Intézettel, de sok személyes kapcsolódás megmaradt. A mesterdiploma után pihentettem egy évig a kutatói irányt. Egyéni vállalkozó lettem, és városi kalandjátékot csináltam, ahonnan egyenes út vezetett a rendezvények, csapatépítők világába. Nagyon más volt, mint az egyetem, és nagyon sokat tanultam ez idő alatt. A tudományos világba az ELTE BTK Atelier Tanszék doktoranduszaként csöppentem vissza, és közben önkéntes tárlatvezető lettem a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahova egy csapatépítő szervezésekor tévedtem be, és megtetszett. Az önkénteskedésből hamarosan félállás lett. Berántott a múzeum világa, mert láttam, hogy mit tudok hozzátenni: múzeumi játékokat szeretnék tervezni. Erre alkalmazottként a többi feladat mellett nem volt idő, ezért felmondtam, hogy más utat keressek.

Képek balról-jobbra: Berlinben, Erasmuson (2013), Az elkészült Egerbakta-kötettel pózolunk Uhrin Dorottyával, a kötet szerkesztőjével. (2020), TEDx előadóként a Szigeten (2019, Fotó: Dombóvári Tamás)

3. Melyik intézményben dolgozol jelenleg?

Saját cégemben, az Open History-ban dolgozom, ami a néprajz nélkül nem jött volna létre.  A történet úgy indult, hogy Balogh Paliék rágták a fülemet, hogy menjük kutatni. Ezzel egy időben pedig egy ismerős megkeresett, hogy egy kötetben fel lehetne dolgozni Egerbakta történetét, amit a polgármester is támogatna. A kettőt nem volt nehéz összekötni: így jött létre az Egerbakta kutatócsoport, és készült el a kötet Fejezetek Egerbakta múltjából és jelenéből címmel. Nagyon sokat tanultam a kutatás koordinálásából, jó volt együtt dolgozni a csapattal, de a saját káromon is tanultam. Az is láthatóvá vált, hogy a néprajzos hallgatóknak van tapasztalata a közös munkában, de a történészeknek sokkal kevésbé. Tegyük hozzá, hogy a középkori oklevelekkel és a 20. századi társadalomnéprajzzal foglalkozó kutatók nem is biztos, hogy szakmailag nagyon tudnak kapcsolódni egymáshoz. 

A kutatás legfőbb tanulsága az volt számomra, hogy van értéke a történészi és etnográfusi diplomának a piacon, csak meg kell keresni a hozzá tartozó szolgáltatást. Ezzel a gondolattal jött létre az Open History, amit Gódány Nikivel közösen alapítottunk meg, aki szintén néprajzos alumna. Az utóbbi években azonban nem a kutatás, hanem a játéktervezés volt fókuszban, rendszerint múzeumokkal, kulturális intézményekkel együttműködve. Az a célunk, hogy élmény legyen az új ismeret megszerzése, erről szólnak a képzéseink is. Van olyan játékunk, ami múzeumpedagógiai foglalkozások között kap helyet. Ilyen például az Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumnak fejlesztett Krúdy survive, amiben a résztvevők legatyásodott íróként próbálják eladni a főpincérek segítségével az írásaikat a kiadóknak, a kör végén pedig befizetni a lakbért. Az írások elkészítéséhez a résztvevők felfedezik a kiállítást, a mechanikák pedig Krúdy életéből kerültek átemelésre – meg kell ismerni a játékszabályokat, legyen ez is hasznos tudás! 

Készülő kiállításokba is csináltunk játékos alkalmazásokat, installációkat. Az utóbbi időben például Budafokon készítettünk több kiállításelemet. Az egyik kedvencem a “Hogyan szórakozol? Megmondom, ki vagy!” névre hallgat, és a századfordulós agglomeráció társadalmából kap egy szerepet a látogató az alapján, hogyan tölti el a szabadidejét. Például ha a pezsgőt szereti, az a nagypolgárság felé tereli, ha a sört, az a munkásság felé, ha pedig a saját borát issza, akkor a helyi sváb gazdákhoz hasonlít leginkább.

4. Milyen munkakörben dolgozol? Melyek a főbb feladataid?

A hivatalos változat az, hogy ügyvezető vagyok. Ez néha email-hegyeket, néha meg frusztráló döntéseket és a velük járó felelősséget jelent. Több átalakulás után most már eléggé stabil az Open History-s csapat. Két éve foglalkozom csak ezzel, szépen fejlődünk és keressük a helyünket, ami a múzeumi élmények körül van. A mindennapokban ez azt jelenti, hogy néha megbeszélésről megbeszélésre járok, néha egy-egy játékról készítek vázlatot, máskor szerződést bogarászok és posztot írok a Múzeumi Játékmustra csoportba. Szóval elég változatos és izgalmas feladat, ami most – 2 év után – kezd stabillá válni olyan szinten, hogy nem kell azon gondolkodnom, hogy a következő hónapban miből adok magamnak fizetést, hanem inkább az foglalkoztat, hogy hogyan legyünk hivatalosan is többen.

5. A tudományos néprajzi kutatás mennyire van jelen mindennapjaidban?

Most sajnos kevésbé. Az Open History-nak eredetileg fontos lába volt a kutatás, és amikor voltak ilyen munkáink, akkor mindig üdítőek voltak azok a napok, amit terepen vagy kutatással tölthettem. Ezek közül kiemelkedik a „Dr. Méhkerék” becenévre hallgató kutatás, amiben Lajkó Gergő személyében egy másik ELTE néprajz alumni, etnográfus is volt a csapatban.

6. Az egyetemi oktatás és a gyakorlati órák mennyire készítettek fel a későbbi munkára? 

Azzal kezdtem, hogy a néprajz minor mellé szemléletmód és sok élmény járt. Elsősorban ezekhez tudok visszanyúlni – és ezek messze nem csak a tudományos munka kapcsán jönnek elő. Bárth tanár úr Bevezetés a folklorisztikába órája például nagyon jó alap volt, ahol megtanultuk felvenni a tempót. Az egyik legmegosztóbb olvasmányból (Rudolf Otto: A szent, 1917) például több gondolatot azóta is szoktam idézni. Az „úgyis elfelejtik, kérjünk számon többet” szemlélethez képest nagyon más, de szintén nagyon fontos volt nekem Vincze Kata Zsófia „úgyis elfelejtik, ezért koncentráljunk a szemléletmódra” filozófiája.  

Amit a gyakorlatban is használok a mindennapokban, az leginkább Propp mesemorfológiája, de fordított logikával. Nem elemzem a történetet, hanem alakítom. A játékok narratívája is a varázsmeséhez hasonlóan épül fel: van benne hős (a játékos), elhívás (megismered a játék célját), teljesítendő kihívás, megoldás és jutalom a végén. A játéktervezők amúgy inkább Jospeh Campbell Az ezerarcú hősét (1949) ismerik. Dolgozom most egy, a részvételi kutatást feldolgozó játékon is. Ebben kifejezetten sokat segít az, amit a néprajz szakon kaptam.

7. Az egyetem alatt elképzelt pályaképed, a munkával kapcsolatos előzetes elképzeléseid mennyire valósultak meg?

Az egyetem alatt erre az útra nem számítottam. A múzeumok sem érdekeltek igazából. Szóval kellemes meglepetés, hogy most ebben a formában és azt tudom csinálni, amit szeretek, építve a különböző területeken szerzett tapasztalataimra. 

8. Mi az, amit szakmádban hivatásodnak tartasz, és amit megosztanál a jelenlegi hallgatókkal vagy laikusokkal?

Egy történész ismerősöm úgy fogalmazott, „nem szerencsés, ha kizárólag történészekkel barátkoztok.” 

A tudomány eredményeivel hatást lehet elérni a társadalomban – ez igaz a néprajzra és a történelemre is, – de csak akkor, ha a tudományos teljesítményt el tudjuk magyarázni érthetően. Ezt a hatást szerintem alábecsüljük. Pedig milyen jó lenne, ha például a településtörténeti köteteket nemcsak újságírók és laikusok írnák, hanem jó tollú történészek és etnográfusok! Ehhez meg kell tanulni jól írni, közérthetően beszélni és ismeretátadás közben szórakoztatni. Az, hogy valami érthető, neadjisten szórakoztató, nem jelenti azt, hogy kevésbé tudományos: ez két teljesen különböző skála. Ez az alapgondolatom. Persze, nem kell mindenkinek játékot terveznie a kutatásából, de érdemes a szakmánál tágabb körben mozogni, és keresni a néha elsőre merész kapcsolódási lehetőségeket.

9. Mit szerettél legjobban az egyetemen? Melyek voltak a kedvenc óráid, témaköreid? Melyik a legkedvesebb emléked?

Nagyon szerettem a néprajzos órák családias légkörét – egészen nagy volt a kontraszt a töri szakos “tömegórákhoz” képest. 

Egyik fontos emlékem, amikor Mohay tanár úr megállított a vizsgán. Azt mondta, látja, hogy ismerem a tanulmányt, amit húztam, most kritizáljam meg. Először leizzadtam, aztán elég hamar sikerült megtalálni a tanulmány gyenge pontjait. Ez a kérdés segített abban, hogy ne csak befogadóként tudjak szakmai szöveget olvasni, hanem kritikusan álljak hozzá. 

10. Mit üzensz az egyetem oktatóinak és/vagy hallgatóinak?

Az oktatóknak: köszönöm, amit kaptam! 

A hallgatóknak pedig azt üzenem, hogy használják kreatívan az egyetemen szerzett tudást és tapasztalatot, és fejlesszék a képességeiket, mert ez lesz a döntő! 

Közzétéve: Prikler Szilvia

Néprajzos-muzeológus vagyok a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatóságánál. Eddigi kutatásaim főleg a történeti néprajz, a történeti folklorisztika és a népszokás témáiban mozogtak, leginkább az életmód, a mentalitás, a hétköznapi élet és erkölcs érdekel. A Skanzenben hozzám legközelebb az Ásványrárói lakóház áll, mivel már középiskolás korom óta évente többször jártunk ide táncolni azzal a néptáncegyüttessel, melynek akkor tagja voltam. A néprajz iránti érdeklődésemnek ezek az alkalmak mindig nagy löketet adtak, egyetemista koromban pedig sokszor itt ismertem fel olyan dolgok gyakorlati lényegét, logikáját, melyeket az egyetemen tananyagként olvastam.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: