Új oktatók, gyűjtési gyakorlatok, visszatérés az online oktatásból a jelenléti oktatásba, közös programok és lelki töltődés: így kezdi a 2021/22-es őszi félévet a Néprajzi Intézet.
Ez a tanévkezdés sok szempontból nem olyan, mint amilyen szokott lenni. Mögöttünk van három félév online oktatás – minden nehézségével együtt. Hogyan jellemezné az elmúlt időszakot, mi az, ami a legnagyobb kihívást jelentette a tanszék számára?
A járvány egymásra következő hullámai közben új meg új remények ébredtek bennünk a normális életre vonatkozóan. A legnagyobb kihívás ezek sorozatos megroppanása volt. 2020 őszén és 2021 februárjában is elkezdhettük a „jelenléti” oktatást, amit aztán rendre abba kellett hagynunk. Három vizsgaidőszak személyes találkozás nélkül, benne főként a bizottság előtt zajlott záróvizsgák – ez senkiben nem hagyott jó emlékeket, ezt senkinek sem kívánjuk.
Nagyon világossá vált, amit persze addig is tudtunk, hogy az egyetem az oktatók és a hallgatók részéről is közös vállalkozás, amelyben mindnyájan nemcsak a tudásunkkal, hanem a teljes személyiségünkkel vagyunk jelen.
Ez nem jön át két dimenzióban, képernyőn keresztül. Hiányoznak az elmaradt inspirációk, motivációk, a szemek összevillanása, az ötletek, gondolatok felszikrázása, a figyelmes reflexiók. Azért sokakban megmaradt az alkotóerő is. Tavasszal például igen sikeresek voltak a hallgatóink az OTDK-n, kiváló szakdolgozatok is születtek.
A hivatalos diplomaosztó után a végzett néprajz szakosok baráti találkozón búcsúztak el egymástól és az Intézettől
Idén úgy végez egy évfolyam, hogy csak az első félévét töltötte jelenléti oktatásban, így kimaradt a társas kapcsolatok építése, a közösségi tevékenységek, a tanszéki hagyományok megélése és a másodév végén esedékes gyűjtési gyakorlat is. Lehetett mindezt a karanténidőszak alatt – ha nem is pótolni, de – valamilyen módon mégis becsempészni a hallgatói életbe?
Csempésztünk, ahogy tudtunk. Jómagam februárban és márciusban két erdei sétát szerveztem diákokkal a budai hegyekben. Májusban néhány hallgatóval ellátogattunk Budaörsre, júniusban Budakeszire: jó volt kollégákkal találkozni, valóságos múzeumba menni, szerzetesekkel találkozni. Időről időre azért az üres campuson is találkoztunk némelyekkel. Amikor a Kar júliusban megszervezte a személyes diplomaosztót, utána jóízű búcsú-találkozót tartottunk a Könyvtárban, ahol a két-két főre korlátozott hozzátartozók is részt vehettek. Megkapó volt, ahogy a végzettek visszaültek a helyükre a szemináriumban, akárcsak egy ballagáson… Akik ebben a tanévben fognak végezni, mostanra már a tanulmányaik háromnegyedét élték le a járványidőszakban; ha minden jól megy, év végére ez az arány lecsökken a felére. Való igaz, hogy most kitartó szellemi-lelki „gyógytorna” szükséges, ahogy a gipszben tartott láb elsorvadt izmainak felélesztéséhez is. Ez tudatos munkát igényel, és jó látni, hogy erre most megvan a kedv és képesség.
Idén nyár végén Mohay Tamás Tevelen, Mezőkövesden és Rápcakapiban is meglátogatta a néprajzos hallgatókat, akik életük első terepgyakorlatán vettek részt
Az idei augusztus-szeptember viszont sok eseménnyel telt. Például augusztus végén, szeptember elején a hallgatók ismét voltak terepgyakorlaton, amikre tanár úr is ellátogatott egy-egy délután erejéig. Hogy sikerültek a terepgyakorlatok?
Rábcakapiban, Tevelen és Mezőkövesden egyaránt azt tapasztaltam, hogy a kollégák nagy lelkesedéssel és szakértelemmel vezetik a csoportjaikat, és ezért nagy köszönet jár Bali Jánosnak, Eitler Ágnesnek, Vámos Gabriellának. Mindig bebizonyosodik, hogy a néprajz és a néprajzos (akár hallgató, akár senior) nem lehet meg a „valóság érdes felületének” (Geertz) testközeli, személyes megtapasztalása nélkül. Igen, az évfolyamok tagjai valójában egymással is itt tudtak megismerkedni. Nagyon jó, hogy ez a legjobb szakmai keretek között történhetett, és hogy emellett a legoldottabb, kedves helyzetek sem maradtak ki. Traktorozás, pincelátogatás, töltött káposzta-készítés, közös éneklés, sajtgyúrás, ének és tánc – ez mind olyan élmény, ami nélkül a puszta benyomások nem válnak igazi tapasztalattá. Az értelmezés, elemzés mostanában zajlik, és remélem, hogy az élményekre teljesítmények is rá fognak épülni.
És túl vagyunk a Trefort-kert Offline egyetemi fesztiválon, illetve egy közös kiállításnézésen is szeptemberben. Milyen a visszatérés a személyes kapcsolódásokhoz?
Látszik, hogy mennyire hiányoztak ezek, és hogy mennyi felszabadult örömet hoznak elő. Lehet, hogy kis időre most átbillenünk a másik oldalra, és kell némi idő, mire a könyvtárak csendjébe, az elmélyült munka mezejére is vissza tudunk találni.
Végre együtt, jelenléti formában kezdődhetett a félév: 1–2. a Trefort Offline fesztiválon a tanárok és a hallgatók együtt elevenítették fel a terepgyakorlatokat, 3. a tanszéki évnyitón a mezőkövesdi terepgyakorlaton tanult énekekkel nyitották meg a félévet a hallgatók, illetve 4. Bojtos Anita alumna vezetésével a hallgatók egy csoportja megtekintette a Pálosok kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban
Milyen események várják még a hallgatókat és oktatókat a félév során?
Lesznek egynapos szakmai kirándulások, várjuk az érdeklődőket konferenciákra. A félév végén újra megtartjuk a hagyományos Luca-napi együttlétünket. Nagyon bízom benne, hogy negyedszerre mindezek már nem fognak kútba esni.
Mik azok a tanulságok, amiket érdemes lesz átmenteni az online oktatásból a jelenléti oktatásba?
Ezeket lassacskán már tanulmányok is összegezni fogják. A saját tapasztalatom az, hogy jobban át kell gondolnunk, hogy az oktatás során honnan hová, milyen eszközökkel szeretnénk eljuttatni a hallgatókat. Az egyetem végső soron iskola, ahol kitűzhetők jófajta célok, és meg kell találni a hozzájuk vezető utakat, eszközöket. Gazdagodtunk az eszköztár terén, talán némi rutint is szereztünk programok, alkalmazások, platformok, chatek, kvízek körében.
A magam részéről mégsem vágyom kifejezetten arra, hogy a jövőt egy csupán digitálisan elérhető, „távolléti” egyetem keretei között képzeljük el – ám az biztos, hogy egy-egy eseményen jó volt „együtt lenni” sok eltérő helyen élő kollégával, amit csakis a mostanában megteremtett és begyakorolt eszköztár tett lehetővé.
Erdei séta a budai hegyekben, kirándulás Budakeszire és Budaörsre, szabadtéri eszmecsere a Könyvtár Klubban – az online egyetemi időszak alatt is sikerült néhány alkalommal találkozni a valós térben
Nemcsak a jelenléti oktatásra való visszatérés miatt kiemelkedő a Néprajzi Intézet életében a 2021/22-es őszi félév. Deáky Zita tanárnő nyugdíjba ment, három régi-új kolléga pedig teljes állásban kezdett el oktatni. Milyen változásokat hoz ez az intézet életbe?
Több évnyi létszámstop, elbocsátás és szorítás után nagyon nagy dolog – amiért hálásak is vagyunk a kari vezetésnek –, hogy tavasszal megtörtént Ilyefalvi Emese kinevezése a Folklore Tanszékre, ősszel pedig Eitler Ágnes és Vámos Gabriella tanársegédi állásba kerülhetett a Tárgyi Néprajzi Tanszékre. Intenzív munkát végeznek: a teljes értékű tanítás mellett mindketten a doktori értekezésüket írják, és más elfoglaltságaik is vannak. Máris látszik, hogy új emberek új ötleteket hoznak, új kezdeményezéseik vannak. A Néprajzi Intézet és a néprajz szak ma sokkal láthatóbb a digitális terekben, mint egy-másfél éve volt. Való igaz, hogy Deáky Zita sajnos már nem tanít, de szakdolgozatokat még konzultál, és megmarad a jó kapcsolatunk. Utolsó tanévében két tanulmánykötetet szerkesztett – ezeket október 15-én mutatjuk be –, és három napos konferenciát szervezett család és migráció témakörben. Mindegyikben részt vettek kollégák is, de az biztos, hogy az ő lendülete és lelkesedése valóban kiteszi két emberét.
Hányan kezdték meg néprajzos tanulmányaikat a különböző képzési szinteken idén?
Mesterszakra idén ketten iratkoztak be, noha a felvételi után többekre számítottunk. Az alapszakon viszont a szokásosnál nagyobb az érdeklődés, 24-en kezdtek, rajtuk kívül pedig még minorosok is vannak. Párhuzamosan, két csoportban futnak a szemináriumok, az előadásokra pedig a termeinknél nagyobb könyvtári olvasótermet kell igénybe vennünk. Igen színes és érdeklődő csapat jött össze, már két este folytattuk az órákat jófajta beszélgetésekkel. Azt remélem, hogy a kezdet öröme soká ki fog tartani.
Az elmúlt időszak mindannyiunk számára kihívásokkal teli volt, egyrészről szakmai, másrészről viszont emberi, pszichés értelemben is. Tanár úr számára mit jelentett a karanténidőszak és mi a tanácsa azok számára, akiknek kicsit nehezebben megy a visszaintegrálódás?
A második hullám 2020 őszén engem is elkapott, volt néhány rossz hét, majd vissza-visszatérő utóhatások a betegség és az oltások nyomán. Közben igyekeztem nem csak otthonról dolgozni, sok órámat az egyetemi szobámból tartottam meg. Sokszor zavart a bepárásodott szemüveg, a maszkok váltakozása, az eltakart arcok, az összeszűkült mimika. Olykor mindnyájunknak erőt kellett venni a lehangoltságon, hiszen az ilyesmi nem használ másoknak. Voltak persze segítségek, erőforrások, hogy megtarthassuk az erőnket, kedvünket, kitartásunkat, mint a család, a természet, a zene, a mozgás, Engem nagyon sok szakmai és emberi-családi öröm is ért, amiért hálás vagyok sokaknak. Mostanság, a szabadabb találkozások idején azt javaslom: bátran kerekedjünk fel találkozások, jelenlét kedvéért akkor is, ha néha talán nem látszik kényelmesnek. Megéri.
Fotók: Mohay Tamás
Szerző: Bobák Szilvia
ELTE Néprajz Blog 
“„Az online oktatás után kitartó szellemi-lelki gyógytorna szükséges” – tanévkezdő interjú Mohay Tamás tanár úrral” bejegyzéshez 3 hozzászólás