2016-ban egy különleges, vallásnéprajzi dokumentum került az Isaszegi Múzeumi Kiállítóhely gyűjteményébe – a kis méretű (10,5×17 cm-es), keménypapírba kötött kolligátum népies neve: „cérnakönyv”. A fogalmat Erdélyi Zsuzsanna alkalmazta a házilag összevarrt, -fűzött vagy -ragasztott kéziratos és nyomtatott szövegekből álló énekeskönyvekre. A 2024/2025-ös tanévben a Kulturális és Innovációs Minisztérium EKÖP-24 kódszámú Egyetemi Kiválósági Ösztöndíj Programjának keretében lehetőségem nyílt e forrásanyag feldolgozására, és a témát szélesebb kontextusba helyezve a 19. századi Isaszeg népi vallásosságának kutatására. Volter Domonkos írása.
A cérnakönyv különféle nyomtatott és kézírásos szövegeket tartalmaz. A nyomtatványok közül az első datálatlan, a másodikat 1848-ban adták ki. A relikvia időbeli elhelyezését segítik a benne található kézírásos bejegyzések, amelyek családtörténeti eseményekről számolnak be az 1838 és 1931 közötti időszakból. Az adatokat összevetettem a Váci Püspöki és Káptalani Levéltárban található isaszegi anyakönyvekkel, ezek alapján megállapítható, hogy az iratköteg Isaszegen élő zsellér- és jobbágycsaládokhoz köthető.
1823 és 1845 között Nádasdy Ferenc töltötte be a váci megyéspüspöki tisztséget. Kiemelt figyelmet fordított egyházmegyéje látogatására, valamint az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyvek elkészítésére. Isaszeg az 1838-as év gödöllői esperesi kerületének vizitációs iratában is szerepel – véletlen egybeesés, hogy a cérnakönyvben található első bejegyzés is ezzel a dátummal keltezett. A latin nyelvű kánoni vizitáció szerint Isaszeg lakói ekkor római katolikusok voltak, és mindannyian kivétel nélkül szlovák anyanyelvűek: a plébániához tartozó hívek száma 1390 fő volt, 1028-an nem is értették a magyar nyelvet. A forrás további fontos adatokat tartalmaz a korszakban a hívek vallási szokásairól.
Családtörténet
A cérnakönyv utolsó három oldalán Hernyes János házasságairól és családtagjai halálozásairól olvashatók bejegyzések isaszegi, közép-szlovák nyelvjárásban. Az adatokat a plébániai anyakönyvekkel összevetve kibontakozik előttünk egy 19. századi család élete.
Hernyes János zsellércsaládból származott, 1811-ben született Isaszegen, 1838-ban vette feleségül a szintén isaszegi Prandovszki Johannát. Első gyermekük, Rozália ugyanazon a napon született, mint apja: augusztus 23-án. Három másik gyermek, Franciska, Tamás és Veronika csecsemőként halt meg. A temetések közül néhányat nem jegyeztek fel az anyakönyvbe, csak a kézirat emlékezik meg róluk. 1849 májusában járványra utaló hirtelen halálozási hullám tört ki: Hernyes János felesége és két lánya is meghalt. A kolerajárvány valószínűleg őket is elérte.
Hernyes János fél év múlva újraházasodott: második felesége Tilinszky Kata lett, aki szintén özvegy volt. Egyetlen fiuk, János, ötévesen hunyt el tüdőbajban. Kata halála után Hernyes harmadszor is megnősült: Gdovin Annát, a plébániai szolgálót vette el, aki a Felvidékről, Bártfáról származott. Házasságukból több gyermeket remélhettek, de csak egy lányuk született, Franciska, aki kanyarójárványban halt meg 1858-ban.
Gdovin Anna 1868-ban hunyt el, Hernyes negyedszer is megházasodott. Az 57 éves isaszegi földműves egy fiatal, 21 éves lengyel nőt vett el, aki azonban egy év múlva meghalt. Hét hónapnyi özvegység után ötödször is megnősült: első felesége bátyjának özvegyét vette el. Élete végén elhagyta saját portáját, és a Prandovszky családhoz költözött. 1875-ben, 64 évesen halt meg utódok nélkül, így minden bizonnyal feledésbe merült volna neve a neki tulajdonított cérnakönyv nélkül.
1869-ben Magyarországon a hat éven felüliek 68,7%-a analfabéta volt. Magasabb volt az írástudatlanok aránya a zsellérek és jobbágyok körében, viszont az ország központi területén – amelyhez Isaszeg is tartozott – volt a legalacsonyabb az analfabetizmus. Amennyiben elfogadjuk azt a feltételezést, hogy Hernyes János saját kezűleg másolt le imakönyvi szövegeket a cérnakönyvbe, majd ezek után családi adatokat is lejegyzett, mindenképpen becsülendő, hogy egy szlovák származású zsellér ilyen írásos tevékenységbe kezdett a század közepén.
A cérnakönyv később a Ragács családhoz került. Lehoczki Johanna és Ragács Mihály 1867-ben házasodtak össze Isaszegen. A vőlegény édesanyja a házassági anyakönyv szerint Mihalek Katalin volt, aki Mihalek Franciska, Hernyes János ötödik feleségének nővére.
A kéziratos bejegyzések közül kiemelhető az egyetlen biblia idézet az ószövetségi Jeremiás próféta könyvéből: Hlas v rama slišan gest narikaňí a plač Prehorki Rachel Placici sinu svich nedala se Potessiti Posmech svich Proto že zadneho ňeňi. [Jajszó hallatszik Rámában, sírás és keserves jajgatás: Ráchel siratja fiait és nem akar vigasztalódni fiai miatt, hiszen már nincsenek többé.] (Jeremiás 31:15)
Miért kerülhetett lejegyzésre egyedül ez a bibliai vers? A benne szereplő Ráchel a zsidók egyik ősanyja, Ráma városa a zsidók babiloni fogságának tragikus helyszíne. Az idézet fő motívuma az anyák gyásza, akik elveszítik gyermekeiket, akár halál, akár száműzetés miatt. Ez az ószövetségi rész az Újszövetségben is megismétlődik Máté evangéliumában (Mt 2:18) – amikor Heródes lemészárolja a két évnél fiatalabb fiúgyermekeket, az evangélista ezt a verset idézi Jeremiás könyvéből, utalva az anyák fájdalmára. A kézirat a családi bejegyzések alapján valószínűleg Ragács Mihályné Lehoczki Johannához köthető. Az anyakönyvi adatok alapján érthető, hogy ez a szlovák asszony miért választotta ki, miért tartotta fontosnak lejegyezni ezt a verset: kilenc gyermeke közül hetet el kellett temetnie. Történetének tragikuma, hogy két életben maradt gyermekét sem láthatta felnőni, mivel fiatalon elhunyt.
Fia, ifjabb Ragács Mihály, miután első házasságában hamar özvegyen maradt, felségül vette egyik unokatestvérét, Tihon Katalint. A vőlegény édesanyja és a menyasszony nagyanyja testvérek voltak. Az utolsó bejegyzések a cérnakönyvben, amelyek szintén megtartják a szlovák nyelvet, a Tihon családra vonatkoznak a 20. század elejéről.
A kéziratok alapján a cérnakönyv használói a 19. század végén és a 20. század elején a Ragács családba beházasodott asszonyok voltak. A relikvia a 21. századig a családnál maradt. Ragács Lajos isaszegi lakos nagyapja, Ragács Mihály hagyatékából örökölte meg és adományozta 2016. július 28-án az Isaszegi Múzeumi Kiállítóhelynek.
Kézírásos oldalak az isaszegi cérnakönyvből
Nyomtatványok
A cérnakönyvben szereplő első nyomtatvány struktúrája alapján egy imakönyv töredéke lehet. A benne található szövegek a cseh nyelv egy archaikus változatán olvashatók. A történelmi Magyarországon élő katolikus szlovákság a vallásos életben több nyelvváltozatot használt a 16. század óta. A hívek értették és használták a cseh nyelvnek bizonyos változatait, sőt nem jelentett nekik problémát azok reprodukálása sem.
A nyomtatvány tartalmazza a Prigď o Bože dusse Swatý [Jöjj el, ó, Szentlélek Isten] kezdetű hét versszakos népéneket, amelyet pünkösdi vagy prédikáció előtti énekként határoz meg. Isaszegi használatáról az 1838-as kánoni látogatás jegyzőkönyve is említését tesz, amely szerint vasárnaponként a szentbeszéd előtt énekelték ezt az éneket az isaszegi hívek.
A cérnakönyv második egysége a máriabesnyői búcsújáráshoz kapcsolódó ponyvanyomtatvány. Címe: Krátké Wyswetlenj milostiwého obrazu Maria Besnyő. s wážným poznamenánjm o Wzjwánj Swatých, uctenj gegich obrazúw a Reliquij aneb Ostatkúw gako y o Pútech [Rövid magyarázatok a besnyői Mária kegyelmes képéhez, fontos megjegyzésekkel a szentek közbenjárásáról, képeik, ereklyéik, relikviáik tiszteletéről, valamint a zarándoklatokról]. A kiadási adatok: W Budjně, 1848 [Budán, 1848], Wytísstěné Literami Martina Bagó [Nyomtatva Bagó Márton betűivel].
A kiadvány ismerteti a máriabesnyői kegyhely történetét, a búcsújáróhely kialakulását és két helyen Isaszeget is megemlíti. A kegyhely történetének leírásában olvasható, hogy 1759. április 19-én a délutáni órákban Fiedler János ásás közben egy csontdarabot talált, amit a leírás szerint következő szavakkal adott az isaszegi Tóth Mártonnak: Hle néčo sem nassel, ale newím čo! [Íme találtam valamit, de nem tudom mi ez!]. A munkás megtisztította a csontot a földtől és homoktól, ekkor így kiáltott fel: To je obraz blahoslawenej Panny Marie! [Ez a boldogságos Szűz Mária képe!] A ponyvanyomtatványon leírt történet így különösen értékes lehetett az isaszegi hívek számára, hiszen a csodákkal övezett máriabesnyői kegyszobrot egy isaszegi munkás ismerte fel elsőként.
Nyomtatott oldalak az isaszegi cérnakönyvből
Kéziratos énekek és újratanulásuk
A cérnakönyv utolsó része kéziratos népénekszövegeket tartalmaz, amelyeket másolással jegyeztek le, így megtartják a cseh nyelvi alapot. A fennmaradt 11 énekszöveg között található 2 szentségi ének, 3 Mária-ének, 4 böjti ének, egy halotti ének, valamint a Te Deum. A szövegek 18–19. századi forrásokból származnak.
Két szöveg a Mária-siralmak közé sorolható: ezekben a keresztnél álló Szűz Mária szól fiához és a keresztény hívekhez. A szövegek azonosulási lehetőséget kínáltak azoknak az anyáknak, akik elveszítették gyermekeiket. Ezzel is magyarázható, hogy ezek a siralmak helyi nyelvjárási elemeket is tartalmaznak.
Az isaszegi cérnakönyv vizsgálata során arra törekedtem, hogy a forrás sajátosságaihoz igazodva hiteles képet kapjak a korszak népi vallásosságáról. A kutatáshoz kapcsolódó projekt egyik fő célkitűzése az volt, hogy a kéziratos énekeket újraélesszük Isaszegen. A kiválasztott szövegeket ismert szlovák és magyar nyelvű párhuzamok alapján dallamhoz illesztettem. Ennek köszönhetően ezek az énekek ismét megszólaltathatóvá váltak, így hiteles formában élhetnek tovább mindazok számára, akik szeretnék megélni és bemutatni az isaszegi vallásos népi kultúra archaikus, de máig élő formáit. Az Isaszegi Asszonykórus áldozatos, értékmentő munkájának köszöngetően hat ének rekonstruálásra került, és a jövőben felcsendülhet újra Isaszegen.
Az alábbiakban egy Mária-siralom hallgatható meg, amelynek dallama 17. századi cseh forrásban tűnik fel először, variánsát Csömörön is lejegyezték a 20. század elején. A felvételen az Isaszegi Asszonykórus tagjai adják elő az éneket.
A kutatás eredményeiről különálló kötet is megjelent az Isaszegi Helytörténeti Füzetek III. részeként, amelynek bemutatója 2025. szeptember 12-én, 18:00-tól kerül megrendezésre az Isaszegi Dózsa György Művelődési Otthonban. A kiadványban közreadásra és elemzésre kerültek a kéziratos szövegek magyar nyelvű fordítással együtt. A kötetben részletesen olvasható a Hernyes és Ragács család sorsa. Emellett bemutatom benne a kéziratos hagyatékokkal, az imakönyvhasználattal, a zarándoklatokkal és a nyelvváltás kérdéseivel kapcsolatos történeti-néprajzi kutatások eredményeit is.
Erdélyi Zsuzsanna szavaival élve: sajátságos világ rejtőzik ezekben a népi kéziratos énekeskönyvekben. A cérnakönyv és az anyakönyvek együttes vizsgálata megmutatta, hogy a népi írásbeliség és az egyházi dokumentumok milyen értékes forrást jelentenek a családtörténet és a helytörténet kutatásában. Egy-egy bejegyzés mögött további sorsok rajzolódtak ki, amelyek az egész faluközösségben megjelenő normákról is tanúskodnak. Az isaszegi cérnakönyv tartalma közvetlenül utal családi eseményekre, közvetve pedig arra az imádságos-énekes gyakorlatra, amely a hivatalos liturgián kívül alakult ki a hívek körében, ezért különleges néprajzi és történeti forrás a 19. századi Isaszegről.
Szöveg: Volter Domonkos
Képek: Isaszegi Múzeumi Kiállítóhely
A könyvbemutató Isaszegen kerül megrendezésre, 2025. szeptember 12-én, pénteken 18 órától, a Dózsa György Művelődési Házban.
