2024. december 4-én vallási néprajzi konferenciát rendeztek a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetében Bálint Sándor tiszteletére. Születésének 120. évfordulóján Iancu Laura, az intézet tudományos munkatársa és egyben a konferencia főszervezője köszöntötte a vendégeket. Landgraf Ildikó, a Folklór Osztály vezetője nyitóelőadásában a „legszögedibb szögedi”, Bálint Sándor munkáját méltatta. Kiemelte, hogy több, mint 500 mű köthető hozzá szerzőként – köztük olyanok, amelyek a mai néprajzi oktatás alapszövegeinek számítanak. Az eseményről Volter Domonkos beszámolóját olvashatjuk.
Az első szekciót Szemerkényi Ágnes, az intézet szenior kutatója vezette. Megosztotta személyes emlékeit Bálint Sándorral kapcsolatban: hogy milyen bátorító tekintettel fordult a fiatal kutatók felé, ami ritka hozzáállás volt akkoriban. Az előadásokat Barna Gábor (professzor emeritus, SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológia Tanszék) kezdte. Bálint Sándor kutatói szemléletéről beszélve kiemelte, hogy belülről ismerte a paraszti életet, amelynek az egyik fő összetartó eleme a kereszténység volt. Ezt a kultúrát történetiségében is látta és vizsgálta, tudományos szintre emelte. A következő három előadás a kéziratos és nyomtatott kiadványok köré szerveződött. Frauhammer Krisztina (tudományos főmunkatárs, Gál Ferenc Egyetem) a Bálint Sándor hagyatékában található imakönyvekről tartott átfogó előadást, felhívva a figyelmet a kutatási hiányosságokra is. Ponyvanyomtatványok, kéziratok és szentképek is nagy számban találhatók ebben az anyagban, mindezek pedig megkerülhetetlenek a népi vallásosság vizsgálata során. Volter Domonkos (doktorandusz, ELTE BTK Néprajzi Intézet) egy isaszegi szlovák család imádságos-énekes cérnakönyvét mutatta be, amely a 19. század közepéről származik. Kiemelt figyelemmel vizsgálta a kéziratos énekeket és családtörténeti adatokat, amelyek egy isaszegi zsellérhez köthetők. Filológiai szempontból elemezte a különböző szövegeket, a folklorizáció egyes elemeit, valamint párhuzamokat vont az archaikus népi imahagyomány és a kéziratban található nagyböjti énekszövegek között. Fábián Gabriella saját gyűjtéseiből felcsíki kéziratos énekes füzeteket mutatott be, amelyek az élő hagyomány részeként maradtak fenn. Gyűjtőmunkája során videódokumentációt is készített, a terjedelmes anyag jelenleg szintetizálásra vár.
1. Barna Gábor 2. Frauhammer Krisztina 3. Volter Domonkos
A második szekció előadásai területi szempontból is kapcsolódtak egymáshoz: mindegyik a Dél-Dunántúlon végzett kutatások eredményeit foglalta össze. Az első előadó, Máté Gábor (docens, PTE Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék) kutatásai a 17. század és a 18. század elejére fókuszáltak. Történeti forrásokat, főként határpereket elemzett, amelyekben a rác (szerb) nemzetiség templomairól, papjairól, búcsújárásairól kirajzolódott képet értékelte. Ament-Kovács Bence (tudományos munkatárs, HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet), egy Oltáriszentség-társulat működését vizsgálta, amelyet a 18. század közepén Winkler Mihály plébános alapított Szakadáton. A pap fontos szerepet játszott a helyi közösség vallási életének szervezésében, számos reformot vezetett be: regulázta, fegyelmezte, felvilágosította híveit. Ennek a népnevelő munkásságnak része volt az Oltáriszentség-társulat megalapítása. A harmadik előadást a Wosinsky Mór Múzeum munkatársai, K. Németh András régész, főmuzeológus és Vindus Melinda vallástörténész tartották. Előadásuk címe: „Amit a hívek a templom körül elvesztettek”. A bemutató az előbbi előadásban vizsgált Szakadát községtől nem messze fekvő Tamásiban végzett feltárásokra összpontosított. A régészeti munka során kb. 1500 lelet került elő, amelyek 90%-a 1711 utáni, így Magyarországon nem tekinthetők tudományos értelemben régészeti leletnek. Ugyanakkor ezek a vallásos tárgyak az elmúlt évszázadok személyes vallásosságáról tanúskodnak, így a történeti néprajzi kutatásokhoz kétségkívül fontos adalékokkal szolgálhatnak.
A harmadik szekcióban elsőként Gyöngyössy Orsolya (igazgató, Tari László Múzeum) mutatta be kutatását. Az első világháború idején zajló harangrekvirálásokhoz köthető eseményeket vizsgálta, azon belül pedig egy csongrádi plébános küzdelmeit a harangok megmentéséért. Bevett szokás volt, hogy az állam háborús célokra beolvasztotta a templomi harangokat. 1915-ben még önkéntesen lehetett harangokat felajánlani, és az állam fizetett is ezekért az egyháznak, ekkor listázták az összes harangot. Ezen listák alapján a későbbi években egyre keményebb intézkedéseket hoztak a harangok beszolgáltatásáért. 1918-ra minden templomban csak egy, a legkisebb harang maradhatott meg. A csongrádi plébános megpróbált eltitkolni néhányat, végül ,,mindenüket elvitte a háború Molochja”. A harangok elvesztésekor a nép gyászolt. A történet azonban pozitívan ért végét, hiszen viszonylag hamar, 1921-re a csongrádi hívek új harangokat tudtak készíttetni. A második előadásban Horváth Sándor (kurátor, Magyarországi Horvátok Keresztény Gyűjteménye) a történelmi Nyugat-Magyarországon található pestis emlékeket mutatta be, amelyeket a hívek állítottak segítségkérésként vagy éppen hálaadásként a járványok idején. Kitért arra, hogy a pestis elleni védőszentek (Rókus, Sebestény, Rozália stb.) kultusza hogyan jelenik meg a régióban, és később hogyan alakul át a járvány elmúltával ez a kultusz a népi emlékezetben, például a Szent Rókus szobor Szent Vendel szoborrá. Bednárik János (tudományos munkatárs, HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet) a norma és a normaszegés vizsgálatának mentén indult el előadásában, egy 19. századi eset alapján: egy plébános a filoxéra szőlőjárvány idején megtagadta a hívektől a jó termésért végzett processziót, a hívek azonban pap nélkül is megtartották a szertartást. Az előadásban azt elemezte, hogy a processzió ilyen körülmények között mit jelentett a közösség számára, hogyan alakulhatott ki egy új praxis, amely során a hívek a pap nélkül végeznek vallási cselekményt. Kész Margit (docens, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola) a jelenleg is zajló orosz-ukrán háború idején bevezetett naptárváltást vizsgálta, ezzel a háború vallási vetületeire tért ki. Az egyik oldalon az ortodox keresztény egység megőrzése a cél, a másik oldalon pedig a független ukrán ortodox egyházért folytatott küzdelem. Ez utóbbi jegyében az ukrán vezetés a Gergely-naptár használatára tért át, és kötelezővé tette annak alkalmazását, ami az ünnepek eltolódásával jár. Az előadás bemutatta a váltás mellett szóló érveket, valamint az ellenérveket a kárpátaljai lakosság körében. Interjúk alapján elemezte, hogyan élik meg a naptárreformot a különböző vallású és etnikumú közösségek, az ortodox, görögkatolikus, magyar és ruszin lakta vidékeken.
1. Máté Gábor 2. Ament-Kovács Bence 3. Iancu Laura 4. Szemerkényi Ágnes
A negyedik szekciót Iancu Laura előadása nyitotta meg. Egy historiográfiai bevezető után a vallási néprajz mai kérdéseit elemezte. Foglalkozott az istenkép kérdésével, a vallásos, valamint az istenfélő, de nem vallásos ember hitének megnyilvánulásaival. Vass Erika (múzeológus, Néprajzi Múzeum) egy kortárs zarándoklatot elemzett, amelyet 2003 óta szerveznek meg Szent Benedek tiszteletére július 11-12-én. Az itt megfigyelt jelenségeket és szokásokat mutatta be, saját tapasztalati, valamint a szervezőkkel készített interjú alapján. Perger Gyula (néprajzkutató, Győri Egyházmegye Gyűjteményi Központ, Kincstár) az Örökös Rózsafüzér Társulat működéséről tartott átfogó előadást. Bemutatta a társulat történetét és a gyakorlati megvalósulását Magyarországon. A konferenciát Medgyesy-Schmikli Norbert (művelődéstörténész, PPK-BTK Újkor Történeti Tanszék) előadása zárta, amelyben a Lajtha-kutatócsoport nyugat-dunántúli gyűjtéseiben (1951-1968) elemezte a karácsonyi ünnepkör himnikus és dramatikus népénekeit. Az előadása során 16-17. századi dallamokat mutatott be, énekkel is prezentálva a sajátos helyi variánsokat. Hangsúlyozta, hogy a Nyugat-Dunántúlon szép számban maradtak meg népénekeinknek igen archaikus példái.
A konferenciaelőadások után a főszervező, Iancu Laura megköszönte az értékes előadásokat, bíztatva mindenkit, hogy Bálint Sándor örökségét és munkásságát tekintsék továbbra is példának a népi vallásosság kutatásában. A konferencia végén Barna Gábor egy novemberben megjelent imafüzetet mutatott be, amely Bálint Sándor 2007 óta zajló boldoggá avatási folyamatához kapcsolódik. A füzet kilenc elmélkedést tartalmaz, azaz egy kilenced, amely intenzív imádkozást jelent Bálint Sándor közbenjárásáért és boldoggá avatásáért. A program kulturális műsorral zárult, amely keretében magyar és szlovák adventi és karácsonyi népénekeket hallgathattak meg az résztvevők.
Landgraf Ildikó a megnyitó során Bálint Pétert, Bálint Sándor nevelt fiát idézte: „Annyi arca volt, ahány ember találkozott vele. Azt értem ezalatt, és az elmúlt huszonöt év visszaemlékezései is erről győznek meg, hogy mint tiszta tükörben, mindenki önmaga igazi arcát pillanthatta meg benne.” Ez az idézet jól tükrözi a legszögedibb szögedi örökségét. Bálint Sándor munkássága továbbra is kiindulópont, inspiráció és „tiszta tükör” a népi vallásosság kutatóinak.
Szerző: Volter Domonkos
Képek: Szakál Anna