A folyamatosan megújuló technológiának köszönhetően azt hinné az ember, hogy a 21. században a világ legegyszerűbb dolga adatokat tárolni. Viszont, ha teszünk egy lépést az adatok életciklusának feltárása felé, akkor csakhamar egy szédítő, véget nem érő labirintusban találjuk magunkat. Bizony, a kurrens néprajztudomány esetében is ez az egyik legnagyobb kihívás: hogyan tartsa számon, mi szerint rendszerezze, illetve hogyan őrizze meg az utókor számára a szinte határtalan adatmennyiséget, mely soha nem tapasztalt gyorsasággal özönlik az intézmények felé. Az ELTE BTK másodéves néprajz szakos hallgatóiként több intézmény archívumába is volt alkalmunk ellátogatni, ahol betekintést nyerhettünk az adattárosok, kézirattárosok, archívumi szakemberek mindennapjaiba. Elsőként arról számolunk be, hogy milyen volt hallgatói szemmel a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet Adattárában.
Adattáros: az információk karbantartója
Az első intézménylátogatás során a Néprajztudományi Intézetébe látogattunk el, ahol Bednárik János, az intézet tudományos munkatársa és adattárosa mutatta meg nekünk az intézet archívumát. A körbevezetés legelején egy előadáson vettünk részt, melynek keretén belül Bednárik röviden összefoglalta az intézet kialakulásának történetét. Az MTA irányítása alatt, Ortutay Gyulának köszönhetően jött létre 1967-ben az MTA Néprajzi Kutató Csoport. Ez az intézmény volt a jogelődje annak, ami ma a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet nevet viseli, és az MTA-tól függetlenül működik. Az alapítás után néhány évvel lefektették a mai adattári gyűjtemények alapjait: fotó- és diatár, kézirattár, valamint hangszalagtár, majd különböző szakarchívumok és különgyűjtemények jöttek létre.
Bednárik János elsőként az adattár felépítését mutatta be a honlapon is elérhető gyűjteményi struktúrán keresztül. Ahogy már fentebb is írtuk, az adattárban a csoportosítás a tárolt anyagok típusa szerint történik. Ezenkívül a különgyűjteményi részben találhatók meg nagyobb projektek és szakarchívumok anyagai mint például a Néphit és Népi Vallás Archívum, a Népi Gyógyászati Archívum, a Néprajzi Lexikon, és a Magyar Néprajzi Atlasz is. Bednárik János felhívta a figyelmünket arra, hogy a későbbi kutathatóság szempontjából olykor az anyag egyben tartása az irányadó, de minden esetben mérlegelni kell, mert mindig vannak kivételek.
Az egyes gyűjteményi egységekhez tartozik egy Excel és/vagy egy Word dokumentum, amelyek segítségével metaadatok szintjén betekintést nyerhetnek a kutatók abba, hogy pontosan mi található az anyagban.
1-2. Bednárik János előadása a Néprajztudományi Intézet adattáráról.
A néprajztudomány nagy vállalkozása: a Magyar Néprajzi Atlasz
A Magyar Néprajzi Atlaszról bővebben is volt szó az intézménylátogatás alatt, ami korántsem meglepő, hiszen a 20. század közepi néprajztudomány egyik legnagyobb vállalkozásából az akkori MTA Néprajzi Kutató Csoport munkatársai is kivették a részüket, a projekttel kapcsolatos anyagokat pedig az adattár őrzi. A néprajz alapképzés során már számtalanszor szóba került az atlasz, azonban sokkal izgalmasabb volt úgy beszélgetni róla, hogy közben körbeadtuk a gyűjtőfüzeteket és kicsit mélyebben is megérthettük, hogyan is zajlott az atlaszhoz kapcsolódó kutatómunka. A gyűjtőfüzeteket többek között Barabás Jenő, Diószegi Vilmos, Gunda Béla, Morvay Judit és Szolnoky Lajos állították össze. Egy településen összesen négy gyűjtőfüzetet kellett kitöltetni, a gyűjtők a kérdések mellett ábrákat is rajzoltak, illetve egyes kérdéseknél ábrák közül választhatták ki a kitöltők, hogy melyik jellemző az adott településre. A gyűjtés gyűjtőhálózat segítségével zajlott, amiben több mint száz ember vett részt. A néprajzkutatók mellett tanárok, papok és értelmiségi önkéntes gyűjtők végezték a kutatómunkát. A mintegy 400 gyűjtőpontra a hiányos, pontatlan adatok miatt akár többször is visszatértek a gyűjtők, hogy pótolják azokat.
A Magyar Néprajzi Atlasz gondolata részben a földrajz-történeti iskolához kapcsolható. Az irányzat szerint a néprajztudomány egyik feladata az, hogy minél több adatot gyűjtsön össze, majd ezeket térképre vetítve elemezze a vizsgált jelenségek elterjedését, csomópontjait. Jelen esetben a népi kultúra regionális rendeződését, a néprajzi tájegységeket szerették volna reprezentálni. A földrajz-történeti módszer, mára már átalakult, eredeti törekvése, hogy egy-egy jelenség a maga teljességében megismerhető legyen pusztán az adatok térképre vetítésén keresztül, már nem célja többé.
A tudományos kérdésfelvetés módszerén túl felmerülhet kérdésként az is, hogy mekkora hitelességgel bírnak a gyűjtések egyes adatai?
Ez elsősorban azért lehet kérdés, mivel ahogy fentebb is olvasható, a gyűjtéseket nemcsak hivatásos néprajzkutatók, hanem önkéntes gyűjtők is végezték, így nem tudhatjuk, hogy azok milyen szakmai háttérrel, milyen alapossággal történtek. Ezek mellett azt is érdemes átgondolni, hogy maga a Magyar Néprajzi Atlasz végül csak az 1990-es években jelent meg, amikorra már a fentebb említett tudományos irányzat nem számított mérvadónak. Ráadásul nagy formátuma miatt a használata sem volt túl praktikus. Mindezek ellenére a Néprajzi Atlaszt fontos tudományos eredmény. Részben a fent említett kérdésekre és az atlasz hasznosítására keres választ Borsos Balázs két kötetes munkája: A magyar népi kultúra regionális struktúrája a Magyar Néprajzi Atlasz számítógépes feldolgozása fényében I-II.
1. és 3. A magyar népi kultúra regionális struktúrája a Magyar Néprajzi Atlasz számítógépes feldolgozása fényében I-II. Borsos Balázs két kötetes munkája a Magyar Néprajzi Atlaszról 2. Borsos Balázs 4-5. A Magyar Néprajzi Atlaszhoz tartozó egyik gyűjtőfüzet
Hagyaték: az emlékek őre
Szintén fontos alcsoportot képeznek az intézet adattárában a kutatói hagyatékok. Mivel sok jeles kutató több helyen is dolgozott élete során, ezért általában nem teljes hagyatékokról van szó. Adattárosként Bednárik János egyik feladata ezeknek a hagyatékoknak a rendszerezése, illetve a munkatársai által végzett rendezések koordinálása. A rendezés során egységes szempontrendszer alapján, de az adott hagyaték jellege és tartalma szerint is változó tartalmú alegységeket hoznak létre (személyes iratok, szakmai dokumentumok,, levelezések, gyűjtések, fotók és egyéb hordozók stb.). A hagyatékok metaadatainak nyilvántartása és közzététele Excel táblázatok segítségével történik, amelyeket szöveges leírás és raktárjegyzék egészít ki. Az adattárban található például Ortutay Gyula, Dömötör Tekla és Morvay Judit hagyatéka is.
Digitalizáció: lehetőség vs. kihívás
Bednárik János az intézetben folyó digitalizációval kapcsolatban felmerülő kérdésekre, problémákra is kitért. Az első ilyen példa a gyűjteményi struktúra kialakításához kapcsolódott. Régebben sokszor csak médiumok szerint különítették el a különböző anyagokat, mivel a fizikai raktározásban ez volt a leglogikusabb rendszer (pl. más tárolási körülményekre van szükség egy kazetta vagy egy papír alapú dokumentum esetében). A digitalizáció korában viszont kérdéses, hogy például érdemes-e fönntartani a fotótár és a diatár különállását, vagy inkább érdemes őket egy képtárban egyesíteni, ahol helye van már a “born digital” fotóknak is.
Még azt is hozzátette, hogy bár tisztelni kell az alapvető, megörökölt gyűjteményi struktúrákat, de időről időre szükség van azok reformjára is.
Részletesebben kitértünk a digitális infrastruktúrára is, ami sajnos az intézetben is hagy még kívánnivalót maga után. Ez nagyban megnehezíti a digitalizációt, leginkább lassítja a annak folyamatát. Másrészt a digitalizált anyagok biztonságos tárolásához különböző szoftverekre és tárhelyre van szükség, egy-egy jobb minőségű, nagyobb kapacitású eszközhöz anyagi okok miatt nem jut hozzá az intézet. De például a gyűjteménykezelő rendszerek kérdése túlmutat ezen, országos szinten is problematikus ügyről van szó. A Néprajztudomány Intézet jelenleg a MúzeumDigitár rendszert használja, ami egy német fejlesztésű programnak a magyar változata. A szoftver tulajdonképpen megfelel a feladatra, mert leképezhető rajta a gyűjteményi struktúra, a közzététel szempontjából is jó, viszont a gyűjtemény kezelésére, a mindennapi munkára jelenlegi állapotában kevésbé alkalmas. Sok funkció hiányzik belőle, illetve fejlesztésre szorulna.
1. Fotónegatív a Néprajztudományi Intézet adattárából 2. A hallgatók különböző dokumentumokat is megtekinthettek az intézet archívumában 3. Az archívum cédulakatalógusának tárolórendszere.
Az adattár jövője – hogyan tovább?
Látogatásunk vége felé az intézeti adattár gyarapodásáról beszélgettünk. Bednárik János szerint fontos téma, hogy a ma is aktív intézeti kutatók milyen rend szerint és mekkora mennyiségben adják át a kutatási anyagaikat az intézetnek. Illetve lényeges kérdés az is, hogy az elhunyt kutatók életművei hogyan találják meg az utat az adattárba.
Mindehhez az intézmény iránti bizalom kiépítésére és megtartására van szükség, a folyamatok, a felelősségi és egyéb viszonyok tisztázására, az állandóság és maradandóság hihető ígéretére.
Valamint arra, hogy az adattár valóban megfelelő kapacitásokkal rendelkezzen az anyag biztonságos megőrzésére, feldolgozására és kutathatóvá tételére is. Az adattárolás kérdéseinek átgondolását az utóbbi időben egy másik irányból érkező nyomás is inspirálja, hiszen a bölcsészettudományoknak is fel kell készülniük az egyre szigorúbb kutatási adatkezelési sztenderdeknek való megfelelésre. Erre a célra a kutatóhálózat külön digitális repozitóriumot hozott létre (ARP). Ezzel kapcsolatabn az egyik fő feladat, hogy a repozitórium szempontjait össze kell hangolni a gyűjteményi stratégiákkal.
A Néprajztudományi Intézetben tett látogatás nagyon érdekes és hasznos volt. Azontúl, hogy betekintést nyerhettünk egy adattár felépítésébe, a digitalizáció nehézségeibe, kicsit elmélyíthettük a tudásunkat már ismert területeken is. Sokat adott hozzá az élményhez Bednárik János őszintesége, ahogy az intézeti archívum dilemmáiról beszélt. Azáltal, hogy bemutatta az adattár lehetőségeit, kérdésfeltevéseit, rávilágított arra, hogy miért is nincsenek sok esetben a különböző intézmények adattárai digitalizálva, mik lehetnek a gátjai ezeknek a folyamatoknak. A problémák ilyen világos megfogalmazásán keresztül pedig lehetőségünk volt kicsit elgondolkozni azon is, hogy mi milyen megoldásokkal állnánk elő.
A beszámolót a „Digitális kompetenciák: néprajz” című szeminárium keretén belül készítették néprajz szakos hallgatóink.