„Szerintem ez egy olyan téma, aminek nagyon sok üzenete van a jelenkor embere számára is.” – interjú Váradi Júliával és témavezetőjével, Máté Gáborral, a 35. OTDK-ról

OTDK-sorozatunk utolsó interjújában Horváth Kinga beszélget a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomnéprajz Szekciójának második helyezettjével, Váradi Júliával és felkészítő tanárával, Dr. Máté Gáborral. Júlia Gyöngyélet? A XVIII–XIX. századi katonaállítások néprajzi olvasata című dolgozata és előadása nehezített körülmények között, karanténban, zárt levéltárak mellett íródott, mégis magas szakmai színvonalat képvisel. A Pécsi Tudományegyetem hallgatójával és oktatójával a témára találásról, a közös munkafolyamatról és a történeti néprajz nehézségeiről is beszélgettünk.

Mesélj a témádról, hogyan találtál rá?

Váradi Júlia: Első évben, Máté Gábor tanár úr Forrásismeret szemináriumán a kezembe került egy újoncállítási lajstrom. Rögtön megragadta a figyelmemet, hogy a lajstromok egyik rubrikájában, ahol az orvosi és a jegyzői megfigyeléseket, hozzászólásokat írták, rengeteg információ rejlik a katonának állított vagy szánt egyének életéről, helyzetéről. Kíváncsi lettem, hogy kifejezetten a katonaállításkor született dokumentumokat (XVIII-XIX. századi rendeletek, sorozási jegyzőkönyvek, újoncok vagyoni összeírásai stb.,) lehet-e, illetve hogyan lehet néprajzi forrásként használni az újoncnak szánt férfiak életvilágával kapcsolatos kutatások során. Így a dolgozatom főbb kérdései a katonának szánt egyének társadalmi és gazdasági hátterét, és a katonaállítások – másnéven újoncozások – által kiváltott hatásokat, társadalmi reakciókat vizsgálják. Például, hogy milyen intézkedések váltak szükségessé a katonának választott egyének életében, első sorban a férfiak ingó és ingatlan vagyonát, örökségét tekintve, hogy hogyan reagáltak ők, illetve a rokonaik a besorozás tényére, vagy hogy mennyire változott meg a közösségek, családok kapcsolati hálója ilyen esetben.

Tanár úr, miben hoz újat Júlia dolgozata?

Máté Gábor: Azt tapasztalom, hogy nagyon ritka, hogy történeti témával foglalkozzanak a diákok, hiszen ez egy borzasztó komplex feladat. Sok mindennel meg kell küzdenie a hallgatóknak, ha ilyen témába fognak bele. Először is, dekódolni kell az iratokat több szempontból is: egyrészt a források olvasása nehézkes, jobb esetben magyarul íródtak a szövegek, de lehetnek német vagy latin nyelven is. A magyar nyelvű mondatok értelmezése is nehéz. Régies a nyelvezet, sok az ismeretlen szó, eltérő az íráskép. Maga a kontextus is más, más az az életvilág, amibe betekintést nyújtanak ezek a források, és azoknak az interpretálása is nehéz.

Juli olyan forrásanyagot választott, ami nagyon beszédes, és ami mindennapi élethelyzetekre is kiválóan rávilágít. Vette a fáradtságot arra, hogy mögé nézzen a dolgoknak, megugrotta az akadályokat, és sikeresen dekódolta ezeket a szövegeket. Abban a rövid időszakban, ami a rendelkezésére állt, felállított néhány értelmezési lehetőséget, hogy hogyan lehet a vizsgált forrásokat interpretálni. Ráadásul mindehhez nagyon kevés reflexió van a kapcsolódó szakirodalomban.

Mindezeken túl a jelen perspektívájából is van relevanciája a témának. Juli egy XIX. századi történetet hoz: ekkor olyan attitűd, viszonyulás volt a katonasághoz, ami ma már nyomokban sem fellelhető. Akkor olykor erőszakot is alkalmazva vitték el a férfiakat katonának, az egyén személyiségét, lehetőségeit, és a hátra hagyott családjának az életét is gyökeresen átalakította ez az esemény. A katonák szociális hátterét, családi és gazdasági kapcsolatait is teljesen átalakította az a világ. Szerintem Júlia témájának nagyon sok üzenete van a jelenkor embere számára is.

Hogyan hatott a kutatásodra a karanténhelyzet?

Váradi Júlia: Nehéz volt, de szerencsére a járványhelyzet előtt hat hónapig volt lehetőségem levéltárban kutatni. Abban az időszakban – természetesen engedéllyel – nagyon sok dokumentumot fotóztam be, mindent, amit a kutatás azon fázisában úgy ítéltem meg, hogy kelleni fog, hasznos adatokkal szolgál majd a dolgozatomhoz. Így tudtam velük otthon is dolgozni. Igazából, pont, amikor már az értelmezési fázisba lépett a dolgozatom, nem volt a járványhelyzet miatt lehetőségem visszamenni a levéltárba, kikérni más iratokat, amik kiegészíthették és kibővíthették volna a meglévő adataimat. Ez meglehetősen nehezítette és korlátolta is a dolgozat megírását. Másrészt, igyekeztem megfelelő szakirodalmi bázist építeni a kutatásom köré, tájékozódni mind a magyar, mind a nemzetközi kapcsolódó irodalmak között – első sorban módszertani szempontok szerint – de a lehetőségeim a könyvtári helyzet és az online források lezárása miatt a munkám utolsó szakaszában korlátozottak voltak. Amiket végül elértem, azokból próbáltam ihletet meríteni vagy módszertani megközelítéseket, ötleteket kigondolni, újra alkotni. Kicsit nehézkesebb volt kommunikálni is, de szerencsére tudtam Teams-en keresztül a tanár úrral konzultálni.

Mennyiben volt más a járványhelyzet alatt OTDK-versenyzőt mentorálni?

Máté Gábor: Teljesen más volt. Az oktatás is teljesen más, az ember nem tud teljes értékű beszélgetést folytatni a hallgatókkal. Nem látjuk a gesztusokat, nem látjuk az igazi reakciókat, hogy mire hogyan reagál a hallgató. Tényleg tetszik-e neki, amit a tanár felvázol, bármilyen részletet vagy a folytatást illetően, vagy éppen ellenkezőleg? Nagyon nyomasztó volt, hogy nem tudtuk, mi lesz, mire lesz lehetőség a továbbiakban, mit tud még Juli kihozni a dolgozatából, mert mint ahogy Juli már említette, volt egy meghatározott készlete, amiből gazdálkodnia kellett. Másfelől, olyan gyakorlati problémák is vannak, hogy nem férünk hozzá az Arcanumhoz és a Szaktárshoz, mert nem fizet elő rájuk az egyetem. Könyvtárba meg egyáltalán nem mehettünk. Ez a dolgozat bizonytalan körülmények között született.

Milyen élmény volt az online OTDK?

Váradi Júlia: Összességében kicsit vegyes élmény volt számomra. Abból a szempontból jó volt, hogy az online tér adottságaival könnyen meg tudtam hallgatni a többieket is, akár más tagozatokról is, a szaktársammal együtt, aki velünk párhuzamosan a Társadalomtudományi Szekció Kulturális- és szociálantropológia Tagozatán adott elő. Az online lehetőségekhez képest szerintem nagyon jó volt a szervezés, nem volt fennakadás, mindenki meg tudta osztani a prezentációját. De a rendezvény közösségi jellegét nagyon hiányoltam, nem volt egy nagy, közös megnyitó, nem tudtunk beszélgetni, megismerkedni a többi résztvevővel. Ez nekem hiányzott. Bár az online oktatás miatt volt már tapasztalatom az ilyen típusú prezentációkban, mégis kicsit furcsa és nyomasztó érzés volt, hogy nem láttam az arcokat és a reakciókat az előadásom közben, és csak a képernyőnek beszéltem. De azért jó élmény volt, a szekciómban nagyon színvonalas és sokszínű előadások hangzottak el, még a bírálók is megemlítették, hogy idén sok volt a történeti néprajzos téma. Emellett úgy gondolom azért, hogy ez az egész időszak mindenki számára egy kicsit szürreális élmény, hiszen a szobánkban ülve egyik nap egyetemi előadásokon veszünk részt, másnap OTDK-án adunk elő, utána pedig államvizsgára készülünk…

Máté Gábor: Osztom Juli véleményét. Negatív dolognak élem meg, hogy egy gépet nézek, egy géphez beszélek és közben teljesen más világ vesz engem körül. Nincs olyan kontaktus, mint amilyennek lennie kellene, nincsen valódi kommunikáció. De az pozitív, hogy az ember meghallgathatja a többi előadást is. Illetve talán a stresszesebb hallgatóknak segítség, hogy nem kell emberek között lenni, és csak a géphez beszélnek, de mégis hallják mások, amit mondanak. Szerintem előadói szempontból bizonyos gátlásokat feloldhat azért ez a helyzet.

Mesélj a jövőbeli terveidről! Folytatod az OTDK-n előadott témád kutatását?

Váradi Júlia: Látom a potenciált abban, hogy új forrástípusok segítségével, bevonásával a mentalitástörténet irányába induljak el, de még őszintén szólva nem tettem le a voksomat egy részdiszciplina mellett sem, nem vagyok még teljesen biztos abban, hogy hosszú távon mivel szeretnék foglalkozni. Nagyon szeretem igazából a néprajztudomány testvérét is, a kulturális antropológiát, a történeti és „itthoni” témák mellett ugyanúgy szeretek kortárs és/vagy Magyarországon, Európán kívüli kultúrákkal is foglalkozni, a szakdolgozatomat például a Kaukázus térségével kapcsolatosan írtam.

Máté Gábor: Juli kiváló példája a világra nyitott egyetemistának. Örülnénk, ha minden egyetemista ilyen lenne. Nem csak ott ül az órákon, hanem hallgatja, befogadja és érdeklődik a témák iránt. Én természetesnek és jónak tartom, hogy több téma iránt érdeklődik komoly szinten. Ez rövidtávon kétségtelenül előnyökkel járhat, de hosszú távon – úgy gondolom – a minél sokoldalúbb és szélesebb körű alapozás legalább annyira fontos. 

Milyen tanácsot adnának a következő OTDK-résztvevőknek?

Váradi Júlia: Erről a tanár úrral gyakran beszélgettünk. Szerintem nagyon fontos, hogy mindenképp olyan témát kell választani, amit szeretünk és amivel szívesen foglalkozunk, mert rengeteget energiát és időt kell a kutatásunkra fordítani, de ha szeretjük a témánkat, akkor ez egyáltalán nem teher.

Nekem is gyakran feltették a kérdést, hogy mi jó abban, hogy a sötét levéltárban mókolok, válogatom az ezeréves iratokat, bogarászok… Én személy szerint élveztem a levéltári munkát, számomra megnyugtató az ilyen típusú közeg, és a témámat is szeretem.

De természetesen az is érthető, ha valakinek nincs a levéltári munkához motivációja. Ez végül is nagyon más típusú emberi kapcsolat, mint mikor kortárs, élő személyekkel beszélgetünk a munkánk során. Véleményem szerint sokkal passzívabbak azok a „beszélgetések” melyeket az iratok által a múltbeli egyénekkel folytatunk. És „visszakérdezni” sem lehet úgy, mint előszóban. Az OTDK-ra való felkészülés összességében számomra nagyon jó tanulási és gyakorlási folyamat volt. Sokat fejlődtem szövegalkotásban, forrásfeldolgozásban, szakirodalom-használatban és keresésben. Jószívvel bátorítok mindenkit, hogy akinek van kedve vagy egy szeretett témája, esetleg mindkettő, az vágjon bele bátran.  

Máté Gábor: A legfontosabb hallgatói oldalról, hogy rajongjanak a témája iránt, ne legyen nekik teher ezzel foglalkozni. Ne csak azért akarják megírni a dolgozatot, hogy legyen mit beírni a tudományos önéletrajzába. Valahol ott indul el egy kutatói–tudományos pálya, hogy az ember rátalál egy témára, amiért rajong. A pécsi tanszéken a kollégáimmal azon vagyunk, hogy olyan témákat találjunk a hallgatóknak, ami felvillanyozza őket. A legfontosabb azonban a szorgalom. A tehetség is fontos, de én azt gondolom, hogy szorgalom talán még fontosabb. Voltak briliáns hallgatóink, akik eltűntek, amikor kitartóan kellett volna dolgozni. Úgy tapasztalom, hogy a szorgalmas hallgatók nagyobb eséllyel helyezkednek el a szakmában is. Nehéz ösztönözni a diákokat arra, hogy induljanak az OTDK-n. Általában nem hiszik el, hogy a kellő munkabefektetéssel ki lehet hozni a témájukból egy nagyon jó dolgozatot. Szeretnénk minél több diákot meggyőzni, hogy próbálják meg, mert az OTDK egy fontos fórum és egy jó tapasztalat, ráadásul, amikor nem online módon kerül megrendezésre, akkor bulinak sem utolsó.

Szerző: Horváth Kinga