OTDK-dolgozatában Markó Eszter kevéssé kutatott témát dolgozott fel újszerű, problémaérzékeny megközelítéssel. Hogyan jelennek meg diszkriminációs mechanizmusok a lakhatási szegénységről való beszédben? Milyen módon viszonyul a pécsi online sajtó az önkényes lakásfoglaláshoz? Mester és tanítvány sorozatunkban öt interjút olvashatnak az érdeklődők a 36. OTDK helyezettjeivel és témavezetőikkel. A sorozat második részében Markó Eszter mester szakos hallgatót és témavezetőjét, Balatonyi Juditot kérdeztük a Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszékéről.
Miről írtál OTDK dolgozatot, hogyan találtál rá erre a témára?
Markó Eszter: Az önkényes lakásfoglalásról alkotott pécsi médiadiskurzusokról írtam a dolgozatot, és a nemrég leadott mesterszakos szakdolgozatom témája is ez volt. A pécsi online sajtóban bukkantam a témára még két éve. Akkor hallottam először ezt a kifejezést, és mivel amúgy is a lakhatási szegénység témakörében, azon belül is hajléktalansággal kapcsolatos kutatási témát szerettem volna, ezért elkezdtem kigyűjteni az erről szóló helyi, országos cikkeket, és egyéb típusú szövegeket. Rájöttem, hogy nem nagyon készült még erről hazai néprajzi-antropológiai kutatás, és behúzott a téma sokrétűsége, hisz a jelenség nagyon sok és jól kutatható kérdést vet fel, legyen az lakással, otthonnal, tisztasággal, kosszal, etnikummal kapcsolatos.
Milyen új eredményeket hozott a témavezetett hallgató TDK kutatása a hazai néprajzi / folklorisztikai kutatások számára?
Balatonyi Judit: Eszter témája unikális. Kutatása már most sok új eredményt hozott. A lakhatási szegénység problematikája, az erről szóló helyi, nyilvános diskurzusok vizsgálata eddig nagyon kevés hangsúlyt kapott a hazai társadalomnéprajzi, szociálantropológiai kutatásokban. Fontos téma, terhelt téma. Eszter kutatása megmutatta azt, vagyis inkább megerősítette, hogy a társadalmi problémákkal kapcsoaltban (a problémák megismerésével, értelmezésével és talán a megoldásukkal) a néprajztudomány és az antropológia képes érvényesen megszólalni és releváns válaszokat adni.
1-2. kép: Kutatásában Markó Eszter többek között a Dunántúli Napló nyolcvan évet felölelő lapszámainak pécsi, lakásfoglalással kapcsolatos híreit vizsgálta. Két példa az áttekintett cikkekből (1957 és 1993).
Hogy találtatok egymásra a témavezetővel, hogyan kezdődött, zajlott a közös munka?
M. E.: Amikor elkezdtem Pécsett a mesterszakot, az első héten Nagy Zoltánnal és Balatonyi Judittal ebédeltem a tanszéki konyhán, és megkérdezték, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Lelkesek és támogatóak voltak, mikor mondtam, hogy a hajléktalanság témája nagyon érdekel. Mindkettőjükkel szívesen dolgoztam volna együtt! Azt hiszem azért Juditot kértem meg, mert egy évfolyamtársam már felkérte Nagy Zoltánt konzulensnek, és gondoltam én akkor majd Juditot. Én nagyon szeretek vele együtt dolgozni, ő is foglalkozott már lakhatási kérdésekkel, és tanácsai, észrevételei úgy érzem mindig segítenek egyre jobban megfogni a témámat, emellett emberileg is szeretek vele beszélgetni. De a tanszék többi oktatójával is többször volt már alkalmam beszélni a témámról, és tőlük is mindig hasznos visszajelzéseket kapok.
B. J.: A közös munka még 2020-ban, a PTE BTK Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék „konyhájában” lebonyolított rövid beszélgetéssel kezdődött. Már nem emlékszem pontosan, hogy órák közötti szünetben, vagy valamilyen tanszéki esemény előtt-után történt a dolog, de az biztos, hogy a tudományos kérdésekkel kapcsolatban különösen inspirált, lelkesült hangulatban voltunk. Magától értetődő, természetes volt, hogy szakmai kérdések is felmerültek közöttünk. Az eszmecserénkhez apropót szolgáltatott továbbá, hogy Markó Eszter, friss MA-s hallgatóként témavezetőt keresett. Segítséget kért azzal kapcsolatban, hogy vajon melyik tanszéki oktató lenne számára a legideálisabb választás. Emlékeim szerint nem magamat ajánlottam, hanem inkább mindenki más mellett érveltem valamivel. Eszter beszélni kezdett az ötleteiről, az érdeklődési területeiről. Már ekkor nagyon konkrétan felmerült a későbbi kutatási témája, a lakhatási szegénység és az önkényes lakásfoglalók ügye, illetve kibontakozni látszódott az a számomra nagyon szimpatikus – problémaérzékeny és nagyon nyitott – kutatói attitűdje, amely aztán markánsan jellemezte a vizsgálódásait. Emlékeim szerint Eszter felvetéseire válaszul én is röviden felvázoltam neki a témával kapcsolatos korábbi tapasztalataimat: jó néhány évvel ezelőtt ugyanis részt vettem egy nemzetközi roma lakhatással foglalkozó projektben. Európai (olasz, spanyol, portugál, román és angol) partnerekkel együtt romák lakhatásával kapcsolatos diszkriminációs mechanizmusok működését igyekeztünk antropológiai módszerekkel feltárni és megérteni. Eszter a beszélgetésünket követően talán még aznap, vagy másnap levélben is megkeresett, és megírta, hogy szeretné, ha én vezetném a témáját. Természetesen igen volt a válaszom. S bár én vezettem a témáját, együtt gondolkodtunk és beszélgettünk sokat (Teams-en, telefonon, az irodámban, konyhában, az egyetem udvarán), de más oktatókra is mindig számíthatott. Nemcsak én, hanem mások is, végig támogattuk a munkájában, és azon voltunk, hogy segítsük leszűkíteni, kellően fókuszálni a témáját, beszélgettünk a bizonytalanságairól, ahogy segítettünk abban is, hogy egyre jobban meg tudja írni és be is tudja mutatni az eredményeit. Szerintem egy hallgató témavezetése részint közös tanszéki projekt (benne vannak tehát az oktatók, kutatók és a hallgatótársak is), amelybe a témavezető mindig egy kicsit jobban bevonódik, ő tölti be kulcsszerepet. Nagyobb a felelőssége, továbbá ez egy bizalmi kapcsolat is, és egy erős kapocs hallgató és oktató között. Nagyon klassz dolog, ha ez jól működik.
Milyen élmény volt számodra az OTDK-n részt venni, előadni? Volt olyan előadás, ami felkeltette az érdeklődésed? A visszajelzések közül mi volt számodra a leghasznosabb?
M. E.: Nagyon önbizalomnövelő élmény volt számomra az OTDK-n való részvétel, mert sokáig nem hittem el magamról, hogy képes vagyok rá, nagyon izgultam attól, hogy tanórán kívül előadjak, ráadásul versenyszituációban. Ez volt az első ilyen szereplésem, pedig nem most kezdtem az egyetemet. Úgy érzem, már maga a felkészülés is fejlesztette a szakmai identitásomat és bátorságomat, és mire a versenyhez érkeztünk, elhittem magamról, hogy meg tudom csinálni – mármint azt a részt, hogy előadok és reagálok a kérdésekre, bírálatokra – arra próbáltam nem is gondolni, hogy talán helyezést is kaphatok. Szóval már csak emiatt az érzés miatt megérte. Nem tudtam meghallgatni minden előadást, de Balogh János (SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék) Zsidó táncmesterek Pécsett a 19. században című előadása nagyon érdekes volt számomra. A visszajelzések azért voltak hasznosak, mert harmóniában voltak azzal, amit a konzulensem és én is gondoltunk, hogy mik a hiányosságok, illetve milyen irányokba érdemes tovább haladni. Ilyen például az, hogy bátorítottak arra, az írott diskurzusok vizsgálata mellett kezdjek terepmunkázni is, amit nagyon várok.
1. A PTE Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék a 2022/23 tavaszi tanszéki kiránduláson a karcagi városháza előtt (2023. április 20.). 2. Balatonyi Judit a karcagi határban (2023. április 21.). 3. Markó Eszter a karcagi határban (2023. április 21.).
Mit gondolsz oktatóként, miért fontos részt venni és egyéni kutatómunkát végeznie a hallgatóknak, elindulni tanulmányi versenyeken?
B. J.: A kutatóvá válás egy nagyon hosszú tanulási folyamat, sokféle karrierút létezik ugyan (egyenesebb, simább, göröngyös, sokfelé elágazó), de mindegyikben egyaránt szerepe van a megmérettetésnek, a versenynek, illetve annak, hogy az eredményeinkről valamilyen formában számot kell adnunk. Ezeket a dolgokat nem nagyon lehet elkerülni. Nagyon fontos továbbá minél előbb felkészülni arra is, hogy az eredményeinkről másoknak (jobb esetben) véleménye van, véleménye lesz. S a vélemények alkalmanként lehetnek támogatók, vagy éppen nagyon kritikusak is. Meg kell tanulni, hogy mindezek, a negatív kritikák is, igazából jó dolgok. Ha megtanuljuk ezeket fogadni, kezelni, ha elsajátítjuk miként érdemes a kritikákra reflektálni, előbbre visznek minket. Segítik a fejlődésünket, kutatóvá érésünket. Segítik a szövegeink alakulását. Ahogy a viták, a párbeszédek tolják előbbre a tudomány szekerét is. A tanulmányi versenyek, kiemelten az OTDK, vagy éppen a verseny kari fordulója igazán jó terepei lehetnek mindennek. Ahogy a nem tanszéki versenyek jó lehetőséget nyújtanak arra is, hogy megismerkedhessünk más rokon tanszékeken tanulmányokat folytató hallgatótársakkal. Én magam is sokat tanultam a saját OTDK szereplésemből saját magamról, a versenyhelyzetekről, és alapvetően a tudomány, a tudományos élet működéséről is.
Eszter, mesélj a jövőbeli terveidről! Folytatod az OTDK-n előadott témád kutatását?
M. E.: Ha minden igaz, ebben a félévben megcsinálom a mesterszakos záróvizsgát, és jelentkezem a szeptemberben induló Néprajz – Kulturális Antropológia Doktori Programba Pécsett. Továbbra is lelkes vagyok a témámmal kapcsolatban, sőt egyre több távlatot, lehetőséget látok benne, úgyhogy ezt szeretném folytatni a továbbiakban is.
Balra és jobbra lent: A Lánc utcai önkormányzati lakástömb, ami a lakásfoglaláshoz köthetően élénk és kiélezett diskurzus része az utóbbi években Pécsen. Markó Eszter saját felvételei (2022. november). Jobbra fent: Markó Eszter az OTDK-n bemutatott prezentációjánek egy diája, melyen a lakásfoglalással kapcsolatos diskurzust mutatja be.
Milyen tanácsot adnátok azoknak a hallgatóknak, akik a jövőben szeretnének elindulni a TDK-n, OTDK-n?
M. E.: Azt a tanácsot adnám, hogy legyenek bátrabbak, mint én, és használják ki kétévente ezt a lehetőséget. A TDK-n és az OTDK-n való részvétel rutint és tapasztalatot ad írásban, előadásmódban, szakmai kommunikációban, ami a pályánk későbbi részeiben nagyon hasznos lesz. Emellett pedig meg lehet ismerkedni a tagozat többi résztvevőjével, vagy a zsűrivel, és jó ismeretségek születhetnek ebből. Ezek miatt önmagában a részvételért is megéri felkészülni. Fontos szerintem ezzel a szemlélettel menni, mert az, hogy ki kapja a helyezéseket, nem csak azon múlik, hogy ki mennyi munkát tett bele, vagy mennyire szereti a témáját, hanem számtalan emberi, intézményi, tudománypolitikai tényezőn is. Úgyhogy megéri érte dolgozni, és nagyon jó érzés és hasznos tőke egy helyezés, de az csak a hab a tortán.
B. J.: Kezdjétek el időben a kutatást, az eredmények feldolgozását, és a főleg a megírásra szenteljetek elég időt. Az igazán jó szövegeknek, időre van szükségük. Idő kell a szükséges finomítások elvégzésére, sokszor át kell olvasni, illetve érdemes többször átolvastatni a szöveget. Minél több ember olvassa, és mondja el a véleményét, annál jobb lesz a végeredmény, ebben biztos vagyok. Nemcsak a dolgozat megírásához, hanem a szóbeli prezentáció elkészítéséhez is időre van szükség. Jót tesz, ha többször, többféle közegben elmondtátok az előadást (kari TDK, vezetőtanárnak, hallgatótársaknak) és a visszajelzések alapján finomítotok a szövegen, s ha szükséges, javítotok az előadási technikán is. Eddig két szakdolgozóm indult OTDK-án (most Markó Eszti, korábban Fehér Viktor), ők többször is előadták és vagy több ízben megmutatták az elkészült prezentációjukat. Emlékszem, annak idején én is így tettem, Győrfy Eszter kollégámmal remegve ültünk Pócs Éva pesti lakásában (mindkettőnk témáját ő vezette), ahol egymás után többször is elmondtuk az előadásainkat. Addig mondtuk, amíg rendben nem volt már a szövegünk. Aztán kaptunk kávét. Az OTDK egy remek lehetőség a tudományos szárnypróbálgatásra: a tématerületek hazai szakértői kezébe jutnak a szövegek, és a szóbeli forduló bizottságaiban is szakértők ülnek. Remek belépő lehet a tudományos világba, éljetek vele!
Borítókép: Berty Réka
Elszakadás a prekoncepcióktól: egy vajdasági tánc felfedezéséről – interjú Apjok Viviennel és Klima Dönízzel a 36. OTDK-ról
ELTE Néprajz Blog 