Csíksomlyó közismert katolikus Mária-kegyhely a Székelyföldön, ahová nemzedékek óta kitartóan és nagy számban zarándokolnak az emberek. Mohay Tamás, az ELTE BTK Néprajzi Intézetének egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett néprajzkutató huszonöt év kutatómunkájának eredményeit összegezte A csíksomlyói kegyhely és búcsújárás – Diktatúra, rendszerváltás, modernizáció című kötetében. Jelen kiadásban a hangsúly a pünkösdi búcsújárás kommunizmus alatti, valamint a rendszerváltás utáni évtizedeire helyeződik. A blog olvasóival a L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent gazdazon illusztrált kötet tartalomjegyzékét és előszavát közöljük. Utóbbiból pedig az is kiderül, hogy milyen emlékek kötik a szerzőt a csíksomlyói kegyhelyhez.
Előszó: a búcsús élmény
„Csíksomlyó.” Egy szó, egyetlen szó, egy név. És mennyivel több, mint egy szó, vagy egy név. Mi minden rejlik benne, mi mindent idéz föl, mennyi tapasztalat, mennyi élmény kapcsolódik hozzá. Immár három évtizede évről évre százezrek kelnek útra, érkeznek meg, búcsúznak el és térnek meg otthonaikba. Húzza őket a hely szelleme, valami, amit saját maguknak sem mindig fogalmaznak meg. Együtt van több százezer ember, ugyanarra figyelnek, ugyanazt kapják – s egyúttal mindenki másra figyel, mindenki mást kap. Századok óta tart ez. Nemzedékek jöttek és múltak el, mindegyiknek megvolt a saját tapasztalata, élménye, ami ki tudja, mi mindenből tevődött össze. Hitből, találkozásokból? A táj, a ferencesek, a többiek, a külsők, a belsők, az elmesélhetők és kimondhatatlanok milyen keveréke alkotja az élményt? Ha egymás mellé állna minden zarándok, turista és vendég, aki a régmúltban és a közelmúltban megjárta ezt a szent helyet, alighanem körbeérné a földgolyót. Micsoda lánc…
Mohay Tamás: A csíksomlyói kegyhely és búcsújárás – Diktatúra, rendszerváltás, modernizáció című kötet borítója
Miben áll „Csíksomlyó titka”, mi is az a „Csíksomlyó-jelenség”? Mi fog ott meg, mi tart fogva? Miért sóhajtunk fel, ha a vonat ablakából meglátjuk a távoli Somlyó-hegyet, aztán az ismerős kettős templomtornyot? Miért szorul össze kissé a torkunk, ha az ellenkező irányba haladunk? Ki tudná mindezt elmondani? S ki tudná mindazt meghallgatni, amit erről emberek százai, ezrei, százezrei elmondanak? S aki meghallgatja, feljegyzi, hány lapon tudná rögzíteni? És ki az, aki ezt elolvasná, akár csak átlapozná? S ha megteszi, megértheti-e anélkül, hogy saját maga is részese lenne a közös emlékeknek, élményeknek? Ha összefűznénk minden kimondott és ki nem mondott, régi és új emlékezést Somlyóról, alighanem körbe lehetne vele fogni a földgolyót. Micsoda gyűrű…
A hegy magasa messziről feltűnik. Aki megáll a messzeségben, gyönyörködhet az egészben, mert alja-teteje egyszerre látszik. Mégsem állunk meg, mert oda tartunk, s ahogy közeledünk, kibontakoznak a részletek. Meglátjuk a hegy kisebbik testvérét is, a tornyokat, a domboldali kápolnát, a kálváriát. Lassan eltűnik a szemünk elöl a hegy egésze, és megragadják a figyelmünket annak lankái, teraszosra kiszántott oldala, a tövében megtelepült város, a falu, az utcák, a vasúti sínek, a hidak, az országút, a lebontásra ítélt és épülő házak. És az emberek, ismeretlenek és félig ismerősök, barátok és barátságos idegenek. Hajnalban teleszívjuk magunkat friss levegővel, lehajolunk a forráshoz, beülünk a padba, összekulcsoljuk a kezünket. Vagy csak elővesszük az elemózsiát; vagy csak élesre állítjuk a kameránk optikáját, hogy a látványt ne csak az emlékezetünk őrizze meg, hanem a képek is. Ha egymás mellé tennénk minden képet, amit itt készített nemzedékek láncolata, emberek sokasága – mekkora területet lehetne vele beteríteni? Micsoda mozaik…
Csíksomlyóra tizennégy évesen jutottam el először 1973-ban, Erdélyt járó baráti társasággal. Napokig laktunk a templom közvetlen közelében, az árvaházi szobákban. Egy csapat fiatal autóstoppal, a szabadság és veszélyeztetettség érzetével: vidám társaság és templomi kórus egyszerre. Ma is őrzöm a szentkép gyanánt adott kis fekete- fehér fényképet a Mária-szoborról, amit, mint sokkal később megtudtam, Aladics Zoltán készített a „kicsi magyar világ” idején.
Csíksomlyón legközelebb négy év múlva járhattam az érettségi és a katonaság közötti hetekben. 1977-ben már tilos volt bárkinél megszállni, ha ezt megtudták, a szomszédok egymást jelentették fel vagy éppen fedezték. Csak megbízható ember mehetett megbízható emberhez, rejtjelezett üzenetek adtak hírt, és titkos csomagokban kellett gyógyszert, Bibliát, borsot vinni. Somlyó akkor egy másik arcát mutatta, de még nem látszott az igazi arca.
1. Mohay Tamás, Fotó: Pávó János 2. A Mária-szobor képe. Aladics Zoltán felvétele (1937)
Pünkösdi búcsúba 1985-ben, két évvel az egyetemi néprajz szak befejezése után mentem először. Látogató megfigyelő voltam, nem gondoltam kutatásra. Pénteken érkeztem meg, barátom még aznap este kikísért a templomhoz. Két sűrű nap következett virrasztással, beszélgetésekkel, hajnali napvárással, misékkel és állandó mimikrivel. A filmeket és megtelt magnókazettákat azonnal átadtam egy ismerősnek, hozza haza ő. A rendőrök messziről látszottak, a titkosrendörök csak valamivel közelebbről. Ha az idegen elvegyült a tömegben, nem volt veszélyben, ha csatlakozott valakihez, akkor sem tűnt fel túlságosan. Az első igazoltatáson így estünk túl egy fitódi férfival. Vasárnap délután, a második alkalommal azonban már bekísértek az árvaház egyik szobájába – tizenkét éves emlékek színhelyére –, kérdezősködtek, elvették a jegyzeteimet, kihúzták a fényképezőgépből a negatívot. Mindenáron meg szerették volna tudni, ki küldött, és kinél vagyok megszállva. Emiatt nem mertem egyenesen hazamenni, félvén, követnek. Vándorcigányok közé elegyedtem a Szent Péter-templom mellett, megvártam, míg sötétre fordul az idő, és minden elhaladó kocsiban figyelő embert sejtettem. Késő estére kerültem vissza a szállásomra, s a baráti marasztalás ellenére még az éjjel hazaindultam. A határon alaposan átforgattak, keresték a többi magnószalagot és negatívot. Féltem, mi lesz a beszélgetőtársaimmal, elővesznek-e valakit. Augusztusban tértem vissza a „tett helyszínére”, és megnyugodhattam, nem esett baja senkinek. Az a félig írt füzet, az a fénykép- és hanganyag ma is hiányzik.
Mit lehet elmondani a búcsús élményből? Mit az átéltekből frissen, és mit később? Mit koptat meg a felejtés, mit érlel meg a kor és a tapasztalat? Mivé válnak bennünk idők múltán a saját korábbi élményeink, mivé válunk mi magunk, elvegyülve tapasztalatok és élmények halmazában?
Somlyó szent hely annak, aki tud a szentről. Valamit biztosan tudott erről a tizennégy éves fiú is, aki mint példaképekre nézett a papokra. Valamit megérzett a szeretet erejéből akkor, amikor az alig pár évvel fiatalabb árvaházi gyerekek csimpaszkodva mutatták meg a ragaszkodásuk ezer jelét. Eltette magának néhány ima szövegét, és a „hely szelleme”, mint aszúszemek zamata a mustba, belekeveredett az első, meghatározó Erdély-élménybe. Valamit biztosan tudott a szentről az a tizennyolc éves fiú is, aki a függetlenségére büszkén naponta új meg új élményekkel, a szabadság utolsó morzsáival telítődött egy szögesdrót mögött töltendő hosszú év előtt. Meg az is, aki huszonhat évesen, egy héttel az eljegyzése elött, Mária arcára nézett fel Csíksomlyón.
Mit hoznak vissza mindebből a fényképek, hangszalagok, elbeszélések, jegyzetek? Mi marad a miénk, mi adható át másnak? Mit hallunk meg mi a mások élményeiből igazán, értő figyelemmel? Mi segít hozzá ebből ahhoz, hogy a saját tapasztalatunkat is megértsük, s a magunkéból mi segít hozzá a mások igazibb megértésékez? Mi kell ahhoz, hogy érvényesen újrafogalmazzuk mások megértett tapasztalatait? Van-e hozzá tehetségünk, jogunk? És hiányzik-e ez valakinek? Hiszen bárki odamehet, megszerezheti a saját élményét, tapasztalatát – miért kell ehhez a másik ember többszörösen átszűrt, átalakított, a maga szempontjából ki- telesnek tartott elbeszélése?
1-4. Mohay Tamás: A csíksomlyói kegyhely és búcsújárás – Diktatúra, rendszerváltás, modernizáció című kötet tartalomjegyzéke
Nem sok kell hozzá, és Csíksomlyótól máris eljutunk néhány alig megválaszolható kérdéshez.
Elhisszük-e a csodákat? Elcsodálkozunk-e a hiten? Van-e „érvényes”, és van-e „érvénytelen” tapasztalat? Mit tartunk igaznak vagy hamisnak a mások elbeszéléseiből? Hány igaznak elfogadott elbeszélés kell a magunk igazának megerősítésékez, és hány a magunk vélt igazának elvetéséhez? Ha sok, a búcsúban szerzett, búcsúra vonatkozó, vagy tágabban: Somlyón szerzett, Somlyóra vonatkozó tapasztalatot összegyűjtünk, mennyi kell ebből ahhoz, hogy érvényes tudásra tehessünk szert? Tucatnyi? Ezer? Tízezer? Mekkora része lesz ez annak az egésznek, amely évről évre százezrek tapasztalatából és élményéből adódik össze? Egy csepp a tengerből? Lehet, hogy abban is megérezhető a sós íz – csakhogy egy cseppnyi tengervíz mégsem mutatja meg az egész tágasságát, végtelenségét, hullámzását és áramlatait, a benne élő lények tömegét.
Mit és hogyan érthetünk meg másoknak a történeti múltban megszerzett tapasztalataiból, ha régi leírást, elbeszélést olvasunk? Mit akkor, ha valaki kortárs beszél vagy ír a korábbi élményeiről? Talán ő maga is küzdött a szavakkal, talán saját magához sem volt mindig őszinte, talán jól-rosszul értett elvárásokhoz igazodott. Később talán megbánta, amit leírt, amit elmondott, talán túljutott rajta, hiszen ő is érlelődött, számára is új fénybe kerülhettek a saját korábbi tapasztalatai. Csakhogy erről mi már nem tudunk, amikor csak szövegeket tartunk a kezünkben. Hogy fejthetjük meg ezek rejtett üzenetét? Hogyan ellenőrizzük, hogyan szembesítsük az „eredetivel”? Ráismernének-e mai értelmezéseinkre az egykori elbeszélők, vagy inkább tiltakoznának?
Van-e kiút a kérdések labirintusából? Létezik-e megértés a szó legigazibb értelmében? S ha igen, mi vezet el hozzá, és milyen arányban? A puszta kíváncsiság? Tudomány? Vallás? Művészet? Intuíció? Megvilágosodás? Kinyilatkoztatás?
Pünkösdi búcsú Csíksomlyón: egyedülállóan érdekes összeállás, összeesés. Szentlélek-ünnep egy Mária-kegykelyen. Mária-ünnep egy Szentlélek-ünnepen. Pünkösdkor a keresztények a Szentlélek kiáradását ünneplik, ami visszautal a húsvétra, hiszen a Szentlélek a feltámadás után kapott ígéret következtében jött el. Húsvét pedig nagypéntekre, a Golgotára tekint vissza. Jézus életének nagy történései pünkösdkor sűrítetten jelen vannak, s Márián keresztül az anyai oldal is benne van. A legtöbb kegyhelyen a nagy búcsúk Mária-ünnepekhez kapcsolódnak Nagyboldogasszonykor, Mária neve napján és máskor. Somlyóra pünkösdkor történik a legnagyobb búcsújárás, nem pedig Sarlós Boldogasszony napján, július 2-án, amikor a templom felszentelési címe alapján várhatnánk. Pedig nagy ünnep az is, Mária és Erzsébet, két, csoda folytán gyermeket váró asszony, s a méhükben rejtőző gyermekek találkozása.
A pünkösdi búcsújárásnak szerves része a keresztútjárás is. Passió, Jézus élete, a Szentlélek, Szűz Mária és az egyház közössége együtt vannak jelen ebben az ünnepben. Mindezek a katolikus hit leglényegesebb elemeihez visznek közel. Amikor Somlyói Máriáról beszélünk, akkor voltaképp egy paradox kifejezést használunk, mert Szűz Máriából természetesen egy van. Nincs külön máriabesnyői, mátraverebélyi, csíksomlyói vagy fatimai, lourdes-i, guadalupei Mária, ez mind ugyanaz. Ahogy a kör sugarai mind ugyanarra a központra mutatnak, minden kép és szobor Máriáról arra a személyre mutat rá, aki szabad elhatározásból igent mondott Szent Fia megtestesülésére, igent mondott az ő és a saját maga szenvedésére, igent mondott arra, hogy ott fogja tartani a keresztről levett Jézust az ölében, meg arra, hogy az apostolokkal együtt várja a Szentlelket. Mária-kegyhelyen vagyunk, és aki idejön, a Mária-tisztelet évszázados hagyományát folytatja.
Bemutatók:
2023. május 16. (kedd), 17.00 Stephanus Könyvesház, a 30. Szent István Könyvhét program keretében
2023. május 30. (kedd), Néprajzi Múzeum
Dedikálások a 94. Ünnepi Könyvhéten:
2023. június 8. (csütörtök), 17.00 – 11-es pavilon, Vigadó tér – Duna-korzó
2023. június 10. (szombat), 14.00 – 11-es pavilon, Vigadó tér – Duna-korzó
A magyar nemzet etnológiája – megjelent Bali János legújabb kötete
ELTE Néprajz Blog 