A piac bedőlése, emberek elszegényedése, hiperinflált pénznem seprése az utca szélén: vajon minden gazdasági válságra jellemzőek ezek? Érdemes összehasonlítani a különböző korszakok válságos időszakait? Koloh Gábor gazdaságtörténésszel, az ELTE BTK Történeti Intézetének oktatójával beszélgettünk múltbéli és jelenkori válságokról, valamint azok szerepéről a mindennapi életben.
A gazdasági válságok mitől lesznek világválságok? Hogyan lesz lokálisból globális probléma?
Az elején nem lehet megmondani, hogy mi bontakozik majd ki globális válsággá, ugyanakkor ha több gazdasági változás figyelhető meg, például a beruházások csökkennek, a vállalkozók kevésbé fektetik be a pénzüket, takarékoskodni kezdenek – ahogyan Keynes (John Maynard Keynes – szerk.) mondta –, akkor már sejthető, hogy valami probléma várható, különösen ha ez a világ több pontján is megfigyelhető. Ennek van egy sajátos ritmusa: a válságra időről időre számítani kell. Ha a Bibliára gondolunk, ott is a hét bő esztendőt a hét szűk esztendő követi, ez is egyfajta ritmust jelent. Emiatt nevezzük a válságokat ciklikusnak, hiszen a belső erők fellendülésből visszaesésbe hajtják őket, majd elölről kezdődik a folyamat. A szakemberek előrejelzéseiből is megjósolható, hogy valamikor válság fog kitörni. Aki rendszeresen olvassa a gazdasági lapokat és több, egymástól független helyről értesül erről, az gyanakodhat. Történeti értelemben pedig roppant egyszerű, mert azt már ki tudjuk kalkulálni, azonosíthatjuk, hogy mikor volt válság.
Általánosságban milyen előzményei vannak egy gazdasági válságnak? A korabeli átlagember hogyan tudott erre felkészülni?
A kérdést az teszi nehézzé, hogy pontosan ki a korabeli átlagember. Történeti értelemben ezt a fogalmat egészen más perspektívából kell szemlélni, mint ahogyan most gondolkodunk róla. A százötven-kétszáz éve élt „átlagemberek” mindennapi életében a kisebb-nagyobb válságok nem feltétlenül csapódtak le közvetlenül. A válságok ciklikussága többféle lehet: egyes ciklusok számolnak például a válságok súlyával, nagyságával is. Az öt-hét éves Juglar-ciklust mindenki jó párszor megtapasztalja élete során, de vannak a Kondratyev-ciklusok, amik negyven-hatvan éves periódust jelentenek, valamint a nagyon hosszú időtávú ciklus, a braudeli; mindezek esetében egy felívelésről és egy hanyatlásról beszélhetünk. Ez utóbbi az, ami érdekesebb szokott lenni a gazdaságtörténészek számára, ennek a folyamatnak gyakran vizsgálják a jeleit, hatásait. Az, hogy mi jelzi előre a válságot az átlagember számára, az attól is függ, hogy mihez fér hozzá, milyen információforrásai vannak. Egy paraszt számára ez meglehetősen beszűkült volt: az újságolvasás a századforduló előtti időben még kimondattan ritkának tekinthető. A válság előjeleit onnan tapasztalhatta, hogy amit árusítani kíván, azt milyen áron tudja eladni a piacon, ide tartozhat a gabonaárfolyam.
A kifejezetten politikával foglalkozó Bolond Miksa humorlap karikatúrái a krachhal kapcsolatban.
Ha az 1873-as pénzügyi krachot vesszük, azt hogyan érzékelhették a mindennapokban, milyen életminőségbeli változásokat tapasztalhattak?
Az 1873-as pénzügyi krachot már előre jelezték a szaklapok szerzői, újságírói, érzékelhető volt némi gazdasági lassulás, csökkenés és ma már retrospektív módon látható, hogy ezt az 1869-es, kisebb válság is mutatta.
Ehhez hozzátartozik, hogy – bár nem a kiegyezéshez kötődően, de – 1867-től már volt egy nagy beruházási, alapítási szakasz a gazdaságban, németül Gründerzeit-nak hívják. Szokás a háborúkhoz kötni, amikor – például az orosz–osztrák háborúk következtében – nagyon sokan befektettek, új vállalkozásokat alapítottak, pénzbőség volt a piacon. A várakozások már az 1873-at megelőző években elkezdtek kifulladni.
Hazánkban egyébként a hétköznapi emberek számára 1873-ban nem is ez a pénzügyi válság volt a legkézzelfoghatóbb, mindennapi tapasztalat, hanem a kolera. Ezt az évet a szakirodalom a három K évének nevezi: a világkiállításé, a kraché és a koleráé. Egyrészt volt egy világkiállítás Bécsben, ahol felvonultatták a legnagyobb ipari, mezőgazdasági produktumokat, amelyekbe be lehetett volna fektetni, de ennek elmaradt a várt hatása, ami aztán elvezetett a pánikhoz és kirobbantotta a krachot. Másrészt a kolera éve is volt, az utolsó nagyszabású kolerajárványé, ami az emberek számára inkább a hétköznapi tapasztalat volt. Az életminőségbeli változást a válsággal ellentétben sokkal inkább az előtte lévő időszak felívelő tendenciája hozta el, mert egyre többen léptek be a gabonapiacra, például az 1860-as években. Európa-szerte nagy igény volt a gabonára, ehhez a magyar piac is tudott csatlakozni, mely egy általános életminőségbeli változást is hozott. Például a külső-bőcsi parasztember, Gyüker József 1866-ban írt krónikájában olvashatunk erről, aki ebben a kötetben a visszaemlékezéseit és emlékezetes történeteket összegezte az 1790-es évektől. Ő írta, hogy 1860-ban, amikor ez a bőség beállt, akkor kezdett el tömegessé válni a faluban az óravásárlás. Az óra hatása a paraszti életre mélyreható életminőségbeli változásokat hozott, amiket különben nem akasztott meg a válság, esetleg az ütemét egy időre fékezte.
Volt kapcsolódás a kolera és a gazdasági válság között? Lehet-e következményként felfogni vagy a válsággal párhuzamosan jelent meg?
Van kapcsolat, bár kolera volt a korábbi időszakokban is. Egyre többen lettek érdekeltek abban, hogy a gabonát eladják, akárcsak a Bibliában, József történetében: felhalmozták a megélhetési eszközöket, hogy amikor a szűkösség ideje eljön, akkor meg tudjanak belőle élni. Csakhogy – és ezért látunk kapcsolatot a kolera meg a válság között – a modern kor embere nem a felhalmozásra törekedett, hanem az értékesítésre, mivel jó áron el lehetett adni a gabonát. A válságos periódus bekövetkeztekor sok embernek nem volt felhalmozott gabonája, ennek következtében pedig fizikailag legyengültek. Ilyen értelemben tehát beszélhetünk összefüggésről a kettő között, de tény az, hogy
a kolera visszaszorulása már egy új periódusnak, egy demográfiai, népesedési változásnak is a nyitánya, amit demográfiai átmenetnek szokás nevezni. A halandóság innentől kezd majd csökkenni, a csecsemők halálozási aránya javul, az idősebbek tovább élnek, a népesség növekszik átmenetileg – mert utána csökken majd a termékenység.
Miként közvetítette a média ezt a válságot, jelentek meg cikkek a gazdasági válságról vagy a kolera fényében teljesen eltörpült?
Írtak erről, téma volt. Vegyük például egy szélesebb körben forgatott, sűrűn megjelenő folyóiratot, a Vasárnapi Újságot. Itt a nagyobb pénzügyi bukásokról tudósítottak, és mivel akadt pár – 1873 miatt mintegy ötven bank bukott meg –, volt miből csemegézni. A kolera nyilván jobb téma volt, mert szélesebb közeget érintett közvetlenül. Én nem érzékelem úgy, hogy háttérbe szorult volna a válság, csak a mindennapi élet tapasztalati mezejében ez egy szűkebb réteget érintett: kevesebb ember olvasott róla, reflektált rá. A kolera viszont családok sokaságát érte utol.
Az újságokon kívül milyen forrásokból tájékozódhattak az emberek a gazdasági válságról?
A piaci folyamatokat érzékelték, amikor elszállították a gabonát. Ekkor a vasúti hálózat erőteljes kiépülésben volt és amikor azzal szembesültek, hogy nem tudják a korábbi évek árfolyamán ugyanazt az értékesítést elvégezni, amit korábban, akkor azt az emberek a saját bőrükön érezték, mondhatni közvetlen tapasztalat volt. Ezenkívül mindenhol jelen volt a lokális elit, valamint a nagyobb gazdák, akik érdekeltek voltak abban, hogy bizonyos információk könnyebben, gyorsabban eljussanak szélesebb körbe, és ebbe hajlandóak voltak invesztálni is. Tehát az információnak ezeken a csatornákon keresztüli terjedésével is számolhatunk.
Terjedt ebben az időszakban valamilyen álhír vagy hiedelem a válság kitörésével kapcsolatban?
A 19. század második fele a folyószabályozások kora is, máig téma, hogy ezek milyen környezeti hatásokkal jártak: nemrég jelent meg egy film arról, hogy a Körösök szabályozásával kiszárították az Alföldet. Számomra nagyon érdekes, hogy még a 2000-es évek elején is több olyan visszaemlékezőt hallottam, aki állította, hogy a Habsburgok direkt a magyarok ellen nyúltak bele a természet rendjébe ezzel a terelgetéssel. Az viszont, hogy a Habsburgok nem feltétlenül a magyarok javát akarták, inkább mondható álhírnek, mint közvélekedésnek. Ez is egy toposz: az emberek boldogtalanságuk magyarázatára keresnek egy bűnbakot, egy felettes erőt. Ebben az esetben a császár volt a leginkább ideális.
1. kép: A Vasárnapi Újság a világkiállításhoz készített mellékleteinek borítóképe. Az újság számításai szerint akár húsz millió forint, mai értéken száz milliárd forint lehetett a kiállítás összköltsége.; 2. kép: A kiállításra felépített „magyar csárda” bemutató épülete. Magyarország az újság szerint földművelő országként tűnt ki a kiállításon: gabona-, bor-, gyapjúkiállítások, valamint a malom-, gép-, szeszipar képviselték hazánkat.; 3. kép: Az Iparpalota főbejárata.; 4. kép: A bécsi Praterben a kiállításra felépített Iparpalota körcsarnoka.; 5. kép:Az 1873-as bécsi világkiállítás térképe.
A Bécsi világkiállítás illusztrációk forrása: https://adt.arcanum.com/hu/collection/VasarnapiUjsagMellekleteKepesKiallitasiLapok/
A gazdasági válság megoldásához milyen intézkedések, milyen megszorítások léptek életbe?
Pénz kellett, ez volt a legfőbb cél. Egy hétre fizetési moratóriumot rendeltek el, valamint a jegybank pénzt pumpált a piacba. Ez volt a bécsi példa, ott ez működőképes megoldásnak mutatkozott. Magyarországon annyiban komplikáltabb volt a helyzet, hogy a megelőző években már nem volt annyira jó a termelés a kolera és a válság hatása miatt. A hetvenes évektől érzékelhető lassulás komplex folyamatába ezt is besorolhatjuk előzményként. Magyarországon nem volt egy rakás pénz a kormány zsebében, amivel kitömhették a piacot. Kölcsönt kellett találni, méghozzá külföldit. Hazánk viszont nem volt túl vonzó ekkor a külföldiek szemében ahhoz, hogy sok pénzt fektessenek be. Nem így a Rothschildokéban! Ők voltak az ország házi bankárai, tőlük kellett pénzt kérni, amibe nagyon nehéz szívvel ment bele az akkori kormányzat. Nemcsak arról van szó, hogy egy jól menő család kisegít egy egész országot, de egy olyan csavar is volt a történetben, hogy a Rothschildok történetesen zsidók voltak. A magyar államnak nehezére esett pénzt kérni egy zsidó családtól, de nem volt jobb választásuk. Viszont – és ez a média, meg a későbbi hatások szempontjából nem irreleváns –, a dualista korszakban liberális volt az államvezetés. Nyilván szélsőséges gondolkodású karakterek is felléptek, mint például Istóczy Győző, aki kikelt ez ellen és egy elég komoly hatást kiváltó beszédet mondott a Parlamentben, ezt szokás a hazai antiszemita diskurzus kezdetének tekinteni. Amikor 1875-ben felszólalt, a javaslatát nem fogadták el a képviselők, így ennek inkább retrospektív van jelentősége. Ilyen értelemben az antiszemita közbeszéd megerősödése a válság utóhatása, ami nem erőltetett párhuzam, de nem is annyira kézenfekvő. Volt még egy intézkedése a kormánynak 1875-ben: szabályozták a kereskedelmi törvényt, melynek következtében a részvénytársaságok a saját részvényeiket nem vásárolhatták fel. Magát a pénzügyi válságot ugyanis az is előidézte, hogy egyszerűen már nem volt fedezet a kibocsátott részvényekre.
Mennyiben segítették ezek az intézkedések a válságból való kilábalást?
Olyan értelemben segítették, hogy maga a válság mélyreható, nagy szerkezeti törést nem hozott. Az viszont tény, hogy a felvirágzás jóval később következett be. 1873-tól körülbelül 1900-ig egy gazdaságilag hanyatló időszak volt, csak utána jött egy fellendülés, immáron a háborús készülődés jegyében. A hanyatlás ütemének megfékezésében mindenesetre szerepet játszottak ezek az intézkedések.
Mennyire lehet összehasonlítani egymással a gazdasági válságokat?
Gazdaságtörténészként jóformán csak ezt tesszük. Össze lehet hasonlítani őket, mivel az azért tény, hogy egy-egy válságnak vannak egyetemleges kirobbantó tényezői. Általában a pénz visszavonása, amikor nem fektetnek be, nem invesztálnak. Az is vizsgálható, hogy milyen szerkezeti eltolódások vannak, milyen technikai változás az, ami egy újabb lendületet eredményez, és ez körülbelül meddig fut, mikor ég ki, vagy mikor kezd el utána megint hanyatlásba fordulni. Ezek létező tényezők, előre jelezhetők, csak nem lehet pontosan megmondani, hogy mikor fognak bekövetkezni, ez csak utólag rekonstruálható. Ahogy a híres mondás tartja: „Bárcsak fele olyan okos lennék előre, mint az anyósom utólag!” Tehát nem látni előre, ez a válságtudomány, válságkutatás területe. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy itt, az egyetemen is létezett egykor egy Válságtörténeti Kutatócsoport, amit Kövér György vezetett. A válság kapcsán különben máig fontos olvasmány Kövér Tanár Úrnak az 1873. Egy krach anatómiája című könyve, aki viszont az előzmények mikroléptékű hatásaira kíváncsi, annak élvezetes lehet Halmos Károly és Sebők Richárd Ponyvára vetett tudomány: Mi volt inkurrens könyv 1869-ben? című tanulmánya.
Van olyan módja a válságból való kilábalásnak, amit optimálisnak nevezhetünk?
Azt, hogy mi az optimális módja, nagyon tapasztalt, vezető pozíciójú közgazdászok is nehezen tudják megmondani. A kormányok a válság elkerülésére szoktak törekedni, azaz arra, hogy ezeket a ciklusokat semlegesítsék vagy legalábbis a hatásukat minimalizálják. Amikor nincs pénzforgalom vagy beszűkül a piac, akkor pénzt pumpálnak a gazdaságba. Erről szólnak az anticiklikus politikák. Ilyen volt például a New Deal: embereknek munkát teremteni, nagy beruházásokat végezni. Ám ezek a lehetőségek korlátozottak, mert lehet vasutakat építeni meg árkokat ásni egy ideig, de utána valami egészen mást kell kitalálni, mert nem olyan kézenfekvő, hogy hova és mit érdemes építeni, mennyire széles társadalmi közegeket kell támogatni. Az állam befektet ilyenkor, hogy ez a válság a lehető legkevésbé mélyüljön el. A mai életünk során is szoktunk látni ilyen próbálkozásokat, de egy idő után felmerül a probléma, hogy az invesztálást követően az államnak vissza kellene nyernie a pénzét. Ha ez sikerül, jó üzletről beszélhetünk, de hogy mindig sikerül-e, azt nem lehet biztosan tudni. A sikerhez kiváló érzék, nagy tudás és rengeteg szerencse kell.
Az interjút Bodnár Máté készítette a Mítoszrombolás, válságkezelés: tudománykommunikációval az álhírek ellen című kurzus keretein belül, a 2022/2023-as tanév tavaszi félévében.
Koloh Gábor és Bodnár Máté az interjú közben
Fotók: Vojtek Tamás
“„A válságoknak vannak egyetemes kirobbantó tényezői” – Interjú Koloh Gáborral az 1873-as és a jelenkori gazdasági krachról” bejegyzéshez 2 hozzászólás