„Én nem műtárgyat hoztam haza, hanem az emberi életeknek a megjavítása céljából ültem a terepen.”– Interjú Szacsvay Évával

Szacsvay Évával, a Néprajzi Múzeum nyugalmazott muzeológusával 2021-ben megjelent gyűjteményes kötete, a Tárgyak és folklór kapcsán beszélgetett Leányfalun a kötet szerkesztője, Muntagné Tabajdi Zsuzsanna. Az interjú abban a ’30-as években épült tornácos, régi házban készült, melyben Éva már gyerekként is a nyarait töltötte és ahol anyai nagyapját, Ravasz Lászlót, az 1948-ban félreállított református püspököt látogatta. Éva 1984-től itt él férjével, Séra László pszichológussal, akivel az utóbbi öt évben több közös tanulmányuk is megjelent. Itt nevelte három gyerekét is, innen ingázott a múzeumba egészen a 2008-as nyugdíjazásáig.