Már hagyománynak számít az elteneprajz.blog történetében, hogy a karácsonyt témához illő interjúval köszöntjük. Előző évben Kisbán Eszterrel a karácsonyi vacsora történetéről beszélgettünk, idén azonban a kortárs karácsonyi szokásokra fókuszálunk ünnepi interjúnkban. Miért nem boldogok az emberek karácsonykor? Nevezhető-e a szeretet ünnepe globális fogyasztási rítusnak? Az egységesítő globalizáció hatására eltűnhetnek-e teljesen a lokális karácsonyi szokások? Bali János tanár úr vezet be minket a megváltozott karácsonyi rítusok világába a lundi iskola módszertanából kiindulva. Bobák Szilvia és Ilyefalvi Emese interjúja.
Lassan 30 éve, hogy megjelent a lundi iskola prominens etnológusának, Orvar Löfgrennek híres tanulmánya „A nagy karácsonyi veszekedés. A családi rítusok morális ökonómiájáról” (The great Christmas quarrel. On the moral economy of family rituals, 1994). A szöveg magyar nyelvű kivonata évek óta kötelező irodalom az óráidon. Miért olyan fontos ez a szöveg, mi a tanulsága?
A tanulmány kiinduló kérdése, amelyet számos terepmunka alapján fogalmazott meg a szerző az, hogy miért nem boldogok az emberek karácsonykor? Svédországban a gyerekek három hét szünetet, a szülők két hét szabadságot kapnak a karácsony „lebonyolítására”, de valójában mindez az egész decembert meghatározó rítussorozatnak is felfogható. Löfgren szerint a svéd karácsony egyszerre csatamező és utópia, a polgár ilyenkor olyan dolgokat tesz, amit a hétköznapokban nem tenne. A karácsony ugyanis a jó ember, s a boldog család álma: az együttlété, a harmóniáé. A megvalósítás nehézségéből eredő feszültség, valamint az, hogy sok szokatlan tevékenységet kell bezsúfolni a karácsony előtti napokba robbantja ki a veszekedést.
A szerző nem szokás-együttesként kívánta tanulmányozni a karácsonyt, hanem olyan színpadként, amelyen morális dilemmák és kulturális ellentmondások jelenítődnek meg. A tökéletes karácsony képét egy híres svéd gyermekkönyv fogalmazta meg, mely nemzedékek számára adott receptet a kívánatos karácsony modell létrehozására. Az ünnep alapstruktúráját Löfgren passage rítusként határozza meg, melynek során a ház, a lakás metamorfózison megy át: díszei fokozatosan eltűnnek, majd szigorú takarítási szertartások következnek. E folyamatot a megengedett és tilos cselekedetek szigorú regulációja, tabuk sora jellemzi. Szinte lehetetlen megfelelni valamennyi követelménynek, de ha csak egy dolog hiányzik, már veszélyeztetett a karácsonyi atmoszféra.
Az 1990-es években már a tömegtájékoztatási eszközök is jelentős szerepet játszottak a tökéletes karácsony mítoszának megkonstruálásában. A rádióból sugárzott karácsonyi muzsika hozzátartozott a karácsonyfa körültáncolásának szertartásához. Hasonló funkciójú a változtathatatlan időpontban sugárzott rajzfilmműsor a gyerekeknek, a családok ehhez időzítették az ünnepet. Mindkét eszköz segített tehát a „mi” – az együtt ünneplő harmonikus családi közösség – megkonstruálásában. Az újságok is részletekbe menően taglalták, milyennek kellene lenni a jó karácsonynak, a régi, falusi karácsonyokat állítva mintaként a mai svédek elé. Sokak számára egy film, Bergman Fanny és Alexanderje jelenítette meg az ideált.
Legjellemzőbb tendenciaként azonban a falusi karácsony újraélesztési törekvésével harcoltak a karácsony vulgarizálódása ellen. A média ennek következtében azt a képet erősítette, hogy a karácsony Svédországban a tradíció győzelmét reprezentálja a modernitás felett. Löfgren szerint is tagadhatatlan, hogy a karácsony „modernizálása, városiasítása” nem sikerült tökéletesen. Az idealizált kép médiabeli hangsúlyozása inkább növelte a frusztrációt, s elrejtette a karácsony ünneplésében bekövetkezett változásokat. A karácsony felfogható a mindenkori svéd rokonsági rendszer tesztjének is. Bonyolult látogatási rendszerek alakulnak ki, az emberek olyan kapcsolatok újrafelvételére is rákényszerülnek, melyeket év közben elhanyagolnak, olyan rokonokkal, ismerősökkel kell találkozniuk, s kell nekik ajándékot venniük, akikkel amúgy nem találkoznának, nem ajándékoznának.
Karácsonykor kiemelt szerepet kap az ünnep esztétikája is. Svédországban elvárják a családoktól, hogy a díszek legyenek eredetiek, kézzel készítettek. Löfgren érdekes ellentmondásnak tartja, hogy a szekularizált Svédországban a karácsonyi esztétika csak a valódit fogadja el hitelesnek, míg a vallásosabb USA-ban rengeteg a karácsonyi művi giccs kellék, melynek használhatóságát nem kérdőjelezik meg. Löfgren szerint a tökéletes karácsonyra való törekvésen nem szabad ironizálni, mert ez fontos identifikációs pont az egyén számára. Az ünneplést sokszor az elveszett gyerekkor újrateremtésének szándéka mozgatja, s ez járhat konfliktussal is, ha a családon belül nem egyeznek a karácsonyra vonatkozó elképzelések. Így a családi egység álma – paradox módon – veszekedést termel, sőt a kötelező együttlét éppenséggel kiemelheti a családtagok magányosságát. Löfgren szerint nem állítható, hogy a mai svéd karácsonyban az anyagi felváltotta volna a spirituálist. De a spontaneitást nehéz újrateremteni, még ha minden kellék adott is a szertartáshoz. De ameddig a karácsony a „teljes” és az „üres”, a „mély és a felszínes” ellentéteiben értékelődik, harmonikus megvalósítása utópikus cél marad. Hisz épp a kielégületlenség motiválja évente megteremtésének kísérletét.
Az elmúlt évtizedekben magam is többször idéztem fel Löfgren tanulmányát, egy félresikerült karácsonyfa-vétel, a fenyőfa kudarcos talpfába faragása, egy elrontott ünnepi étel, egy csalódást keltő ajándék vagy a kötelező rokonlátogatás alkalmával…
1. „Szivart, cigarettát“ – karácsonyi plakát 1941-ből, Budapest I. Széna tér, Fortepan / Lissák Tivadar, 2. Karácsonyfa vásár a Múzeum körúton, a Hungária Virágháznál, Budapest V. kerület, Múzeum körút 11., 1939, Fortepan / Bojár Sándor, 3. Karácsonyfadísz vásárlás Lengyelországban 1960-ban, Fortepan / UWM Libraries, 4. Az Uránia cukrászda karácsonyi kirakata a Rákóczi út 27/b alatt, 1958, Fortepan / Bauer Sándor
A mindennapok kutatásához sokáig kevéssé volt eszköztára az etnológiának, antropológiának, illetve a kutatók érdeklődése is inkább a jeles alkalmakra koncentrálódott. A lundi iskola viszont értéket és kutatási témát fedez fel a mindennapokban. Hogyan függhet össze a mindennapok antropológiája és a kortárs ünnepek, például a karácsony kutatása? Hogyan jellemezhető a mindennapok-ünnepek duális rendszere?
Az első kérdésben említett tanulmány kiváló példája a skandináv, azon belül is a svéd európai etnológiában az 1980-as években lezajlott szemléletmódbeli változásra. Ebben az évtizedben a hagyományos paraszti kultúráról a polgári középosztály hétköznapi „kultúraépítésére” tevődött át a figyelem. A szokások újfajta értelmezése együtt járt a korábbi etnológus generációktól való elkülönüléssel is. A fordulatot fémjelző két legjelentősebb kutató, Orvar Löfgren és Jonas Frykman már abba a generációba tartozott, mely le akarta rombolni a hagyományos paraszttársadalom etnológiában megkövesedett képét. Ők már nem fogadták el a népszokások tanulmányozásának azt a kutatási gyakorlatát, mely az egyes szokásokat kulturális kontextusukról leválasztva, mesterségesen elemekre bontva vizsgálta és az életformát szokásgyűjteményként fogta fel. Megkérdőjelezték a paraszti társadalom harmonikus, hagyományok által összetartott közösségként felrajzolt képét is. Eme ideálképben ugyanis az emberek csak hordozói voltak a hagyománynak (tradition-bearers), s nem építői (tradition-builders). A különbségtétellel Culture Builders című kötetükre utaltak, mely a svéd polgárság identitásformáló mechanizmusairól rajzolt izgalmas képet, s egyben megalapozta a lundi európai etnológiai műhely hírnevét. Valójában a koncepció nem a mindennapi és a nem-mindennapi közötti szembenállásra épült, hanem egy olyan kutatási gyakorlatra utal, mely az addig mellőzött csoportokat, tevékenységeket, szférákat kívánta megközelíteni gyakran kvalitatív szemszögből, ahogy azt Löfgren svéd karácsonyról írt elemzése is mutatja.
Löfgren szövege az Unwrapping Christmas című tanulmánykötetben jelent meg, ahol számos további antropológus, etnológus karácsonyi hagyományokkal foglalkozó tanulmányát is olvashattuk. A kötetet szerkesztő Daniel Miller egyik fő kutatási területe a fogyasztás antropológiája azóta is. Mikor és hogyan lett a karácsonyból egy globális fogyasztási „rítus”?
Valószínűleg nem lehet egy konkrét időhatárt megadni, a változás az elmúlt fél évszázadban folyamatos volt, párhuzamosan azzal, ahogy a globális fogyasztóipar egyre meghatározóbb szerepet kezdett játszani az emberek életvezetésében és fogyasztási szokásaiban. Az 1970-80-as években Magyarországon, a csokimáz nélküli, kemény állagú konzum-szaloncukrok és habcsókok a mai gyermekek ízlésével biztosan nem találkoznának, de számunkra ezek elfogyasztása a karácsonyi rítus elválaszthatatlan része volt. A futballban is hasonló folyamat játszódott le, amíg a lokális kötődésétől megszabadult, s egyre inkább globális látványipar részévé vált klubcsapatok és válogatottak (mezeladás, meccs közvetítések stb.) előtérbe kerültek. De ahogy a foci, úgy a karácsony is megőrzött valamit a kisebb léptékű, lokális tradícióiból. Ha megkérdeznénk az embereket, hogy melyek a karácsonyi szokásaik, akkor magukra nem a globalitás hordozóiként, hanem családi vagy helyi tradíciók egyedi megtestesítőiként tekintve válaszolnának.
Daniel Miller, aki maga a Karib-tengeri Trinidad szigetén végzett etnográfiai terepmunkát a karácsonyról a ‘90-es években, egy 2010-es évek elején írt összefoglaló tanulmányában (Christmas: An anthropological lens) arról ír, hogy azért lehet nagyon fontos és érdekes antropológusként is a karácsonyt tanulmányozni, mert bár a legtöbb lokális szokás, hagyomány eltűnik vagy eltűnőben van a globális világban, a karácsony egy megállíthatatlan sikertörténet, amit az egész világon ünnepelnek, még azok is, akik nem keresztények. Mi a siker titka? Miért pont a karácsony? Miért nem a húsvétból lett globális ünnep?
Nagyon jó a kérdés, tudniillik, ha egy kereszténytől azt kérdezed, hogy melyik a nagyobb ünnep, a karácsony vagy a húsvét, mindenképpen az utóbbit nevezi meg, hisz Krisztus feltámadása az, ami a kereszténység alapját jelenti, anélkül – bár olyan fontos értékeket képvisel, mint a szeretet vagy a közösség élménye – maga a lényeg veszne el. Csak zárójelben teszem hozzá, hogy a vallásosság kortárs társadalomtudományos kutatásaiból az derül ki, hogy a magukat gyakorló keresztényeknek tartók sem biztosak Krisztus mennybemenetelében, az olyan témákról, mint például a „szeplőtelen fogantatás” is jellemzően téves elképzeléssel rendelkeznek. Visszatérve kérdésedre. Ennek több oka is lehet. A kultúraépítésben meghatározó északi féltekén, az euroatlanti térségben ez a téli napfordulóhoz kapcsolódó időszak, amikor hagyományosan is a kalendáris ünnepek konjunktúrájával számolhatunk. A paraszti hátterű agrárnépesség számára a téli napok viszonylag kevés mezőgazdasági munkával teltek, ezzel szemben több idejük maradt az ünnepekre vagy az egyéb, szintén a közösségi együttléttel járó ún. társasmunkákra (fonó, disznóvágás). Az adventi böjt a korábbi évszázadokban is csupán regionálisan lehetett meghatározó, a 20. századra inkább csak a disznóvágástól és a házasodástól való tartózkodás lehetett általános, amelyekre szigorúan csak a vízkereszt utáni farsangi időszakban kerülhetett sor. Az ezredforduló környékén pedig ezek a(z ön)korlátozások is elhalványulóban vannak. A polgárosodás, majd a városiasodás hatására átalakult az életmód, immár a bérmunka és a fizetett szabadság szervezi a családok évi időrendjét, amelyhez a köz- és felsőoktatás is idomult. Kialakult egy hosszabb nyári és egy rövidebb téli munka- és iskolamentes időszak, amelyet aztán a fogyasztói kultúra „kisajátított”. A családok ilyenkor együtt töltik az idejük nagy részét. Ehhez képest a tavasz és az ősz mindenképpen hendikeppel indul.
Van még egy általánosabb szempont is Daniel Miller megállapítása mögött. Mégpedig az, hogy az emberélet fordulói közül a születés globálisan „eladhatóbb”, mint az általában tabuval kísért gyilkosság és a halál, majd az azt követő feltámadás. A fogyasztói ipar nem is tud az utóbbival mit kezdeni, a csokoládé tojások és nyulak, a húsvéti sonka és kalács, a szagos víz (kölni) csupán áttételesen utal az ünnep misztériumára, míg a feldíszített karácsonyfa, a betlehemi csillag vagy maga a jászol képileg és tárgyiasultságában is direktebb kapcsolatot mutat és kellemesebb érzetet kelt. Ez az oka, hogy nagyon sok művészeti ágban „nyerne” a karácsony, ha mérnénk az ilyesmit. Az 1959-es, 11 Oscar-díjat nyert Ben Hur dramaturgiai csúcspontja ugyan Krisztus keresztre feszítését ábrázolta, ám az elmúlt három évtized filmterméséből mindenkinek előbb jut eszébe a Reszkessetek betörők, a Die Hard 1-2. vagy az Igazából szerelem, mint bármi, ami a húsvétot idézi fel. A zeneművészetben is „felülreprezentált” a karácsony. Gondoljunk csak a családokban énekelt dalokra, a globális popkultúra slágereire (George Michael vagy Mariah Carey), esetleg a klasszikusokra, mint Csajkovszkíj A diótörő című művére. Ez utóbbihoz köthetőek az egyre népszerűbb ajándékká váló diótörő figurák, amelyek a lakások utca frontjára felszerelt „mászó mikulásokkal” együtt kiváló kutatási témát kínálnak a kortárs etnológiai vizsgálatokban.
A téli napforduló és az év vége környéke tehát olyan erős ünnepigényt generál a különböző kultúrákban, hogy még a korábbi korszakok hangsúlyozottan vallásellenes ideológiái sem tudták ezt figyelmen kívül hagyni, elég csak a Szovjetunióban népszerűsített, a Mikulást leváltó „Télapó” kultuszára gondolnunk.
1. Karácsonyi és szilveszteri jókívánságok a VASÉP dolgozóitől, Szombathely, Róbert Károly utca, 1978, 2. Örs vezér tere, jobbra a Sugár áruházzal karácsonykor, 1981, Fortepan / Magyar Rendőr, 3. Kirakat 1969-ből, Fortepan / FŐFOTÓ, 4. „Nincs karácsony Corvin nélkül“ – a Corvin Áruház vásárolói a Blaha Lujza téren, 1979, 5. Aranykapu karácsonyi ajándékvásár és a Kristóf tér – Váci utca sarkán lévő üzletek, 1981, Fortepan / Kriss Géza
Miller szerint a karácsonyban jól összesűrűsödnek a modernitás, a korszellem főbb küzdelmei, kihívásai ezért is jó téma és terep egy antropológusnak, nevezetesen: családi viszonyok, a lokális és a globális összetett kapcsolata és a materializmus. Mit gondolsz? Mit jelent ez pontosan?
Valóban kiváló téma ez egy antropológusnak. Boglár Lajos a szakalapító tudósunk azt tanította, hogy a rítus nem más, mint a kultúra akcióban. Ezzel arra utalt, hogy egy fontosabb rítusban (márpedig a karácsonyt a saját társadalmunkban ennek tekinthetjük) ott látható a kultúra egésze. Látszólag, karácsonyainkban az anyagelvűség valóban mintha egyre kitüntettebb szerepet szerepet játszana, és a vallási tartalmakat egy nagy, globális fogyasztói rítus váltaná fel. Én azért még nem temetem a szakralitást és a transzcendentalitást, ahogy a helyi, kisközösségi minták szerepét sem. Látható és láthatatlan világok az ezredfordulón címmel nagyszerű könyvet írt a Kapitány házaspár (Ágnes és Gábor) az ezredforduló és az azt követő évek korszelleméről. Ebben, többek között arról írnak, hogy milyen térbeli és időbeli modellek szervezik az életünket, melyek a félelmeink, milyen korábban éles határok mosódnak el, milyen kultuszok játszanak kiemelt szerepet az életünkben. Ez alapján egy komplex jelenkutatást is meg lehetne valósítani. 2008-ban a városantropológia kurzus keretében a Wekerle-telepiek karácsonyát kutattuk. Olyan témákra kérdeztünk rá, mint, hogy mi az ünnep időhöz kötöttsége, vagyis mettől meddig tart a karácsonyi ünnep, az arra történő készülődés, mi „történik” advent alatt, a szentestén, karácsony első és második napján, vízkeresztkor. Mikor állítják – és díszítik fel, s mikor „bontják le” a karácsonyfát. Mennyire kötöttek a karácsonyi bevásárlás (ajándék, élelmiszer, fenyőfa) időpontjai? Melyek a rituális csomópontok időpontjai (ünnepi ebéd, vacsora, ajándékozás, egyházi liturgia)? Az ünnep térbeliségéhez tartozik, hogy miként lehetne jellemezni a lakás szakrális tereit, a fát hova állítják, ünnepi vacsorához hova terítenek. Hol és mit vásárolnak karácsonyra? Hogyan reflektálnak más lakásaira, Hogy alakul át a köztér karácsonykor? Milyen, lakóhelytől távolabbi közterek keresnek fel az ünnep során? Melyek a karácsonyi utazások főbb irányai (rokonlátogatás). Milyen társadalmi kapcsolatháló lesz látható karácsonykor, kik és hogyan köszöntik egymást (képeslap, SMS, E-mail)? Milyen elképzelések, ideológiák kísérik az ünnepet? Szakralitás versus fogyasztás: vélemény- és attitűd-vizsgálat az ünnep fő funkcióját, értelmét illetően. A karácsonyhoz köthető alakok ismertsége, megjelenése: kis Jézus, Betlehem, pásztorok, Három Királyok, Santa Claus (Télapó vs. Mikulás). Melyek az ünnep tárgyiasultságának, a fogyasztás antropológiájájának főbb példái? Mikor és milyen szempontok alapján vásárolják a karácsonyfát: fajta, méret, ár vagy ökológiai szempont szerint (gyökeres, kivágott vagy műfenyő)? Hogyan díszítik fel a karácsonyfát (égősor, fenyőfa-díszek, csúcsdísz, szaloncukor, vásárolt, illetve maguk készítette dekorációk)? Melyek a külső dekoráció főbb elemei (mászó-mikulás, égősorok, udvari fenyőfák – humor, ötletesség, utánzás, tekintély, stb. tekintetében)? Kinek és mit ajándékoznak (érték, kölcsönösség, nevelés, praktikum, humor, érték, pénz), s mely rítusok keretében történik azok átadása? Melyek az ünnepkör jellegzetes ételei, ki(k) dönt(enek), hogy mikor mi legyen a menü? Ki, mennyiért és hol vásárolja meg az alapanyagokat, ki készíti el az ételeket? E néhány téma tetszőlegesen bővíthető.
A globális ünnep fogalma azt is jelenti, hogy kultúráktól, közösségektől függetlenül, akár kontinenseken átívelő módon hasonlóan ünnepeljük a 21. században a karácsonyt? Van-e példa esetleg éppen az ellenkezőjére?
A karácsonyi ünneplésben, ha egyre nagyobb mértéket is ölt az egységesítő globalizáció hatása, mindig is jelen voltak és jelen lesznek az egyediség, az etnikus, vallási vagy lokális közösséghez köthető eltérő gyakorlatok. Biztos vagyok abban, hogy rokonok vagy közeli ismerősök sem ünnepelnek egyformán. Gondoljunk csak bele, mennyi karácsonyi minta éri az embereket életük során, milyen eltérő ízlés és kulturális gyakorlat jellemző ránk. A híres norvég származású amerikai közgazdász és szociológus, Thorstein Veblen és mások fogyasztás-elméletei bizonyították, hogy az emberek a náluk azonos státuszú társadalmi csoportokkal vetélkednek, a tőlük feljebb elhelyezkedőkhöz pedig hasonulni szeretnének.
Néhány interjúban említett olvasmány: 1. The Theory of the Leisure Class (Thorstein Veblen), 2. Culture Builders. A Historical Anthropology of Middle-Class Life (Jonas Frykman–Orvar Löfgren), 3. Unwrapping Christmas (szerk. Daniel Miller), Látható és láthatatlan világok az ezredfordulón és utána (Kapitány Ágnes–Kapitány Gábor), Szép karácsony szép zöld fája. A karácsony története és elterjedése Európában, a Kárpát-medencében (Lukács László)
A hazai etnológiai jelenkutatásokban mennyire van jelen a karácsony tematikája? Ha vannak ilyen kutatások, mik a legfőbb tanulságaik?
Tudtommal, a hazai etnológiai jelenkutatások nem igazán foglalkoznak a karácsony témájával. A jeles néprajzkutató, Lukács László MTA doktori disszertációjából, 2015-ben megjelent kötete, a Szép karácsony szép zöld fája… A karácsonyfa története és elterjedése Európában, a Kárpát-medencében egy nagyívű kultúrtörténeti corpus, amely nem pótolja a jelenkutatást. Vannak persze kutatások és tanulmányok az etnológia határán, érdemes lenne ezeket módszeresen áttekinteni. Nemrég szembesültem például azzal, hogy 2021-ben megjelent egy Löfgrenéhez nagyon hasonló tematikájú tanulmány, amely furcsa módon nem hivatkozik a nagy elődre (Hegedűs Dóra – Mitev Ariel Zoltán: Tényleg boldog a karácsony? – A karácsonyi stressz átélése a fiatal felnőttek szemszögéből.)
Melyik tanulmányt ajánlanád leginkább azoknak a hallgatóknak vagy a téma iránt érdeklődőknek, akik a karácsonyfa alatt szezonális, karácsonyról szóló olvasmányt lapozgatnának?
Ha naivan (optimistán?) azt feltételezem, hogy a hallgatók egész évben a szakirodalmat bújva készülnek a vizsgáikra, akkor most azt tanácsolom nekik, hogy kapcsolódjanak ki, adják át magukat az ünnep misztériumának, annak, hogy az ige testté lett. Hallgassák mondjuk Liszt monumentális Krisztus-oratóriumának, a karácsonyi ünnepkörrel foglalkozó első harmadának, a napkeletről érkezett királyok utazását megjelenítő zárótételét, „A három királyok”-at.
ELTE Néprajz Blog 