A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum raktárában megbújik egy tárgy, ami kalandos történetével nemcsak emléket állít a háborúban életüket vesztett kiskatonáknak, de bármelyik hollywoodi karácsonyi mozinál többet mond el a szeretet ünnepéről. Ünnepi interjúnkban a múzeum néprajzos muzeológusát, Pisztora Zsófiát a frontról származó kis karácsonyfa megrendítő történetéről és a családi hagyatékok múzeumba kerüléséről kérdeztük, de végül az is kiderül, hogyan és miért kerül a karácsonyi asztalra egy COVID-teszt az új állandó kiállításban.
Hogyan került a múzeumba a kezedben tartott kihajtható, kompakt kis karácsonyfa?
2022-ben Kurdi Györgyné Rádi Erzsébet teljes hagyatékával együtt került a múzeumba. Különleges, megkapó története miatt tavaly egy videót készítettünk róla és ezzel köszöntöttük a néprajzi szakággal kapcsolatban álló kollégákat. A második világháborús orosz frontról származó háborús emlékként – sajnos – reflektál a kortárs világunkban is zajló világpolitikai eseményekre is.
Mit tudunk a tárgyról? Mi a története?
Kurdi György, egy somogyi településről származó katona küldte haza kisfiának Törökkoppányba. A kötelező katonai szolgálatot teljesítő apa 1943 elején tűnt el a Don-kanyarban, feltehetőleg 1942 karácsonyán, a frontról adhatta fel ezt a kis fenyőt kisfiának és feleségének, Rádi Erzsébetnek. Kurdi György ajándékát a család 1943 elején kapta meg, vagyis mire hazaért a csomag, a feladójának már nyoma veszett. Így tulajdonképpen ez az egyetlen emlék – a frontról küldött levelezőlapok mellett –, ami az eltűnt férjtől, apától megmaradt a családnak. A hagyaték rendezésekor a levelek között megtaláltuk a karácsonyfára vonatkozó sorokat is. A történet így vált kerek egésszé, amiből egészen megrázó életkép bomlott ki még 80 év távlatából is.
Miről szólnak a frontról haza küldött levelek?
Ezek nyílt levelezőlapok voltak, melyekre tulajdonképpen csak sablonmondatokat írhattak a katonák. Egyértelmű, hogy nagyon erős cenzúrával kellett számolniuk a levélíróknak. Ha azt akarták, hogy meg is érkezzen a levelük, akkor csak olyan információt írhattak le, amely a lehető legsemlegesebb. Ez a fajta levelezés arra volt jó, hogy annyit tudasson a családdal, hogy a sorok írója él. Hogy milyen körülmények között, arról csak sejtéseik lehettek.
Kurdi György levelei jól példázzák ezt. A legtöbb arról szól, hogy jól van, kéri a családját, hogy ne aggódjanak érte, illetve jelzi feléjük, hogy hiányoznak neki. A kézírás változásából ugyanakkor szemmel látható, hogy egyre rosszabbul lehetett mind lelkileg, mind fizikailag. Kurdi György az írásra való lehetőséget mindig megragadta, a levelezés egy kb. másfél éves időszakot ölel fel. Az utolsó levél 1942-ben íródott, közvetlenül az eltűnése előtt. Ezzel együtt érkezett az előbb említett karácsonyfa.
„Kedves drága aranyos kisfiam! Nem tudok róla elfelejdkezni (sic) soha és azért a messze távolból küldöm ezt a gyönyörű karácsonyfát amit karácsony napján vettem. Tudom, hogy neked is van karácsonyfád, de ezt a karácsonyfát becsüld meg és takarítsd (értsd: tartsd meg), mert az nagyon messziről jött, ezt én küldöm…” (Részlet az 1942-be küldött, a karácsonyfára hivatkozó nyílt levelezőlapból)
Kurdi Györgyné nagyon sokáig várta haza férjét, sohasem házasodott újra. Valójában soha nem tudott túllépni férje eltűnésén, minden módot és lehetőséget megragadott arra, hogy valamiféle bizonyosságot nyerjen a férje haláláról vagy állapotáról. Unokája elmondása szerint szerelmi házasság volt az övék, de a háború és a katonai szolgálat miatt esküvőjük után alig maradt idejük a közös életet élvezni.
Bizonyára sok izgalmas családi hagyaték lappanghat még otthon fiókokban, amiről soha nem is szerzünk tudomást, mert nem lesz egy közgyűjtemény része. Hogyan került a Rippl-Rónai Múzeumba a hagyaték? Hogyan válnak családi hagyatékok egy múzeumi gyűjtemény részévé?
Ez a hagyaték úgy került hozzánk, hogy a múzeum szakmai partnerként részt vett egy kistérségi közösségfejlesztést célzó pályázatban, ahol a Kaposváron és szűk vonzáskörzetében élő helyi közösségi épületekben a helyiek bevonásával kisebb kiállításokat készítettek. Ennek során a múzeum egyik munkatársa, aki a pályázat lebonyolításáért felelt, találkozott Kurdi Csillával, aki nagymamája, a fentebb már említett Rádi Erzsébet hagyatékát őrizte. Csilla néptáncpedagógus és magánkiállítást rendezett nagymamája hagyatékából. 2022-ben a múzeummal való találkozás és szorosabb együttműködés után úgy döntött, hogy a hosszú távú megőrzés érdekében a teljes hagyatékot a múzeumnak adományozza.
Nézd meg Kurdi Györgyné Rádi Erzsébet hagyatékát a MúzeumDigitár felületén ITT!
Miért lehet izgalmas egy somogyi család hagyatéka a városi múzeum számára – a kalandos életúton túl?
Például azért, mert eszméletlenül jól nyomon követhető benne az a dinamikus változás, ami alapvetően jellemző a népi kultúrára. Rádi Erzsébet Törökkoppányból származott, egy nem kimondottan gazdag, de szorgalmas családból, ahol nagy gondot fordítottak a stafírungjára. Fiatal korában a sokszoknyás, brokátos, bársonyszoknyás viselet virágzott Törökkoppányban. De kitört a háború, majd az átalakuló világban már nem hordta – főleg özveggyé válva nem – ifjúkori viseleteit, így azok nagyon jó állapotban maradtak meg.
A második világháborút követően a koppányiak is levetették a viseletet. Rádi Erzsébet a hatvanas években beköltözött állatorvosként dolgozó fiához a Kaposvár melletti Toponárra. A szocialista hiánygazdaság éveiben saját viseletdarabjait alakította át a kor divatjának megfelelően.
Rendkívül különleges és értékes, hogy egyben látszik három női generáció viseletbeli hagyatéka. Jól látszanak a mennyiségek, hogy hány darabból áll a női ruhatár, és az is, ahogy ezeket az anyagokat újra és újra felhasználták. Mindemellett ott van a levelezés és a családtörténet is, tehát egy rendkívül jól dokumentált hagyatékról van szó, ami kevés esetben mondható el. Egy múzeumi gyűjtemény esetében a tárgyak nem önmagukban, hanem a hozzájuk kapcsolódó információkkal együtt válnak értékessé. Egy több darabból álló hagyaték a hozzá kapcsolódó történetekkel együtt felbecsülhetetlen érték, mert bepillantást enged egy egyén, egy család, egy közösség mindennapjaiba, életútjába, a társadalmi változásokra, illetve az ezek hátterében álló politikai, gazdasági, stb. folyamatok lenyomataiba.
1. Kurdi György 2. Rádi Erzsébet és Kurdi György 3-5. Kurdi Györgyné unokáival
Visszatérve Kurdi György karácsonyfájára: milyen anyagból készült? Van információnk arról, hogy tudta az alapanyagokat beszerezni vagy előállítani?
További kutatásokra lenne szükség ennek megválaszolására, de valószínűleg egy készen kapható ajándéktárgyról van szó, amit haza lehetett küldeni a frontról. Az alja egy kb. 3 X 3 cm-es fakocka melybe beleállítható a ceruza vastagságú, kb. 20 cm magas szárra erősített kihajtható ágú műfenyő. Az ágakon három gyertyatartó van és két gyertya tartozik még hozzá, a harmadik valahol elveszhetett az idők során. Az ajándéktárgy része még a dobozban található ezüst színű angyalhaj is.
Amikor egy tárgy bekerül a múzeumba, az intézmény dolgozóinak döntenie kell, melyik gyűjteményt fogja gazdagítani. Melyik gyűjteménybe került ez a szokatlan kis tárgy a Rippl-Rónai Múzeumban?
A rítusgyűjteménybe. Mindig nehéz döntés, hogy melyik gyűjteményi egységbe sorolja be az ember az adott tárgyat, és ezzel milyen plusz kutatási értéket, jelentést adunk neki. Ugyanakkor, amióta van lehetőség a digitális leltározásra, azóta sokkal könnyebben összekapcsolhatunk tárgyakat, valójában tehát ma már sokkal fluidabb és dinamikusabb a folyamatnak ez a része, mint régen. Rádi Erzsébet hagyatéka is megoszlik a tárgyi gyűjtemény, a néprajzi adattári és a fotótár között. A digitális felületen azonban összekapcsolhatóak a gyűjteményi darabok, így virtuálisan egyben is listázhatóak a különböző szempontok alapján összekapcsolt tárgyak, tehát együtt is tudunk látni egy hagyatékot.
A szelektálás és jelentésadás további folyamata az is, hogy mi kerül ki egy kiállításban a nagyközönség elé. Helyet kap majd Kurdi György karácsonyfája a most épülő új állandó néprajzi kiállításban itt, Kaposváron?
A karácsonyfa nem kap helyet az állandó kiállításban, a jelenlegi koncepciót máshogy állítottam össze. De a Kurdi Györgyné Rádi Erzsébet hagyatékból származó tárgyak közül több is szerepel majd. Az egyik teremben például a len- és a kenderfeldolgozás kapcsán a társadalmi kontextust és változást is szeretnénk felvillantani. Éppen ezért a tervek szerint a terem egyik része a házi szőttesekről és az ehhez kapcsolódó kontextusokról fog szólni, a másik része viszont pont a gyári anyagok megjelenéséről, a viseleti változatokról szól majd. Itt helyet kap egy Rádi Erzsébet által készített estélyi ruhát is. Ezt a saját bársonyszoknyájából készítette menyének, aki egy állatorvosbálon viselte, ahová a köztiszteletben álló állatorvos feleségeként volt hivatalos. Az átalakított szoknya mellett megjelenik majd egy „hagyományos” törökkoppányi viselet és természetesen egy varrógép is.
Nekem rengetegszer teszik fel azt a kérdést, hogy milyen a somogyi viselet? Létezik-e ilyen? Erre mindig nehéz válaszolni, mert nem, nem létezik általánosságban „somogyi vislelet”. Csak időben, térben, nemek, életkor, vagyoni állapot, felekezet, életállapot és a viselet alkalma szerinti változatai. Ezt például egy interaktív játékkal is szeretnénk érzékeltetni majd a kiállításban.
Visszatérve a karácsonyra. Ha a kis karácsonyfa nem is, de azért helyet kap valamilyen módon az új kiállításban a karácsonyi ünnepkör témája? Ha igen, hogyan tud megbirkózni ezzel a feladattal ma egy néprajzi kiállítás?
Természetesen az ünnepi tematikák közül a karácsony is megjelenik majd az új kiállításban, bár nem ezen lesz a fő hangsúly. Ennek kapcsán is fontos része a koncepciónak, hogy reflektáljunk a jelenre.
A tervek szerint az egyes kiállítási egységekben érintőképernyőkön plusz tartalmakat teszünk elérhetővé. Az egyiken a karácsonyi asztalt bemutató résznél egy COVID-teszt is „terítékre kerül”, a hozzá kapcsolódó történettel együtt. A tárgy abból az időszakból származik, amikor a pánik a tetőfokán állt és ezt a típusú tesztet még csak egészségügyi személyzet végezhette el. Egy fiatal nőé volt, aki az influenza tüneteit tapasztalta magán és el ezért informális úton beszerzett egy tesztet. Szerette volna a karácsonyt együtt tölteni idős szüleivel, de nem merte, amíg meg nem bizonyosodik róla, hogy negatív.
Számomra az volt ebben a történetben megkapó, hogy igazából az adatközlő nem tudta eldönteni, hogy az a jó, ha covidos vagy az, ha nem. Mert ha igen – mint ahogy megfogalmazta – akkor legalább túl van rajta (ekkor még se oltás nem volt a látóhatáron, tehát tényleg a pánik tetőfoka), de ha nem, akkor meg együtt töltheti a szülőkkel a karácsonyt és hát benne volt a pakliban, hogy ez lesz esetleg az utolsó közös karácsonyuk, koronától függetlenül a koruk miatt.
Nem a teszt maga érdekes tehát tulajdonképpen – egyébként ez is szintén a rítusgyűjteményben kapott helyet, – hanem a köré szövődő kérdések, életek, ahogy Kurdi György kis karácsonyfája esetében is láttuk. Ezek a tárgyak a hozzájuk kapcsolódó történetekkel együtt válnak mesélő, jelentésteli, „sűrű” tárgyakká.
Nagyon izgalmasnak ígérkezik a kiállítás, reméljük minél előbb láthatjuk az ELTE néprajzosaival! Sok erőt és kitartást a megvalósításhoz és békés karácsonyi ünnepeket kívánunk a Rippl-Rónai Múzeum valamennyi munkatársának és az elteneprajz.blog olvasóinak!
Fotók: Csernák Bálint
