Facebook-oldalunkon is publikált karácsonyi képnézegetőnkkel a karácsonyi asztal ételeit és a hozzájuk fűződő hiedelmeket jártuk körül. Ezúton is kívánunk minden kedves olvasónknak áldott, békés karácsonyi ünnepeket!
A karácsonyi szokások meghatározó elemei a karácsonyi asztalhoz és az arra helyezett, ott elfogyasztott ételekhez és eszközökhöz köthető hiedelmek és babonák. A jellegzetes karácsonyesti fogásokat különböző alkalmi ételek, csemegék egészítették ki, mint például a fokhagyma, az alma és a dió. Jellegzetesnek számítottak a különböző főtt, sült és “öntött” tészták, kiváltképp a mákkal ízesítettek, és sok hiedelem kötődött a kenyérfogyasztáshoz is.
A karácsonyi piros alma
A karácsonyi szokások meghatározó elemei a “karácsonyi asztalhoz” és az arra helyezett, ott elfogyasztott ételekhez és eszközökhöz köthető hiedelmek és babonák. Azt ugyan nem tudjuk, hogy az ételek teszik-e az asztalt a hiedelmek színterévé, vagy maga az asztal az elsődleges. Mindenesetre a jellegzetes karácsonyesti fogásokat, különböző alkalmi ételek, “csemegék” egészítették ki, mint például a fokhagyma, a méz, az ostya. Legjellegzetesebb közülük az alma és a dió, melyek fogyasztásához a szerelmi jóslásoktól kezdve, az egészségmegőrző rítusokon át az időjóslásig, sok hiedelem kötődött.
„[…] a palócoknál ismert babonás cselekmény a következő: a gazda mindenkinek ad egy almát. A család ezt egyszerre eszi meg. Ha valaki a következő évben eltéved, arra gondol, hogy kivel ette együtt a karácsonyi almát, és hazatalál./Dejtár, Nógrád m./ […] az almához hasonlóan a dió első falatait is felosztják egymás között, hogy a családtagok ne feledkezzenek meg egymásról./ Hollókő, Nógrád m./” (Pócs 1965: 27-30.)
„A karácsonyi almához fűződő másik legjellegzetesebb tevékenység az állatok fejlődésének serkentése, mégpedig oly módon, hogy az állatok vályújába vagy a kútba almát tesznek, és arról itatják a lovat és marhát, hogy olyan egészségesek, gömbölyűek, szépek stb. legyenek, mint az alma. […]Az előbbiekkel némileg rokonjellegűek azok az adatok, melyek szerint a karácsonyi almáról mosdanak /a mosdóvízbe almát tesznek/, hogy szépek, egészségesek, piros arcúak legyenek.” (Pócs 1965: 25-26.)
1. Színes kép a karácsonyi asztalról, Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum, néprajzi gyűjtemény, Kaposvár, 1995 (N13.602)
Tésztaevés karácsony este
A karácsonyi ételek egyik jellegzetes csoportját alkotják a főtt és “öntött” tészták, mert ezeket egyébként is gyakran fogyasztották és jósló jelleget tulajdonítottak nekik.. Főtt tészták esetében legtöbbször a hosszúra metélt tésztáról van szó, amelyre mindig tesznek valamilyen ízesítőt: legjellegzetesebb a mák, mézzel ízesítve és a túró.
A mákos tésztához fűződő babonák legnagyobb része szerelmi jóslás. Pócs Éva kötetében ír róla, hogy Heves megyében és Szegeden például a lányok a mákostésztát az éjféli misén a szenteltvíztartóba tették, hogy annyi kérőjük legyen, ahány mákszem van azon. Jánoshalmán pedig a mákosgubát a küszöbre rakták: amelyik lányét előbb elvitte a macska, az ment korábban férjhez. (Pócs 1965: 17-18.)
„Gyakran már a tészta neve is utal mákkal való behintésére: »mákosgub«, »mácsik«, »csikmák«, »mákosferent«, »mákosdedelle«, »mákosgőlödin« stb. – Ritkán önállóan is, de leginkább a mákkal együtt szerepel édesítőként a méz. Gyakran szerepel a cukorral vagylagosan – ez nyilván arra utal, hogy a régi édesítő helyét csak részben foglalta el az új. […] A máknál sokkal kisebb mértékben, de szintén előforduló karácsonyi tésztaízesítő a túró.” (Pócs 1965: 15.)
2.Tésztaevés karácsony este, Viski Károly Múzeum Kalocsa, Keserűtelek, 1980. december (készítő: Bárth János) (VKM F 11933)
Túrós és mákos sütemény
A sült tészták fogyasztása karácsonyeste nagyon elterjedt a családoknál. A századforduló tájékán még csak legnagyobb ünnepeinkre – karácsony, húsvét, lakodalom – készítették a kenyérnél gazdagabb összetételű kalácsot, míg egyéb jeles alkalmakra készülhetett lepénykenyér, sóspogácsa, túrós és mákoslepény, lángos, perec, fonott kalács, mákos és dióskalács, bukta, béles vagy rétes. A süteményekhez gyakran a kenyérhez hasonló mágikus hiedelmeket társítottak, így például bizonyos településeken a karácsonyi kalácsból is adnak az állatoknak, hogy biztosítsák egészségüket, szaporaságukat. (Magyar Néprajzi Lexikon: ‘kalács’, ‘sütemény’)
„[…] szerelmi jóslás is fűződik a diós és mákoskalácshoz: Veszprémben a lány vacsora közben a legény elől elkapja, és az ablakba teszi. Ha reggelre eltűnik a kalács, a lány férjhez megy. Hasonlóképpen Ujcsanáloson /Zemplén m./: az elsőnek kisült bélesbe beleharap a lány, kiszalad az utcára; amilyen nevű férfit először meglát, olyan nevű ura lesz.” (Pócs 1965: 21.)
3. Túrós és mákos süteménye evése, Néprajzi Múzeum, Domaháza/Borsod vm./Magyarország, 1963. november (készítő: Molnár Balázs) (NM F 182274)
“A bejglit minden magyar szereti”
“-Bejglit? – kérdeztem csodálkozva.
– Igen, bejglit! És ne mondja, hogy nem szereti, mert nagyanyám határozottan állította: a bejglit minden magyar szereti. És a karácsonyt el sem lehet képzelni maguknál bejgli nélkül.” (ifj. Fekete István: Karácsonyok fényessége, Bp. 2004: 198.)
A karácsony esti vacsora a legtöbb településen több fogásból állt, melyből a család minden tagja evett. Ez Európa szerte elterjedt szokás és a jövő év befolyásolhatóságával hozható kapcsolatba, a bőség reményével. Jászdózsán például 21 féle étel került az asztalra az éjszaka, a sok finom fogás közül az egyik utolsó a bejgli volt, diós vagy mákos változatban. Bereznai Zsuzsanna vizsgálta a magyarországi svábok ünnepi étkezését Nádurvaron, ahol karácsony első napján háromfogásos ebédet tartottak, változatos húsételekkel és az étkezést itt is háromféle bejglivel zárták. (Magyar Néprajz VII. 245; Bereznai Zsuzsanna: Ünnepi táplálkozási szokások a nemesnádudvari sváboknál. In.: Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig. Baja-Kecskemét, 2003: 102.)
4. Mákos bejglit készítő asszony, Néprajzi Múzeum, Domaháza/Borsod vm./Magyarország, 1963. november (készítő: Molnár Balázs) (NM F 164206)
Az asztal ünnepélyessége
Karácsony este az asztalt különlegesen ünnepélyes módon terítik meg. Az asztalra és az asztal alá különböző tárgyakat, ételeket – gabonamagvakat, szénát, szalmát helyeznek. Ezek a megkülönböztetett tárgyak már jelenlétükkel biztosítják a bő termést, az állatok szaporaságát, a jövő évi bő táplálékot, a Jézus születésére való emlékezést.
A magvak és takarmány mellett karácsonyeste egész kenyeret is helyeznek az asztalra, amivel az éjjel látogató angyalokat, természetfeletti lényeket, Kisjézust látják vendégül. A karácsonyi kenyér megszegése jelentős esemény: az egészséget jelképező kenyeret a gazda osztja fel és akkor szegik meg, amikor együtt a család, mert a szeretet ünnepe van.
„Egyedülálló jászalsószentgyörgyi adatunk, mely szerint az éjféli mise alatt helyezik az asztalra a kenyeret, mégpedig két szentelt gyertya közé, majd elteszik, és betegség esetén gyógyszerként fogyasztják.” (Pócs 1965.)
„Vásárosdombón /Baranya m./ a disznóval etetik meg a magvakat. Néhány adatunk csak általában állatról beszél – ez természetszerűleg elsősorban baromfit és disznót jelenthet, illetve egyes esetekben /zab/ lovat. Piskón, hogy ne hulljanak az állatok, Pécsarányoson – hogy az állat is örüljön az ünnepnek […] Szolnok megyében szénával és a mézesgubával együtt adják a magokat az állatoknak szerencsevarázsló, Pest megyében termékenységvarázsló céllal.”
(Pócs 1965: 60.)
5. Karácsonyi szokás: a gazdaasszony a karácsonyböjti ebéd előtt egy szakajtóban gabonát tesz az asztalra, Néprajzi Múzeum, Őrhalom | Nógrád vm., 1961. december 23. (készítő: Szabó Jenő) (NM F 164206)
Szalma és alma a karácsonyi asztalon
A karácsonyi asztalon, illetve az asztal alatt szétszórt szalma és széna a karácsonyi asztal egyik legjellemzőbb elemének számít. Ritkábban az asztalra teszik elszórva vagy csak egy marékkal, esetleg keresztet formálnak belőle az abrosz alatt. A szalma felhasználásához fűződő babonás cselekmények is a gazdasági életet befolyásolták. Az asztal felszámolása után, ahogy Pócs Éva írja, a szalmát a marhák és tyúkok alá teszik, hogy olyan szaporák legyenek, mint a szalma. Dobriban és Kéménden azt a szalmát teszik a tyúkok alá, amin a gazdasszony ült, hogy a tyúk jól kotoljon. (Pócs 1965: 50-53.)
“Kecskeméten az asztal alá, ládába tett szalmában »az Ur Jézusnak készítenek helyet«. A Somlóvidéken a szalmát a szénával, magokkal együtt a Kisjézus és kísérői lovának teszik oda.” (Pócs 1965: 53.)
6. Szalma és alma a karácsonyi asztalon, Viski Károly Múzeum Kalocsa, Keserűtelek, 1980. december(készítő: Bárth János) (VKM F 11935)
Család az asztal körül
„Jánoshalmán azt tartják, hogy a karácsonyesti mézespálinka egész évre véd a torokfájástól. Pogrányban a lányok karácsonyeste a fonóban a fonást bevégezve mézespálinkát főznek, abban megmossák combjukat és azzal itatják a legényeket, az ital neve; »hanyagpálinka«. Valószínűleg szerelmi varázslásról van szó.” (Pócs 1965: 37.)
„Cserszegtomajon bor van az asztalon – ezt torok és fülfájás gyógyítására használják. Ez az adat valószínűleg az ezen a vidéken ismeretes János-napi bor szokásának időbeli előbbre csúszása. Pogrányban édespálinka van az asztalon, melynek maradékát egyéb maradékokkal együtt az aprószenteknek hagyják.” (Pócs 1965: 66).
7. Család az asztal körül, Zalalövő Város Önkormányzat (jogtulajdonos :Ferenczi László), Zalalövő, 1980-as évek (VGLAP39)
Irodalom
Pócs Éva: A karácsonyi vacsora és a karácsonyi asztal hiedelemköre. 1965. Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 3-4. szám.
Szerző: Szinok Bianka
ELTE Néprajz Blog 