2024. július 8-12. között negyedik alkalommal rendezték meg a CEU (Central European University) budapesti campusán a Magic and Witchcraft: History, Interdisciplinarity, Global Perspectives nyári egyetemet. A boszorkányság és boszorkányüldözések történetével foglalkozó workshopon ezúttal is nemzetközi előadók és hallgatóság vett részt. A workshop előadói az Amerikai Egyesült Államokból, Hollandiából, Magyarországról, Kamerunból és Olaszországból érkeztek, a hallgatóság 14 országból utazott Budapestre. Az egyhetes kurzussorozaton szerzett élményeiről Rácz K. Bence, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója számol be.
A július 8. és 12. között zajló egyhetes kurzussorozat visszatérő tanácskozási lehetőséget nyújt a mágia, boszorkányság és boszorkányüldözés történetével foglalkozó kutatók számára. A nyári egyetem rangos nemzetközi előadógárdáját Fabrizio Conti, a római John Cabot University oktatója és Klaniczay Gábor, a Central European University professor emeritusa hívta össze. Az előadók beszámoltak legújabb eredményeikről és bemutatták a téma kutatásában bevett kurrens elméleti és módszertani trendeket, kereteket. A fiatal kutatókból és egyetemi hallgatókból álló nemzetközi hallgatóság kritikai diskurzusok mentén mutatta be saját kutatási eredményeit.
Klaniczay Gábor (Central European University) és Fabrizio Conti (John Cabot University) előadásaikban egyfelől a boszorkányüldözés globálisan kutatott jelenségkörét, historiográfiáját, másfelől a témával foglalkozó kutatók munkamódszereit mutatták be. A mindenkori boszorkány hiedelemalakját mint sajátos, több mitológiai és hagyományelemet tömörítő képződményt ábrázolták, különös tekintettel a középkori és kora újkori boszorkányképzetek mintázataira. Előadásaikban nem csak a jól ismert nevek: Evans-Pritchard, Keith Thomas vagy Alan Macfarlane alakjai elevenedtek meg, de a reneszánsz Itáliában térítő tevékenységet végző ferences prédikátorok műveltsége is körvonalazódott.
Marina Montesano (University of Messina) előadásaiban szerteágazó témákból tallózott. Egyik előadásában a női vágyat mint a középkori mágia tárgyát és eszközét, a korszak boszorkányképzeteitől elidegeníthetetlen jellemzőjét mutatta be. Kora középkori szerelmi varázsigék, közép-itáliai peranyagok (Filippa Lucrezia Città della Pieve-i ügye), késő középkori kommentárirodalom, látványos képi forrásokkal (Dürer és Baldung metszeteivel, Parmegianino manierista festő alkotásaival) támasztotta alá állítását, miszerint: a női vágy, tágabb értelemben pedig a női szexualitás a mágia és boszorkányság kulcsfontosságú mozgatója, emiatt pedig elhanyagolhatatlan vizsgálati szempont kell hogy legyen a kutatásban. Montesano egy másik előadásában a különböző természeti csapások és a modernitás előtti boszorkányképzetek kapcsolatát igyekezett bemutatni. Jól ismert középkori, kora újkori, részben vagy egészben boszorkánysággal foglalkozó traktátusok mellett (pl. Worms-i Burchard Decretuma; Formicarius; Errores Gazariorum) előadásában felhasználta a 16. századi angolszász pamfletirodalom egyes alkotásait, de Shakespeare Macbethből ismert boszorkánydialógusait és Olaus Magnus, 16. századi svéd klerikus műveit is. Gondolatmenetét Wolfgang Behringer tézisével zárta, aki a boszorkányüldözések kora újkori megélénküléséért a korban zajló kis jégkorszakot tette felelőssé. Montesano azonban arra már sajnos nem tért ki, hogy a Behringer-i koncepció komoly és megalapozott bírálatokat kapott többek között olyan neves környezettörténészektől mint a svájci Christian Pfister. Jean d’Arc és a hozzá hasonló, antikvitásbeli és középkori kétes hitelű női vizionáriusok ezúttal is kiemelt figyelmet kaptak. Idén Montesano világította meg a domrémy-i parasztlány szerepét új szemszögből, peres dokumentumait ugyanis késő-középkori angolszász és francia versirodalom elemzésével egészítette ki. Rajta kívül szóba került az endori varázsló és Pythia mitologikus alakja, és általában a túlvilággal, tágabb értelemben pedig a természetfelettivel való kommunikáció technikái. amely képességek sok kultúrában elsősorban női attribútumként jelennek meg: előadásában Montesano tehát egyfajta körképet adott e női alakokról, illetve a velük szembenálló mindenkori szkepticizmus áthallásairól.
Michael Bailey (Iowa State University) előadásaiban a boszorkányképzetek középkori jelenségkörével foglalkozott. Egy nagyívű prezentációban felvázolta a késő középkorban kialakuló boszorkányszombat-hiedelmek fejlődéstörténetét. Másrészt a boszorkány mindenkori alakját a tágabb historiográfiai trendekbe illesztve bibliai, ókori és középkori példák mentén foglalkozott a boszorkányhiedelmek nemi aspektusaival. Ennek során bemutatta a késő középkori, tanult mágia maszkulin jellegzetességeit, és azt, hogy ez részben a korszak egyetemi tudásához, olykor pedig a klerikusi műveltséghez is hozzátartozott. Illetve azt a folyamatot is, ahogy a 15-16. század során a mágikus erőbe vetett hit újra összekapcsolódott a nőiségről való vélekedés aspektusaival. A mágia, boszorkányság és boszorkányüldözés kutatástörténetének 1870-2020 közötti időszakát több szempontból bemutatva az egyes korszakok jellegzetes kérdésfelvetéseit, diszciplináris és interdiszciplináris elgondolásokra tért ki, értékelte, és a különböző tudományterületek együttműködési lehetőségeit hangsúlyozta.
Michael Ostling (Arizona State University) a hallgatók aktív bevonásával tárta fel a késő középkorban és kora újkorban zajló népi boszorkánysággal kapcsolatos vádaskodás alapjául szolgáló kozmológia logikáját. Az előadó George M. Foster “korlátozott javak” koncepcióját használva vezette be a hallgatóságot a bűnbakkeresés hátterében feltételezhető kora újkori vélekedésbe, mely szerint a javak egy bizonyos állandója létezik a társadalomban, így a helyi közösségekben ezt nemzedékenként újraosztják: következésképp ami a társadalom bizonyos tagjainak meglévő vagyona, az másoknál hiányképpen jelenik meg. Egy következő előadásában két, gyakran párhuzamba állított bűnbakszereplő, a boszorkányok és a zsidók, illetve a róluk alkotott képzetek, mítoszok és rágalmak közti hasonlóságokat mutatta be. Felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy e két bűnbaktípusról való gondolkodásban az előítéletek és az idegengyűlölet egyes bevett rágalmai szinte észrevétlenül összemosódnak. Egy harmadik előadásában a boszorkányképzetek kortárs recepciója felől közelített a témához. Felhívta a figyelmet e képeknek a történelemben ciklikusan újra- és újraalkotott jellegére, gyenge történelmi megalapozottságára és a boszorkányfogalom újabban megfigyelhető minőségi változásaira, metamorfózisaira, melyet a “transvaluation” fogalmával írt le.
Az előző évhez hasonlóan nagy hangsúlyt kapott a boszorkányság és boszorkányüldözések jelenkori tendenciáinak bemutatása. Ebben idén Kis-Halas Juditnak (Eötvös Loránd Tudományegyetem), Peter Geschierenek (University of Amsterdam) és Basile Ndjionak (University of Douala) volt kulcsszerepe. Kis-Halas előadásaiban közép-európai kortárs boszorkánykultuszokról, a modern pogány boszorkányság spirituális környezetéről és a pogány spiritualitás legfontosabb képviselőiről adott panorámaképet. Bemutatta a dianikus wicca vallásosság és a női spiritualitás legfőbb magyarországi képviselőit és az általuk vezetett közösségeket, a közösségek által használt kommunikációs csatornák felhasználási módjait. Néprajzi terepmunkáira támaszkodva felvázolta a wicca recepciójának történetét a posztszocialista országokban, és betekintést nyújtott több magyarországi wicca csoport és wicca tanokat (is) képviselő szervezet életébe (pl. Magyar Boszorkányszövetség, Berkano Wicca Tradíció, Kelta-Wicca Hagyományőrzők Egyháza). Előadásai során egy alulról szerveződő, legtöbb esetben az újpogány vallásossággal is összefonódó hálózatot illusztrált, amely a marketingkommunikáció intuitív eszköztárával napjainkban is egy alternatív szolgáltatásrendszerként tálalja praktikáit. Sámánhittel foglalkozó előadásában nem csak a magyar és nemzetközi sámánizmuskutatás historiográfiai tendenciáit mutatta be átfogóan, hanem néhány kiemelkedő magyarországi táltost (pl. Sólyomfi-Nagy Zoltán, Keya, Arikán) és gyógyító eszköztárukat is. E szereplők jól ismert mediátori és gyógyító szerepeiken túl – mint kiderült – tudatos karrierépítők. Nem csak a szakértő társadalmi pozícióját sugalló könyvszerzőség az, amiben ez a fajta törekvésük megmutatkozik. Nagyonis aktívan használják a közösségi média terei adta lehetőségeket mint önreprezentációs és reklámfelületeket, hogy elérjék az általuk kínált szolgáltatásokra fogékony fogyasztókat.
Külön figyelmet kapott a fejlődő országokban – különösen pedig az afrikai kontinensen – máig zajló boszorkányüldözések jelenségköre. A probléma jelentőségét hangsúlyozta Peter Geschiere (University of Amsterdam) és Basile Ndjio (University of Douala). A napjainkban is tartó afrikai boszorkányüldözések kutatási anyagából tallózva vázolták fel a téma kurrens antropológiai kérdéseit., Ezzel nem csak a korábbi kutatástörténetben sokszor kritika nélkül elfogadott, Evans-Pritchard által kidolgozott keretrendszert igyekeztek revideálni, de kísérletet tettek a használandó fogalmi háló finomítására is. Geschiere egy előadásában a kameruni homoszexuális elittel szemben folytatott 2006-os leszámolási hullámot mutatta be, amelyben a boszorkányság és szabadkőműves szerveződés vádjai is felbukkantak. A felsőosztály olyan prominens személyiségei álltak e vádaskodások kereszttüzében, akik jellemzően igazságtalanul és hirtelen gazdagodtak meg. A kutató megfigyelései szerint az összeesküvés-elmélet az országban lévő korrupt rezsimből való kiábrándulás okán tudott rendkívül népszerűvé válni.
Egy másik előadásában felhívta a figyelmet a térségben élő maka törzsek közösségeiben tapasztalható boszorkányképzetek kettősségére: e képzetek szerint a boszorkányok támadásai az intim, családi és rokoni kapcsolatokat jelentő háztartásból, tehát a lakosok közvetlen életteréből várhatóak. A kettősség abban rejlik, hogy a falvakban megfigyelt boszorkányképzetek egyes elemei eltérnek a globális mintázatoktól, más elemek pedig illeszkednek az eltérő kontinenseken megfigyelhető boszorkányképzeteinek általános jellemzőihez. A magyarországi boszorkányperekből közismert, gyógyítók körében zajló vádaskodás anyagában is megfigyelhető jelenség különös párhuzamra talált Geschiere harmadik előadásában. Kameruni gyógyítókra irányuló vizsgálata alapján ugyanis arra jutott, hogy a maka falvak különböző gyógyítói lehetnek egyfelől a közösség megbecsült, sokszor túlontúl felmagasztalt aktorai, másfelől viszont lehetnek veszélyesnek tartott specialisták, akik mágikus és gyógyító képességeikből adódó befolyásuk ellenére és (épp ennek okán) gyakran a közösséggel szemben találják magukat. A két állapot közötti ugrás gyakran váratlan gyorsasággal történik meg.
Basile Ndjio egy előadásában kameruni állami bírósági anyagokkal, “homoszexuális bűncselekmények” miatt indított perekkel bizonyította, hogy az azonos neműek szexualitását kezdetben, moralizáló-patologizáló diskurzusok eredményeként kriminalizálták. Ezek a vélemények az azonos neműek vonzalmát perverziónak, sőt devianciának fogták fel. Az érvrendszerekben azonban valamilyen mértékű változás történt azóta, hiszen ma már a homoszexualitással gyanúsított vagy nyíltan homoszexuális embereket azért üldözik Kamerunban, mert szexuális életüket “sátáni gyakorlatnak” tekintik. A kutató terepmunkái szerint az azonos neműek szexuális vágyainak egyre durvább démonizálásába beletartozik az érintettek veszélyes varázslóként történő nyilvános megbélyegzése és lejáratása. Egy másik előadásában Ndjio a boszorkányságról szóló diskurzusok és a liberális demokrácia mint politikai színtér közötti viszonyrendszert elemezte kameruni és dél-afrikai terepkutatásai alapján. A kutató azokat a demokratizálódási folyamatokat mutatta be, amelyen Kamerun és Dél-Afrika más államai is elindultak az 1990-es évek elején, és amellett érvelt, hogy e folyamatok hozzájárultak a boszorkányságról szóló diskurzusok túlburjánzásához is. Bemutatta azokat a vélekedéseket, amelyek szerint a gonosz és rosszindulatú erők kialakulása és felvirágzása a demokratikus és liberális társadalmak, politikai rendszerek létezésének következménye. A helyi felfogás szerint a demokrácia a boszorkányság gyakorlatainak egyértelmű katalizátora: az “új” államforma, a hozzá tartozó intézményi és társadalmi működés ismeretlensége elősegíti a gonosz erők felszabadítását és olyan sajátos fogalmak létrejöttét mint az “ellenzéki varázsló”. Ndjio az ajándékozás ambivalenciáját is bemutatta a klasszikus antropológiai témáról szóló előadásában. Fő kérdése az volt, hogy a kameruniak miért tekintenek egyes ajándékokat jónak, míg másokat elátkozott csomagoknak, káros érdekekkel vezérelt adománynak. Előadásában egy helyi kifejezésből, a “mokoagne moniból” (az ördög pénze) indult ki, amely adományozása okkult vagy ördögi szándékra utal. Az ördögi szándék szerinte az ajándék mennyiségében mutatkozik meg: állítása szerint, ha valaki túl sokat ad Kamerunban, az jó szándékkal nem történhet – vallják a helyiek. Az ilyen rosszindulatú ajándékokról az a helyiek vélekedése, hogy nemcsak balszerencsét hoz a címzettekre, hanem misztikus szolgaságban, fogságban is tartja őket.
Az egyhetes programban ismét kulcsszerepet kaptak a kortárs boszorkányüldözéseket feldolgozó dokumentumfilmek és hír- és riportanyagok, amelyek már önmagukban egy külön elemzés lehetőségét rejtik. A kurzus zárásaképpen pedig idén is izgalmas diákprezentációkat nézhetett végig a közönség, amelyek között olyan témák bukkantak fel mint a 18. századi orosz szabadkőműves mozgalom, vagy az 1980-as évek óta zimbabwei törzsekben zajló boszorkányüldözések. A diákok kérdésfelvetései és elemzési szempontjai büszkén viselték magukon azt a historiográfiai hagyományt, amit a kurzus oktatói évről évre képviselnek: egyszerre lokális és globális nézőpontjaikkal, összehasonlító és interdiszciplináris módszertanaikkal. Ezek szerint a kurzussorozat továbbra is meghatározó szakmai műhelye a témával foglalkozó kutatógenerációknak.
Szerző: Rácz K. Bence