Berlinből a magyar faluba: Panni néni három élete

Kevés kutató mondhatja el magáról, hogy mind a folklorisztika, mind a tárgyi, és a társadalomnéprajz terén is maradandót alkotott. Kresz Mária, vagy, ahogy sokan ismerik, „Panni néni” generációk életének alakulását követte nyomon a kalotaszegi Nyárszón, ahol a gyermekélet tanulmányozásával új utat nyitott a szaktudomány számára. A Néprajzi Múzeum kerámiagyűjteményében eltöltött 46 év alatt megsokszorozta annak tárgyait és kialakította szakszerű tárolási rendszerüket. Létrehozta a cserépedények máig használatos, egységes szakterminológiáját, megelőzve ezzel más európai kutatásokat. A népviselet és díszítőművészet kutatása mellett pedig rendszeresen adott ki gyerekeknek szóló könyveket. A cikkben annak eredünk nyomába, hogy melyek voltak e három szaktudományban szerzett elévülhetetlen érdemei és miből táplálkozott rendületlen optimizmusa és hazája iránti hűsége.

Kresz Mária 1919. június 4-én született Berlinben. Szülei Kresz Géza hegedűművész és Norah Drewett zongoraművész világszinten jegyzett, elismert zenészek voltak, akiket idősebb lányuk születése idején épp oda szólított a munka. Mária és testvére, Ilona születését követően évekig éltek és játszottak Torontóban és Bécsben, végül Budapesten telepedtek le, családi otthonuk a Gellért-hegyen található. A nyarakat Kápolnásnyéken töltötték: az egykori Vörösmarty-villából kialakított házukban gyakori vendégek voltak a különböző országból érkező művészek, barátok. Kresz Mária Székesfehérvárott kezdte el a gimnáziumot, majd Budapesten érettségizett 1938-ban. Az angol édesanya, a német származású apai családi örökség, a fiatalkori világlátás és három anyanyelve (angol, német, magyar) adta Kresz Máriának azt a szemléletmódot, amellyel kortársai szerint a magyar kultúra jelenségeit európai keretrendszerben tudta értelmezni. A budapesti bölcsészkaron néprajzot, történelmet és régészetet hallgatott, mesterei Györffy István és Viski Károly voltak. Szakmai munkássága három fő téma köré csoportosult: kezdetben a gyermekélet társadalomnéprajzi, majd a viselet és a kerámiaművesség kézművesipar-történeti vizsgálata határozta meg pályáját.

Az 1940-es évek elején, fiatal egyetemi hallgatóként részt vett a Mády Zoltán nevéhez, és a Táj- és Népkutató Központhoz kötődő sárpilisi falukutatásban, ahová Györffy István révén került. A tolnai faluba érkező, tíztagú, csak nőkből álló kutatócsoportot Ujváriné Kerékgyártó Adrienne viselet- és díszítőművészet-kutató, valamint Kazár Leona földrajztanárnő irányították, de részt vett Petrich Kató festőművész is. A helyi társadalom rétegződését feltáró vizsgálat eredményeként végül öt dolgozat készült el Kovács Ágnes, Kovács Erzsébet, Kresz Mária és Zentai Etelka tollából, ezek A magyar táj- és népismeret könyvtára sorozat 5. részeként jelentek meg Tanulmányok egy Sárközi falu társadalmáról címmel. (Kriston Vízi 1995) Ezzel pedig kezdetét vette az a gyermekkor és a gyermekjátékok önálló társadalomnéprajzi témává emelését elősegítő kutatás, amely a kalotaszegi Nyárszó ifjúságkutatásában (1941–43) csúcsosodott ki. Az 1930-as évek falukutató mozgalmának szellemisége és az Erdélyi Fiatalok munkája nyomán 1940-től, a kolozsvári egyetemi néprajzi képzés megindulásával egyetemben megélénkült az erdélyi falukutatás, melyhez a kor legkiválóbb szakemberei csatlakoztak, tanítványaikkal közösen. Ehhez az áramlathoz kötődik Kresz Mária kalotaszegi terepmunkája, de említhetjük Csilléry Klára vagy Palotay Gertrúd munkáját is. (Filep 2017: 34)

Az 1944-ben megvédett doktori disszertációja (A gyermekkor és ifjúkor néprajza egy kalotaszegi faluban), amely a nyárszói kutatás anyagára épült, máig kiadatlan. Csupán részletek jelentek meg belőle tanulmányok formájában (például Kresz 1944; 1949; 1957; 1960), de a monográfia kéziratban maradt. A kutatás retrospektív összegzését a Chicagóban megtartott International Congress of Anthropological and Ethnological Sciences (1973) konferencia előadásában mutatta be. Az angol nyelvű kiadványt a nagy múltú német tudományos kiadó, a De Gruyter adta ki 1976-ban, Youth in a Changing World: Cross-Cultural Perspectives on Adolescence címmel. Míg a Sárközben leginkább a játék (szereplői, eszközei, módjai) került a fókuszba, és ezen keresztül vált láthatóvá a gyerekek faluközösségben elfoglalt helye, addig a nyárszói kutatásban már szélesebb perspektívából szemlélte Kresz Mária a gyermekvilágot. A disszertációból publikált részletek többek között a születés körüli szokásokat és rítusokat, a gyerekjátékot, a gyermekek munkáját és viseletét tárták fel. A hagyományos tudás elsajátítása, a paraszti társadalom rendjébe való belenövés vizsgálata pedig egy speciális korcsoport, a gyerekek éltén keresztül adott választ komplex társadalmi kérdésekre. Munkája és a nyomdokain haladó kutatások által válik érthetővé, hogy a munkára nevelés kulcsfontosságú volt a helyi társadalomba történő integrációhoz, felkészülést jelentett a későbbi, gyakran embert próbáló életfeladatok teljesítéséhez. Vagyis ez a típusú szocializáció és nevelés a paraszti (szellemi, tárgyi, gazdasági) hagyományok átadásának egy módjaként értelmezhető.

Nyárszó példáján keresztül mutatta ki, hogy a gyerekek mikrovilága szervesen kapcsolódik a felnőttekéhez, a belenevelődés kulcsfogalma által pedig a hétköznapok rítusai, feladatai kerültek pedagógia megközelítésbe. A felnevelődés, a munkára nevelés koncepciói a paraszti helyi közösségek organikus egységként történő értelmezésében összekötik az egyes generációkat, leírva az egyének életpályáját születéstől a halálig. Így tehát a korcsoportra fókuszáló kutatás nem partikuláris jelenségként, hanem a társadalom egységébe illeszkedő folyamatként jelent meg.

A gyermekélet vizsgálatának komplexitását mutatja, hogy a ruházkodás tanulmányozása során fordult érdeklődése a viseletkutatás felé. 1943-tól haláláig a Néprajzi Múzeum munkatársa volt, ahol a kerámiagyűjtemény mellett az ötvenes évek elején a Népi Díszítőművészeti Munkaközösséget is vezette: eredményeképp magyarul és németül is megjelent a 19. századi magyar parasztviseletet bemutató, gazdagon illusztrált monográfiája (Magyar parasztviselet (1820–1867). Mindezek mellett készített gyerekkönyveket, számtalan előadást tartott a fővárosban és vidéken, rádióműsorok vendége volt, illetve külföldön több országban is rendezett kiállítást.

Muzeológusi munkája, a kerámiagyűjtemény vezetése pedig meghatározta pályája későbbi alakulását, hiszen e révén kezdett a fazekasság és kerámiaművészet kutatása felé fordulni, különös tekintettel a formákra és a motívumkincsre. A terület legkiválóbb szakértőjeként rengeteg szakcikk mellett ő jegyzi a Magyar Néprajz – Kézművesség kötetének szűcsmunkára és agyagművességre vonatkozó fejezetét, amely már csak halálát követően látott napvilágot. 

“1945 februárjának közepén édesapjával, a világhírű hegedűművésszel, a romokat kerülgetve, üszkös gerendákon átlépve megjelent a Néprajzi Múzeumban és személyesen is megismerhettem. Tele hittel, bizakodással és tervekkel, mintha nem is egy szörnyű háború, Budapest még alig befejeződött ostroma után beszélgettünk volna. Ez a határozott bízni tudás jellemezte egész életében, ez a jókedv sohasem hervadt le ajkáról. Boldog ember volt, szó igaz értelmében! Mindenki tudta, rajta kívül, hogy milyen kegyetlen körülményekkel kellett megküzdenie. Ez a boldog derű az emberek feltétlen szeretetéből táplálkozott, mert számára csak jó emberek léteztek, s mindenkiben talált valami jót.” (Balassa 1989: 56)

Férje, Márkus István szociográfus volt, akivel mindketten Györffy-tanítványként, a falukutatás felől indultak. A háború előtt tagjai voltak Sós Júlia tanárnő pacifista baráti körének. Márkus kétszer ült börtönben az ötvenes években, másodjára a Kardos-per vádlottjaként került bíróság elé. Időközben két gyerekük született, Zsuzsa (1953) és Piroska (1956), akiket Kresz Mária már egyedül nevelt fel, miután az 1956-ot követő börtönévek után már külön éltek. Kardos László szerepe meghatározó volt Kresz Mária életében is, mivel a nevéhez fűződő tiszaigari munkaközösségben is részt vett. Fél Edittel közösen tárták fel a társadalmi viszonyokat, mellette önálló témaként a kerámiával foglalkozott. (Kardos 1997: 6-7)

1965-ben jelent meg  a cserépedények szakterminológiáját bemutató, Igaz Máriával közösen írt tanulmány, amelynek segítségével az ország különböző pontjain eltérő névvel illetett edények az egységes megnevezés révén összehasonlíthatóvá váltak. Érdeklődése a díszítőművészet mellett iparművészeti jelleget is öltött: a mesterek háziipari tevékenységének továbbélésén munkálkodott, útmutatókat adott ki népművészeti szakkörvezetők számára. Módszeresen és fáradhatatlanul gyűjtötte a tárgyakat a múzeum számára, felkereste a régi fazekasközpontokat, rekonstrukciókat kért a mesterektől és megpróbálta újjáéleszteni a már kikopott motívumokat a díszítőművészetben. Monográfiát készített a csákvári fazekasságról, úttörő tanulmányt írt az agyagminőség szerinti csoportosításról, valamint a háziipari szövetkezeti rendszer létrehozásához is tevékenyen hozzájárult. (Hála 2014)

Kerámiához kapcsolódó örökségét az 1991-ben, tanítványa és munkatársa Csupor István és keramikus felesége, Angyal Zsuzsa által alapított Dr. Kresz Mária Alapítvány őrzi. A Fazekas Központ létrehozásával megvalósult az a műhely, amely a fazekas hagyományok dokumentálását, megőrzését és szakszerű feldolgozását tűzte ki célul. A család részéről idősebb lánya, Márkus Piroska nyilatkozott több ízben édesanyjáról:

 „Jártuk a padlásokat: most is előttem van a falusiak furcsa tekintete, amikor egy többdioptriás-szemüveges, raccsoló budapesti hölgy fel kíván mászni a lajtorján, s amit ők szemétnek, kidobandónak ítéltek, azt óriási értéknek tartja, s megvásárolja tőlük.” (Csermák 2019.)

A később Angliába költöző Piroska gimnazistaként kapcsolatban állt ellenzéki egyetemistákkal és részt vett az 1973-as abortuszpetíció szervezésében. Akkoriban többször került összetűzésbe a rendőrséggel, édesanyja közbenjárására is szüksége volt szabadon bocsátásához. A korszakhoz kapcsolódó emlékei felidézése közben is többször említette édesanyját:

„Azért se panaszkodott, amikor elkezdett idősebbé válni, hogy öregszik és ez nekem egy fantasztikus példát mutatott abban a szempontból, hogy soha nem mondta azt, hogy egy nő mellett kell, hogy legyen egy férfi, mert különben nem egész vagy mit tudom én. Szenvedett attól, hogy a papám az otthagyta és szenvedett attól, hogy magányos volt, de soha-soha ezt nem úgy állította be, hogy egy nő az önmagában nem elég. Egyedül amikor könyvespolcot kellett volna felszerelni vagy ilyesmi és mondta, hogy de jó lenne egy férfi a házhoz, de végül is elég sok nő fel tud szerelni egy könyvespolcot…” (OSA 432. Márkus Piroska interjú)

1977-ben szerzett kandidátusi fokozatot A magyarországi fazekasság című disszertációjával. 60. születésnapján a Néprajzi értesítő köszöntötte tematikus lapszámmal, amelyben atipikus módon maga az ünnepelt közölt értekezést a kerámiagyűjtemény történetéről, gyarapodásának mikéntjéről. Váratlan halálát megelőző, utolsó interjúinak egyikét Tari János romániai falurombolásról szóló vizsgafilmjéhez adta, amelyben a kalotaszegi tapasztalataira alapozva kifejtette, hogy a generációkon át őrzött, hordozott és továbbadott lokális tudás és szellemi örökség visszafordíthatatlan lerombolása is együtt jár a falvak fizikai megsemmisítésével. Nyárszóra élete végéig visszajárt, akkor is, amikor a körülmények kedvezőtlenre fordultak: élelmiszert és orvosságot juttatott a rászoruló gyerekeknek. Születésének 100. évfordulóján kiállítással emlékeztek meg róla a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban, a Néprajzi Múzeum pedig virtuális játékra invitálta a kerámia tipológia iránt érdeklődőket.

A rendkívül széleskörű műveltséggel rendelkező, több nyelven beszélő, minden ízében európai kutató élete végéig Magyarországot tekintette hazájának. Mikor az ötvenes években nyugati utazása miatt választania kellett, a magyar állampolgárságot tartotta meg, nem volt kérdés, hogy visszatér az országba. Mikor lánya Angliába költözött, nehezen fogadta el döntését, mivel jövőjét Magyarországon képzelte el. Pályatársai megemlékezései szerint fontos érdeme, hogy bekapcsolta a hazai kutatásokat az európai vérkeringésbe, nemzetközi konferenciák, külföldi kiállítások és angol, német és francia nyelvű kiadványok révén. (Balassa 1989; Hála 2014) Úttörő kutatásokat folytatott a népművészet, népi iparművészet, az anyagi kultúra, a viselet, a gyermekélet témaköreiben. Ahogyan ő követte a mesterei által kikövezett utat, úgy folytatták tanítványai az általa megkezdett kutatásokat, így emelve át a szakmai életbe a hagyományok átadásának gyakorlatát.

Kresz Mária irodalmi munkásságát a Néprajzi Értesítő közölte.

Felhasznált irodalom:

• Balassa Iván 1990: Kresz Mária sírjánál. (Elhangzott 1989. szeptember 23-án Kápolnásnyéken). Néprajzi Hírek XIX. évf. 1—2. sz. 56—57.
• Csermák Zoltán 2019: Hommage á Kresz Mária. Interjú Márkus Piroskával néprajzkutató édesanyjáról. Élet és Tudomány. 2019.12.06.
• Filep Antal 2017: Kísérlet a néprajz és a társadalomtudományok terepkutatásainak megújítására 1935 után. A táj- és népkutató táborok, az egyetemi és a tudományos intézeti falukutatások. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 25. Kolozsvár: KJNT
• Hála József 2014: A Földtani Intézet agyagvizsgálatai és a népikerámia-kutatás. Adatok Kalecsinszky Sándor és Kresz Mária munkásságához. In. Uő: Tudósok, kutatók, gyűjtők – Néhány fejezet a magyar néprajztudomány és muzeológia történetéből. Budapest: L’Harmattan. 394—403.
• Kardos László 1997: Tiszaigar. Egy tiszántúli falu életrajza 1744—1944. Budapest: Mentor Kft.
• Kresz Mária 1944: A gyermekkor és az ifjúkor néprajza egy kalotaszegi faluban. Ethnographia LV. évf. 3–4. sz. 143—147.
• Kresz Mária 1949: A hagyományokba való belenevelődés egy parasztfaluban. Különnyomat a Néprajzi tanulmányok I. számából.
• Kresz Mária 1957: A gyermekek és fiatalok viselete a kalotaszegi Nyárszón. Néprajzi Értesítő XXXIX. évf. 103—121.
• Kresz Mária 1960: A kisbuba és anyja Nyárszón. Néprajzi Közlemények V. évf. 3—4. sz. 220—258.
• Kriston Vízi József 1995: Játék, munka, gyermekélet. Kresz Mária emlékezete. In. T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai. Szolnok: A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50.

Források:

• OSA 432, Körösi Zsuzsa interjúgyűjteménye, interjú Márkus Piroskával (Párizs, 2015. szeptember 26.)

A kiemelt képen a sárpilisi falukutató csoport tagjai láthatók 1942-ben: első sorban balra Kovács Ágnes, jobbra Kresz Mária, az álló sor jobb szélén Petrich Katalin. (Forrás: Néprajzi Múzeum Fotótár 267986), A mesekönyvekről készült fotók forrása: Bookline

Szerző: Svégel Fanni