Sipaattismaan tisztító ereje és más kalandok – Suszta Laura doktoranduszunk fél évet töltött Kanadában

Amikor 2019. augusztus 18-án leszálltam a Calgary Nemzetközi Reptéren még nem sejtettem, hogy mind tanulmányaim, mind tapasztalataim szempontjából életem egyik legmeghatározóbb féléve következik. Azt sem sejtettem, hogy alig pár hónap alatt egy életre elegendő havat és őzet látok, de az egy teljesen más történet… Írásomban azt szeretném bemutatni, hogy a kint eltöltött félév során a kutatásom szempontjából mivel gazdagodtam, milyen egyetemi kurzusokat hallgattam. Egyúttal próbálok betekintést nyújtani az ottani őslakos kultúrába. Elvégre nem minden nap vesz részt az ember tisztító szertartáson.

Utazásom végcélja az amerikai-kanadai határtól mindössze 120 km-re fekvő, kanadai viszonylatban kisvárosnak számító, Lethbridge volt. Ebben a 100 000 főt számláló településen található ugyanis Alberta tartomány – ismételten kanadai viszonylatban – legkisebb egyeteme, a University of Lethbridge, ahol a 2019. év őszi félévét tölthettem el a Tempus Közalapítvány Campus Mundi ösztöndíjának jóvoltából. Maga volt a boldogság, amikor megérkeztem a kinti szállásomra a közel 25 órás utazás után. Hihetetlennek tűnt, hogy megérkeztem. Az utazást megelőző hosszú hónapok fáradalmai egy pillanat alatt tovatűntek.

A reptértől a lakásig olyan érzés volt, mintha egy teljesen más bolygón lennék. Néhány óra alatt tudatosult bennem, hogy az európai szemmértéket itt hamar el kell felejtenem: nyílt tágas terek, gyakran több tíz kilométeren keresztül lakatlan területek. Nem tudtam levenni a szemem a tájról, pedig ekkor már majdnem egy napja nem aludtam. 

Kanadát tudatosan választottam úticélul, ugyanis a mesterszakos szakdolgozatom a kanadai „felfedezéstörténettel” foglalkozott. Témáját egy 18. századi utazó műve adta: Samuel Hearne őslakos kísérettel gyalogolt el egészen a Coppermine folyó Jeges-tengeri torkolatáig. Utazásai mellett számomra még érdekesebbek voltak az őslakos kultúráról született feljegyzései. Ezek alapján próbáltam meg rekonstruálni az őt kísérő őslakos nemzetség akkori vallását, amely a jelenlegi doktori témám is, az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájában. Elsődleges célom volt tehát a lehető legtöbb anyagot gyűjteni, legfőképpen olyat, ami itthon csak nehézkésen vagy egyáltalán nem érhető el. 

University of Lethbridge egyes épületei

A következőkben bemutatom azt a négy kurzust, amit kint az egyetemen látogattam, illetve, hogy mi újat adtak a kutatásomhoz és milyen tapasztalataim voltak velük kapcsolatban. 

Az egyetemen működő Indigenous Studies tanszék hatalmas segítség volt számomra. Egyrészt a bő kurzuskínálatukkal, amelyből négy tárgyat vettem fel a kint töltött idő alatt. Az Introduction to Native Americans Studies segített megismerkednem a kanadai őslakosok szociális, jogi, kulturális helyzetével a 21. században és minden olyan előzménnyel, ami ide vezetett. Az óra alatt döbbentem rá igazán, hogy mennyire összetett és bonyolult a kanadai kormány és az őslakosok – legyenek, akár First Nation (kifejezés a kanadai ‘indiánokra’), Métis (olyan őslakosok, akik a kolonizálás alatti időszakban vegyes házasságból – őslakos és európai/francia – származnak), vagy Inuit (kifejezés az ‘eszkimóra’) – kapcsolata a mai napig, mennyire nem mindegy, hogy milyen fogalmakat és kifejezéseket használ ebben a témában az illető, és hogy mennyire nem lehet az őslakosokat érintő témákról, extra jelentéstartalom nélkül beszélni. Ilyen például a „felfedezéstörténet” kifejezés vagy, maga akár az indián szó is, amelyeknek több évszázados negatív konnotációja van az őslakosok számára. Az ő szempontjukból a “felfedezések” nem “felfedézések” voltak, hiszen ők korábban is ezeken a területek éltek, vadásztak. Az indián szó Kolumbusz tévedésének hozadéka, aki azt hitte Indiába érkezett és az ottani emberekkel találkozott, míg az eszkimó egy egész népcsoportot lefed, pedig mindössze annak egy kis szegletét takarja (az alaszkai inuitokat).

Az Introduction to the North American Indigenous Languages alapvetően egy nyelvészeti óra volt, azonban egyedülálló, hogy az órát az előadó kérésére látogatta a Siksikaitsitapi (Blackfoot) törzs egy tiszteletreméltó, idősebb tagja is. Ő nem csak a jelenlegi Kainai dialektusra vonatkozó ismereteit (az algonkin nyelvcsaládba tartozó Siksika [Blackfoot nyelv], Calgary környéken megtalálható dialektusa) osztotta meg a csoporttal, hanem gyakran összehasonlította az Old vagy High Blackfoot dialektussal is, amelyet ma már csak az idősebb generáció beszél. Így, egy bevezető szintű tanóra alatt egyszerre tudtunk megismerkedni egy őslakos nyelv általános nyelvészeti jellemzőivel és sajátosságaival is. 

Erősen antropológiai jellegű óra volt a First Nation and Kinship, ahol Robin Fox: Kinship & Marriage című műve alapján vizsgáltuk meg az őslakosokra jellemző rokonsági rendszereket, beleértve a helyi Blackfoot hagyományokat is, ismételten autentikus és személyes forrásokból kiindulva. 

Elsőre talán nem illeszkedik az előző óráim közé a negyedik, erről a tanszékről felvett órám a The Circumpolar North, pedig az Északi-sark történelmével, kultúrájával, hagyományaival és legendavilágával foglalkozó tárgy tökéletes kiegészítést adott az őslakosok egy másik csoportjának megismeréshez. A tantárgy anyaga tömény volt és rendkívül nagy területet fedett le, ugyanakkor a kanadai őslakos kultúra megismeréséhez kihagyhatatlan volt. 

Writing-on-Stone Provincial Park vésetei

A kinti félévem utolsó kurzusa a külföldi cserediákok nagy részének kötelező órája, az Introduction to Canadian Culture & Management volt, amely az általános kanadai kultúrába vezetett be bennünket, valamint kitért az amerikai és kanadai Hálaadás különbségeire. Ennek az órának köszönhetem, hogy eljutottam a Writing-on-Stone Provincial Parkba, ahol megismerkedhettem a Blackfoot történelem egy kis darabjával. A nemzetvédelmi területen ugyanis az őslakosok évszázadok óta a kőbe véstek képeket, amelyek között található olyan, amit a „felfedezők” előtti korra datálnak, mert a képen nem lovak, hanem a harcosok cipelik a nehéz csomagjaikat. A lovak Észak-Amerikában csak az európaiak érkezését követően terjetek el. Mivel az őslakosok számára ez egy szent hely,  a kanadai állam engedélyével még a 20. század második felében is készítettek felvésett képeket hagyományőrzés céljából. Így a megfelelő ceremónia keretében olyan is készült, amelyen autók láthatók. 

Már az első napokban személyesen is tapasztaltam, hogy őslakosnak lenni mennyire mást jelent mindenki számára: volt aki betartotta a hagyományokat, volt aki nem, egyesek beszélték a nyelvet, mások még kevesebbet tudtak, mint én. De mindenki hihetetlenül büszke volt a származására. Az, hogy összetartoznak és ők egy közösség, nem volt kérdés. Akikhez pedig közel kerültem a kintlét alatt, egyáltalán nem bánták ha kérdezek, vagy meg kell magyarázni nekem dolgokat. Számomra teljesen új élmény volt a modern őslakos kultúrával találkozni, ami azért néha felemás érzést hagyott bennem. Fura volt összehangolni a fejemben kialakult képet azzal, amivel a valóságban találkoztam. A modern szertartástermet az ősi hagyománnyal, a tisztítással. A Blackfoot köszönést és a hirtelen angolra váltást.

 Az első hó szeptember 28.-án, Hó és az őzek, az egy óra alatt leeső hómennyiség egy novemberi napon, karácsonyi kivilágítás

Kintlétem alatt volt szerencsém egy Blackfoot tisztító szertartáson is részt venni. Itt különböző növényeket, például zsályát égetnek, és „maszatolnak” az ember arcára. Ezzel kiűzik az emberből a negatív érzéseket, és helyt adnak az újnak, a pozitívoknak. Az Indigenous Studies tanszék szervezésében részt vehettem ezen a szertartáson, és megkaptam a saját „maszatolásomat”.

Felemás érzés volt a modern körülmények között részt venni egy ilyen szertartáson, és a furcsa érzésen az sem segített, hogy a szertartás nyelve az Old Blackfoot volt. A zsálya és az illatos szentperje (Sipaattismaan) illata belengte az egész épületet, és napokig az ember ruháiba, orrába is beleült, miközben a szertartás maga alig pár perc volt, és a „maszatolást” nem szabadott lemosni a nap végén. 

Mivel maga az egyetem épületei is Blackfoot területen épültek, így az egyetem is kiemelten kezelte a hagyományok és nyelv továbbélésének kérdését, amelyet többek között a kampusz területén kialakított domboldalra kövekkel kirakott Siksikaitsitapi címer és a Indigenous Tanszéken kialakított szertartásterem példáz. Alig hogy érkeztem, már megtanultam, hogy az Oki  [oh-kí] a köszönés, a Tsá kinóóhkanistá’paissp? [Thsá khinóhkanistá pesh], pedig a “Hogy vagy?” kérdést jelenti. Még a félév végén is megmosolyogták a Blackfoot csoporttársaim a kiejtésemet, pedig igyekeztem. Ők pedig próbáltak minél több szóra megtanítani kint. Cserébe egytől-egyig eljöttek a kint tartott magyar nyelvórámra a Nemzetközi Hét alatt és fordult a kocka: az ő nyelvük tört bele a magyar szavakba.

Waterton National Park hegyei, dombjai, vízesései

A sok pozitív tapasztalat mellett azonban az őslakosok történelmének negatívumaival is találkoztam. Még 20. század végén is létező átnevelő iskolák (residential schools) egy egész generációt hagytak gyökerek nélkül, rengeteg test és lelki traumával. Ezt egy olyan kisvárosban is lehetett látni, mint Lethbridge, de ugyanakkor a segítő szándékot is. Ami számomra elsőre nem illett össze, hogy a modern problémákra tradicionális megoldásokat alkalmaznak. Az ősi hagyományokon keresztül segítenek a jelenlegi démonokkal küzdő embereken. S bár nem tudom mennyire igaz ez Kanada egész területére, Lethbridge városában első kézből tapasztaltam, hogyan lehet vegyíteni a hagyományt a modernitással és ezzel egy segítő és támogató légkört teremteni. Egy csoporttársammal beszélgetve került szóba, hogy sajnos a mai napig nagyon súlyos probléma a függőség az őslakosok között, legyen az alkohol, drog vagy szerencsejáték. A leszokáshoz vezető program keretein belül a gyógyulni vágyók átesnek egy egész éjszakás tisztító szertartáson. Ennek keretében elűzik a régi rossz érzéseiket (a függőséget), hogy legyen elég erejük változtatni. Kultúrájuk ősi hagyományait találjuk meg ebben a programban egy egészen modern köntösben: a tartalom a régi, az értelmezés új. 

Mindezek mellett a Kanadában eltöltött idő nagy segítséget nyújtott nemcsak abban, hogy megírjam a szakdolgozatomat, hanem abban is, hogy megtaláljam a doktori témám. Egy olyan kultúrát mutatott be egy teljesen új szemszögből, amivel érdemes foglalkozni és kutatni. Az őslakos kultúra a mai napig komplex, zárt egységet alkot, azonban az újkori források legnagyobb része európai szemszögből íródott, befolyásolva azt saját világnézetével és gondolkodásával. Azok a kutatások, amelyek központi témája erre az időszakra esik, e nehézségekkel megküzdve, hihetetlenül gazdag forrásanyaggal találják szembe magukat. S mindez olyan kultúrát és világot tud bemutatni számunkra, amely nagyban eltér ugyan a miénktől, de rendkívül izgalmas és rengeteg újdonságot ígér. 

Fotók: Suszta Laura sajátja, Kanada, 2019
Borítókép: Waterton National Park

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: